Pici Kincsünk, Noel érkezése

Attól a naptól, rózsaszín felhőről szemléltem a világot. Zavartalan és kiegyensúlyozott, boldog 9 hónapot töltöttem el a kis pocaklakómmal. Ugyanakkor folyamatosan aggódtam, hogy minden rendben legyen. Nagyon vártam már a napot, hogy a karomban tarthassam az életünk értelmét… Olyan hihetetlennek tűnt, hogy ez egyszer megtörténik. De eljött hát az a pillanat…

2011. június 9-én megszületett Noel babánk. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert szinte fájdalommentesen szültem, röpke 4 óra alatt.

Reggel mentem CTG-re, akkor már elvileg voltak fájásaim, amiket nem is éreztem, valamint egyujjnyira nyitva voltam. Vártunk egy órát, akkor már kétujjnyi volt. Haza engedtek, de délben vissza kellett mennem. Akkor már be is kellett öltöznöm, és a szülőszobában maradtam. Délután 3 órakor burkot repesztettek, ami abszolút nem fájt, pici pukkanást éreztem és azt, hogy folyik a magzatvíz mintha pisilnék. 15.30-kor megcsinálták a gerincérzéstelenítést. Ez picit kellemetlen érzés, de fájdalmasnak nem mondanám. Ezután, már felgyorsultak az események, de azt mondta az orvosom, hogy este 10 körül megszületik a baba. Na jó, némi jóindulattal talán este 8 is lehet belőle, de nem mer semmit ígérni. Ekkor már 3 ujjnyi volt a méhszájam.

Senki sem hitt nekem, amikor azt mondtam, hogy fura érzésem van... no, azok már a tolófájások voltak. Megvizsgált a doktornő, közölte, hogy eltűnt a méhszáj, érzi a haját a pici fiamnak. Szólt a szülésznőnek, rakjuk össze az ágyat mert szülünk. Próbálkoztak a gátvédelemmel, de nem sikerült volna, így szükség volt gátmetszésre. Mondanom sem kell, ezt sem éreztem, csak azt, hogy valami meleg csorog végig a fenekemen.

Picit meg is ijedtem, hogy már ilyen hamar szülünk? Féltem, hogy mit és hogyan kell csinálni, de minden utasításra hallgattam, azt csináltam, amit mondtak. A kitolás kb. 10 percig tartott.

Végül 17.05-kor megszületett Noel babánk 3200 grammal és 49 centivel. A méhlepény is nagyon gyorsan megszületett, talán pár perc telhetett el. A gátvarrást nem is éreztem, pedig nagyon rosszra számítottam.

Szülés után, saját lábamon sétáltam át a szülőszobában levő "pihenő ágyra". Ekkor hívták be apát, mert hát ő épp kiment mikor elkezdtünk szülni, de mivel nem is akarta egyikőnk sem, hogy a szüléskor ott legyen, így csak a doktornő szólt neki, hogy most szülünk.

Én akkor azt gondoltam, ne nézze végig magát a kitolást, a "kínlódásomat", ő pedig nem akart vért látni.

A következő 2 órát együtt tölthettük, szinte hihetetlen volt. Ekkor húzták ki az EDA-hoz szükséges csövecskét... hát nem volt kellemes.

Köszönet a férjemnek, aki leküzdötte a félelmét és mellettem volt, no és persze a remek doktornőmnek és a szülésznőmnek, akik azt hiszem mindent megtettek, hogy a szülésem jó értelemben felejthetetlen legyen. Azt a pár órát, mint egy nagy család töltöttük el.

Utólag is nagyon sokat gondolok erre a napra. Csodálkozom magamon, mert minden félelem nélkül csináltam végig én, aki mindig aggodalmaskodom... Szinte nem is volt időm gondolkodni, olyan gyorsan történt minden.

Ma is tisztán él az emlékezetemben, ahogyan megérinthettem és érezhettem a pici buksiját ahogyan kibújt, valamint amikor az én testemből megszületett az életünk értelme. Könnyű volt, és olyan hihetetlen. És olyan csodálatos...életet adni egy új életnek!

Így utólag már nagyon bánjuk, hogy úgy döntöttünk, apa nem lesz bent a pici fia születésénél. Feledhetetlen élmény lett volna, ha elvághatja a köldökzsinórt.