ÉN és a sors!

15 évesen azt hittem, hogy az egyéjszakás kalandok töltik ki az életem! De egy ilyen kaland után szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy terhes vagyok! Rengeteg gondolkodás után elhatároztam, a szüleimnek nem szólok, mert nem akartam abortuszt! Engem nem fosztottak meg az élettől, én miért tettem volna a saját véremmel!? De mire rászántam magam a 3. hónap után, a nővéremék elmondták az anyuéknak. Nagy volt a harag, és a düh, de ez érthető volt, az ő lányuk 15 évesen terhes! 4 hónaposan voltam először orvosnál, aztán szüleim is megbékéltek ezzel a dologgal. Mindenben segítettek. 2004. szeptember 29.-ére voltam kiírva. 23.-án hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a derekam, és közben görcsöl a hasam.

10 perces fájásokkal indultam a kórházba, beértem, kétujjnyira nyitva voltam, megérkezett fogadott orvosom, és délután 12 óra vajúdás után simán megszületett kislányom Stefánia 3650 grammal és 54 cm-rel! Én voltam a világ legboldogabb embere, kórházból hazaérve, fogadott gyermekorvosunk kijött megnézni a tündérkém, s megállapította, hogy születési rendellenessége van, műteni kellett Pesten, a kardiológián 2 éves korában!

Heteket voltunk a korházban, egyedül a fővárosban 15 és fél évesen a lányommal! De végigcsináltam, mert ezt választottam. Közben elvesztettem a barátaim, mert bár megtehettem volna, de a buli szót töröltem az életemből, és csak a lányom volt a mindenem, csak ő létezett számomra, magántanulóként folytattam a sulit. Kb. 2007. áprilisban megismertem egy nagyon aranyos srácot, aki 14 évvel idősebb volt nálam. Imádta lányom, minden szép és jó volt. Fél év után teherbe estem! Mellettem állt mindenben, örültünk a kistesónak. 5 hónapos terhesen kiderült, hogy ikreim lesznek! 2008.04.25.-ére voltam kiírva!

23.-án mentem NST-re, onnét egyszerre át a kórházba, mert két ujjnyira nyitva voltam fájások nélkül! Fél 1-re bent voltam a kórházban, 1 órakor három perces fájásaim voltak. 15.10-kor megszületett Bencém 4050 grammal és 54 cm-rel, 15.20-kor megérkezett Ádámom 3800 grammal és 54 cm-rel! Sima szülés volt!

Nagy volt az öröm, de sajnos nem volt lehetőségünk párommal, hogy összeköltözzünk, szépen lassan eltávolodtunk egymástól, és most 12 napja eltűnt, semmit nem tudok róla!

Azt sem, hogy kivel és hová ment!

Egyedül három gyermekkel, én, aki nagykanállal faltam az életet, és semmit nem bántam meg. Az élet legszebb ajándéka a gyermek, aki ártatlan, semmiről sem tehet! Hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult az életem, ki tudja, hol lennék most...