Panel, vagy kertes? (beszélgetés)
Le fogom építani a gazdaságot. Füvesítek, parkosítok. Ha majd eljön az idős kor tényleg csak egy-két gazt keljen majd a virágágyásból kihúzni - ha kedvem lesz hozzá.:)
Mi kb. 30 évig gabadoztunk különböző kertekben, imádtam és hiányzik. Anyósom halála után lejártunk a hazhoz, felszántottuk meg azt is, ami sosem volt, kiszedtük a régi udvaron elszórt csontokat, rozsdás vasakat, edényeket, nylonzsákokat stb. Beültettük. Ezzel párhuzamosan eljártunk anyuhoz ugyanezért 😄 és gondoztunk egy falusi nénit a telkéért. Délelőtt nála segítettem, délután dolgoztam, a délelőttös napokon biciklivel sipirc a buszmegallóba, nyomás másik kertbe. Végére csak egy maradt, megöregedtünk. Segítünk barátoknál 1-1 napot nagyobb munkáknál, ez jólesik. Helyben lakva más lenne, tudom, sajnos így nem jött össze.
Persze, hogy kertes. Ki ne akarna egy árnyékos teraszon kávézni vagy este egy bor mellett beszélgetni?
DE!
A kis kert kis gond, a nagy kert nagy gond.
A nagy kertet most pihentetni fogom. Max. lucerna lesz benne, azt meg 5 évig jó egy helyben tartani.
Maradnak a két ház körüli kis virágosok, zöldségesek, szeder, szőlő, barack-, és szilvafák.
Ha elfáradok leülök és végignézek a kis szemétdombomon.
Mit is csinálnék egy panelban? 😊
Télen panel, nyáron kertes.
Kertes.
Most jöttem be a kölykökkel. Ebéd és most pihenő van.
Ragyogó napsütés van. Szélcsendes helyen ki lehet ülni és melegít a Nap.
Kertes családi ház , imádom . 😊🥀
Mi 21 évig "ideiglenesen" panelban laktunk, amíg a 3 gyerek iskolába járt, mert a városközpontból minden egyszerűbb volt. 2017-ben, amikor a legkisebb is egyetemre ment, költöztünk családi házba, amúgy mindketten vidékiek voltunk, a panel nem a mi világunk volt, de akkor az volt a legjobb megoldás. Közel volt iskola, óvoda, orvos, boltok, mindent meg tudtam oldani segítség nélkül. A város szélére költöztünk, de egy forgalmas főúton lakunk, így nincs olyan, hogy csendesebb helyen lakunk. A rezsi viszont összességében lehet, hogy kevesebb, mert nincs közösköltség, meg a vízmelegítés saját bojlerrel történik, amiért a panelban sokat fizettünk. Viszont kerítés, udvar, garázs, mindenféle felújítás a mi költségünk, de legalább emeli az ingatlan értékét. Nem adnám semmiért a kertet, a virágokat, azt, hogy akkor megyek ki, amikor akarok, nem kell felöltözni hozzá. Vannak cicáink, meg egy kutyánk, nem tudnám már elképzelni nélkülük sem az életemet. Teljes mértékben igazad van, ami a wc-t stb. illeti. Van erre egy történetem, kettővel fölöttünk lakott a fiam földrajz tanára. A kedves gyermekem elfelejtett tanulni, majd a wc-ből kikiabált, hogy vigyük be neki a könyvét, mert nem tanult és "kecske" (Kecskés Matild volt a tanárnő neve) feleltetni fog. Hát igen. Kecske néni meg is hallotta, mert a fiam volt az első akit feleltetett. Mindenki próbálja mérlegelni melyik a jobb megoldás. Sokszor mégha nehéz is, de a panel a megoldás.
ha választani lehet, akkor kertes
Sepregetni kell a faleveleket, minden házzal járó költség csak rád hárul, magasabb sok esetben a rezsi, neked kell rendben tartanod az udvart…. De akkor sem adnám a kertemet, az állataimat, a viszonylag szabadságomat azért hogy ne legyen udvarom és egy fal válasszon el egy tökidegen családtól, akiknek rosszabb esetben a nemi életéről is értesülök, vagy tudom mikor húzzák a wc-t :D
Ha esetleg úgy döntöttek,hogy mégis kell az a kert én megyek" kertépíteni "szívesen (akár ingyér 😁)
Feltölt , frissen tart és nagyon szeretem.
Nem kampányolok a panel mellet, és eladó panelem sincs. De ésszel gondolkodva a panel nem egy rossz választás, mert kényelmes, főleg ha van pénz személyre szabni.
Amikor ezeket a házakat építették, még senki nem gondolt arra, hogy a legtöbb családnak van autója, sokaknak kettő is.
😇A barátnőm egy nappali két hálós lakásban lakott a Törökugrató utcában a 10. emeleten. A két háló a lakás két végében, ők már őgy vették meg, hogy a konyha falai ki voltak véve. Egy másik barátom a Csíkihegyek utcában, ott a hálók kisebbek voltak, de a nappali-konyha ott is egybe volt nyitva, nagyon kényelmes volt.
Gazdagrét nem véletlenül kerül sokba, nagyon tiszta ott a levegő.
Én egyáltalán nem vagyok otthon ülő, szeretem ha szép a kert, de csinálja meg más. 😛
Mindkettő jó, a maga előnyeivel és hátrányaival együtt. Éltem már panelban is, most kertesben élünk. Egyelőre semmiképp nem változtatnék. Most sokkal több előnyét élvezem, mint egy panelnek.
Nem is hasonlítgatom a kettőt.
Ne ragadjunk le a panel vagy kertesnél.
Én egy kis létszámú kertes társasházban élek.
Magasföldszint, terasszal (az lehetne egy kicsit nagyobb)
Nincs gond a kertre,viszont élvezzük annak előnyeit.
Tetőtér? Soha. Nyáron légkondi nélkül létezni nem tudsz, ha olyan házban van, ahol nincs lift....
Lakik ismerősöm Gazdagréten.
Összeépített házak, parkolni szinte lehetetlen.
66 nm-en 4 szoba, luk-luk hátán. Erkély nincs, tároló nincs, a konyhába, ha egy ember bemegy, a másiknak ki kell jönni.
Kösz, de nem.
Panelben nőttem fel.
Szerettem hogy mindig meleg van,nincs kertben munka.
Majd vettem egy családi házat.
Ugyanúgy èlek,mint panelban. Kertbe ritkán megyek ki.
Semmivel sincs nagyobb csend,mint panelban. Köszönhetően az idióta szomszédoknak minden oldalról.
Több a kiadás is ..
Jobban szeretem a panelt.
Kertváros családi ház. Panelbe nem éreztem jól magam.
termeszetes, hogy elfogadom a velemenyed.
En ilyen lakäsban nöttem fel, nekem az volt a gyermekkorom, es ma is szep emleknek elem meg.
Nekem nem kellett takaritani.
További ajánlott fórumok: