Önismeret, mint mindennek kezdete...

"Ki vagyok én?" – hangzik el ez az egyszerűnek tűnő kérdés, de talán még sem véletlen, hogy számos bölcs és tanító életét és halálát követően sincs egy - valamire való - válasza az emberiségnek...

Megannyi tanítás, vallás mellé a XX. században a tudományos berkek emberekkel, emberi lélekkel és pszichével foglalkozó ága is beállt a sorba, hogy segítséget nyújthasson a válasz megtalálásában az önmaguk iránt érdeklődő emberek számára. Ma már - olcsóbb vagy drágább - kurzusok, tanfolyamok és módszerek széles spektrumain keresztül ígérnek nekünk boldog életet, gazdagságot vagy gondtalan emberi kapcsolatokat, s az ember mégis egyre inkább összezavarodik: akkor most merre is induljak én? Kinek hihetek? Valóban a tehetősek kiváltsága lenne, hogy az igazán sokat ígérő módszerek ismereteit elsajátíthassák?

Van egy jó és egy rossz hírem: A jó, hogy csak rajtad múlik. A rossz is ez... :)

Az önismeret nem pénz vagy idő kérdése. Az önmagunkkal való ismerkedéshez - azaz a korábban ismertnek hitt "én" (kondicionált, maradandónak tűnő énkép) illuzórikus mivoltának meglátásához és az ezáltal generált személyes problémák és konfliktusok felismeréséhez – egyetlen dologra van szükségünk. A figyelmünkre...

Ám addig - amíg ennek tartalmát és lényegi mondanivalóját megértjük vagy sokkal inkább talán MEGÉREZZÜK - számtalan dolog tisztázása vár még ránk. Mi az, hogy értelem? Hogyan kommunikál két ember egymástól elszigetelt értelme? Miért értjük olyan könnyen félre egymást vagy önmagunkat? Milyen csapdák vannak a szavakban? Miért is nem látjuk meg ezeket a akadályokat? Mit ért a kommunikáció tudománya a ZAJ fogalma alatt?

De vajon, miért is van erre szükség?

Én – itt és most - szavakon keresztül teremtek kapcsolatot veled, az olvasóval. Szavakkal próbálom elmondani, hogy eddigi éveim alatt mi mindennel találkoztam az önismereti barangolásom során, hátha segítségedre lehetnek ezek a sorok a saját utad egy-egy kérdésének megválaszolásában. Elmesélem a saját zsákutcáimat, félreértéseimet, gondjaimat és felismeréseimet. Ám ezek a szavak a saját értelmezéseimet fogják tartalmazni, s bizony előfordulhat, hogy egy-egy szó kapcsán nem egy dolgot rántunk elő az értelmünk labirintusából, hiszen minden reményünk és illúziónk ellenére az, hogy egy nyelvet beszélünk (szépséges magyar-anyanyelvünket) nem jelenti azt, hogy egy nyelven is beszélünk...

Viccesnek tűnhet, de gyakorlatilag mindannyian hordozunk egy értelmező szótárt az elménkben, s ahhoz hogy a másik valóban megérthessen minket (hogy egyről beszélhessünk), úton-út félen meg kellene mutatnunk ezt a szó-tár-t: mi mit értünk egy-egy szó alatt, mire is gondolunk amikor azt mondjuk, hogy szabadság, párkapcsolat, hűség, önismeret vagy isten...

A figyelem szó kapcsán keveredtünk ezekre a vizekre, s egyből fel is merül a kérdés, hogy kinek mit jelent a figyelem, ki hogy értelmezi, magyarázza vagy éppen mit ért a figyelem szó alatt. Hiszen az egzakt főnevekkel még el vagyunk, a szék az szék mindannyiunk számára: az a három vagy négylábú egyszerű szerkezet, amire ülni szoktunk. Ám a fogalmak (megfoghatatlan, láthatatlan) és a jelzők többségének esetében már bajban vagyunk. Hiszen nem tapogattuk, láttuk vagy hallottuk a SZERELMET, a FIGYELMET, a BOLDOGSÁGOT, a SZÉPET vagy a JÓT, habár mindannyian társítunk valamit ezekhez a kifejezésekhez a saját múltbeli tapasztalataink alapján, ám mivel mást és mást tapasztaltunk meg, mást és mást is értünk ezek szavak hallatán. Ez a mást értés maga a ZAJ az emberi kommunikációban. Hiába halljuk amit mond egy embertársunk, nem látunk bele a másik értelmébe, nem látjuk hogy mire is gondol ő, s egy szónak annyi értelme lesz számunkra, amit mi magunkban találunk mint értelmezés, azon szó hallatán.

Példa:

Péter azon emberek esetében használja a "buta" szót, akik nincsenek tisztában Einstein relativitás elméletével.

Azt mondja Irmára egy kvantum fizikai vita során, hogy: ehhez "buta" vagy, mivel Irma még nem találkozott ezzel tanulmányai során...

Irma azonban azokra az emberekre használja a "buta" szót, akinek nincs diplomája.

Amikor Irma, meghallja ezt a "buta" szót, nem az ugrik be, hogy "jéé, tényleg, mert nem ismerem a relativitás elméletét", hanem mi?

- Micsoda? Én buta? De hát, nekem van diplomám...

Ebben az egyszerű kis példában talán érezhető, hogy mindenki a saját értelmezése szerint használ egy-egy fogalmat vagy jelzőt, s azon szó hallatán, amivel mondjuk minket illetnek, az az esetugrik be, amikor mi használjuk ezt a szót, vagyis amit mi értünk alatta.

"AZ ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN LAKOZIK" – tartja a bölcs mondás, s ha sikerült érzékeltetnem, hogy mire is gondoltam a fenti bekezdésekben, akkor most már tisztábban látjuk: sokszor úgy beszélünk el egymás mellett, hogy nem ugyanazt értjük egy-egy szó alatt, s ez általában fel sem tűnik a vita vagy a veszekedés hevében. Magunkból kiindulván evidensnek vesszük, hogy a másik sem érthet mást e szó hallatán, ám ez nem jelent mást, mint hogy még nem vagyunk képesek elvonatkoztatni és túllátni a saját szubjektív "én"-ünkön és annak értelmezésén.

S hogy jön ez az önismerethez? Ha már csak ezt az egy dolgot sikerül felismernünk, akkor számtalan felesleges és "sehova" sem vezető vitától, veszekedéstől kíméljük meg magunkat, illetve képesek lehetünk az évek alatt bevésett értelmezéstől elvonatkoztatva úgy olvasni mások gondolatait, hogy azok rést üthessenek a megmerevedett "én"-képzetünk falain. Pusztán az által, hogy képessé válunk elhagyni a saját egyértelműnek tűnő értelmezésünket, nyitottabbá és megértőbbé válhatunk másokkal kapcsolatban is, és könnyebben lehetünk képesek olvasott - akár önismerettel, akár mással kapcsolatos - műveket is megérteni.

Ám az igazi miértje ennek a szóáradatnak az önismerettel kapcsolatban éppen az, hogy rést tudjunk ütni azon a bennünk élő szavacskán, hogy "én". Hogy képesek legyünk elvonatkoztatni attól a gondolat és emlékhalmaztól, amit ma az "én" szó alatt értünk, s amivel azonosulva, önmagunkkal kapcsolatban ma érvényesnek és igaznak hiszünk. Ahhoz, hogy valóban megismerhessük és meg is tapasztalhassuk önmagunkat, először rést kell ütnünk a jelenleg általunk elfogadott vagyis elhitt "én" értelmezésen, ami ma az elsődleges akadálya, hogy megismerhessük valódi önmagunkat.

Hiszen ha az feltételezem, hogy ismerem magam, akkor ugyan mi motiválna abban, hogy "önismerkedésre" adjam a fejem? Inkább keresem továbbra is magamon kívül az OKokat, hibáztatok és OKolok másokat a saját érzelmi reakcióim, szenvedéseim miatt, s megnyugtatom magam azzal a tévhittel, hogy a "hiba" a másik készülékében van...

Az itt leírtak megtapasztalásához is csak figyelemre lesz szükségünk, arra a figyelemre, ami legközelebb talán már bekapcsol egy vita hevében, s sikerül a beszélgetést egy nyugodtabb mederbe terelni, hogy ne fajulhasson érzelmekkel fűszerezett veszekedésbe. Figyelem, sok gyakorlás - mivel kezdetben a régi minta még sokkal erősebb, hiszen azt már évtizedek óta gyakoroljuk - és sok önmagunkkal kapcsolatos türelem...

S hogy miért mondja minden tanító Buddhától kezdve, hogy: "SEMMIT NE HIGGY EL NEKEM, HANEM MENJ ÉS TAPASZTALD MEG TE MAGAD" ?

Éppen azért, mert a saját tapasztalatink alkalmával a saját értelmezésünkön keresztül, a saját szavainkkal lehetünk képesek valóban felismerni, azt amit csak olvasva a fent említett okok miatt könnyen félreérthetünk...

Folyt. Köv...