Okosbaba program - 1. rész - A saját meglátásaim (beszélgetés)

Sziasztok!Én is mindenkit csak bátorítani tudok,hogy csinálja az okosbaba progit,mert ezzel aztán tényleg jó és hasznos dolgot kapnak a kicsik,olyan dolgot,ami tulajdonképpen alapkő az életükben.Én csinálom az olvasást,a matekot és most kezdtük a képtényezést.Nem csináljuk minden nap,mert ha folymatosan kapja az infót,azt veszem észre megunja.Így inkább minden másnap csináljuk,és működik.

Ez a nagyszerű ebben,hogy ki-ki a saját ileetve gyereke egyéniségére szabhatja a módszert.

Szia! Látom, hogy írtál privit is, úgyhogy majd oda is válaszolok.

Én most egyébként már szeptember óta dolgozom, de ettől függetlenül továbbra is okosbabázunk.

Igaz persze, hogy jóval kevesebb idő jut erre, és van, hogy nem is tudunk minden nap, csak hetente néhány alkalommal, de valójában ez a módszer amúgy is úgy van kitalálva, hogy a szabályok nincsenek kőbe vésve, hanem ki-ki a saját és gyermeke igényeire kell, hogy szabja.

Én nem tudok arról, hogy lenne egy határ, hogy meddig okosbabázhatunk. Személyes tapasztalatomból úgy vettem észre, hogy amikor már ki tudják fejezni a saját akaratukat jobban a babák (főleg, amikor már beszélnek is), akkor már ők maguk kérik.

Az én fiam igazából azt is megmondja, hogy milyen témát szeretne nézni.

De igazából már az első perctől lehet látni, hogy van ami jobban leköti őket, van ami kevésbé.

Azért nem hiszem, hogy lenne ennek a módszernek egy "végső" határideje, mert hallottam már olyat is, aki 12 évesen kezdett a gyermekével okosbabázni, remélve, hogy a matematika jegyei javulni fognak. És ő is látványos javulásról számolt be. Valamint sok okosbabázó szülőtől is olvastam már (és én is tapasztaltam), hogy az okosbabás foglalkozások hatására javult a szülő memóriája is, sőt, még a mennyiséglátása is!

Az idegen nyelvi dolgokról nem is beszélve...

Bár, őszintén szólva, nálunk most idegen nyelv ügyben van némi "pangás", mert egy ideje a kisfiam az idegen nyelvi foglalkozásokat hevesen elutasítja, én meg úgy érzem, hogy inkább nem erőltetem.

Ettől függetlenül nem szeretném ezt sem abbahagyni, csak úgy érzem, hogy ezt most pihentetjük kicsit, és majd kicsit később elővesszük újra, és addig megpróbálok valami új varázst is belecsempészni valahogy...

Szóval én mindenképpen bátorítanálak, hogy vágjatok bele. Csinálod ameddig jól esik mindkettőtöknek, és úgy, ahogy rugalmasan a saját igényeitekre tudod szabni.

Hidd el, hogy még ha igazán kevés időt is tudsz erre szánni az is sokkal több, mintha egyáltalán nem csinálnátok. És meg fogsz döbbenni, hogy milyen hihetetlen eredménye lesz később, amikor már jobban visszajelez.

Kedves Leni! Nagyon tetszett a cikked. Nekem is megfordult a fejemben hogy elkezdem a kislányommal az okosbabázást.

Vannak olyan anyukák itt akik munka mellet is okosbabáznak? Hogyan oldjátok meg? Én még otthon vagyok a 9 hónapos babámmal de nemsokára vissza kell mennem dolgozni. Aki már elkezdte, az meddig foglalkozik okosbabázzással? Gondolom egyénfüggő, de van egy határ? Az baj ha valaki pl. 1 év után abbahagyja? Látom már régen nem írt ide senki, de azért remélem valaki válaszol majd nekem :)

Az utóbbi két hétben kórházban voltam, ezért nem tudtam erre válaszolni.

Igen, abban igazad van, hogy a módszer sikere a szülők törődésében van. A legjobban éppen akkor működik a módszer, ha az valóban személyre szabott, azaz a szülő és a gyerek igényeihez egyaránt alkalmazkodik. Rugalmas kell legyen olyan mértékben, amilyen mértékben csak jól esik, ha úgy esik jól, akkor végül az egész módszert teljesen a feje tetejére is lehet állítani, és totál másképp csinálni.

Gyakorlatilag ez az egész csak egy mankó szerintem, egy kiindulópont ahhoz, hogy hogyan is lehet fejleszteni a babákat. Végül úgyis a babák diktálnak, és a szülők, méghozzá pontosan ebben a sorrendben ;)

Én legalábbis azt tartom a legjobbnak, ha a gyerekek maguk döntenek arról, hogy mire és milyen tempóban, milyen mennyiségben kíváncsiak. Határt gyakorlatilag csak a szülők ideje, és terhelhetősége, mentalitása stb. szabhat, de a legjobb az, ha az irányvonalat a gyerek adja meg.

Olyan ez, mintha odaadnád a földgömböt a gyereknek, és megkérdeznéd, hogy hova szeretne utazni... gyakorlatilag lehetőség, hogy bármit választhasson, amihez csak kedve van, de az, hogy a földgömböt odaadjuk még nem jelenti azt sem, hogy minden helyre el kell utaznunk, és azt sem, hogy egyáltalán utaznunk kell. Egyszerűen csak egy lehetőség, ha akar él vele, ha nem nem.

És, ha most akar utazni, akkor most utazunk, ha most nem akar, de esetleg később kedve lesz, hozzá, akkor úgy lesz...

Természetesen mindezt képletesen értettem :)

De remélem, hogy érthető volt :)

Igen, én is szeretnék kivonulni ebből a társadalomból, mert teljesen más az értékrendem, mint amit ez a társadalom elvárna tőlem. Viszont tudom, hogy remeteként nem élhetem le az életem, így igyekszem betartani a társadalom játékszabályait, és a saját kis magánéletem területére korlátozni a társadalomtól való elvonulásomat.

Megválogathatom a barátaimat, a férjemet stb., de sok embert, akivel kapcsolatba kerülök, nem válogathatok meg. Ilyenkor nyilván az alkalmazkodóképességemre kell támaszkodnom, ha nem akarok szenvedni.

Egyébként a Waldorfos gyerekekkel kapcsolatban arra utaltam, hogy ezek a gyerekek általában nem szeretik, ha értékelést kapnak (például később a felsőoktatásban), mert nem ehhez szoktak, és ez esetleg a kedvüket szegheti, vagy csalódottságot okoz az esetleges rosszabb jegy. Talán nagyobb csalódottságot, mint annak, aki úgy szokta meg, hogy ez a normális.

Viszont ez a társadalom erre van berendezkedve. Az emberek teljesítményét folyton mérik, és értékelik. Ha valaki jól teljesít, jobban megfizetik, ha rosszabbul teljesít, akkor kevesebb a bére. Az pedig mindig relatív, hogy mi számít jó teljesítésnek. Ezt mindig a főnök dönti el. Főnöke pedig mindenkinek van... van akinek tényleges főnöke van, van akinek a felvásárló a főnöke, van akinek a vásárló, a fogyasztó, az ügyfél stb. a főnöke... De ez egy fogyasztói társadalom sajnos, és mint olyan, itt az értékmérésen alapul az ember anyagi léte. Ezt el kell tudni fogadni.

És el kell tudni fogadni azt is, ha nem jó "jegyeket" kapunk... Azt sem szabad nagyon a szívünkre venni, hanem vagy küzdeni kell a "jobb jegyért", vagy pedig belesímulni a sorsunkba, hogy OK, én ilyen jegyeket fogok kapni.

A nehéz az, hogy megtanuljuk, hogy ez az értékmérés nem az emberi értékünket méri. Ez csak egy olyan értékmérés, amivel a munkákat méri a valamilyenféle "főnök".

Ha valaki, akkor én aztán igazán szeretnék valahogy kiszabadulni ebből az "értékmérő" társadalomból, és élni egy olyan társadalomban, ahol mindenkit úgy és olyannak fogadnak el, amilyen.

De ameddig ez a társadalom nem születik meg, addig fel kell készítenünk a gyermekeinket, hogy ebben a jelenlegi fogyasztói társadalomban megtalálják a helyüket, és legfőképpen a boldogságukat.

Egyébként ez nagyon érdekes, hogy ezt írod, hogy olvastad egy pszichológus-biológus cikkét, aki azt mondja, hogy 4-5 éves kora előtt nem tudhat valaki olvasni.

Már csak azért is, mert anyukám már az óvodában folyékonyan olvasott (úgy, hogy senki nem tanította), és a bátyját Ő tanította meg olvasni (anyukám akkor volt 4 éves, a bátyja pedig 6 éves). Csodájára jártak az óvodában, hogy hogyan lehet ez. De valóban olvasott, és valóban folyékonyan, és valóban magától tanulta meg.

Kíváncsi vagyok, hogy mikor tanult volna meg olvasni, ha valóban foglalkoztak volna vele, pl. az okosbaba módszerrel...

De nagyon sok okosbabás anyuka meséli, hogy ülnek pl. az orvosi váróban, és a gyerek egyszer csak elkezdi kibetűzni, hogy "sószoba", vagy "rendelő" stb. holott ilyen szavakat korábban ebben a formában nem látott.

Az egyik anyuka pl. azt mondta, hogy a kb. két és fél éves kislánya pár napja elolvasta a LIDL-es szatyrot. Odavitte az anyukájának, és mondta, hogy "LIDL", mire az anyuka gyorsan megkérdezte, a nagyszülőket, hogy netán Ők mondták meg, hogy mi van a szatyorra írva, de mondták, hogy nem...

Szóval nem tudom, elég sok olyan tapasztalatot olvasok, ami alátámasztja, hogy az okosbaba módszerrel tanított babák már óvodás korukban 3-4 évesen képesek összeolvasni, és igen, 4-5 éves korukra el tudják olvasni azt a könyvet is, amit korábban nem is olvastak.

De nem feltétlen fogják ezt megmutatni. Mivel tesztelni nem szabad őket, ezért gyakran évekig nem tudhatjuk, hogy mit tudnak a babáink. Nagyon sok olyan baba van, aki nem szereti mutogatni a tudását, és ilyenkor is a szülőnek igenis bíznia kell benne, hogy tudja.

Éppen ezért nem könnyű tudni, hogy mit tudnak, mivel a módszer fontos eleme éppen az, hogy megszeressék a tanulást, azaz nem szabad tesztelni. Az iskolában ugyanis pont a teszteléssel veszik el a tanulás örömét a gyermekektől.

De addigra már késő, mert az okosbabás babák addigra már megszeretik a tanulást, és nem könnyen lehet tőlük elvenni ezt az örömöt.

Max. annyi, hogy unják azt, amit az iskolában kell megtanulni, mert tudják, hogy "anya otthon sokkal érdekesebb dolgokat tanított". De az biztos, hogy az alapvető élményük, a legkoraibb élményük, ami a tanuláshoz kapcsolódik, az kellemes lesz, és boldog kacagások, nagy puszik, sok ölelés, és dicséretek emléke ágyazódik be az emlékeik közé, és valahányszor új információt tanulnak, mindig felelevenedik bennük ez a kép, akár tudat alatt is.

Egyébként az én fiam sem ül meg a mesék előtt pár percnél tovább. Viszont a ppt-s vetítéseket sokkal tovább képes nézni, sőt, sokkal tovább akarja nézni, még akkor is, ha én csak öt percig szeretném mutatni...

Amúgy pedig Ő is egy örökmozgó, úgyhogy gyakorlatilag csak az okosbabázós időszakokra ül meg szépen, és előtte-utána folyton szalad, hancúrozik, stb.

De hidd el, hogy nem várom el tőle, hogy nyugton üljön, ha okosbabázunk. Egyszerűen csak annyira érdekli, hogy nem akar addig mást csinálni. Szó szerint tátott szájjal nézi, mert annyira szereti.

Viszont a meséket nem mindig. Van, amikor van kedve hozzá, hogy akár 10 percen keresztül is nézzen egy mesét (ez mondjuk egy max. időtartam, azért ennél tovább nem néz mesét, de ami meséket nézünk, nem is tartanak 10 percig általában), de van, amikor már egy perc után mondja, hogy "nem jó, másikat"... szóval igencsak nagy ívben nem érdekli, hogy én minek örülnék, ha mit nézne. Ha nem tetszik valami közli, hogy "nem jó, másikat", ha a másik se tetszik, akkor már mondja is "ez se, másikat".

Azt írod:

"ha a gyerek tudja, hogy szeretik, persze hogy nem csinál meg mindent. de ha egy gyerek fél, hogy elveszti a szüleit, igenis képes egészen kis korától folyamatosan az igényekhez alkalmazkodni - ez ugyan nagy lelki károkat okoz, de megcsinálja."

Namost, azért ugye nem azt akarod mondani, hogy attól, ha folyton dicsérgetjük, a gyereket, hogy milyen szépen figyelt stb. és sosem szidjuk meg, ha nem figyelt, akkor ebből azt a tanulságot vonná le, hogy attól kell félni, hogy elveszíti a szüleit? Konkrétan leírtam, hogy nem szabad tesztelni a babákat. Ha pedig nem teszteljük őket, akkor szerinted mi lehet ebben káros? Mi lehet az konkrétan ebben a módszerben, ami úgy látod, hogy félelmet ébreszthet a babában, és úgy érezné, hogy elvárunk valamit?

Hiszen alapvetően a módszer lényege a bizalom. Az, hogy soha semmit nem kérünk vissza, nem várunk el, soha semmiért nem szidjuk meg, nem kényszerítjük semmire, amihez nincs kedve, ha azt látjuk, hogy nincs kedve okosbabásat játszani, akkor már el se kezdjük. Bár általában a szülő az, akinek nincs kedve, mert fáradt... és a gyerek szokta inkább erőltetni, hidd el... de az okosbaba módszer szerint akkor sem játszunk ilyet, ha a szülőnek nincs kedve, mivel az is károsan hat a gyerekre. Tehát alapszabály az is, hogy csakis akkor, ha a szülő is, és a gyerek is friss, kipihent, és jókedvű.

Én tudom, hogy lehet, a gyerekekben lelki károkat okozni az szülői elvárásokkal, hiszen nagyon sok ilyet látok, és szörnyülködök is, de ennek a módszernek pont az a lényege, hogy semmit sem várunk el, hiszen nem azt akarjuk, hogy tudja, hanem azt, hogy megszeresse a tanulást. A legfontosabb dolog, amit ezáltal adunk Nekik az a bizalom, hiszen azzal, hogy nem kérünk számon semmit, és mindig új és még újabb dolgokat mutatunk, azt sugározzuk feléjük, hogy bízunk bennük, és a tudásukban. Nem ismételgetünk mindent százszor Nekik, mert nem nézzük őket gyagyásoknak, mint, ahogy általában a gyerekeket szokták. Egyszerűen csak megmutatunk párszor valamit, és bízunk bennük, tudjuk, hogy már magukévá tették az adott információt, és megyünk tovább a következő újdonságra. Persze, ha valami nagyon kedvenc téma (pl. nálunk a zeneszerzők), akkor azt megnézzük többször, ahányszor csak szeretné, hiszen a mesekönyvet is többször átlapozzuk, ami kedvenccé vált... De mindig-mindig a gyerek dönt arról, ha valamit többször szeretne látni. És arról is, hogy mit szeretne, és mit nem szeretne.

Ezt írtad még:

"de persze addig jó, amíg a gyerekednek dackorszaka van :)."

Na, most ezt a mondatodat valahova írd fel, úgy, hogy amikor majd Neked is lesz gyereked, és a dackorszakba lép, akkor tedd ki egy jól látható helyre :)))

Kíváncsi vagyok, hogy mennyi ideig fogod ezt igaznak érezni ;)

"viszont igenis szereti, ha anyu örül neki néha..."

Miért írod, hogy néha? Ki mondta, hogy csak néha örülök a gyerekemnek, vagy, hogy az okosbabások csak néha örülnek? Mindig örülünk nekik! Pontosan erről szól az egész! Szerintem elég egyértelműen leírtam a cikkemben is, hogy ugyanúgy megdicsérem akkor is, ha az építőkockáival játszik, vagy bármi más tevékenység közben is. Ha eszik, akkor is mindig megdicsérem, hogy milyen ügyesen eszik, milyen önálló már, akkor is, ha csupa maszat a képe, és az egész asztal, meg a padlólap alatta, meg minden. Én akkor is megdicsérem, és örülök Neki, hogy milyen ügyes, önálló.

Mindig mindenért megdicsérem, és mindig örülök Neki, nem csak néha...

És persze, hogy szereti, ha örülök Neki. De ettől függetlenül megcsinál olyan dolgokat is, amiknek nem örülök, akkor is, ha ezt határozottan közlöm vele. És ezt egészen biztosan nem csak a dackorszakban fogja megcsinálni. Mivelhogy ember, és nem robot. Egy robotot be lehet programozni, hogy ezt és ezt csinálja, erre és erre így és így reagáljon, de egy embergyereket szerencsére nem.

"ettől függetlenül elhiszem, hogy ő is szereti csinálni (főleg, ha mit írod, naponta keveset)"

Igen, írom, hogy naponta keveset csináljuk, de Ő naponta sokkal többször, és sokkal tovább szeretné, mint amennyire nekem az időmből, és az energiámból futja. Úgyhogy én gyakorlatilag a saját kényelmem miatt mutatom olyan keveset. Ha a gyerekem igényei szerint mutatnám, akkor sokkal többet okosbabáznánk. Csakhogy az én energiám is véges...

"de ebben a korban a jelentőségét nem tudom elfogadni."

Konkrétabban miért nem? Mert az tudósok azt mondják, hogy nem működik, és semmi értelme?

Végül is a Te dolgod, hogy a módszert sosem használó tudósok véleményére, vagy a módszert aktívan használó anyukák tapasztalataira adsz inkább...

"A matekos agyféltekét a leghétköznapibb logikai-játékos feladatokkal lehet tornáztatni - pl. a plüssálatainak megterít a játékkonyhában, stb"

Értem. És a plüssállatainak lesz vajon száz db. csészéje, vagy kanala? Csak mert százig megyünk el a pöttyökkel... százig összeadunk, kivonunk, szorzunk osztunk... Igaz, én még csak hetven környékén tartok a kisfiammal, mert nagyon lassan haladunk, de valamelyik nap majdnem leestem a székről meglepetésemben, amikor kivett a pöttyös kártyái közül egyet, amin iszonyat sok pötty volt, és odahozta nekem, és nagy vidoran közölte, hogy "ötenhat", én meg ugyanolyan vidoran mondtam Neki: "Nahát tényleg, ez az ötvenhat? Már ezt is tudod", de amikor a kártya hátuljára pillantottam, és ott megláttam az apró számaimat, és ott valóban az 56 szerepelt, szóval valóban a kártyán 56 db pötty volt, akkor azért igencsak leesett az állam...

Persze, lehet, hogy ez csak véletlen volt... mindenesetre ma a tizeneggyel csinálta ugyanezt...

És van, aki mondja, hogy még nincs három éves a gyereke, és már kétjegyű számokkal összead, kivon, szoroz, oszt... És imádja a számokat, a pöttyöket, mindig mindent meg akar számolni stb.

"és szerintem az is ráér."

A mennyiséglátás csak addig fejleszthető igazán, amíg a gyerek nem tud elszámolni tízig. Merthogy utána már meg akarja számolni a pöttyöket, és emiatt nem tud a jobb agyféltekéjére hagyatkozni.

"Ismerek matekzseniket, és ők is valahol 4-5 éves koruk körül kezdték."

És a mennyiséglátásuk olyan jó, hogy ha kiöntesz nekik egy üres asztallapra egy marék babot, akkor ránézésre megmondják, hogy az mennyi? Merthogy a mennyiséglátás az ez... Lehet valaki matekzseni mennyiséglátás nélkül is.

De ez egy hatalmas adomány szerintem...

"Örülök, hogy sokat foglalkoztok mást a gyerekeitekkel- inkább kérdés vagy figyelmeztetés volt, higy ne legyen túl sok, nem volt egyértelmű nekem, hogy milyen szinten csináljátok."

Ne legyen túl sok? Szóval ne foglalkozzak túl sokat a gyerekemmel, vagy hogy?

Olyan szinten csináljuk amilyen szinten a gyerek akarja, kéri. És olyan szinten, ameddig még az energiánkból futja. Általában a gyerek az, aki folyton haladna, a szülő pedig az, aki nehezebben bírja a tempót...

A kétnyelvűséggel kapcsolatban nekem nincsenek még olyan sokrétű tapasztalataim, mint Neked, mivel én semmilyen nyelven nem beszélek.

Valamicske ragad rám a fiammal való okosbabázásból, de nyilván kevesebb, mint amennyi őrá, azt már látom.

Biztosan vannak elrettentő példák, amikor a kétnyelvű gyerekek dadognak, vagy helytelenül beszélnek, írnak stb. De azért én ezekben az esetekben azért szívesen megnézném a szülőket, illetve azt a folyamatot, ahogyan a gyermekükkel foglalkoztak kicsi koruktól fogva.

Én azt tudom, hogy a férjem gyakorlatilag kétnyelvű, és nagyon helyesen ír, és beszél magyarul. És, igaz, hogy most már, hogy már huszonvalahány éve nem nagyon beszél oroszul senkivel, így, ha felhívja az orosz barátját évente egyszer, akkor az már meg szokta jegyezni, hogy kicsi akcentusa van már. És igen, természetesen már előfordulnak szavak, amik nehezebben jutnak az eszébe, hiszen nagyon régen volt rájuk szüksége.

És ugyanígy kétnyelvűek a szülei is, meg a nagyszülei is azok voltak, és mindannyian nagyon szépen, és helyesen beszéltek az anyanyelvükön is.

Sőt, elmondanám, hogy gyerekkoromban nagyon sok vers és prózamondó versenyen voltam, és az országos döntőbe mindig bejutottak a határon túli magyarok, és mindig csodáltam Őket a gyönyörű kiejtésükért, olyan szépen beszéltek magyarul, ahogy nagyon sok osztálytársam nem tudott...

Apám egynyelvű, de úgy hadar, hogy gyakran alig érteni, hogy mit mond, a húgom szintén egynyelvű, na a helyesírásáról inkább ne is beszéljünk...

Szóval lehet találni példákat, meg ellenpéldákat, de őszintén szólva én még a statisztikáknak sem szívesen hiszek, és tudod miért? Mert statisztikus vagyok ;)

Ez nálunk is így volt sokáig. Én nem szoktam bántani, ha akarja nézni, akkor engedem, hogy nézze, ameddig kedve van, és ameddig nekem is kedvem van.

A férjem azt mondta, hogy ezek a mai LCD, meg TFT monitorok már olyan károsak a szemnek, mert ezek már folyadékkristályosak.

Mindenesetre amikor én úgy érzem, hogy én már nem szeretnék tovább okosbabázni, akkor határozottan meg szoktam mondani, hogy most valami mást csinálunk.

A legegyszerűbben úgy lehet elkerülni a sírást szerintem, ha például szereti, ha meggyömöszölöd, körbepuszilgatod, megcsikized stb. Én ilyenkor felkapom a kisfiam, és jól megpörgetem, mondom, hogy milyen szépen figyelt stb. és most pedig forgunk, és hintázunk egyet. Utána gyorsan beteszek valamilyen kedvenc zenéjét, hogy azt hallgassuk, mert nagyon szeret zenét hallgatni.

Akkor mondom, hogy táncoljunk, és fogom a kis kezeit, és táncolok Vele. Illetve újabban szeret ugrálni is. Akkor mondom, hogy ugráljunk, és akkor együtt ugrálunk, meg ilyesmi. És a végére totál el is felejti, hogy esetleg még nézni akart valamit. Meg most újabban megint szeret négykézláb mászni, úgyhogy szoktunk négykézláb fogócskázni is, úgyhogy ha én már nem akarom, hogy a géphez menjen, akkor négykézlábra ereszkedek és mondom Neki: "menekülj, mert elkaplak", és akkor Ő is négykézlábra ereszkedik, és sikítozva "elszalad"...

Vagy mondom Neki: "eljössz anyával sétálni?", és akkor mindent elfelejt, mert sétálni nagyon szeret. Vagy odadobom Neki a labdát, és mondom lelkesen: "labdázzunk, góóól", és akkor persze visszadobja kacagva...

Ilyesmikkel lehet próbálkozni.

De szerintem azért inkább ne ijedj meg attól se, ha valami miatt, ami nem úgy történik, ahogy Ő szeretné (legyen az bármi) sírni kezd.

Mert ha azt látja, hogy mindent megteszel, csakhogy ne sírjon, akkor ezt ki fogja használni, és nehéz lesz Vele...

Próbáld például választás elé állítani: labdázni vagy sétálni szeretnél az olvasás után?

És, ha mond valamit, akkor mondod, ok, akkor ezt még megnézzük, utána labdázunk (vagy sétálunk, vagy akármi, amit választott). Így nincs az az érzése, hogy megfosztottad attól, amit szeretne csinálni.

Ha nem mond semmit, akkor válassz Te. Mondd lelkesen: nekem labdázni lenne kedvem, ugye számíthatok rád egy kis labdázásban?

Nálunk még nagy sláger például a házimunka. Mondjuk ha én azt mondom, hogy: ha ezt elolvastuk, akkor szeretnék port törölni, ugye segítessz anyának port törölni, akkor nagyon lelkes szokott lenni, és mondja: "sedítek", és van, hogy már meg se várja, hogy megnézzük az utolsót, hanem már szalad is a portörlő rongyért, mert Neki a házimunka is egy jó játék.

De ha végképp nem megy semmilyen "trükk", és mindenképpen sírásra kerül a sor, akkor én azt szoktam Neki mondani: "most sírni van kedved? Jó, akkor sírd ki magad, és majd szólj, ha majd játszani lesz kedved", azzal elindulok a dolgomra. Például elkezdek port törölni, vagy felsepregetni, vagy csak leülök egy mesekönyvvel, és olvasgatom, vagy nézegetem, vagy játszani kezdek az építőkockájával, vagy pattogtatom kicsit a labdáját stb.

Szóval gyakorlatilag figyelmen kívül hagyom az ilyesféle "zsarolásokat". Leghamarabb akkor szokta abbahagyni, ha elmegyek egy másik helyiségbe tevékenykedni valamit, pl. ha kimegyek a konyhába mosogatni, vagy átmegyek a másik szobába és ott kezdek valamivel játszani, vagy a játékokat pakolgatni stb.

Ha elkezdem vígasztalgatni, akkor annál tovább sír. Ha pedig a sírás hatására mindent úgy teszek, ahogy Ő szeretné, akkor legközelebb is sírással fog megpróbálni mindent kiharcolni.

Tudom, mert ezeken a fázisokon is már átestünk, kipróbáltuk, és ezek nem váltak be.

Az egyetlen, ami valóban hatásos hosszú távon, az a türelem, és a figyelemelterelő trükkök minden mennyiségben.

Sziasztok! Segítséget kérnék!

A kislányom 1,5 éves múlt. Kb. 2 hete töltöttem le okosbabás vetítéseket, és most már ott tartunk, hogy 1 órát ülünk a gép előtt, mert neki nem elég egyszer megnézni egy vetítést, hanem van, hogy 5-ször, 6-szor is ugyanazt nézi. Ez nem káros, mármint, hogy 1 órát ül a gép előtt? És hogyan vegyem rá sírás nélkül, hogy mást csináljon?

Kedves Leni!

Sajnálom, hogy Vekerdy nem nézte meg - még ha nem is biztos, hogy egyetértek, tapasztalatként személy szerint én szívesen megnézném.

Tehát lehet, az okosbaba módszer sikere nem a babaprogramnban van, hanem a sok törődő szülőben, aki később is törődik vele (ami egyébként persze nagyon jó).

Igazad lehet, pontatlanul idéztem, mivel átmenetileg külföldön élek, sajnos a "könyvtáram" nincs velem, így nem tudtam elolvasni újra ezt a részt, csak azt idézni, ami megmaradt.

Waldorf: én rendes iskolába, gimibe járó, tudásszomjas, jó tanuló stb. voltam. és én nagyon szeretnék kivonulni abból a társadalomból, ahova a waldorfosok nem tudnak beilleszkedni - valahova oda, ahonnan ők jönnek. Egyébként olvastam több waldorfos fórumot, ez azért messze nem mindig igaz, hogy nem tudnak beilleszkedni.

Nem gyerekem van, egy évvel vagyok csak érettségi után, de érdekel a pedagógia (baby-sitter vagyok még egyetem előtt külföldön), nagyobbik húgomra sokat vigyáztam, tanítottam, neveltem, sajnos baba korában még kisebb voltam, de a kisebbik most baba, azért abból valamit látok, még ha ritkán látom is őket. Biztos tudásszomjasak - de a nagyobbik, s úgy tűnik, a kisebbik húgom is örökmozgó fajta. A nagyobbik 4 éves koráig még disney filemk elé se volt képes leülni 5 percnél többre, és amikor el is kezdett 4 éves kora körül mesét nézni, akkor is mozgott eleinte nézés közben (nem hiperaktivitás, de nagy mozgásigény). 7 éves elmúlt, amikor iskolába ment, és még akkor is, jó jegyek, de állandó ültetések...őt ha akartam volna is esélytelen lett volna ilyen elé leültetni. így már csak ezért sincs ilyen tapasztalatom...

Olvasás: véletlenül időközben rábukkantam valahol egy pszichológus-biológus cikkére, teljesen másról volt szó, de szóba hozta, hogy a gyerek 4-5 éves kora előtt nem tud olvasni, az agya még nem fejlett. pár percig nem állt össze a kép, hisz azért a hozzászólásaitok elhiszem, hogy a gyerekeitek olvasnak, de már összeállt, és az is, hogy miért nem "tetszik" a módszer: értően, összefüggően nem fog megtanulni 4-5 éves koráig, mert ahhoz még tényleg nem fejlett. elfogja olvasni a könyvén, hogy melyik könyv a Boribon, de már a könyvet nem fogja tudni elolvasni, csak ha eleve ismeri- vagy nem? kíváncsi lennék a válaszra. Összefüggő történeteket mesélni (a légből kapott elmesélt történetek a piros lóról, stb) is csak valamikor 3-4 éves kora körül kezd el egy gyerek, ha jól emlékszem, és szerintem a kettő közt van kapcsolat. Ha meg nem használja igazán, miért ne tanulhatna meg 4-5 éves korában? (én 5 éves koromban "magamtól" kezdtem tanulni olvasni, 6 éves koromra már egész jól olvastam, értően, ösztönösen megtanultam gyorsolvasni - szerintem ennél többet ennyi idősen pl. nem lehet elérni, okosbabaként sem).

ha a gyerek tudja, hogy szeretik, persze hogy nem csinál meg mindent. de ha egy gyerek fél, hogy elveszti a szüleit, igenis képes egészen kis korától folyamatosan az igényekhez alkalmazkodni - ez ugyan nagy lelki károkat okoz, de megcsinálja. de persze addig jó, amíg a gyerekednek dackorszaka van :). viszont igenis szereti, ha anyu örül neki néha...ettől függetlenül elhiszem, hogy ő is szereti csinálni (főleg, ha mit írod, naponta keveset), de ebben a korban a jelentőségét nem tudom elfogadni. A matekos agyféltekét a leghétköznapibb logikai-játékos feladatokkal lehet tornáztatni - pl. a plüssálatainak megterít a játékkonyhában, stb, és szerintem az is ráér. Ismerek matekzseniket, és ők is valahol 4-5 éves koruk körül kezdték.

Örülök, hogy sokat foglalkoztok mást a gyerekeitekkel- inkább kérdés vagy figyelmeztetés volt, higy ne legyen túl sok, nem volt egyértelmű nekem, hogy milyen szinten csináljátok. Valahogy én is ilyen életet szeretnék a gyerekemnek mint amilyet te írsz ( az okosbaba más kérdés,de a többi), ez volt a "társdalomból kivonulós" kifejezés..

Kétnyelvű gyerekek? mert nekem meg ez a személyes tapasztalatom. vannak nagyon borzalmas tapasztalataim is (7éves kétnyelvű gyerek mondata "akar ő jönni be"), az átlag viszont az, hogy a gyerek 2-3 nyelvet beszélhet úgy, hogy a hétköznapi kommunikáció tényleg 100%-os, majdnem vagy teljesen akcentus mentes, de a nyelvi szépségek hiányoznak vagy kevesebbek, a bonyolult mondatok nincsenek teljesen a helyükön. Osztálytársak, haverok a tapasztalat, és olyan volt barát, akinek két másik nyelv volt az anyanyelve - és bizony ő elbizonytalanodott néha, amikor rákérdeztem valamire a nyelvében, h mi is ez és miért.

Nekem külföldi ismerőseim szokták azt mondani, hogy ilyen nyelvvel a magyaroknak muszáj, hogy magasabb IQ-juk legyen...viccet félretéve nekem az IQ önmagában nem számít. és egyébként meg nem a kétnyelvűség, esetleg háromnyelvűség ellen vagyok, csak azt mondom, nagyon figyelni kell utána a nyelviségre tényleg.

Három éves kor után videó:attól függ mire van lehetősége. én már három éves korom előtt is találkoztam valamennyit a spanyol nyelvvel, ez tény, de az angollal nem. anyukám turizmusban dolgozott, 3-4 éves korom körül szerzett be pár videókazettát külföldről ismerősök által vetette, nyelvatnulásra egy kis pénzt azt mondta, kiad, de egyébként nem volt nagyon pénzünk, tehát más videókazettám nem volt. Nem volt más lehetőség-hát én igenis nagy örömmel néztem ezeket.

Ha írsz, a főnyelveden szeretsz írni (írok, tudom). Ettől függetlenül ha van másik, próbálkozol, írogathatsz, főleg fordítasz, ha több anyanyelved van, előfordulhat hogy főnyelvet váltasz ha országot stb. váltasz. De mindig van egy főnyelv, erről bárkit megkérdezhetsz aki ténylegesen több anyanyelvű. magyar vagy nem, élethelyzetektől függ. A többnyelv be tud zavarni- de ezt nagyjából helyre lehet tenni, csak figyelni kell. A gyerek nyelvtanulásával még egy fenntartásom van-hogy mostanában annyira divatos gyerekkortól tanítani. Lehet, ha van időd, meg tudod csinálni lehet, meg egy-egy külföldi dalocskát énekelni biztos jó, mert hall más hangokat. De a gyerek akkor is 6-7-8 év alatt tanul meg majdnem 100%-osan beszélni és írni- amit meg lehet csinálni később is, és ugye a hangképzésünk 14 éves kor körül kezd beszűkülni azokra a hangokra, amiket használunk. Ettől még lehet babaként tanulni - inkább csak egy megjegyzés volt, nem ellenvetés.

Én is minden jót kívánok, és szívesen olvasom a válaszokat (sajnos időhiány miatt nem jutottam el eddig az íráshoz), mert minden pedagógia módszer- egyetértek, vagy nem - érdekel (és a kulturált vita is róla :) ).

Igen, én is szeretem olvasni Vekerdy cikkeit, írtam is, hogy biztosan jó szakember.

De ebben a dologban szerintem nem elég tájékozott, vagy legalábbis nem nagyon tesz erőfeszítéseket arra, hogy az okosbabás gyerekeket közelebbről megismerje, megnézze, hogy mennyire lehet hinni a külföldi vizsgálatoknak.

Sziasztok!

Teljesen egyetértek az előttem suólóval!

Ez nem verseny és nem "tanítás".

Rengeteg ötletet ad a szülőnek,hogy ha a tv dvd nélkül akar foglalkozni-leülni-beszélni a gyerekével!És még az is az előnye, hogy ha korán rászokik a szülő, hogy leüljön a gyerekével, talán ez később is megmarad(óvis sulis időben), azt pedig nem pótolhatja semmi.Ezeket a tippeket minden szülő a saját gyerekéhez igazítja,nekem az a tapasztalatom sok olyan ötlete náluk már akkor is megvolt amikor még nem is olvastam az "okosbabázásról"!És tényleg nem az a cél, hogy zsenik legyenek csak beszéjünk a gyerekkel szánjunk rá időd, hátha szívesebben tanul majd a suliba vagy megtanul tanulni!

Sok-sok jó ötlet van itt, talán csak az okosbaba hangzik túl tudományosan.És sok szülőnek segítség,

aki nem tudja mit csináljon a gyerekével,mit mutasson meg neki és hogyan(igazán hasznosat).Pozitív dolgok jönnek le belőle.Vekerdy Tamásról meg csak annyit,nagyon szeretem olvasni az írásait-mert rengeteg szeretet van benne-tudományos fele nem érdekel, mert én csak anyuka vagyok.

Szia Uchatte!

Nem tudom, hogy valaha még elolvasod-e itt a fórumon a válaszokat a véleményeddel kapcsolatban, de hátha... Ha mégsem, akkor hátha más kétkedő is kap némi választ, aki esetleg ugyanezeket a dolgokat nem kérdezte meg, de talán felmerültek benne a gondolat szintjén...

Vekerdy Tamás lehet, hogy nagyon jó szakember, de hitelesebb lenne, ha úgy mondana véleményt egy módszerről, ha személyesen is találkozott volna már akár egyetlen (de lehetőség szerint, és az összehasonlítás okán leginkább több) okosbaba módszerrel "tanuló" gyermekkel.

Ő maga személyesen még sosem kérte fel az okosbaba módszerrel otthon "tanító" szülőket, hogy ugyan vigyék már el egy ilyen tudományos vizsgálat céljából hozzá a gyermekeiket, mert szeretné megnézni, hogy vajon tényleg neurotizáltak-e stb.

Az iskolában abban az esetben tudják esetleg valamelyest utolérni az okosbabás gyerekeket a kortársaik, ha a szülő az iskolába adással egyenes arányban többé már nem foglalkozik a gyermekével otthon, hanem egy az egyben rábízza az iskolára ezt a feladatot.

De azért én ezt is kétlem, mert vannak képességek (pl. a mennyiséglátás, és úgy egyáltalán a jobb agyfélteke "tréningezése"), amelyek teljesen nem fognak kitörlődni a gyermek agyából.

Ugyanúgy, ahogy nem felejtjük el a gyermekkori kedvenc mondókáinkat, és, amikor már évek óta nem is "gyakoroltuk", akkor is, ahogy szükség lesz rá, amikor gyermekünk születik, akkor egyből fújjuk újra kívülről az összes mondókát, amit kisgyermekkorunkban "tanultunk".

Ha pontosabban idéztél volna, akkor kiderült volna az is valószínűleg, hogy az általad ismertetett kutatás olyan gyerekekre irányult, akiknél "intézményesített" keretek között használták ezt a módszert, azaz valóban teljesítményt vártak el Tőlük az oktatóik, és ez nyilván neurotizálta őket.

Egy, a módszert helyesen alkalmazó otthoni oktatás során ez nem fordulhat elő!!!

Ugyanis a módszer egyik legkényegesebb tilalma az, hogy tilos a gyermekeket elvárások elé állítani, és csak nagyon-nagyon kivételes esetben (vagy még inkább akkor sem) szabad tesztelni!

A neurotizáltságot ugyanis a tesztelés válthatja ki, illetve az, ha a szülő, vagy a gyerek fáradtan, kedvetlenül ül le okosbabásat játszani.

Az is ugyanis a módszer egyik alapvető kitétele, hogy csakis jókedvűen, és kipihenten szabad ilyet játszani.

Ha ezeket az alapvető szabályokat betartják a szülők az otthoni okosbabázás kapcsán, akkor nem fordulhat elő, hogy a gyermek neurotizált lesz ettől a módszertől.

Nem véletlen szerintem, hogy Vekerdy Tamás nem akar okosbabás gyerekeket személyesen megnézni...

Arról pedig nem is beszélve, hogy Vekerdy Tamás a Waldorf módszer nagy híve...

Namost a tapasztalatok alapján a Waldorfos gyerekek később sokkal nehezebben illeszkednek be a társadalomba...

Bármilyen hihetetlen is a számodra, a gyerekek valóban maguk akarnak tanulni! Ha majd lesz gyereked (vagy ha esetleg már van), akkor majd látni fogod (vagy már látod is), hogy a kicsik mennyire információra éhesek. Minden érdekli őket, mindent meg akarnak ismerni, mindent tudni akarnak. Az agyuk pedig mint a szivacs.

Nagyon egyszerű lenne gyereket nevelni, ha úgy működne a gyermekek nevelése, hogy a gyerekek folyton azt tennék, amivel a szülőknek örömet okoznának :)))

Kíváncsi vagyok, hogy hány dackorszakos baba hajlandó azt tenni a hiszti kellős közepén, amit a szülő szeretne tőle, csupán azért, hogy boldoggá tegye a szüleit :)))

Persze, vannak szülői trükkök, amivel "terelgethetjük" a gyermekeinket valamilyen irányba. De azért ugye azt sem lehet elvárni, hogy egy gyerek nőjön mint a "dudva"... szóval nyilván meg kell tanítani arra, hogy elpakolja maga után a játékait, ne csapjon iszonyatos ribilliót a boltban, ha valamit, amit kinézett magának, nem kaphat meg stb.

De, bármilyen hihetetlennek is hangzik számodra, azt a gyerekek maguk döntik el, hogy mi érdeklő őket és mi nem. Éppen erről szól ez a módszer, és ezért kell személyre szabni minden babára, hogy mit mikor és milyen formában lehet mutatni, vagy mit lehet egyáltalán mutatni.

Őszintén elmondom Neked, hogy ha az én fiam nem követelné ennyire kitartóan az okosbabás vetítéseket, akkor én sem dolgoznék ezzel ennyit, mert rengeteg munka van benne szülői oldalról. És leginkább az motivál, amikor éjszakánként még ppt gyártással, vagy "vadászással" foglalkozom, hogy tudom, hogy a kisfiamnak ezzel mekkora örömet okozok. És persze, igen, büszke vagyok rá, hogy már felismer olyan szavakat, amiket sokszor láttunk, és felismer egy-két zeneszerzőt, ha hallja a műveiket, és oroszul is megszólal időnként, és a Holdra felnézve közli velem, hogy: "csökken". Büszke vagyok Rá, hogy milyen okos, de közben tudom azt is, hogy minden kisbaba ugyanilyen okos lehetne...

És nem tudom, hogy honnan veszed, hogy semmi mást nem csinálunk a gyerekeinkkel, minthogy egész nap információkkal tömjük a fejüket. Egyértelműen leírtam a cikkemben, hogy a napnak csak bizonyos kicsiny részletében (naponta 3x5-10 percet) foglalkozunk az okosbabázással.

És természetesen nagyon sokat vagyunk kint a levegőn, és például nekünk nem kell a nagymamához menni, ha falusi környezetet akarok láttatni a gyerekkel, mivel mi faluban élünk, a nagymama pedig a városban, úgyhogy a nagymama jön hozzánk falunézőbe... Minden nap elsétálunk tyúkok, kakasok, libák, pulykák, kecskék, birkák, tehenek, malacok és egyéb háziállatok mellett, úgyhogy nem csak képről látja ezeket, és nem csak a számítógépen hallható libagágogást ismeri, hanem az igazi libákat is. És minden nap kimegyünk meglocsolni a veteményesünket, és segít gereblyézni, kapálni a saját kis játékszerszámaival, és segít füvet nyírni a kis műanyag játékfűnyírójával, és minden nap megnézzük a kis facsemetéinket, hogy hogyan fejlődnek, hogyan pattantak ki a bimbók, hogyan lettek levelei stb.

Megnézzük a virágokat, a bogarakat, a lepkéket, a Holdat, a csillagokat, a színeket, és minden mást is, amit például okosbabás képtények keretein belül is nézünk.

És ugyanúgy olvasunk mesekönyveket, mondókázunk, mint más gyerekekkel az anyukájuk. Sőt, járunk könyvtárba, és antikváriumba is, meséket kiválasztani...

Nem tudom, hogy honnan veszed, hogy nem vonjuk bele a gyerekeinket a hétköznapi élet történéseibe? Ugyanúgy belevonjuk Őket, sőt, talán még jobban is mint egyes szülők...

Az, hogy a többnyelvű gyerekek hibásan beszélnek, nem tudom, hogy honnan veszed. Nekem nem ez a személyes tapasztalatom.

De nem azt írtam, hogy minden okosbabázó szülő 12 nyelven tanítja a gyerekét, hanem azt, hogy állítólag (tudományosan bebizonyított tények alapján) ennyire lenne lehetőség. És lehet, hogy a gyerekek képesek is lennének rá, de azért a szülőknek is véges az idejük. Nekem pl. éppen elég két idegen nyelvből keresnem anyagot.

Igen, persze, az úgy van, hogy ha nem használja később az adott nyelvet, akkor sokat felejt belőle, de az marhaság, hogy totálisan el is felejti.

A férjem 86-ban jött át Munkácsról. Anyanyelvi szinten beszélt oroszul is, és már évek óta nem nagyon használja, mert nincs rá szüksége.

Viszont amikor évente egyszer-egyszer áttelefonál Munkácsra az orosz barátjának, akkor még mindig tud oroszul beszélni. Nem felejtette el, bár a barátja már legutóbb megjegyezte, hogy kicsi akcentusa lett már az évek alatt...

Egyébként, ha három éves korig nem hall egy gyerek idegen nyelvet, és három éves kora után beülteted egy idegen nyelvű mesét megnézni (ahogy említetted, hogy szerinted így kéne csinálni), akkor az a gyerek nagy valószínűséggel be fogja fogni a fülét a mese nézése közben, mert zavarni fogja, hogy nem érti, hogy miről beszélnek a mesében.

Ezzel szemben, ha pici babakorától természetes környezetben sokszor hall több nyelvet, akkor ugyanolyan természetessé válik számára, mint az anyanyelve.

Arról nem is beszélve, hogy tudományos bizonyítékok támasztják alá azt, hogy a több nyelvet beszélő gyerekek IQ-ja magasabb, mint az egy nyelvet beszélőké, és itt idegen nyelv alatt értem pl. a jelbeszédet is...

És azt honnan veszed, hogy az idegen nyelveket ismerő gyerekek nem akarnak majd magyarul írni? Ez már tényleg annyira abszurd következtetés, de nem is hivatkozol semmire, hogy hol olvastál ilyet... Mert azt sejtem, hogy nem személyes tapasztalatod alapján mondod ezt sem...

Mindenesetre természetesen tiszteletben tartom a véleményed, és kívánom, hogy a gyermeke(i)ddel, vagy leendő gyermeke(i)ddel (az adatlapod alapján nem derült ki, hogy gyakorló szülőként mondtál-e véleményt...) sok boldog, önfeledt időt töltsetek el, sokat játszva, és a saját igényeitek szerint a lehető legtartalmasabban eltöltve minden percet.

Sziasztok!

Ajánlom Vekerdy Tamás könyveit. Eggyikben (sajnos már nem emlékszem, melyikben) leírja, hoogy a hetvenes években Amerikában is volt egy nagy kártyamutogatós-babaoktatós mánia. Későbbi kutatásokból kiderült, a gyerekeket a kortársaik idővel igenis beérték (itt most nem arra az 1-1 zsenire gondolok, aki már magától is elkezd olvasni, stb, azoknak természetesen jók az ilyen játékok, de ott is figyelni kell arra, hogy ez a napnak csak egy kis hányadát töltse ki, és lehessen gyerek), és ezek a gyerekek viszont idővel sokkal frusztráltabbak lettek, visszaestek. A gyerek "maga akar" tanulni? Érzi, hogy az anyja örül annak, hogy ilyen okos, ha ezt evvel éri el, ezt fogja csinálni. Plussz ugye ugyanúgy villog, mint a reklámok...Félreértés ne essék, nem a tévé mellett vagyok, én a meseolvasás, játék, hétköznapi életbe való bevonás híve vagyok. Szerintem többet ér ha nagyinál kint van a falun, mint ha megtanulja, hogy a tejet tehénből fejik és a világ leghosszabb folyói melyek. a babának kell, hogy tapasztalhassa, hogy éltek, mert ez is az élet, és nem csak a kétszer kettő négy (egyébként nem értek egyet a matematikai mennyiségi elméletetekkel, de ez más téma). egy gyerek 12 anyanyelvet tud nemmegtanulni. Ugyanis a több anyanyelvűeknél megvan az a gond, hogy sokáig hibásan beszélnek, keverik a nyelveket, ezért bizonytalanabb a nyelvi kifejezés (és felnőttkorban, ha nem használják, sokszor örömmel elfelejtik a zavaró nyelveket), és hiányzik a nyelv mélysége, kifejezőereje, a szókincs, érzelmi töltet. Ezek a gyerekek nem fognak írással foglalkozni magyarul. Ez nagyon odafigyelő szülőkkel még két nyelvnél talán kiküszöbelhető (ők lesznek fordítók sokszor). De 12 nyelvnél....Ez nem azt jelenti megint hogy a gyerek ne hallgathasson külföldi nyelven zenét vagy idősebb korábban (3 éves kor fölött) nézzen meg egy-egy (walt disney vagy hasonló) mesét külföldiül, valami ilyenkor rögzül a hallásban ami felnőttkorban már nehezebben megy, de ennyi elég...

Igen, ugyanarról beszélünk :)

A ppt és pps file-okat a Microsoft Office Powerpoint programmal lehet megnyitni.

Igen a ppt és a pps végződésű file-ok power point bemutatók. A pps olyan vetítés, aminél egyből indul a vetítés, ahogy indítod a file-t, a ppt-nél pedig neked kell manuálisan indítanod a vetítést.

A holland vetítésekkel kapcsolatosan esetleg próbálj meg holland honlapokon (vagy más külföldi oldalakon pl. angol, német, orosz stb.) keresni holland nyelv tanítással kapcsolatos vetítéseket. Keress rá a "doman", vagy hollandul a korai gyermekfejlesztésnek megfelelő kifejezésre, hátha talász úgy valamit.

Ha nem, akkor kénytelen leszel magad legyártani a holland vetítéseket :)

Ha megrendeled az okosbaba e-könyvet, akkor tudsz regisztrálni a zártkörű okosbaba fórumon is, és lehet, hogy találnál olyan szülőt, aki tudna Neked segíteni holland vetítésekkel kapcsolatosan. Ugyanis nagyon sok újabb file csak az okosbaba multiply oldalon található meg, illetve a módszert használó szülők saját honlapjain stb.

szia,

köszönöm a részletes válaszod - engem meggyőztél :) csak még nincs gyerekem, azért nem mélyedek bele (de ami késik...).

egy időben sokat foglalkoztam a kétnyelvűséggel, és az idegen nyelv oktatással kapcsolatos metodikával - most "kaptam" tőled egy újabb módszert, amire ezentúl "odafigyelek". köszi.

Azt elfelejtettem írni, hogy az idegen nyelvek között teljen el legalább fél óra!!!

Illetve ha szavakat is mutatunk leírva, akkor az olvasástól is különüljön el legalább fél órával, nehogy összekeverje.

Illetve, mielőtt elkezdjük mutatni az adott nyelven a vetítéseket, vagy elkezdenénk idegen nyelven játszani, mindig mondjuk előtte, hogy milyen nyelvet fogunk használni pl.: "most nézzünk egy kis angolt", vagy "most angolul fogunk játszani" stb.

És a sorrend ugyanúgy megy, mint az olvasásnál, hogy először csak szavakat mutatunk, majd később jönnek a szókapcsolatok, utána a mondatok, majd végül jöhetnek az idegen nyelvű mesekönyvek.

A betűméret ugyanúgy, mint az olvasásnál először 8 cm-es piros, majd fokozatosan csökkenthetjük a méretet, és végül válthatunk pirosról fekete színre, de egyszerre ne csökkentsük a betű méretét is a szín változtatásával. És minden betűméret, vagy szín váltás után figyeljük, hogy tényleg látja-e rendesen, és ha nem, akkor térjünk vissza a korábbi betűformára.

Ha pedig power point vetítéseket nézünk, akkor figyeljünk arra is, hogy mindig ugyanolyan betűtpíust használjuk (pl. Ariel).

Szia!

Olyan bő, és kimerítő választ nem tudok most itt adni, mint amit az okosbaba honlapon megrendelhető e-könyvben találnál, és, amilyen választ még a zártkörű okosbaba fórumon találnál, de azért megpróbálkozom a válaszadással.

Matek, pöttyök:

Elsősorban azért használunk fehér alapon piros pöttyöket, mert a nagyobb kontraszt miatt jobban figyeli a baba (fontos a pötty mérete is, javasolt kb. 2 cm-es átmérőjű pöttyöket használni). Ha már a piros pöttyök nem kötik le, akkor lehet variálni más színű pöttyökkel, vagy kockákkal, más alakzatokkal, figurákkal (Pl. katica, lepke stb.), illetve ha már nagyon nem érdekli így sem (a mateknál hamar el tudják veszíteni az érdeklődésüket, úgyhogy a kreativitásra itt különösen nagy szükség lehet), akkor power pointban lehet a pöttyök helyett használni gif animációkat is.

A pöttyöket 1-100-ig mutatjuk, ez fejleszti a baba mennyiséglátását (ha nem jutunk el 100-ig, mert a baba megunja, és már semmilyen módot nem találunk arra, hogy tovább lépjünk a számokban az sem baj, mert itt is érvényes, hogy inkább kevesebbet, mint semmit, hiszen bármilyen kevésből is megragad valamennyi), 100 felett viszont nincs értelme, mert az már csak játék a nullákkal.

NEM! Nem számolják meg a babák a pöttyöket! Hiszen éppen az a lényege, hogy még akkor kezdjük el, amikor még nem tudnak elszámolni tízig, mivel így lehet fejleszteni a mennyiséglátásukat.

Ez ugyanúgy működik, mint az olvasás tanításánál, hogy a kutya képét is, hangját is, és a kutya szót leírva is képes a baba a kutya fogalmához kötni. Ugyanígy ha lát 45 pöttyöt, és mondod hozzá, amikor mutatod, hogy ez itt 45, akkor a 45 mennyiség fogalmához köti a 45 pöttyöt.

Igazából az a legcélszerűbb, ha a pöttyös kártyákat forgatjuk (ezért kell, hogy négyzet alapú legyen a kézzel gyártott kártya), illetve a vetítésnél lehetőleg többféle elrendezésben lássa a baba a pöttyöket, hogy ne egy bizonyos elrendezéshez kösse a mennyiséget.

Namost a műveleteknél a műveletek logikáját tanulja meg. Ha eljutunk a pöttyök mutatásában 20-ig, utána kezdjük az összeadást, majd később jön a kivonás, szorzás, osztás, majd a háromtagú egyenletek és végül ugyanez a sorrend pöttyök helyett a számokkal.

Az első nap mutatjuk az első öt pöttyöt naponta háromszor, a második nap további három alkalommal mutatjuk 6-10-ig is a pöttyöket, majd a következő naptól összekeverjük, és ötös pakkokban mutatjuk 2x3 alkalommal, az ötödik nap után elvesszük a két legkisebbet (az egy és kettő pöttyöt tartalmazó kártyát) és hozzátesszük a soron következő kettőt (a 11-et és a 12-őt) majd naponta cseréljük innentől kezdve a két legkisebbet, és tesszük helyette be a két legnagyobbat.

Eleinte persze nem maguktól jönnek rá az eredményekre (és nyilván nem is a 85-36=49 kivonásával érdemes kezdeni, hanem itt is először a kisebb mennyiségekkel, majd fokozatosan mehetünk felfele), hanem valójában mi vezetjük rá Őket arra, hogy az adott művelet logikájára ráérezzen. Persze, nem kell azt várni, hogy végigmutatjuk a pöttyöket százig, és a műveleteket, majd a számokkal ugyanezt, és már tudni is fog számolni. Sőt, valószínűleg ugyanúgy keverni fogja a számok megnevezéseit sokáig, mint ahogy minden kisgyerek, de idővel le fognak tisztulni a fejükben ezek a matematikai logikai következtetések.

Van olyan baba, aki sokáig minden számra azt mondja, hogy kilenc, vagy egyszerűen csak össze-vissza mondják a számok neveit, de ez gyakran nem azt jelenti, hogy nem tudják, hogy melyik mennyiség mennyit jelent valójában, hanem sokkal inkább azt, hogy még a megnevezéseket nem tudják az adott fogalomhoz kötni (nyilván nem lehet elvárni, hogy amikor még tanulja a szavakat a baba, akkor egyből meg tudja pontosan nevezni, hogy melyik mennyiségnek mi a neve, főleg százig... azért ez lehetetlen elvárás lenne), de idővel majd rájönnek erre is.

És természetesen nagyon fontos, hogy mindig nyugodtak, kiegyensúlyozottak, és jókedvűek legyünk, amikor okosbabásat játszunk!

És tényleg érezzük, hogy ez játék, és nem iskolai matekpéldát akarunk a baba fejébe gyömöszölni, hanem csak a logikai készségét, és a mennyiséglátását próbáljuk játékosan fejleszteni.

És természetesen mindig csak annyit és addig, amíg a babának tetszik.

Az alkalmak mindig legyenek rövidek (ne bámultassuk sokáig a kártyát, hanem csak felvillantjuk az egyes pöttyöt, mondjuk, hogy egy, és már jön is azonnal a következő), és lehetőleg mindig hagyjuk abba még azelőtt, mielőbb a baba megunná.

Ha egy témát (akár matek, akár bármi más) nem szívesen néz már, akkor tegyük félre és csak pár hét szünet után próbálkozzunk újra, ha újra elutasítja, akkor még hosszabb időre tegyük félre, és, ha úgy érezzük, akár teljesen el is hagyhatjuk az adott témát.

Éppen ezért is nem lehet ezt a módszert intézményesíteni (állítólag megpróbálták már valahol, talán Németországban, de kudarcot vallottak vele), mert ezt minden babára egyénileg kell rászabni. Még két testvérnek sem hasonló az érdeklődési köre általában, úgyhogy tényleg a szülő felelőssége, hogy odafigyeljen, hogy mi érdekli a babáját, mit érdemes, és mit nem érdemes mutatni Neki.

Ezáltal persze közelebb is kerülünk a babánkhoz, mert jobban fogjuk tudni, hogy mire van szüksége, és már egy szemrebbenéséből is látni fogjuk a végén, hogy mit szeretne, és mit nem.

Nagyobb korában pedig kifejezetten közölni is fogja, hogy mit nem akar nézni, sőt, később azt is, hogy mit milyen formában szeretne nézni (pl. "anya, olyan jó lenne, ha ezek a békák ugrálnának", mire anya persze nekiáll megcsinálni a békákhoz az ugrálós animációt, hogy másnapra már ugráljanak azok a békák :))))

Angol:

Igen, az angol vetítésnél is, meg az olvasásos vetítésnél is úgy működik a dolog, hogy látja a szót leírva, mondjuk, hogy mi az a szó (illetve nyelvnél hallja jó esetben az eredeti angol kiejtést), és utána mutatjuk a képet.

Olvasásnál érdemes próbálkozni úgy, hogy először nem mutatunk képeket, csak a szavakat, mert így hatásosabb. De persze, ha nem olyan elvetemült olvasó a gyerek, mint pl. az enyém, aki állandóan csak szavakat akar nézni, és van, hogy már a képek látványára is nyűglődni kezd, akkor jöhetnek a képek is. Majd a fokozás: jöhetnek a hangok a képekhez (pl. cicához nyávogás stb.) és az animált képek (power pointban van olyan lehetőség, hogy egyéni animációt lehet minden képhez adni, úgyhogy van lehetőség a kreativitásra bőven, ugrálhatnak a békák, és repülhetnek a katicák igény szerint :))))

NEM: nem ismételtetünk el semmit a gyerekkel! Az már tesztelés lenne! Nem szabad semmivel sem tesztelni, nem szabad semmit elvárni Tőle!

Bár úgy látom, hogy nem is azt írtad, hogy elismételteti, hanem, hogy az anyuka elismételgeti, igen, azt persze lehet, de a gyerektől ne várjuk, hogy ismételje, ha kedve van hozzá, és magától teszi az jó, de nem várhatjuk ezt el Tőle.

Egyszerűen csak megnézi a szavakat, hallja a hozzátartozó szót, esetleg látja utána a képet (idegen nyelvnél természetesen mindenképpen kell mutatni a képeket, sőt, lehet külön csak a képet mutatni, és úgy mondani vagy hallgattatni vele a képhez tartozó idegen nyelvi kifejezést), és kész. A vetítés maga ennyiből áll. Az eredeti doman módszer szerint ennyi elég is, de a módszer magyar továbbfejlesztése, az okosbaba módszer továbbmegy a nyelvi anyagokkal ennél.

Szóval azon túl, hogy idegen nyelvből látja a szavakat, képeket, és a hozzájuk tartozó kifejezéseket hallja, azon túl jó, ha hall például az adott nyelven dalokat, zenés vetítéseket (youtube-on is lehet ilyesmit találni, illetve az adott nyelvű oldalakon is utána lehet keresni), illetve jó, ha minél többször használjuk a gyakorlati kommunikációban is a nyelvet.

Mehet úgy például egy nyelvi okosbabás játék, hogy megmutatjuk a kártyákat, majd utána megnézünk pár zenés vetítést, meghallgatunk pár dalt, esetleg megnézünk az adott idegen nyelven egy mesét (ha már nagyobb gyerekről van szó, és szokott esetleg mesét nézni), és utána játszhatunk vele az adott nyelven. Mondjuk, hogy a maci elfelejtett magyarul, és mostantól csak angolul ért, úgyhogy most már angolul fogunk a macihoz beszélni, vagy például séta közben az adott idegen nyelven beszélünk a babához, az adott idegen nyelven mutogatjuk Neki a világot.

Persze, ez utóbbi nehezebb, ha a szülő nem beszéli az adott idegen nyelvet, de azért ha nagyon akarja, akkor bele lehet ebbe is rázódni :)

Én például semmilyen nyelven nem tudok, mégis most már alapvető kis mondatocskákat tudok mondani a kisfiamnak oroszul és angolul. Persze, lehet, hogy olykor hibásan mondok valamit, és persze nyilván iszonyatos akcentussal, de legalább használjuk az adott nyelvet, és mivel sok vetítést lát az eredeti nyelven, így idővel levonja a konzekvenciát, hogy nem az én kiejtésem a követendő :)

Vannak okosbabás anyukák, akik mesélik, hogy a négy-öt éves gyermekük kijavítja őket amikor idegen nyelven hibáznak :))))

Lényeg a lényeg, hogy minél hamarabb hallja az adott idegen nyelvet, annál természetesebben tanulja meg, és használja.

Remélem, hogy sikerül a kérdéseidre válaszolnom, ha még lenne kérdésed, akár ezzel kapcsolatban, akár mással, írd meg nyugodtan, és próbálok válaszolgatni, ahogy tudok.

szia,

megnéztem az általad küldött linkeket, igaz, csupán átfutottam, de lenne pár kérdésem, és most lusta vagyok keresgélni a válasz után, úgyhogy inkább megkérdezem tőled :)

a matek rész - kivonásnál én csak piros pöttyöket látok, nem is keveset, egyiket kivonja a másikból, és megmutatja az eredményt. de a pöttyök száma nagy (pl. 85-36=49) és itt elakadtam - a babák megszámolják a pöttyöket, vagy hogyan jönnek rá az eredményre? (lehet most butaságot kérdeztem, bocsi:)

- az angol résznél megnéztem a szavanna állatait - angol szó leírva, kiejtve, majd a kép. ezt csak le kell vetíteni párszor a gyerkőcnek, és ennyi? vagy a vetítés csak az alap, aztán még az anyuka elismételgeti, eljátsza a gyerekkel?

Szerintem manapság túl hamar rámondják egy gyerekre, hogy hiperaktív. Ugyanúgy, mint ahogy egy szomorú emberre, hogy depressziós.

De ezek a fajta megbélyegzések szerintem tuti, hogy nem tesznek jót az önértékelésnek.

Neked is tudom ajánlani egyébként azt a könyvet, amit lentebb említettem, mert szerintem nagyon jó tanácsok vannak benne.

Szia.

Az én lányom is nehéz eset,többen mondták már,hogy hiperaktív,de sztem azért ott még nem tartunk...

Szia!

Köszönöm a tippet, hát bizony örökmozgó a kisfiam, és minden érdekli(rámondják az ismerősök hiperaktív,de szerintem azzal sokkal nehezebb lenne az életünk,nekem csak simán eleven!)...de jól jön pár tanács :-)!

Szia Ében!

Belenéztem kicsit a naplódba, és láttam, hogy néha nem könnyen bírsz a picúroddal ;)

Ha érdekel, tudom javasolni ezt a könyvet, mert én nagyon sok jó ötletet kaptam innen:

Adele Faber - Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje