Nyílt kommunikáció, őszinteség, konfliktusok kezelése (beszélgetés)

Elsősorban azt mondanám neki, amit nekem mondott anno édesanyám. Tömören és velősen:

- Te szakajtottad, te szagolod

- A rossz házassághoz is ugyanúgy két ember kell, mint a jóhoz

- Ha kell, segítek pakolni, költözni, esetenként vigyázok a gyermekedre, meghallgatom a bánatodat, de ennél jobban nem szeretnék a dolgaidba avatkozni.

- Elég nagy vagy már ahhoz, hogy megoldd a saját életed bajaid.

Kb. ennyi.

Mondok 1 konkrét példát, ami engem most nyomaszt:

Válás van a családban, a férj a rokonom, akinek a viselkedésével nem értek egyet, de ő a rokonom.

Van gyerek is, azért itt is mennek szépen az adagolások minden oldalról finoman, hogy miért ki a hibás.

Nekem ehhez az egészhez nincs kedvem, úgy érzem semmi közöm hozzá, nem szeretnék belevonódni, de nem tudok kimaradni.

Szeretném, ha érezné a támogatásomat, mint 1 rokon, de azt nem szeretem, ha madárnak nézne, mint nő.

Ezt nem igazán értem.

Ha bekerülök egy új munkahelyre, akkor mindenkivel szemben egyformán nyitott vagyok. Aki a munkámat felügyeli, aki betanít, stb. azt főnökként tekintem, de azzal szemben sem fogok másként viselkedni, mint a többivel. És figyelek! És ha valamelyik majd a folyosó végén, vagy egyéb eldugott helyen elkezdi magyarázni a helyzetet, kivel vigyázzak, stb. stb. megköszönöm neki, de továbbra is a saját megfigyelésemre támaszkodok... A főnök mindig is főnök marad, a munkámmal őneki tartozok elszámolni. A többiek egymáshoz való viszonyát pedig majd idővel kitapasztalom. Első időkben legjobb, ha mindenkivel egyformán kedves, de mindenkivel szemben ugyanaz a 3 lépés távolság.

Mi a helyzet akkor, ha bekerültök 1 nagyobb csapatba, családba, új munkahely, stb.

Ahol már mindenkinek van mindenféle előélete másokkal, de te nem tudsz róla, mert új vagy a közegben, viszont látod a finom jelekből, hogy ez hatással van a munkádra, megítélésedre, a másikkal való kapcsolatodra.

Ilyenkor hall az ember pletykákat, de én mondjuk ezektől jobb szeretek elzárkózni, megkérdezni sem akarom az illetőt, mert nem az én dolgom, de közben hatással van rám, én vagyok az elszenvedője a dolognak. Az ilyen helyzeteket, hogy lehet "jól" kezelni?

Anélkül, hogy belefolynék olyanba, ami nem az én dolgom, de nem is kellene szenvednem olyan dolog miatt, ami nem az én saram.

Félreérthetően fogalmaztam, a durvább alatt egyenességet, nyílt kommunikációt értek.

Valójában sztem ez az asszertív, és szeretetteljes. Céges környezetben, nekem az a tapasztalatom, hogy inkább a mismásolást, sunnyogást, és a cukormázba borított "jól megfingatlak-ot" értik alatta. :D

Sztem minél személyesebb, közelibb egy kapcsolat annál jobban megmeri mutatni az ember a "csúnyábbik" oldalát.

Családon belül mi is megbeszélünk mindent, ha elszakad a cérna, az nagyon ritka, és utána általában mindkét fél érzi, hogy sáros volt.

Ha ezek nagyon fájó dolgok, meg tudjuk, hogy feloldhatatlan konfliktusok, akkor általában lehiggadunk, rájövünk, hogy azért szeretjük egymást, csak nagyon másként látjuk ezt a dolgot és megyünk tovább.

Ezzel egyáltalán nem értek egyet!

Családon belül durvábbnak lenni???

Nálunk családon belül leülünk, és szépen megbeszéljük. Édesanyánk azt tanította, amikor mi, 4 testvér "durvábban" beszéltük meg a dolgokat: nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabban, legdurvábban mondja a magáét. Pontosan családon belül lehet, kell(ene) normális emberi hangon, szépen, türelmesen tisztázni a dolgokat.

Persze ki így, ki úgy, gondolja, teszi. Ez az én saját véleményem, nem feltétlenül szükséges egyetérteni velem. :))

Engem pont ez bánt, és ez a megtévesztő.

Az asszertív kommunikáció jó dolog, munkahelyen sztem csak így lehet sikeresen konfrontálódni.

Viszont vannak azok az emberek, akik visszafojtják az érzelmeiket, személyes kapcsolataikban is, a passzív agresszív típusok, vagy nem is tudom. Nekem ők a nagyon furák, nehezen kezelhetőek, akik elfojtják a haragjukat, mintha nem is létezne.

Mondjuk ez munkahelyen jó taktika, de egy személyesebb kapcsolatban talán jobb durvábbnak lenni.

Mondjuk sztem a kapcsolatok igazi próbái a konfliktusok. Nem véletlenül mondják, hogy nagyon rossz az a házasság, ahol már nem is veszekednek.

De úgy igazán jókat is csak a közelebb barátaimmal, vagy párommal veszekedtem. Mondjuk az is tud jó érzés lenni, mindkettőnek.

Az ilyen kényes helyzetben, finoman, de őszintén módja: végy egy mély lélegzetet, húzd mosolyra a szád, és kezdd el mondani annak a másiknak, amit értésére szeretnél adni.

Meglátod, hogy teljesen más szavakat mondod, másként fogalmazol, mint eredetileg akartál. Ugyanis: mosolyogva képtelenség durva szavakat kimondani. Ugyanazt a lényeget fogod a másik tudtára adni, de nem durván! Finoman, u.n. "selyempapírba csomagolva" mondod. Próbáld ki!

Ez nagyon jó gondolat, milyen igaz!

Igen, én állandóan pofázom, lehet, hogy néha jobb lenne befogni...hmm... hogy ez eddig eszembe se jutott... XD

Ezzel egyetértek.

Viszont az is fontos, hogy egyenesek legyünk.

A másikhoz eljusson, amit mondani szeretnénk, és úgy jusson el, hogy ő is megértse, és azt, amit én akarok mondani. Ez interakció nélkül nem megy. Ha te nem reagálsz, vagy én nem hagylak reagálni arra, amit én mondok neked, akkor valójában nincs köztünk kommunikáció/konfliktus. Csak mondogatunk dolgokat, de ugyanúgy kerülgetjük a forró kását.

Hát sztem nem érzem. Nehéz eldönteni, mindig találok olyan nézőpontot, ahonnan nézve a másiknak van igaza.

Nehezen megy az állásfoglalás, kényes kérdésekben. Amikor vki, vmin megsértődik, és akkor ezt észre kell venni/neki kell jeleznie, hogy sok volt, de közben megy a duzzogás...

Hozzáteszem, felnőtt, családos, házas, stabilnak látszó emberekről beszélünk... :D

Fontos az őszinteség, de ne bunkó módon a másik arcába csapva. Meg lehet mondani úgyis a kendőzetlen véleményünket, hogy nem sértjük vérig.

Fontos, hogy ne a személyt támadjuk, hanem a viselkedését, hogy bocsi, ezt rosszul teszed stb...

Sokan az őszinteség zászlaját lobogtatva halálra sértenek embereket, sértegetnek, megaláznak másokat. Na ez nem őszinteség, hanem prosztóság.

Nem kell hazudni se lenni, de úgy se kell viselni, mint cápa a házi akváriumban.

Minden őszintén kimondott gondolat, különösen, ami saját személyedre vonatkozó, érzelmek, stb. az ellened felhasználható támadási felületet gyarapítja.

Ne bonyolódj bele olyan téma megbeszélésébe, amely esetleg olyan vitává fajulhat, amelyből rosszul jönnél ki. Ahogy mi itt ebben a 100 lakásos házban mondjuk: ha csak az időjárásról és a főzésről beszélgetünk, akkor abból nem lesz baj.

Ha a munka mellett van idő,egymással foglalkozni és ált. van,,,,jobb hallgatni és csak figyelni.

Ez persze nem egyenlő azzal hogy néma vagy és csak sasolsz:))

Viszont hamarabb fény derül így hogy kb. milyen emberek vannak körülötted.

A munkahely a legnehezebb számomra.

Kit, milyen érdekek vezérelnek, ki az, aki tényleg jófej, ki az, aki csak érdekből. Sose tudni, de teljesen meg nem is zárkózhatok el a kollégáktól, mégis velük vagyok egész nap.

Nekem van 1 ilyen késztetésem, és ez tök fura...

Akkor és ott mindig mindent szeretnék megbeszélni, kiadni magamból, mert mi van, ha később már nincs rá lehetőség.

Velem már többször előfordult az, hogy vki 1x csak kilépett az életemből, válaszra sem méltatott. Volt ilyen haver is, kapcsolat is. Ezeket rohadtul nem értem.

Mondjuk én is azzal próbálom vigasztalni magam, hogy legalább én őszinte voltam, és úgy érzem, hogy tényleg mindent megtettem, amit tudtam. De az rohadt fájó, ha teljesen mellőzik az embert. "Ghosting" - szép magyar szóval.