Nyár, turizmus!
A nyár egyenlő a turistaszezonnal. Ezzel szembesülök minden reggel, amikor munkába igyekszem.
A turisták azok az emberek, akik a hosszú hónapok és évek alatt, fáradságos munkával megtakarított pénzük nagy részét arra költik, hogy többezer kilométert utazzanak, és elénk álljanak, pont akkor, amikor éppen sietünk valahová.
akik szemüket a helyi látványosságra szegezik. A nem-turisták pedig kerülgetik őket.
A turistalátványosságokat olyan csoportokba oszthatjuk, mint például: nagy és egyedi természeti, történelmi vagy esztétikai látványosság – vagy „csoda” –, ami azokat érdekli, akik nem laknak ötvenkilométeres körzeten belül. Például az utolsó igazi egri, aki meglátogatta az egri várat, a törökök után két nappal távozott. De külföldi példát is felhozhatunk: fogadni mernék, hogy egyetlen tőzsgyökeres edinburghi lakos nem sétált többet egyszerre 400 yardnál a Royal Mile-on...
Az egyik látványosság, amivel a turisták sosem tudnak betelni, az a saját útikönyvük. Hatalmas érdeklődéssel és odafigyeléssel bújják, hogy megtudjanak minden adatot arról a dologról, amit éppen az elmélyedt olvasás miatt gyakorlatilag nem is néznek. Épp ezért minden nagyváros két jól elkülöníthető részre van osztva: egy részre, ami szerepel az útikönyvekben, és egy másik részre, ami nem szerepel. Ezért ha nem visz valaki útikönyvet, egyszerre két teljesen különböző várost is láthat!
A turizmus spektrumának egyik végén a hátizsákos fiatalok vannak, míg a másik végén a kirándulóbuszos nyugati nyugdíjasok. A különbség a két csoport között az, hogy míg az elsők rögtön összeolvadnak egy csoporttá más hátizsákosokkal, addig a második csoport rögtön szétszéled, mihelyst a közösségi élményt adni szándékozó busz ajtaja kinyílik.
Érdekes adat, hogy a turisták 99 százaléka az adott vidék látnivalóinak ugyanazt az 1 százalékát tekinti meg, tehát nagyon valószínű, hogy ha saját magunk turistáskodunk egy helyen, akkor a minden ember, akivel találkozunk, szintén turista. Ennek az előnye nem más, mint:
1. nem kell a helyiekkel találkozni, és a bizarr főztjüket enni,
2. nem kell beszélni a nyelvüket sem.
A mostani trendeket figyelembe véve, azt lehet mondani, hogy a mai turisták nagy százaléka leginkább a ki nem taposott ösvényeken szeretne járni, ezért számtalan utazási iroda szerveződött és igér felejthetetlen túrát, amelyeken elviszik az érdeklődőt a kitaposatlan ösvényekre, hogy ezáltal ezek az ösvények is kitaposott ösvényekké válljanak.
A legizgalmasabb dolog a turistáskodásban, hogy pénzt lehet költeni. Amikor megérkezünk egy helyre, mi vagyunk azok, akiknek fel kell virágoztatni a helyi gazdaságot azzal, hogy olyan ételeket eszünk, amelyeket nem szeretünk, de a megnevezésük jól hangzik, illetve olyan dolgokra költünk el sok pénzt, amiért otthon semmilyen körülmények között sem adnánk egy megveszekedett petákot sem.
A turisták otthon kiszámolják, hogy mennyit költhetnek az út során, de arra nem godolnak, hogy náluk van a bankkártyájuk, így gyakran túlzásokba esnek. Tehát, ha a naptól, vagy anyagilag leégve érkezünk haza, akkor turisták vasgyunk, viszont, ha több pénzzel érkezünk haza, mint amennyivel elmentünk, akkor business travellerek!...
A turisták azért mennek el valahová, hogy megnézzenek valamit. Ezért akár otthon is lehetünk turisták. Egyszerűen csak sétáljunk el az utcánk végéig és ott forduljunk meg. Tegyünk úgy, mintha ezerkilométereket utaztunk volna, csak azért, hogy lássuk: hol lakunk, és legyünk meglepődve azon, hogy mennyire egyedi és szokatlan a környezetünk. Erre a saját-környék fajta turizmusra nem is kell pénzt költenünk – ám egy érdekes útikönyvre azért még beruházhatunk!
Szerző: Robert H.Raven
Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.
Írta: Hoxa, 2010. augusztus 10. 21:08
Fórumozz a témáról: Nyár, turizmus! fórum (eddig 5 hozzászólás)