Nem akarok még egyszer leszületni a Földre. (beszélgetős fórum)
Ez is egy badarság ,úgyse fogsz emlékezni semmire. Nem tudom hogy az emberek Miért mindig ezzel foglalkoznak miért nem a jelenlegi életüket próbálják meg helyrehozni... Szkeptikus vagyok már ebben a témában
Előre bocsátom, hogy én sem hiszek a lélekvándorlásban. Ugyanakkor érdekes volt, hogy mikor a húgom 4-5 éves volt, nem egyszer előfordult, hogy éjszaka mikor felébredt valamilyen mediterrán nyelven, spanyolul, portugálul vagy olaszul -fogalmunk sem volt, mert senki nem beszéli ezeket a nyelveket- kezdett el karattyolni.
Pedig újszülöttnek minden téma új. Még itt a Hoxán is.
Az interneten minden fent van, és annak az ellenkezője is. Mindenki maga dönt mit akar elhinni. Sok elméletet nyomatékosítanak azzal hogy könyvet is írnak belőle ha a téma olyan ami tömegeket vonz. Ez az eladható/jó üzlet.
Én pl. fogyasztok valamit 5 éve, ami hatalmas viharokat váltott ki már annak előtte is a neten. Még jó hogy nem a szkeptikus táborra hallgattam. Már 5 éves olyan tapasztalatom van ami bizonyítja hogy sokaknak információk hiányában csak a szája jár, és ki tudja miért, másokat megfélemlítve lebeszélni akarnak dolgokról.
Szerintem semmi baj nincs azzal ha valaki hisz a több életben, azzal sincs aki nem hisz. Egyik tábor sem árt a másiknak, beszélgetni meg lehet róla.😀
Bizony. Elvileg a megvilágosodás a kilépési pont.
Ha valaki hosszabb idő után feléled, akkor nekem pedig inkább ne szóljatok. Nem vágyom egy zombi apokalipszisre :D
Hallod, én se. :D A mai reggelem is úgy indult hogy whiskyt öntöttem a kávéba. Korán reggel arra ébredni hogy fűnyírózik a szomszéd, a kutyái meg szinkronba ugatják, egy csoda. Ha egyszer alkesz leszek, az csakis a szomszédaim miatt lesz. :D
A Vaistha-jóga c. könyvet kell tanulmányozni a megvilágosodáshoz.
Ki tudja megmondani, miket okoz az agyi oxigénhiány?
Majd ha egy hosszabb ideje halott visszajön, és beszámol, akkor szóljatok.
Ahhoz előbb meg kell halnod.
Azt, hogy mikor hova vágyunk, azt a lelkünkben érezzük.
A génjeinkben a korábbi életek során megélt események tanulságait, tapasztalait hordjuk. Mondják az okosok.
Mert emberként gondolkodsz. Majd a lélek eldönti, amikor ott lesz az ideje.
Kár ezen most agyalni!
Ezek szerint az enyémek is, és vagyunk még néhányan. :-)
Én nem vágyom sehova, akkor az én génjeim hibásak. :)
Igen! Állítólag amikor itt vagyunk, oda föl, vissza-vágyunk. Amikor odafönt vagyunk, akkor pedig ide a földre vágyunk... egy körforgás az egész. Csak az emlékeinket, a megtörtént eseményeket nem az eszünkben tároljuk, hanem a génjeinkben visszük tovább.
nem, ilyen több előfordult hogy valaki olyan nyelven beszélt, amit előtte nem tanult
Nincs más hátra akkor, meg kell világosodnod. Utána nem fogsz többször leszületni.
Lehet valamelyik szerepében, szinkronban kellett tudni neki azt a bizonyos szöveget, az jött vissza akkor, abban az állapotában, gondolom nem latinul társalgott.
Nyugi, ha meg is történik, nem fogsz arra emlékezni, hogy most nem akartad.
Rékasi Károly nyilatkozta, hogy a balesete után latinul beszélt, pedig nem tudott semmiféle nyelvet a magyaron kívül. Az orvosa mondta neki, aki hallotta a latin szövegét. Ő nem emlékszik rá. Hát, nem tudom. Mindenesetre érdekes.
Én is úgy tudtam. Úgy látszik, nem követem eléggé a mai nyelvújítókat. :-)
amit olvasok Nők Lapja Ezotériában, nem biztos hogy 1 életünk van, de mindenki abban hisz amiben akar
Egy embernek csak egy élete van.
Eddig úgy tudtam,hogy én megszülettem.
További ajánlott fórumok:
- Most 6 hónapos a lányom, a nem alvás úgy 1, 5 hónapja kezdődött. Egyszerűen nem hajlandó elaludni, csak, ha ott vagyok, mit tegyek?
- Lehet 2 férfit egyszerre szeretni?
- Kibeszélnéd a problémáid, társaságra vágysz vagy egyszerűen csak unatkozol? Gyere, beszélgessünk. :)
- Te tudnál olyan férfit szeretni, aki ha csak egyszer is, de kezet emelt rád? Szerinted ezt még meg lehet bocsátani?
- Tudtok olyan helyet, ahol befogadnak egy számkivetett embert, nincs jövedelmem, segélyben nem részesülök, egyszerűen dolgozni akarok
- Facebook: Ha egyszer már valamit kommenteltem, de nem akarok a többi kommentről értesítést, akkor mi a teendő? Hogyan lehet leiratkozni?