Nagyon nagycsalád, de 4 gyerekkel (beszélgetés)

Én meg elkezdtem dolgozni..

Hihhetetlenül szuper..

De bizony nem menne segítség nélkül.

Gyerekek még itthon a szünetben, a kicsim most meg lázas is.

Nekem ennek ellenére menni kell, nem is akarok itthon maradni.

Viszont szuper, hogy most mások csinálják, amit eddig évekig lenézve én csináltam..

Persze így is mosok, vásárolok, főzök sokat, de nagyon jó, hogy most máshol vannak a súlypontok, eddig nagynak tartott problémák eltörpülnek.

A közvetlen kolleganőm is 3 gyerekes, a főnököm 4 gyerekes, szintén bölcsis kicsivel, és más mérnökök is vannak az osztályon 3-4 gyerekesek.. Olyan jó látni, hogy azért nem áll meg az élet így se.

És bizony még a 6 órában dolgozó 3 gyerekes váltótársam se tudja megoldani bébiszitter nélkül, pedig helyben lakik.. Egyszerűen nem ér oda mindenkiért, amikorra kéne... Neki az anyukája még dolgozik, nem sokat tud segíteni, de heti 1x-i segítséget viszont kifizet a lányának..

A másik két 4 gyerekes kollegám férfiak, vezetők, az egyiknél most kezd az anyuka is dolgozni.. Már ő is jött tőlünk kérdezni, hogy mi ugyan hogyan oldjuk meg, mert kezd otthon kikészülni mindenki..

Tehát nem könnyű, de nagyon jó olyan környezetben lenni, ahol legalább értik a problémát, és még segíteni is tudunk egymásnak a megoldásban a munkahely megtartása mellett.

Kedves Szurikáta!

A fórum nem rólam szól. Nem magyarázkodom, újból és újból, mit tudok, milyen és mennyi tapasztalatom van. Nem személyre kiélezve, leírtam egy véleményt, ami az enyém, nem fog senki meggyőzni az ellenkezőjéről. Elvem az élni és élni hagyni. Ha valaki eleve nem akarja a babát, nem várom el, hogy segítsen. Ennyi. Fogalmad sincs mennyi mindent tudok, mekkora tapasztalatom van. Mennyire család centrikus vagyok. Hány óvodai tapasztalatom van, ahol sehol nem kapnak ilyen megjegyzést a szülők, hogy hol a nagyszülő?...milyen család az, ahol nincs? Az ilyen elszólás,már a magánszférájukba való pofátlan, neveletlen agresszív beavatkozás.

Neveljétek egészségben, boldogságban a csemetéiteket!

Ha lehet, ne próbálj tovább analizálni, milyen lehetek, mert feltételezések, aki ismer tudja milyen vagyok, akit érdemesnek tartok rá azoknak adok bepillantást az életembe, van aki előtt nyitott könyv az életem. Ha hideg-meleg játékkal jellemezném, a feltevésed a személyemről,a jéghideggel tudnám jellemezni.

Az a nehéz ebben a kérdésben, - és ez az, amit Enissa ma nem lát, az bizots - hogy nagyon sok a túlontúl önfeláldozó nagyszülő. Ez még egy dolog.

De mivel egy átlag óvodai, bölcsődei csoportnak legalább a fele ilyen, ezért az óvónők ezt veszik alapul.

Én nagyon-nagyon sokszor kaptam meg szemrehányóan óvónőktől, amikor fizikai okok miatt nem tudtam valahol jelen lenni - mert mondjuk orvoshoz vittem egy másik gyereket időpontra - hogy milyen család vagyunk "nem igaz, hogy nincs egy nagymama"..

És nem értették, hogy de, van, és még segít is, csak éppen itt volt két napja, meg jön holnap is, és nem rángathatom minden nap. Vagy éppen volt olyan, hogy új melóhelyen volt, nem tudott eljönni. Az óvónők meg azokból indulnak ki, ahol a nagyszülők inkább pótszülők..

Elég baj ez, szerintem nem csak én tapasztalom..

Szerintem a mai világ arról szól, hogy ezeket az ösztönöket, lelki kérdéseket hogyan tudjuk mi "emancipált, egyenjogú" nők nagyon eltitkolni, ha kell örökre...

Miért kéne mindenkinek beállni a sorba?

Én a 4. gyerek után mindent elajándékozok, és már nagyon nem vágyok gyerekre. Érdekes, eddig mindent megtartottam.. Tanlán tudat alatt ott voltak a dolgok..

Miért lennél dilis? Szerintem te vagy normális.

Egyébként a 3 meg a 4 gyerek között már nincs olyan nagy különbség, már amikor megvannak.

A terhesség nyilván strapás, nálunk volt is gond, mert volt, hogy nem tudtam ellátni a gyerekeket, mert műtöttek, meg gond volt a vesémmel. 8 hétre az egyik nagyfiam koleszos lett. Nem volt könnyű helyzet, de akkor az volt, így hosszú távon mindenki egészséges maradt.

Mert pl. a nagyszülők 2-3 hónapra már nem vállalták el a gyereket. Megértem. Rosszul inkább az esett, hogy amikor a kolesz mellett döntöttünk - náluk az oviba volt kolesz, ők ajánlották fel - akkor meg nekem estek, hogy "milyen anya vagyok én".. Hát én elmondtam, hogy beteg.. Ez van. Aztán meg tök jól vette a nagy az akadályt, és eltelt az az idő is, a nagyszülők is megnyugodtak. Szerintem egy kicsit furdalta őket a lelkiismeret, hogy nem ők vállalták el, azért is támadtak. De én azt is megértem, ha nem, anyám nem olyan alkat és kész. Anyósomnál fel sem merül, hogy elvállalna ennyit.. Mostanság segített sokat, hetekig hazahozta a gyereket a suliból. De az olyan, hogy túl van rajta egy óra alatt, aztán usgyi.. Ő ilyenre kapható, másra nem. Tudomásul vettük.

Én sem akarok veszekedni, Isten őrizz, szeretem magam körül a csendet, a nyugalmat és a békét.

Enissával meg dehogy van bajom, sőt senkivel, nem is ismerek innen senkit:)

Csak ez a "csicskáztatás" elindította bennem a gondolatokat. Mert ha ő nagymama és náluk így van, akkor azt nem szabad hagyni. Nem szabad végnélkül és határok nélkül a saját kárunkra. Aki ezt tapasztalja és így éli meg és valóban "kihasználják" az tegyen ellene, mondja ki, hogy elég. Ennyit és nem többet.

Mi nagyanyók megtettük a magunkét. Felneveltük, útra bocsájtottuk, elindítottuk a gyerekeinket. Most is mögöttük állunk, ha kellünk ott vagyunk. És még jó, hogy kellünk:)

Az én szüleim és anyósom is sokat segített nekem mikor kellett és szükségem volt rájuk. Én is ezt teszem szívesen és örömmel, hiszen az én gyerekem és az én unokáim... ki segítsen ha nem én. Egyébként meg ezt kaptam örökül. Amig a kezem, lábam mozdítani tudom a gyerekem a gyerekem, az unokám, az unokám. Ez nem kérdés. Ez így van rendjén.

És persze, lehet egyedül is...az anyai ösztön az anyai szív, a lelkünk visz minket előre és tovább erőn felül. De ha van mögöttünk egy szerető, segítő család miért kellene egyedül? Kinek jó az? Senkinek.

És hát igen, nekem is nagyon szép emlékeim vannak a nagymamáimról:)

Még egy kérdés:

(bár ne ezen múljon a baba, csak szempont)

autóval hogy álltok? (bár már lehet, írtad)

Ugyanis itt van a határ ebben is, 5 személyessel már nem lehet megoldani, hogy mindenki beférjen..

Ilyenkor jön az egyterű, vagy a kisbusz.. Ez utóbbinál matrica-okokból vigyázni kell, utána kell járni.

Aranyos, vagy, bár én nem szándékszom "veszekedni", még vitatkozni se Enissával, sőt azt a véleményét osztom is, hogy ne pusztán a nagymamára alapozva szüljünk.

Én is csak annyit mondtam, hogy persze hogy lehetséges biológiailag élni nagyszülők nélkül is, csak egész más az életminőség, és bizony szükség van, nagy szükség van a kikapcsolódásra, a párkapcsolat ápolására gyerekek nélkül.

Arról nem beszélve, hogy a gyereknek is nagy szüksége van a nagyszülős, lazább, más szempontú beszélgetésekre. Életem legszebb ajándéka, hogy a nagymamám 30 éves koromban halt meg. Gyerekként megvette a cumi alakú gumicukrot a kisboltba, nyáron sokat voltam náluk, kamaszként rejtegette a pasijaimat, felnőttként meg kísérgette a gyerekeimet a mosdóba kezet mosni evés előtt. Aztán élete utolsó éveibe meg a dédiunokák kísérték őt... És még ekkor is, az utolós nehezebb időkben, amikor már néha nehéz volt vele, ha jött hozzánk, még akkor is éreztem azt a semmihez sem fogható örömet, megkönnyebbülést, hogy "jön a mama".

Meg a napi, heti segítségben is számítanak hát.

Az egy másik kérdés, hogy isemrek olyanokat is, fiatalokat, akik ezt gátlástalanul kihasználják, és nem érzik, hogy hol a határ. Volt ilyen kétségbeesett nagymamás fórum itt is.. Hogy hogyan állítsa le őket, mert ő nem akar minden nap gyerekkel tanulni, fektetni, minden gondot átvállalni.. Nyilván..

Szóval igen, a középút.

Nekem semmi bajom Enissával, ő ezzel a témával úgy van, hogy anno ő túlélte, hát másnak se legyen sohase jobb. Lelke rajta, vagyunk így néha, én főként a tanulós-képzős témával vagyok inkább így.. Én tanultam, aki nem, az meg csecce meg, és ne sírjon.. Nehéz átállnom más szemszögre..

Meg az se mindegy, mikor csinálta ezt valaki..

Nekem a két nagy anyukámékhoz született, náluk laktunk. Ugyanoda jártak oviba, mint én, ugyanahoz az óvónőhöz is részben..

Anyámék mégis álltak, mint Rozi a moziban, hogy mitől más minden mégis alapjaiban, mitől mások a gyerekek, mitől más a hozzáállás..

És bizony a mindannyiunk által szeretett Éva néni mesélte el anyukáméknak, hogy azóta eltelt 25 év, és ami akkor fehét volt, az ma fekete.. Ma már mást várnak el egy szülőtől, más a szint, mások a kötelességek, más a társadalmi státusz, nagyobbak a különbségek, mint régen.

Tőle jobban elfogadták ezt a nagyszülők, én hiába mondtam, vagy akárki más hiába mondta nekik.

Igen, ebből az időből tudom én is, hogy mennyivel más minőség úgy élni, hogy ott vannak a hátam mögött, mint úgy, hogy nincsenek, vagy kevésbé.

Az meg ezen a fórumon is átjön, hogy vidéken, ahol nincs akkor zűrzavar, mint itt a nagyváros egyik legforgalmasabb részén, ott azért más, kisebben el lehet engedni a gyerekeket. Ott ennyivel könnyebb. Itt alsóban el se mehet a gyerek a suliból, csak kísérőnek adják ki.. Nincs mese. Oka van.

Enissa, Te nagymama vagy? Téged "csicskáztatnak"?

Én az vagyok és nagyon nem úgy élem meg a segítséget amit adok és nyújtok. Én kérem a gyerekeket, én akarok velük lenni, én akarom, hogy nálam legyenek, hétvégén vagy ha szabin vagyok itt aludjanak. Közös programok, együtt töltött idő. Pedig aktívan dolgozom. A nyarat az unokákkal, gyerekekkel tervezzük, persze leszünk csak kettesben is a férjemmel. Is-is...a kecseke is és a káposzta is esete. Itt is mint mindenben nagyon fontos az arany középút.

Arról nem beszélve, hogy kell a lányoméknak is a kikapcsolódás. Menjenek csak együtt ketten a vejemmel.

Valamennyire értem amit mondasz. De!! Szurikátának adok igazat. De bizony, hogy elkél a segítség. Hajaj, két gyerek mellett is, hát még a négy-öt mellett. Hidd el, hogy igenis nagyon más azon anyák és házaspárok élete, mindennapjaik ahol van hathatós, biztos és állandó segítség. Az életminőségük, lehetőségük optimálisabb. És ezzel nem csak ők hanem a gyerekek, (unokák) is lényegi pluszt és többletet kapnak.

Persze az más, ahol a nagyik "nem kíváncsiak" az unokákra. Részemről ez elképzelhetetlen lenne.

Azt gondolom, hogy A család nem egy emberes, és attól család, hogy mindenki kiveszi a részét belőle.

És tőlem sem kérdezte meg a lányom, hogy akarok-e unokát, csak 3 évvel ezelőtt szentestén jöttek a becsomagolt pozitív teszttel és egy picuri gyerekcipővel. És nagyon nem akartam még unokát (47 voltam, fiatalos még a 27 éves lányomat sem nézték ki belőlem, nemhogy egy unokát) de amikor megláttam és tudatosult...hát...na onnantól kezdve rettegtem, hogy egészséges és minden rendben és határtalanul boldog voltam és mikor Borkámat a kezembe vettem...na onnan megváltozott az életem...az unokáim rajongója vagyok, mert hogy azóta van egy 10 hónapos öcsikénk is.

Kicsit elkanyarodtam...bocsi mindenkitől...csak azt akartam leírni, hogy igenis a nagymamik és nagypapik örömmel és tiszta szívből önzetlenül segítenek és teszik a dolgukat továbbra is amíg erejük és módjuk van...

A másik nagy kérdés meg a férj.

Sőt, az az első nagy kérdés.

Mert a nagyszülő-segítség-bébiszitter dolog is ott annyira kiélezett, ahol apuka nem tud/akar résztvenni a dolgokban megfelelően. Legyen az akár logisztika, akár a gyerekkel való játszás, tanulás, stb..

Ahol apuka vagy vállalkozó, tehát tegyük fel szabadabb, és még hajlandó is gyerekezni, akkor azért jobb.

Ill, ha apukának jó állása van, 8-5-ig, és relatív közel, és reggel, tud gyereket vinni, szélsőséges esetben este még hozni is, tud 1-2 különórára hordást is bevállalni, és meg is teszi, akkor az már megint más..

Szóval az a fránya társ, azért mégiscsak az az alfa..

Szerintem ha eddig megvoltatok, és tényleg annyira szeretnéd, akkor megoldjátok.

A leírt nehézségek léteznek, de azért látod sokan megoldják vidéken a dolgaikat, sőt, városban is.

Nagy titok, hogy annyit kell vállalni, amennyit bír az ember, most ezt itt nem a gyerekre, hanem pl. a különórákra mondom.

A másik, még ennél is nagyobb kérdés - nagyon leragadtunk a nagymamáknál - hogy hogyan tovább.. Mert addig csak-csak ok, amíg a kicsikkel otthon vagy. De hamar megnő, 3 éves lesz a negyedik is, sőt 6 éves.

Utána mik lennének a terveid, ill. a reális esélyeid.

Mindenki maga érzi mikor jött el az az idő, amikor újabb babát szeretne,ha én járnék hasonló cipőben, akkor kicsit kitolnám még, hogy a nagyobbak még önállósodjanak. Amikor ők már cseperednek, még mindig marad egy picurkátok otthon, akin kiélheted a babázás örömeit.

Persze, ez csupán az én gondolatom, mindenki másképpen, más élethelyzetben másként él meg dolgokat.

Hidd el van olyan nagyszülő. Anyósomék is ilyenek voltak (anyósom meghalt már), de apósomat baromira nem érdekli, élnek, vagy halnak az unokái.

Mivel ők ezt előre megmondták, hogy ők a saját életüket szeretnék élni, nem is nehezményezem, el sem várnám, hogy körbe ugrálják a gyerekeimet.

Az egy dolog, hogy lelki siváraknak gondolom őket, de ez az én véleményem attól ők nagyon jól meg voltak egymással, apósom most már egy másik nővel.

Nem értettem semmit félre. Van aki azt írja, nagyszülői segítség nélkül nem megy. Én erre írtam, hogy vállaljon mindenki annyit, amit nehézségek nélkül egyedül is feltud nevelni.

Kicsit összemosódott egy másik fórum témával, ha a nagyszülők nem akarnak még unokát témával, hogy oké, felnőtt ember, döntsön mindenki belátása szerint, DE amikor a nagyszülő, rokon nem szeretne babázni, ne várjuk el, hogy muszájból csinálja.

Szurikáta is írta, nagyszülő nélkül nem menne neki.

"41. szurikáta111

Nagyon nem az a világ van, mint régen, igen, az én szüleim is dolgoztak mindig is 8 órában állandó nagymamai segítség nélkül, csakhogy azóta 180 fokot fordult az értékrend. Az öcsémnek még a mai napig megvan az oklevele, amit elsőben kapott, mert egy napot se hiányzott az iskolából.. Ja, akkor én is meglennék nagymama nélkül.. Ez ma jószerével, legalábbis itt a büdös városban elképzelhetetlen."