Nagykorú lányaival nyaralni járó elvált apa (beszélgetés)

Bocs, ha félreérthető voltam.

Egyetértésem fejeztem ki, és bővítettem a mondatodon.

"Az apa nem védett meg, sőt. Szóval én itt fejeztem be.

Viszlát!"

Hülye lett volna megvédeni a saját gyerekeivel szemben.

Végre, megcsillogtattad, hogy van egy pötty agyad és magadtól leléptél. Már régen ezt kellett volna tenned, de ha megtetted volna, akkor már két pötty agyadnak kellett volna lenni;)

Jobb lesz ez mindenkinek. A pasi majd talál egy olyat magának, aki elfogadja a gyerekeit is és nem akarja kitúrni őket a saját házukból.

Te meg maradj egyedül az albérletben, biztos ami biztos alapon, mert max. egy seggfej fog elviselni, normális pasi, tuti, hogy nem.

Dehogy független. Ők egy család, te kívülálló vagy és nem asszimilálódni akarsz, hanem csak ásod a lövészárkokat.

Vesztes helyzetben vagy, lépj le, keress egy gyermektelen pasit.

OK, a belépésem nem volt valami szerencsés.

A fokozatosság kimaradt, de a többi problémájuk ettől független.

Nagyon szép szavak, meg kellene fogadni.

Tanulj: nem szólunk bele egy másik család életébe. Nem utasítgatjuk egy másik ember családtagját, és főleg nem mutatunk ajtót ott, ahol magunk is csak átmeneti vendégek vagyunk.

Mondanám hogy annyira fáj az egyszerűséged, biztosan troll vagy, de sajnos tudom, hogy az életben gyakran előfordulnak olyan mentalitású emberek, mint te.

Ki mondta, hogy könyvből?

Emberek között dolgozva naponta látok jó és rossz mintákat is.

A felnőttek is nevelik egymást, vagy másképpen fogalmazva, az élet folyamatosan nevel. Csak tudni kell belőle tanulni!

Ilyen mentalítással kétlem!

Ilyen mentalitással kétlem! Nem könyvekből nevelünk gyermeket!

A történet még 1 résszel folytatódik.

Legyen a címe:

"Betelt a pohár"

A két gyerek 1,5 éve levegőnek néz abban a heti 2 napban, amikor itt vannak. Ha bemegyek a konyhába ők kijönnek, ha elmegyek fürdeni, ők akkor esznek.

Beszélgetést egyik sem kezdeményezett még velem, köszönni is csak miután én félreérthetetlen módon rájuk köszönök.

Maguktól semmi kedvesség, pedig én mindig is jól kijöttem a gyerekekkel.

Ez a szintű ignorálás egy durva passzív agresszió. Ezt más 1 hétig sem bírná.

Az nem érdekel, hogy másokkal sem kommunikatívak.

Az apának kellene megbeszélni velük, hogy ezt így nem lehet. Én vagyok az új párja, akivel ember módra kell bánni. Különben ez az apáról is sok mindent elmond, hogy ezt nem tudta még keresztülvinni...

Kis helyzetimertetés után jön a sztori.

A két gyerek nagyon el van kényeztetve!

Csak jogaik vannak, kötelességeik semmi. Mindenért húzzák a szájukat, nyafognak, maguktól szinte semmit nem csinálnak, egész nap döglenek, és telefonoznak, szobájukban óriási rendetlenség, hiába szövegel nekik az apjuk.

Házimunkában nagy nehezen segítenek csak, boltba nem lehet őket leküldeni, visszaszövegelnek az apjuknak elég minősíthetetlen stílusban.

(Csak azért írtam, hogy el lehessen képzelni a helyzetet.)

Szóval...

A nagyobbik lány nemrég lett 18 éves.

Már rég vártam erre a pillanatra, hogy "felköszöntsem", és tisztába tegyek egy-két dolgot.

Mondtam neki, "hogy ugye tudod mivel jár a nagykorúság!

Mostantól önszántadból bármikor jöhetsz és mehetsz is.

Ez azt jelenti, hogy nincs láthatás. Szabad vagy, nagykorú vagy. Nem kell pofákat vágni. Ha valami nem tetszik az itteni szabályokból, el lehet menni.

Ide az jöjjön, aki szeret ide jönni."

Fogadjunk megint senki lát majd a szavakon túl.

Ezért segítek:

Ez mindenki érdeke volt. A gyerekek így fel vannak szabadítva. Arra senkinek semmi szüksége, hogy muszájból jöjjenek. Azt kellett volna tudni elérni, hogy olyan legyen a viszony az apával (meg velem:), hogy szeressenek ide jönni, még akkor is, ha itt nagyobb a szigor, de ezzel együtt autonóm felnőttként is vannak kezelve, ami egy pozitív visszacsatolást indít el, egy egészségesebb kamasz-szülő viszonyt, és jobban tükrözi az életet, mint a jó néhány alanyai jogon kényeztető család.

Erre már nem volt mit várni, ezt meg kellett lépni.

De erre a kisebbik beszólt, hogy mit képzelek, nekem mi közöm az egészhez, takarodjak innen, és undorító vagyok.

Én meg megondtam, hogy most mehet haza, mert ő nem lakik itt csak lakott, én viszont igen.

Az apa nem védett meg, sőt. Szóval én itt fejeztem be.

Viszlát!

gyerekeit viszi, hogy lenne lehúzás?

Az hogy a gyerekek érdektelenek az a nevelésen ia múlik, abban pedig apuka is ludas. Bár vannak a gyerekeknek olyan korszaka is, hogy .acik a világra, a szülő a feje tetejére is állhat

Miert kellene adnia az anyanak ilyenkor is barmit a gyerekeknek? Ha az apjukhoz mennek?

Nekem se kuld extra penzt a volt férjem, ha nyaralni viszem a kislanyunkat.

Ertem, jelenleg nalunk ugy nez ki, hogy a volt ferjem havonta-kethavonta egyszer elviszi a kislanyunkat. Altalaban delutan, masnap delelottig. Evente parszor 2 ejszakara... felhivni se hivja fel a koztes idoben, en meg évek ota nem beszeltem vele, mert csak e-mailben kommunikal.

Igy neki az egesz elete egy szabadido, en meg oldjam meg, ahogy akarom.

Anyuci így is le tudja húzni apjukat anyagilag. Ismerősöm anyja pld. egy fillért nem ad ilyenkor a gyerekeknek.

Ha nem így lenne, akkor valószínűleg a gyerek nem menne el. Napokig azért fizet apjuk szállodát, hogy egész nap csak a telefonukat nyomkodják. Nem érdekli őket sem a tenger, sem a városnézés, sem a kirándulás... :(

Úgy gondolom sikerült jó embert nevelni a gyerekemből.

Annak ellenére, hogy sok mindent megkapott, megkap, és fog is kapni.

Ennek mértéke rám és az apjára tartozik.

Itt nem a jól vagy rosszul járásról van szó.

Válás után már csak szülőként működnek együtt.

Hogy a szabad idejében mit csinál, kivel ismerkedik az ex, az már rá tartozik.

"Nem én döntöm el, de ha a párom következetes és a gyerekek érdekeit szem előtt tartó módon nevelné őket (azokban a 2 napokban), akkor belátná, hogy nem további elkényeztetéssel tud embert faragni belőlük, hanem, ha pl. valamilyen teljesítményt is elvár cserébe; nem mindent alanyi jogon odadobni nekik."

Ezt a gyerekekről írtad, de vetítsd ki magadra! Nem mindent alanyi jogon odadobni NEKED!!! Hányinger vagy, ahogy gondolkozol és elítélsz egy olyan családot, ahova te csak a segged tetted be és fogalmad sincs mit jelent szülőnek lenni.

1,5 év után mindent elvársz, hogy tegyenek a valagad alá, párod számára szűnjön meg a kapcsolat a saját lányaival és csak téged tutujgasson, hívogasson egész nap, az összes pénzét rád költse, csak téged vigyen nyaralni és még a ház is a tiéd legyen, miközben te az égvilágon semmit nem tudsz felmutatni és jössz itt évtizedes sanyarú múlttal, holott már elmúltál 40 és bőven lett volna rá időd kiépíteni valami kis egzisztenciát magadnak és mivel ez nem sikerült mástól várod ezt most el és még neked áll feljebb, ha nem mennek ebbe bele. Kezdem azt hinni, hogy szellemileg korlátolt lehetsz, de úgy papírral igazolhatólag.

Ja, elképzeltem a gondolataidat.

Adjuk be őket intézetbe! Vagy tegyük el őket az útból.

Belőled max. ilyen ötletet nézek ki és remélem apa rájön, hogy jobb, ha távol tartja tőled a gyerekeit.