Mit tehetnék, hogy merjek vezetni? (beszélgetés)

Majd akkor fogod igazán élvezni,ha végre egyedül is el tudsz menni hosszabb útra! :-)

Addig is balesetmentes közlekedést!

Na én is hasonló cipőben járok.

19 évesen elkezdtem lerakni a jogsit, mert miért ne. Eleinte nagyon béna voltam, de az oktatóm egy nagyon rendes ember volt, és szépen türelmesen megtanított a dolgokra. Az utolsó időkben már azt mondta hogy "Nahát, ez a fejlődés amin keresztül mentél nagyon öröm nekem" és szerettem is vezetni. Amikor vége lett a tanfolyamnak szinte úgy éreztem hogy bizsereg a talpam mert úgy vezetnék még, sokszor fejben is vezettem hogy na most mit kellene csinálni stb.

Igen ám de ennek lassan 5 éve. Azóta 1 métert sem vezettem mert nincs autónk. Gondban lennék ha most be kellene ülnöm egy autóba vezetni. Talán nem is tudnék, a KRESZ-t is szerintem elfelejtettem, félnék is szerintem. Nem tudom leszek-e megint bátor...

Köszönöm szépen! Igen, valószínűleg két évvel ezelőtt pontosan azt rontottam el, hogy nem kezdtem el napi szinten vezetni. Szóval ha most nagy nehezen sikerül rászánni magam, hogy újra vezessek, akkor csakis az az egy járható út lesz, hogy nem hagyom abba, hanem tényleg minden nap vezetek.

Egyébként én sem gondoltam volna, hogy ennyien jártak már hasonló cipőben, mint én. A környezetem meg biztosan nem tapasztalt még ilyesmit, mert aki tudja, hogy van jogosítványom, de nem vezetek, az többnyire úgy néz rám, mint egy ufóra...

Köszönet még egyszer a sok bíztatásért. :)

Nagyon helyes, hogy így érzel! Amíg nem szerzed meg a kellő rutint, ez az érzés természetes, majd később - optimális esetben - átalakul körültekintéssé.

Gyakorolj sokat, kérdezz rutinosoktól, és fogadd meg a jó tanácsaikat!

Köszönöm a legutóbbi hozzászólásokat is!

Cippora, képzeld, engem még az sem tudott rávenni a vezetésre, hogy a kisfiam bölcsis lett, én meg dolgoztam. A legnagyobb baj, hogy mérhetetlen félelem van bennem a vezetéssel kapcsolatban, amit nem tudok leküzdeni. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy sikerülhet, pedig az élet más területein nincs önbizalmi gondom. Viszont a Te példád - meg a többieké is, akik hosszú idő újra volán mögé ültek - ad egy kis erőt, hogy talán nem lehetetlen.

King Kong, hidd el, a legkevésbé sem érdekel az, hogy megszeressem a vezetést. Ha eljutok A-ból B-be gond nélkül, akkor elégedett leszek (régen sem kellett nekem ennél több). Mosogatni sem szeretek, mégis megcsinálom (tudom, ott maximum egy-két edényt tudok összetörni, szóval ilyen szempontból rossz hasonlat), na és ezen kívül is van pár dolog, amit nem szívesen, de megcsinálok. Sajnos a helyzetem pillanatnyilag olyan, hogy vagy ráveszem magam valahogy a vezetésre, vagy kénytelen leszek másoktól függve megoldani bizonyos dolgokat. Utóbbit biztosan kevésbé szeretném, mint vezetni, úgyhogy valahogy rá fogom venni magam a közeljövőben, hogy elinduljak... Első körben azt hiszem, keresek egy oktatót, és ha vele úgy látom, hogy megy, akkor óvatosan elindulok.

És még mindig várok hozzászólásokat. :)

Annyira együtt érzek veled :) én áprilisban kezdtem el vezetni,előtte évekig nem.Mikor letettem a jogsit vezettem,de meghúztam egy autót mert figyelmetlen voltam,és ez annyira rányomta a bélyegét,hogy soha többet nem ültem volánhoz.Aztán áprilisban rákényszerültem,mert bölcsis lett a lányom,meg munka,nem mindegy,hogy 20 perc alatt elviszem a bölcsibe meg megyek a munkahelyemre vagy 1,5 órát buszozok átszállással hóban,fagyban,40 fokban.Előtte picit gyakorolgattunk a párommal,de úgy remegtem közben mint a nyárfalevél.Aztán mikor kellett beültem a kocsiba első reggel,halálfélelem :D 200-as pulzus,de csak odaértem lassan.Én azzal nyugtattam magam,hogy ha lassan megyek,akkor nagy kárt nem okozhatok,be vagyunk kötve,egy koccanás meg nem a világ,ha esetleg úgy alakul.

És szépen lassan belejöttem,ma már bárhova elmegyek (városon belül persze) és élvezem a vezetést,el sem tudom képzelni,hogy bírtam eddig nélküle.Ma már az életem része.Egy a lényeg,hogy folyamatosan napi,két napi szinten vezetni kell,úgy megjön a rutin.Sok sikert!Ha nekem megy,hidd el,akkor bárkinek :)

Sziasztok!

Sajnos én is a "parás" vezetők táborát erősítem.

Nekem 5 éve van jogsim, nem magamtól kezdtem bele a megszerzésében. Kb egy évig sűrűn vezettem, de ha bármi probléma volt, parkolás vagy necces helyzet, ott volt a férjem, hogy segítsen. Parkolni a mai napig sem tudok/merek. Szinte csak hétvégén használjuk az autót vagy akkor sem és én a kényelmet választom akkor is, miszerint majd a férjem vezet.

Kb egy hónapja 2 autóval kellett mennünk valahova, tehát egyedül voltam az autóban, férjem előttem a másikban. Kb fal fehéren ültem be, hiszen jó ideje (talán vagy 2 éve) nem vezettem. Nagy volt a para, aztán rájöttem, hogy tudom én ezt, a haladással nincs is gond. Csak hát a technikai dolgokkal, parkolás, tolatás stb. Ráadásul a belvárosban lakunk így, ha parkolásra kerül a sor meg sem próbálom, hanem egyből szállok ki és átadom a helyet a férjemnek.

Ő szokott bíztatni, hogy most próbáljam meg, de mindig lerázom valamivel pl: most fáradt vagyok ehhez, túl kicsi a hely, ide úgyis csak te tudsz beparkolni (ő is sokáig nem vezetett, de aztán a munkája miatt már rengeteget... ), jönnek és nem akarom feltartani a forgalmat stb..

Már leírni is gáz, mondjuk bennem is megvan a para, hogy kárt teszek valamiben/valakiben.. Bár még nem kerültem ilyen necces helyzetbe, de néha jól jött volna, ha csak egyedül bepattanhatok az autóba. Persze jó kifogás az is, hogy van bérletem és inkább nem fogyasztom a benzint..

De "jó", hogy más is jár(t) hasonló cipőben, nem csak én...

Igen, én is gondoltam már rá, hogy egyedül kellene nekiindulni, vagy az oktatós verzió is megfordult még a fejemben. Két éve magabiztosságot adott, sokkal jobban odafigyeltem dolgokra a hatására, sőt, a mai napig (utasként) időnként úgy nézem e helyzeteket, mintha én vezetnék. Néha próbáltam rávenni magam, hogy elinduljak, lejátszottam fejben, hogy az adott helyre milyen útvonalon tudnék eljutni, de aztán csak nem mertem elindulni. :(

Várok még tapasztalatokat, nagyon sokat jelent, hogy ennyien írtatok, köszönöm!

Szia!

8 éve van jogsim, azonban nem nagyon vezettem, vagy ha igen, akkor kevésbé forgalmas utakon, városban soha. Aztán elkezdődtek a céges utak, halálra paráztam magam, hogy miért pont hóban? Nem mertem egyedül nekiindulni, így a párom vett ki szabadságot - hozzá kell tenni, hogy iszonyat vacak téligumik voltak az autón, de olyan 100 km után lesodródtam a jeges útról. Tiszta szerencse, hogy velem volt, mert nem mertem visszaülni a volán mögé. Megcsináltuk a két napos kört, hazaértünk, kipakoltunk, majd az éjszaka kellős közepén visszaráncigált az autóhoz, hogy akkor most megyünk kocsikázni, és én vezetek.

Remegtem, meg könyörögtem, hogy ne, de igaza volt. Valszeg ha akkor nem ültet be az autóba, és nem autókázunk mindenféle kereszteződésben, stb, ma sem vezetnék.

Ez cca 30.000 km meg 9 hónappal ezelőtt volt.

Nekem parkolásos paráim voltak, és nagyon sokáig csináltam, hogy a kevésbé forgalmas részén álltam meg a parkolóknak, stbstb. Egyébként rengeteget vezettem egyedül, és eleinte azt tartottam szem előtt, hogy ha valakinek nem tetszik a tempóm, majd megelőz, de fölöslegesen nem paráztattam magam. Most már nagyon szépen, magabiztosan vezetek.

Gyakorlás teszi a mestert, menni fog, majd meglátod! Szorítok! ;o)

Egy közvetlen kolléganőm is volt ilyen helyzetben, a férjük bebeszélte neki , hogy mindent rosszul csinál és béna a vezetéshez. Aztán a férj lebénult és menni kellett orvoshoz, ügyeket intézni . Ott volt az autó és nem mert beülni. Mondtam neki, hogy gyakoroljon egyedül. Kószáljon a városban, először csak az ismert, megszokott útvonalon, vagy olyan helyeken, ahol kevesen járnak. Forduljon meg az utca végén, parkoljon be az út mellé stb. Szépen ment neki és egy-két alkalom után már jól érezte magát. Néhány alkalom után már nem kerülte el a forgalmas útkereszteződéseket, rövid szakaszon fel mert menni az autópályára is. Neki kellett, hogy magától figyeljen oda a táblákra, a felfestésekre, lámpákra, ne szónokoljon mellette senki. Garázsba ki-be állás nehezen ment, első néhány alkalommal szólt a szomszédnak, aztán a szomszéd nem volt otthon és jött a vihar-rákényszerült és maga állt be, állt ki.

Ennek jó pár éve, azóta kocsival jár dolgozni és simán elmegy vidékre is, csak a férjet kellett először helyre tenni, hogy vagy kiszáll és megy haza egyedül ( lebénult, nem tud járni) vagy befogja a száját.

Én magamtól tettem le a jogsit, de nem nem akartam vezetni az elején. Nagyon féltem az egésztől. Aztán olyan melóhelyem lett ahová kocsival kellett járni, ráadásul én foglalkoztamaz összes autóval. Így kénytelen voltam vetezni. Ma már bármilyen autót mindenféle gond nélkül elvezetek.

Csak is a gyakorlás segít. Jó ha tudsz menni egyedül, engem is idegesít ha beleszólnak mit, hogy csináljak. Ráadás én olyan vagyok, hogy ha ül mellettem valaki aki tudom, hogy beszólók, kkor szinte mindig elrontok valamit(korábban váltok), pedig egyébként nem.

Csak a gyakorlás segít, hogy legyen önbizalmad és rutinod.

Szia!

Fiatalon tanultam meg vezetni. Apám biztatott, s ha rosszul lett jól jött hogy el tudtam vinni a legközelebbi dokiig. Mivel én korán alkoholmentes életet kezdtem élni, ezért ha buliba mentünk, én voltam a sofőr. Aztán egy napon utasként frontális balesetet szenvedtem. Az első alkalmakkor még a kocsiba utasként sem mertem beülni. Majd párszor újra vezetni próbálta, de azt a félelmet senkinek nem ajánlom.

Majd apu meghalt. Örököltem pénzt, amiből egy új autót vettem.

Először a férjem volt a sofőröm, majd vettem órákat. Először az oktató kocsijával mentünk. Megkértem, olyan legyen, mintha teljesen kezdő lennék. Kezdjük az elején. Az utolsó 2 órán az én kocsimmal mentünk. Jó volt, mert az aktuális KRESZ szabályokat elevenítettük fel, a mindennapi kihívásokról beszélt, s egészen más volt, mint jogsit szerezni. Eleinte nagyon kis sebességgel mentem. De később rákényszerültem az autópályára is. Nagyon megszerettem. Ez 49000 km-rel ezelőtt volt. Imádok vezetni! Bátorság. Apró lépésekből áll. Ma sem előzök, csak ha muszáj. Mindig csak azt a helyzetet kell megoldanod, amiben vagy. Gondolkozz az előtted-mögötted-szemből jövők agyával, találd ki mit akarnak, s segítsd őket ha kell húzódj le. Én mindig hagyok magam előtt 1 autónyi távolságot, mert ha valaki épp be akar férni, ne koccanjunk... Eddig bevált. Nem volt balesetem. Csökkentsd a sebességet, ha az út és látási viszonyok romlanak. Ne vagánykodj. Ismerd a kocsidat meg, a képességeit, a méreteit! Menni fog, hidd el!

Pont én is ilyen helyzetben vagyok,és most jár le épp a jogosítványom,én nem csak vezetni utálok,de még autóval közlekedni sem szeretek ,akárki is vezessen.

De a kényszer nagyúr,ha nagyon fontos lenne még is csak megtenném.

Tanácsom:végy még pár órát egy női oktatótól,mert nekem az sokkal többet segített,amikor biztonságban érzed magad csak akkor kezd el megint a valódi vezetést.Sok szerencsét:)