Mihez tudnám felhasználni? (tudásbázis)
A kalácsokat amit tudtam szétosztottam, a mardékot kalácsokat pedig párom anyukája elvitte, mert
amiket tudtam volna csinálni belőlle, nem igazán szeretem.
Egyébként köszönöm mindenkinek. :)
de hasonlóan lehet úgy is, hogy csoki helyett nutellával megkened a szeleteket, a többi ugyanez
bármilyen fajta, kissé száraz kalács (kakaós, fonott stb., de még a szeletelt fehérkenyér is jó)
2 csomag bármilyen pudingpor
1 liter tej
áfonyalekvár (de más pikáns lekvár is finom, ha ízben harmonizál a pudinggal)
Elkészítés:
A kalácsot felszeleteljük. Egy edényt kibélelünk alufóliával, majd a kalácsokat körkörösen belerakjuk. Ha lehet, ne nagyon maradjon hézag a szeletek között. Egy kanál segítségével finoman megkenjük a lekvárral. A pudingot a csomagolásán leírtaknak megfelelően elkészítjük (lehet főzött és lehet hidegen készítendő puding is). Öntünk a kalácsra a kész pudingból (ha főzött, még melegen), majd teszünk rá egy sor kalácsot, amit finoman megkenünk lekvárral. Ezután megint puding jön, majd kalács. Ezt addig ismételjük, míg a hozzávalók elfogynak. A tetejére kalács kerüljön, de ennek azt felét kenjük meg lekvárral, mely a pudingra kerül.
Az edényt letakarjuk, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap kiborítjuk a formából, és szeletelve kínáljuk. Ha gazdagabban akarjuk adni, aprócska tejszínhab-csókot tehetünk a szeletek tetejére.
vagy máglyarakás
Nem teszel neki rosszat, ha nem kifliből csinálod, hanem kalácsból...sőőőt.
Vagy Angliában menő:
De akár popcake is lehet belőle..sütinyalóka. :)
Tényleg! Máglyarakás. :)
nyami
Csomó fonott kalácsot hozott barátnőm, ma du-án mert nem kelt el.
Mit tudnék belőlle csinálni?
Kidobni nem akarom. :/
További ajánlott fórumok:
- Ha bekapcsolom a sz.gépet megjelenik a bejelenkeztető képernyő, és kiírja hogy válasszak felhasználói ikont. Hogy tudnám ezt megszüntetni?
- Hogyan tudnám a felhasználónevemet módosítani? A keresés nem hozott eredményt, aki tudja írja meg! Köszönöm!!
- Felbontott maradék tojásfestéket mire tudnám még felhasználni, pl, belekeverhetem sűrű tojásfehérje habba?
- Kocsonyát főzök, de nem szeretjük a húst belőle, hogyan tudnám felhasználni?
- Hogyan tudnám eltüntetni a számítógépről a felhasználónevet, jelszót, amit automatikusan megjegyzett pl. egy játék belépésénél?
- A felhasználó névhez véletlenül beírtam a jelszót.Hogyan tudnám törölni?