Miért nem értékelik a nők a "jófiúkat"?

Láttad a filmet: "Hogyan veszítsünk el egy férfit tíz nap alatt?" Arról szól, mik azok a női dolgok, amik őrületbe kergetnek egy férfit.

Női fejjel gondolkodva most megkísérlek egy olyan iránytűt mutatni a férfiaknak, mik is lehetnek azok a dolgok, amiket elszúrnak, mik azok a dolgok, amik az őrületbe kergetnek egy nőt?

Mindig veled akarok lenni!

A férfiak különösen a kapcsolat elején szokták ezt a hibát elkövetni. Az egyedül élő, önállósághoz szokott nő igen nehezen viseli, ha a férfi oly módon zúdítja rá szeretetét és gondoskodását, hogy az égvilágon mindenhová elkíséri: A munkahelyre, munkahelyről haza, ügyintézésre, bevásárlásra, kutyasétáltatásra. Majd hazaérve, a nő ismét nem pihenhet meg, mert újdonsült párja minden estére közös programot szervez, vagy együtt élés esetén azt kívánja, hogy a nő minden percét vele töltse.

„De hisz én csak kimutatom a szeretetemet!”- mondják, a nő pedig úgy érzi, hogy megfojtják a nagy szeretettel, nem rendelkezhet szabadon idejének egy részével sem, és nem tehet semmit a férfi „kontrollja” nélkül. Munka után, ha kedve szottyanna, nem kóborolhat egy órácskát egy bevásárlóközpontban, nem ülhet le egy kávéra pletyizni a barátnőjével, nem ülhet le egy csöndes sarokba könyvet olvasni, vagy csak úgy gondolkodni magában, kedvenc zenéjét hallgatva. A férfi pedig nem érti, hogy ha a nő szereti, miért nem akar mindig vele lenni.

Jómagam nem egyszer követtem már el azt a hibát, hogy rázúdítottam az érzelmeimet egy férfira rögtön a megismerkedésünk utáni hetekben, aki ettől fejvesztve menekült. Én pedig nem értettem, hogy miért, hiszen „én csak szerettem.”

Ha még most kezdesz el egy kapcsolatot, vedd figyelembe, hogy a másik eddig nélküled élt. Megvolt a megszokott menetrendje, szokásai, szabadsága, amit te most felborítani készülsz. Ez persze nem feltétlen rossz dolog, hiszen ez egy kapcsolat kezdete, melynek során mindkét fél addigi élete egy kicsit megváltozik, alkalmazkodva a párjához. Az alkalmazkodás azonban nem egy hirtelen történés, hanem egy folyamat. Lassú, és fokozatos lépésekben kell haladnunk, különben a másikból csak menekülési kényszert váltunk ki.

Amennyiben már kapcsolatban élsz, nem árt végig gondolnod, hogy nem telepedsz-e rá túlságosan partneredre. A legjobb ezt egy őszinte beszélgetés keretén belül megejteni, ahol megkérdezheted: „Te hogy érzed, nem nyomlak agyon a szeretetemmel?” Ha a válasz „De igen”, akkor meg kell beszélnetek, a másik miben látja túlságosan korlátozva magát, és te ebben hogyan tudsz változtatni. Megbeszélhetitek például, hogy a heti találkozások számát hány napra korlátozzátok, hányszor hívjátok egymást, illetve azt is, hogy a másik által kívánt „szabadság” igénye mely dolgokban jogos, és mely dolgokban nem. Kis tudatos odafigyeléssel a másik metakommunikációjából is vonhatunk le következtetéseket. Ehhez segítséget nyújthatnak például a testbeszédről szóló különféle könyvek is, például Allan Pease: Testbeszéd c. könyve, amely életszerű szövegével és humorával érdekes, izgalmas, és egyben hasznos olvasmány is.

Ha össze akarjátok kötni az életeteket, ügyelni kell arra, hogy a párod ne érezze azt, hogy a közös jövőkép számára egyenlő a személyes szabadságról való lemondással.

A vadászösztön

Férfiak előszeretettel hivatkoznak arra az evolúciós magyarázatra, miszerint az újabb és újabb nők meghódítása az évezredekkel ezelőtti vadászösztönre vezethető vissza, amit a gének tovább hordoznak.

Van-e a nőknek is vadászösztönük? Szükségük van-e a becserkészésre, vagy jobban szeretik, ha őket cserkészik be, és válogathatnak a potenciális hímek között? Mi történik a megszerzett zsákmánnyal?

Hogy a géneknek köszönhetjük-e, vagy pusztán emberi tulajdonság, de tény, hogy az emberek jobban értékelik azokat a dolgokat, amikért megküzdenek, mint azokat, amik az ölükbe hullanak. Ilyen módon a nőknek is létezik vadászösztönük. A túl könnyen elérhető férfi éppúgy nem jelent nagy értéket egy nő számára, mint ahogyan a könnyen kapható nők sem a férfi számára. Persze a férfiak kapnak az alkalmon, ezért is tűnnek a rámenősebb nők szerencsésebbnek a hódításban. Azonban rövid időn belül az ilyen nők sorsa a modern pelenkákéval válik egyenlővé: „Használat után eldobandó.”

A nők esetében kicsit módosul a helyzet. A könnyen megszerezhető férfiak használati utasítása eképpen módosul: „Használat előtt eldobandó.” Általában ugyanis a nők eleve meg sem ismerkednek azzal a férfival, akiért nem kell megküzdeni. Különösen ez a helyzet akkor, ha a férfi felkínálja magát, vagy egyenesen „rátelepszik” a nőre, és üldözi a szerelmével.

Egy nőnek is szüksége van a hódításra, mert ezáltal sikerélménye lesz, ebből fakadóan pedig nagyobb önértékelése. A legvonzóbb egyedek a nő számára az elérhetetlennek látszó, vagy nehezen megközelíthető férfiak, amikor kihívást jelent meghódítani valakit, esetleg harcolni érte, versenyezni a vetélytársakkal.

Szerencsés helyzet az, amikor a férfi és a nő egyenlő mértékben kell, hogy küzdjenek egymásért. Minthogy a hódítás élménye a férfinak is sikerélményt jelent, tanácsos a nőnek akkor is távolságtartást imitálni, amikor már legszívesebben a nyakába ugrana a férfinak, és szerelmet vallana. Ha nem így történik, a férfi nem fog tudni mit kezdeni a hirtelen jött érzelmi áradattal, és el fog menekülni. Ráadásul még a becserkészés sikerélményétől is meg lesz fosztva.

Miben másak a „rosszfiúk”? Miben rejlik a vonzerejük?

A jóképű macsók megszokták, hogy népszerűek, és ezáltal magabiztosak. Ők nem fognak szeretetért kuncsorogni senkinek, és tudatában vannak, hogy a legjobb nők között válogathatnak. A magabiztosság pedig imponál a nőnek. Nem azért választják tehát a rosszfiúkat, mert rosszfiúk, hiszen ki akarna magának szándékosan egy csapodár, beképzeld fickót, aki nem tiszteli a női nemet? A nőket a magabiztosság, és az önbizalom vonzza, és az a kihívás, hogy megszerezzék azt a férfit, aki után megannyi nő epekedik. Ők akarnak lenni a „győztesek”, ami növeli az önbizalmukat.

Egy férfinak – legyen bármilyen szerelmes – soha nem szabad csúszni-mászni egy nő előtt, vagy a szerelméért esedezni., vagy bizonygatni a saját ragaszkodását, mert ez a nőben olyan érzéseket kelt, hogy a férfi nem bízik önmagában, alacsony az önértékelése, tehát potenciálisan nem támaszkodhat rá, mint férfira.

Amikor egy férfi a saját pozitív tulajdonságait kezdi ecsetelni, szintén önbizalomhiányról tanúskodik. A hencegőnek tehát nem túltengő önbizalma van, hanem túlzott kisebbrendűségi érzése, mivel mástól várja az elismerést, a mások véleménye, megerősítése révén tudja önbecsülését táplálgatni.

Ha valaki már partnerkapcsolatban él, igen nehéz lenne elölről kezdeni a hódítást. Viszont mindig vannak olyan praktikák, amivel fel tudjuk csigázni párunk érdeklődését. Nem kell hozzá más, csak egy kis találékonyság, és pszichológiai érzék. Ha mindig is figyeltünk a párunkra, ez nem lesz nehéz.

Azt szeretem, amit te!

- Kicsim, mit csináljunk ma?

- Nekem mindegy, azt, amit te szeretnél!

- És mi legyen az ebéd?

- Amit te szeretnél, drága!

- Nézd a tévét nyugodtan, én olvasgatok addig egy kicsit.

- Jaj neem, nem olyan fontos, nem nézem! Csináljunk olyat, amit te szeretnél!

Első olvasásra talán úgy tűnik, hogy ez a „jófiú” ideális partner. Mindig és mindenben a nő igényéhez igazodik, gyakorlatilag mindig az van, amit a nő akar. Hosszabb távon azonban ez a viselkedés szintén azt a benyomást keltheti, hogy az illető férfi határozatlan, nem mer konfrontálódni, alárendeli magát, és nincs önálló akarata.

Ezt a helyzetet a nők eleinte kedvelik, majd egyre terhesebbé válik számukra, mivel minden dologban nekik kell dönteni, és felvállalni a döntéssel járó felelősséget. Akaratukon kívül nekik kell viselni a nadrágot, és lassanként kezdik úgy érezni, hogy egy gondoskodásra szoruló kisfiúhoz kötötték az életüket, egy Bólogató Jánoshoz, aki nem meri vállalni a felelősséget a döntéseiért.

A „rosszfiúkkal” sem jobb a helyzet, mert ők épp a fordítottját produkálják: mindig az ő akaratuk kell, hogy érvényesüljön, és a legkevésbé sem számít az, hogy a mellette lévő nő valójában mit szeretne, mire van szüksége. Ebben a helyzetben az arany középút az egészséges. Annyi határozottságot kell tanúsítania a férfinak, ami még nem sérti a nő személyes szabadságához való jogát. De ha választani kell, a nőknek még mindig inkább a határozott férfi jön be a határozatlannal szemben, még akkor is, ha sokszor meg kell alkudniuk, és feladni a saját elképzeléseiket, vágyaikat.

A nő az alárendelő magatartást pipogyaságnak értelmezi, és értetlenül áll azelőtt, hogy egy férfi miért nem képes határozott véleményt nyilvánítani.

A nő legfőbb igénye a férfival szemben, hogy támaszkodhasson rá érzelmileg, védelmezze, kiálljon érte, és ha kell, határozottan lépjen fel kellemetlen szituációkban. A „drágám, rendeld már meg te a pizzát”, „Hívj már te taxit!”, vagy „Te kérdezd meg merre kell menni! Na, ott jön valaki…kérdezd csak meg!”, és ehhez hasonló kijelentések azt erősítik meg a nőben, hogy a párjára soha nem lehet támaszkodni, mitöbb, még anyáskodni is kell mellette.

A gyámoltalan férfiak felébresztik a nőben az anyaság reflexét, és egy idő után akaratlanul is úgy fogják kezelni a férfit, mint egy nagy gyereket. Idővel nem csak a cselekedetek szintjén kezd el anyáskodni, de az érzelmeiben, sőt a szex terén is változás következik be. Már nem a férfit látja, akihez hozzákötötte az életét, hanem egy gondoskodást igénylő kisfiút, aki helyett mindig neki kell intézkedni, és eldönteni helyette, hogy neki mi a jó, és mi nem. És ugyebár ki akar a fiával szexelni?

Teremts hiányérzetet!

A „jófiúk” tulajdonsága lehet még a túlzott féltésnek álcázott kisajátítás. A birtokló férfiak jellemzője, hogy igyekeznek minél rövidebb pórázon tartani a nőt. Legszívesebben bezárnák egy kalitkába, és a tenyerükből etetnék, mint egy kanárit. Közös programon kívül semmilyen privát kiruccanást nem enged a nőnek A szüleihez, vagy barátnőjéhez sem mehet egyedül, mondván:”Mi egy pár vagyunk drágám, miért ne mehetnék én is?”

A nő pedig eközben lelki oxigénhiányt érez, hogy nem lehet privát kis szabadideje, amit úgy tölt el, ahogyan akar. Mindig és mindent együtt kénytelen csinálni a párjával, mert ha nem, megkapja: „Én csak neked akarok kedvezni.”, miközben a nő lassan megfullad a nagy ragaszkodástól. Nem ülhet le olvasni, nem ülhet ki a parkba anélkül, hogy a férfi ne követné, és külön programja sem lehet, például traccsparty a barátnőkkel, vagy vásárló körút egyedül. Különben megkapja: „Mi van kedvesem, már nem szeretsz velem lenni?”

Természetesen ugyanez fordítva is igaz lehet, hiszen léteznek „birtokló nők” is, akik ugyanezt teszik a férfival, sőt olyan is előfordul, hogy ezt az állapotot mindketten természetesnek és elfogadhatónak tartják. Én lemondok a szabadságomról, de cserébe a te szabadságodat kérem.

Rendszerint a minden szabadidőnkre igényt tartó partner szokása a számtalan – különösebb ok nélküli – telefonon való hívogatás. Mivel fizikailag nem lehetnek mindig együtt, különösen munkaidőben - hacsak nem dolgoznak egy helyen -, így hát erre az időszakra „akcióba lép” a telefon: „Szia Drága! Hogy telik a napod? Mit ebédeltél? Van sok munkád? Mikor jössz haza?” Jelentéktelen, semmitmondó kérdések, melyeket otthon, a nap végén is meg lehetne tárgyalni.

Ezek a kérdések ismét tűnhetnek figyelmességnek, azonban több napon, héten, hónapon keresztül már terhessé válhatnak, hiszen különösebb mondanivalónk reggeltől délig nem nagyon keletkezik. Ilyenkor jön a kínos csönd, és az agyalás, hogy mi értelmeset tudnék most neki mondani?

Elnézést kérek azoktól, akik örömüket lelik még hónapok múlva is ezekben a hívásokban, természetesen nem vagyunk egyformák. Mégis azt mondom, hogy ezeket a telefonhívásokat legésszerűbb a fontos és halaszthatatlan közölnivalókra korlátozni. Így este is lesz mit megbeszélni egymással, „fültanúk” nélkül, nyugodt körülmények között, esetleg egy jó vacsora mellett, amit már nem zavar meg az esetleges munkahelyi stressz.

A partner örökös, folyamatos és szünet nélküli kontaktuskeresése a legbiztosabb módszer arra, hogy valaki elriassza élete párját. Hogy miért?

A válasz roppant egyszerű: Nem hagy időt és alkalmat arra, hogy hiányérzetet keltsen a másikban. A banánt is meg lehet unni.

A tartós kapcsolat egyik kulcseleme, hogy tudj mindig hiányérzetet teremteni a másikban. Nem kell ahhoz fél évre külföldre menni dolgozni, vagy világkörüli utat tervezni a föld körül, hogy néha hiányozzunk a párunknak. Ugyanúgy megteszi a ritkább telefonhívás, hétvégi kiruccanás a szülőkhöz, barátnőhöz /férfiak esetében természetesen baráthoz : ), és többször beiktatni egy-egy külön programot. Adj alkalmat arra, hogy hiányozz a partnerednek, és ő is hiányozzon neked.

A kioktató

A határozatlan férfival ellentétben létezik a másik véglet: a túl határozott, a kioktató. Természetesen ezt a magatartást is azzal magyarázzák: „Én csak jót akarok.” Mindig mindent jobban tudnak a nőnél, aki gyakorlatilag bármit is tesz vagy mond, az csak butaság lehet.

Pozitív oldala: Az ilyen férfiak sok mindent megtesznek a nő helyett, mivel meg vannak győződve róla, hogy csak az lesz a jó, amit ők csinálnak. Ezt a valós, vagy vélt „képességüket” előszeretettel hangoztatják nyilvánosan is, fennhangon vitatják meg például egy bevásárlóközpontban, hogy „Drága, tudod, hogy a joghurtokból az élő kultúrásat kell venni, mert az a jó a beteg gyomrodnak!” – miközben a tejes pultnál lévő összes vásárló a „gyomorbajos nőt” kezdi el vizslatni.

Az ilyen férfi párja a konyhában sem tud úgy főzni, hogyan szeretné. Minduntalan ott sertepertél a férfi, és tanácsokat osztogat, miszerint „a borsólevesbe igenis kell pirospaprika”, vagy „Miért nem teszel tejet a tojáshoz, tudod, úgy sokkal jobb a bundás kenyér!”

És a nő előbb-utóbb megutálja a főzést, és hideglelést kap a bevásárlás gondolatától is.

A „jófiú” szempontjából ez pusztán segíteni akarás, a nőnek viszont az lesz az érzése, hogy bármit is tesz, az soha nem jó, ő tulajdonképpen mindenre alkalmatlan, és mások tanácsára szorul. Ha történetesen annak idején az apja is ilyen természetű volt, a nő még hajlandó is rászorultságát valósnak tekinteni, és mindenben igazat adni a férfinak, aki ettől roppant fontosnak, és okosnak tűnik a saját szemében, ráadásul ezt még igazolva is látja a nő részéről.

A nő viszont fokozatosan kezdi elveszteni önbecsülését, haszontalannak, ügyetlennek érzi magát a párja, és idegenek előtt is. A férfi gyakorlatilag a második apa szerepét tölti be nála túlzott gondoskodásával, féltésével, és kioktatásával.

A nőnek viszont nem második apára, hanem egyenrangú partnerre van szüksége. A túlzott gondoskodás és kioktatás azt eredményezheti, hogy a nőben kialakul egy alacsony önértékelés, a férfi pedig idővel már nem fog tudni miért felnézi a nőre, nem lesz, olyan, amit tisztelhet benne.

Nő vagyok, nem gyerek

A nők álma az olyan férfi, aki mindig kedvesen és gyöngéden beszél hozzájuk, aki babusgatja őket. Azonban válhat rémálommá is, ha túlzásba viszik.

Ha a férfi kedvesen megdícséri a vacsorát, vagy elismerő szavakkal illeti kedvesét, mindenképpen pozitív dolog, és hozzájárul a nő jó közérzetéhez. A figyelmesség és kedvesség azt erősíti a nőben, hogy fontos a partnerének, megkapja a szükséges figyelmet, így nő az önbizalma, lelkileg kiegyensúlyozott lesz, és kevésbé fog gyanakodni arra, hogy a férfinak esetleg más nő kell.

A „Hogyan veszítsünk el egy férfit 10 nap alatt” c. film kiváló karikatúrával, és kedves humorral szemlélteti, hogy a szükségtelen gügyögés és cuppogás mennyire idegeire tud menni a partnernek. A Bëlga együttes Get one Rhyme c. dalának szövege szintén metsző humorral írja le egy ilyen férfi udvarlását. A durva a dologban az, hogy a szám alatt végig helyeslően kell bólogatnunk: „De tényleg van ilyen…!”

„…aranyos, édes cuncibogarad vagyok, kis mackó,

akit ringatni neked tutkó!...

…fejedből kiverni nem tudod,

hogy tündibündi cuncimókusod én vagyok!

kis füttyös dalospacsirta vagyok…

…nyáu nyáu nyáu cirmimirmi

musz musz musz musz pocoknyuszi

mókusvirág, brummabrumma

fülecske, szemecske, metonímia

Brrr….. olvasni is rossz, ugye? Hát még ezt hallgatni egy férfi szájából!

A nőt butuska, gyámoltalan kisgyerekké fokozza le, és állítom, hogy az ilyen gügyögések a nőknek is éppúgy az agyára megy, mint a férfiaknak a nők nyafogása!

Egy nő szereti a férfi mellett felnőtt, érett, és nagybetűs NŐNEK érezni magát. Attól kezdve, hogy ezt a férfitól nem kapja meg, úgy fogja érezni, hogy a férfi idétlen gyereknek tekinti, és sajnos ennek általában az a vége, hogy a nő kifelé fog tekintgetni egy olyan férfit keresve, aki mellett ismét NŐNEK érezheti magát.

ÖSSZEFOGLALVA

Hagyjunk életteret a másiknak! Hagyd levegőhöz jutni párodat a kapcsolatban, ne telepedj rá, ne fojtsd meg a szereteteddel. Bármekkora is a ragaszkodásod, meg kell értened, hogy hosszú távon csak így működhet a kapcsolat. Ne tilts, és ne légy féltékeny. Figyeld meg, hogy a nő hálás lesz érte!

Elégítsük ki párunk vadászösztönét. Adjuk meg neki azt az érzést, hogy nem vagyunk könnyű préda. Úgy is lehet egy férfinak kedvesét királynőként tisztelni, hogy ő maga nem rabszolgaként viselkedik. Egy királynő mellé király kell!

Mindig hagyj magadban felfedezetlen területeket, nem kell egyből mindent kitálalni. Emlékezzünk csak: Egy sejtelmesen átlátszó tüllbe öltözött női test is sokkal izgalmasabb, mint egy teljesen meztelen!

Egy férfi legyen határozott. A nők nem szeretik a magukat mindenben alárendelő férfiakat. Azok iránt vonzódnak, akiknek van méltóságuk, tartásuk, nem csúsznak-másznak a nő előtt.

Tartózkodj a kioktatástól. Különösen nyilvános helyen, mások előtt. A gondoskodásodat kifejezheted számos más módon is. Ellenkező esetben a nő nem fogja magát jól érezni a kapcsolatban, és ki fog belőle menekülni.

Ne gügyögj, ne cuppogj, és ne bánj úgy vele, mint egy gyerekkel. Annál jobban semmi nem bizonyítja a szeretetedet, hogy életed párja nőnek érezheti magát melletted!

Ne feledd: a nők nem a rossz fiúkat szeretik, hanem a magabiztosságot, határozottságot, és önbizalmat! :)