Miért nem csaltam meg a férjemet (beszélgetés)

Persze hogy fontos a külső is. Én azt mondom, nagyon fontos. Csak nem az az alap, amire építkezünk, szerintem. Mert bármilyen fontos, és bármennyire igényesek is vagyunk rá, ha időt, pénzt, energiát nem sajnálva ápoljuk, akkor is romlik az évekkel, nem is kell ehhez 30 kg-t hízni.

Másrészt elhangzott itt már korábban, hogy az extrém negatív változás a külsőben - hacsak nem betegség eredménye - mindig valami másra utal: elhagyja magát az illető, már nem akar annyira tetszeni a párjának, vagy éppen eleve érzékel egy eltávolodást, és evéssel kárpótolja magát, stb.

Ilyen esetekben én úgy gondolom, a negatív változás a külsőben már egy tünet, nem maga a probléma. Vagyis előbb volt a probléma, annak következménye a külső negatív változása. Ez a probléma lehet a kapcoslatban, lehet máshol, de az biztos, hogy kezelni kell, mert ördögi kör alakul ki: bajom van társammal, munkahelyen, magammal, akármivel - ezért sokadlagossá válik számomra, hogy hogyan nézek ki - ezért egy idő után látványos lesz a negatív változás - ezért a párom már nem kíván - ezért egyre jobban eltávolodunk - ezért még nehezebben oldom meg a problémáimat - még rosszabbul érzem magam, még kevésbé érdekel, hogy nézek ki - és így tovább akár a válásig....

Sajnos én is ezt látom. az a bizonyos alap, amire sok házasság épül, néha nagyon instabil.

A testi vonzalom hiánya tönkretehet egy házasságot, habitustól függően. De ha az az egyetlen közös pont, az még rosszabb szerintem, ezt sokszor leírtam, mert a közvetlen környezetemben több válást is végignéztem, amelyek szerintem nagyobb részt emiatt mentek tönkre.

Én nem tudnám olyan emberrel leélni az életemet, akivel csak egy helyiségben _(átvitt értelemben) értjük meg egymást. Nincs fontosabb számomra, mint hogy minden gondolatomat, kérdésemet, bánatomat-örömömet, kétségemet legelsősorban a férjemmel tudjam megbezsélni, és nincs jobb érzés, mint amikor engem hív fel mindenki más előtt/helyett hasonló esetekben. Egy életre szólóan ez olyan erős összetartozás-érzést és kötődést jelent, amit nem lehet a kizárólagos szexuális harmóniához hasonlítani. Ha az is megvan, az igazi áldás már persze.

Nagyon jól látod,ez lenne az ideális,hogy észnél legyenek az emberek,mikor valakihez vmi módon hozzákötik magukat.

Van egy ilyen hülye mondás,hogy:az ellentétek vonzzák egymást.Sokan egyetértenek ezzel,és sokan ebben bíznak,és erre építenek!

És sokan nem is igénylik,hogy a párjuk hasonló habitusú legyen,hanem elég,ha jóképű:( v szép.

Igen,a megalkuvás is játszik nagyon sok embernél..dehát: van,aki nemigen válogathat,mert sem külsőben,sem belsőben semmi különöset nem tud nyújtani a másiknak.És ha egy ilyen valaki kifog egy,magánál"jobbat",akkor ragasztja magához,ahogy tudja.

Megragadtak ezek a gondolataid...

"Eleve nem élek együtt valakivel, akit nem szeretek, nem vagyok szerelmes belé, nem tisztelek, becsülök, nem bízok benne, nem vele tervezem az életem, nem, vele akarok családot alapítani, akivel nem tudom megbeszélni a gondjainkat, akire nem támaszkodhatok, és fordítva."

Ez kellene minden családba, de nagyon is képesek az emberek ezek részleges vagy akár a felsorolás teljes hiánya amellett is együtt élni valakivel...

Pld.: a férjem velem, de biztosan nálam sincs meg minden. Hiába, senki sem tökéletes, de gyerek azért nem akart elvetetni mindenáron, pedig elég önző típus (egoista lelkületű és egyke) Ennek és minden rossz tulajdonsága ellenére felneveltünk, kitaníttattunk két gyereket. Szóval sok jó tulajdonsága van, nem volt nehéz szeretni a sok éven át. Ezt kell mondjam, bármennyire felborította az életünket az utóbbi pár évben (amit megértek, mert már kibogoztam a magyarázatát).

Aki igazan szereti a parjat az akkoris szeretni fogja ha valtozik kulsoleg!!!

Meg sem forrdult a fejemben h megcsaljam, tisztelem annyira h nem teszek vele ilyet meg akkor is ha nem erdemli meg a husegemet!Legalabb az en lelkiismertem tiszta.

A külsőről még:ha féllábú lenne,az engem sem zavarna.Ha betegség miatt változna meg a testalkata,azt el tudnám fogadni,vagyis sok energiát szánnánk a gyógyítására.

Ezen kívül "magától" nem változik a külső,csak baleset,meg öregedés miatt..ezek meg nyilván elfogadhatóak.A többi pedig már a saját magának az elhanyagolása,ilyen-olyan okból.Ha mellettem egy ffi hanyagolja magát,az azt jelenti:nem vesz részt eléggé az én mozgós életemben,tehát többet vagyunk külön,mint együtt:vagyis ez már nem olyan jó kapcsolat,mint volt.

"ha csak azért szeretjük a társunkat, mert karcsú, szép, az régen rossz,":azért még én is ráhagytam + 10-15 kilót..Azért ez már bőven nem a karcsúság,ha vki rádob magára 15öt...szóval messze nem arról van szó,hogy bombapasi legyen. Hanem életképes,és mozgásképes,különben el fogunk távolodni egymástól.Én nem fogok csak azért eltunyulni,mert a párom mondjuk 120kg ra hízott,és ha vele akarok lenni,akkor csak a tv előtt találom meg.Az meg nem az én világom,hogy ő otthon tunyul,én meg mindig másokkal járjak el mozogni.

A többiben igazad van,de hozzátenném:

nem kell senki nőnek házirongynak lenni,hiába várja ezt a férje:álljon a sarkára,vagy hagyja ott. Sztem az a ffi,aki nem foglalkozik sem a babával,sem a háztartással,az már a gyerek születése előtt is így viselkedett.Meg kell nevelni,vagy ott hagyni,és nem gyereket szülni neki.

Én akkor sem értek egyet ezzel a dologgal, hiszen tényleg csak külsőség. Sosem kellene olyan ember, aki a külsőségek miatt van velem. Sosem tudhatjuk, mikor változik meg a külsőnk, és lehet, hogy nem az előnyünkre. Akkor le kell cserélni, mint egy használt zsepit? Ehhez nagyon felszínesnek kell lenni, csekély érzelmi intelligenciával rendelkezni. Akkor is imádnám a férjem, ha fél lába lenne, ha 130kg-os, vagy 70 kg-os(pedig én nem szeretem a gebe pasikat, kifejezetten taszítanak, sem a kigyúrt izomagyúakat) Én úgy látom, hogy sok férfi, már akit annak lehet nevezni igazán, és nem csak a születési adottságai miatt az, hogy gyerekeket csak csinálni tud. Gondoskodni róluk, igazán szerető apa, férj, igazi társ nem tud lenni. Sokan vannak, akik egyáltalán nem veszik ki a részüket a családi életből, az otthoni teendőkből, csak elvárnak, de nem nyújtanak semmit. Pedig ez nem csak a nő dolga! Sok nőt ismerek, aki házasságban is maga neveli a gyerekeit, vezeti a háztartást, magányos, a végsőkig kimerült...stb. És még azt is elvárja a bö..me férje, hogy bomba nő legyen, őt maximálisan ugrálja őt körbe, minden kívánságát lesse...stb. Viszonzás persze semmi. Ez a pofátlanság, tuskóság teteje. Nem gondolom, hogy aki felszedett 20-30 kg-ot egy terhesség alatt, neki az tetszik, jól érzi magát úgy. (kivéve én, mert én nagyon örültem, amikor végre 50 kg fölé ment a mérleg :D De nem sokáig élveztem az első gyerekem után, 1 hós alig volt, már 49 kg voltam) Talán ha odafigyelne a párjuk ezekre a nőkre, foglalkozna velük, a gyerekeikkel, az otthoni teendőikkel, akkor jutna szerencsétlen nőnek is ideje néha csak magára, kikapcsolódásra, barátnőzésre, mozgásra, lenne életkedve, nem savanyodna be...stb. És akkor nem lenne egy elhízott múmia az egykor csinos, jó alakú nőből. Persze vannak akik akkor is párnásak maradnak bármit tesznek, de hát emberek vagyunk, ha csak azért szeretjük a társunkat, mert karcsú, szép, az régen rossz, akkor nem is Őt szeretjük, hanem csak a saját egónkat.

Ahol pedig nem működik a kommunikáció, annak a kapcsolatnak semmi értelme. Gyerekeket pedig közösen, felelősségteljesen kellene vállalni. Persze nem úgy, hogy besikerül, akkor menjen a nő abortuszra. Azzal mindenki tisztába van, hogy ha szexel, akkor következménye lehet. Ha nem vállalja, kössön rá csomót! Eleve nem élek együtt valakivel, akit nem szeretek, nem vagyok szerelmes belé, nem tisztelek, becsülök, nem bízok benne, nem vele tervezem az életem, nem, vele akarok családot alapítani, akivel nem tudom megbeszélni a gondjainkat, akire nem támaszkodhatok, és fordítva.

Igen, kifejezetten tiszteletre méltónak találom azt, aki tud változtatni a nézetein, mert akkora a társadalmi nyomás, hogy sokan inkább az embertelenséget is felvállalják, ha nincs megfelelő segítség (felvilágosítás, bátorítás). Az se jelenti a harmóniát.

Ebből a szempontból nem tudom elítélni a férjemet azért, mert ő volt kettőnk közül, aki hamarabb lépett. Előbb jutott infókhoz (kellőképpen értelmes ember, nem is feltétlen rosszindulatú), és persze a férfi hormonális beállítottság is efelé sodorta, hajtotta. Tudnom kell ezt olyankor is, amikor épp haragszom még rá a kínjaim miatt. Viszont az élet bebizonyította, hogy igenis van létjogosultsága belátnunk olyan nézeteket, amit nem vallási-társadalmi rendszerek sulykoltak belénk generációk óta.

Azt hiszem,ha a harmónia ígérete biztos volna egy,és egyetlenegy férfi mellett,sokan szívesen lemondanánk a többi"tapasztalatról" :)

Hát igen..jól betanították(behazudták:S)sokunknak,hogy mit,hogyan kell elérni,és hogy akkor benne vagyunk a tutiban.

Az a szerencsésebb,aki felül tudja vizsgálni a nézeteit,és tud változtatni,ha látja,hogy nem működik az elv.

Bocs', csak a lényeg maradt le :)))

Tehát nekem nem az a legfontosabb, hogy egyetlen férfi legyen az életemben, hanem a legmagasztosabb harmóniára vágyom igazi maximalista módon... csak mostanában jöttem rá, hogy ennek nem csak ez a módja :) amit képzeltem. Tanít az ÉLET rendesen.

Nekem sem volt ez a kívánságom, és nem is így lett, de utólag mindenféle rózsaszín ködösítés nélkül azt kell mondjam, az én esetemben semmit nem veszítettem volna, ha a férjem az első és egyetlen. Nem untatnék senkit a részletekkel, de a lényeg az, hogy ő volt az első és így az egyetlen, akivel jó volt az intim együttlét, minden előzmény tehát nálam teljesen felesleges volt, még csak nem is tanultam belőlük ezen a téren, max. frusztrációt....:(

De nyilván nem mindenki van így:)

Az jó,ha így látod.

Megkérdezhetem,mi volt pontosan a misztifikáció?Mi lett volna a (képzelt,vágyott)pozitívuma a "csak egy férfi"-nak?

Nekem nem volt kimondottan a kívánságom.Mégis így alakult,és lehet hogy így lesz:)

Végül is nem bánom:)

Á, nem gondolnám. :)))

Én is csak ma találtam rátok.:) És féltem is hozzászólni, mert 32 évig nekem is egyetlen férfi kellett csak, nem csak hogy elég volt. De ebből a számomra egyetlen elfogadható, üdvös létből már kipenderültem pár éve... sok tapasztalattal gyarapodva... Szó, ami szó: Nem teljesült a kívánságom, hogy úgy menjek el ebből az árnyékvilágból, hogy csak egyetlen férfi érjen hozzám. :(

Sok szép és józan gondolatot vetettetek fel itt, ahogy olvaslak benneteket. Sokat én is írhattam volna. Mindet fontos átgondolni, ha a legjobbra törekszünk. A józanság ott látszik, amikor arról is szóltál, hogy bizony ha tudjuk is és be akarjuk tartani mindazt, ami rendben tartja a kapcsolatunkat, nem mindig lehetséges.

Tudjátok nekem mindig a tányérpörgető akrobata jut eszembe ezekről a dolgokról. Az életünkben több dolgot kell "pörgésben, működésben" tartani... néha mégis lepottyan egy-egy tányér. Nem lehet mindig mindent betartani, elvégezni. Akkor meg számíthatunk gondokra. Tulajdonképpen egész életünkben csak a gondok kiküszöböléséért "dolgozunk". Jobban-rosszabbul.

Örülök,hogy ilyen jó "levetted a lényegét" az írásomnak:)

Hú..ezen,hogy: nem tolerálnám,el kell gondolkoznom..

Ahogy írtam,már az elején feltűnnének az okok,az események,amik elhízáshoz vezethetnek:a mértéktelenebb evés,a lelki probléma,illetve az,hogy nem mozgunk annyit,mint szoktunk,együtt.Tehát már itt elkezdeném a problémamegoldást,nem várnám meg,míg..mondjuk..1-2 hónapig így tespedünk,vagy ő kínlódik valami lelki élettel,hanem már előbb kifirtatnám,hogy mi a baj,és terelném vissza önmagához-önmagunkhoz.

De nekem könnyű,mert ráérünk egymással és magunkkal foglalkozni.Ugyanezt rohanásban nehezebb csinálni,de mégis fontos volna rá odafigyelni.

A hízása már a tőlem távolodás következménye lenne

Hogy ez milyen igaz, nagyon jól fogalmaztad meg! És fontos hangsúlyozni, amit te is tettél, hogy nem betegségek következtében beálló hízásról beszélünk.

Én magam is tudom, hogy először akkor híztam meg, amikor összeköltöztünk az akkor még csak barátommal azóta férjemmel, és ez valahol trauma volt, egyrést kevesebb séta, randi, mozi, és bizony néha már az unalom is megjelent. Külön meg kellett tanulni kezelni az együttélést, hogy ne kényelmes tespedés legyen, hanem pörgő és izgalmas élet továbbra is.

Később is minden fogyásommal a saját önértékelésem is nőtt, minden hízásomnak pedig olyan oka is volt, amit a kapcsolat ellaposodásában is kellett keresni.

Szóval igazad van.

De mit jelentene konkrétan, hogy nem tolerálnád a hízást?

Régebben azért nem volt ilyen tömeges elhízása szülő nők között..meg a fiatalok között.

Én 40 vagyok,de külön emlékszem arra a kevés fiatalra,aki esetleg el volt hízva az áltiban,meg a gimiben.

És az anyukák is legfeljebb fenékre-csípőre szedtek fel max 5-10 kgt,és nem 30 maradt rajtuk,évekig.

De egyébként szerintem az ennek a a bajnak a forrása,hogy sokan úgy vállalnak gyereket,hogy az egyik talán nem is akarja,és az egyik,vagy a másik is talán nem is szereti a másikat annyira,hogy elviseljen bármi változást a kedvéért,vagy a közös "célért"(tehát a gyerekszülés kellemetlen mellékhatásaként)és ezt már a gyerekvállalás előtt tudni lehet.

De mégis meglesz az a gyerek,aztán meg megy a csodálkozás a nő részéről,pedig előre lehet azt tudni,hogy a gyerekvállalás nem fog hirtelen szerelmet,meg felelősséget indulkálni a ffiban.

"sanyinak" igaza van abban,hogyha csak az egyik fél akar megbeszélni,az kevés.És valószínű sokszor ez van,hogy az egyik már kiszerett a másikból,és pont beszélni nem akar erről,és szembenézni vele,hanem húzná-halasztaná a döntő lépést,vallomást.

Vannak sokan,akik még a szerelem teljében sem tudják megbeszélni egymással a problémákat!Azok teljesen esélytelenek,hogy majd a bajban találnának közös megoldást.

A becsületről pedig valószínű egy csomó ember nem tudja,vagy inkább nem érzi,hogy az jó dolog,hanem a kényelmes,előnyös megoldásokat választják mindenből.

Nagyon sok,egyébként értelmes ember rendelkezik nagyon alacsony érzelmi intelligenciával.

Én sem tolerálnám,ha a párom meghízna,mondjuk 15 kg-t vagy többet(hacsak nem beteg neadjisten).Az ez alatti még elmegy.

Méghozzá azért sem tolerálnám(azon kívül,h nem vonz a kövér ffi),mert tudom,hogy ehhez vmi nagy lelki bajának kell lenni,h ennyit felszedjen,és sokat kell otthon ülnie a kirándulásaink,bringázásaink helyett. Szóval a hízása már a tőlem távolodás következménye lenne.