Miért jobb családban élni, mint egyedül? (beszélgetés)

Én nem vagyok mai csirke.

5-éve élek egyedül 53-éves koromig nem éltem egyedül. (gyerekek család)

Sokszor vágytam rá, hogy egyedül lehessek. Most meg kaptam!!!

Szeretek egyedül élni!!! Meg szoktam. Nagyon sok elönye van. Minden téren.

De ha rám találna valaki vagy én őrá, valószinü feladnám, mert az ember társas lény.

én is így gondoltam.. nem írtam, hogy sarkítva gondolom... :) csak van aki félreérti, mert ő sem tudja, hogy pontosan mit is takar az hogy női-férfi szerep... sokan azt hiszik, hogy ez kb annyit tesz, hogy az "egyik mos a másik meg autót szerel", vagy az "egyik pelenkát cserél, míg a másik pénzt keres"... nem erről van szó...

én is egyedül nevelem egyébként a gyerekem... és bármennyire is maximálisan mindent megcsinálok, nem gondolom, hogy ez így jó... engem pl egyáltalán nem zavar, hogy a kislányom kedvenc színe a kék, és nem szereti a rózsaszínt, és hogy nem babázik, hanem az autókat jobban szereti.. aki leragad ezen a szinten, azzal nem is vitáznék, mert felesleges :)

Én veled értek egyet. Nem sarkítanám le a női és férfi szerepeket, mert azt eleve butaságnak tartom, de azért azt is látni kell, hogy attól, hogy ezek ma már gyakorlatilag szint emegszűntek, és a mi gyerekeink ebben fognak felnőni, ergo ez lesz nekik természetes, attól ez még nem jó.

Persze, a fene se akar a férjétől kuncsorogni 200 FT-ot egy szappanért, és remek dolgo a vizsonylagos függetlenség. Az is butaság, hogy eg ykislány nem játszhat kisvonattal, autóval, vagy hogy egy kisfiúnak pedig feltétlenül ezekkel kéne játszania, és nem sírhat, nem fejezheti ki az érzelmeit.

Csakhogy mégis azt látom, NEM boldogabb a legtöbb nő attól, hogy egy teljes embert kívánó háztartást is vezethet és még egy szintén teljes embert kívánó állást is betölt, és neki sem marad sokkal több ideje sokszor a gyerekre, mint megkérdezni, hoyg mi volt az iskolában.

És a férfiak sem feltétlenül boldogabbak attól, hogy bár éjjel-nappal dolgoznak, mégis kevés, amit hazavisznek, és még csak azt sem érezhetik, hogy igazán nagy szükség van rájuk, mert ugye a nő maga is megáll a lábán. Én azt hiszem, hogy bár ezt nem divat kimondani, a férfiak többségének igenis jót tenne ez az érzés, és nem feltétlenül jelentené azt, hogy a nő automatikusan kiszolgáltatottá válik.

A nők is büszkék arra, hogy megállják a helyüket otthon is és a munkahelyen is, de ez sajnos sokszor csak önáltatás: egy kisgyermekes anya sajnos nem lesz 100%-os munkaerő, ha belefeszül sem, és egy napi 8-10 órá dolgozó nő nem tud olyan minőségebn gyermeket nevelni, mint ha csak arra koncentrálna, hiába járatja ezerféle különórára.

Szóval én nem hiszem, hogy elev ördögtől valók volnának a férfi és női szerepek, más kérdés, hogy ma, a 21. században anakronizmus lenne ragaszkodni hozzájuk, és abból kell kihozni a maximumot, ami megadatik.

Szerintem mindkettőnek meg van az előnye és a hátrány!

De azért teljesen egyedül sosem szeretnék élni, legalábbis hosszútávon tuti nem.

Sajnálom, ha így érzel :(

Próbálj meg nem a szüleidről venni a példát, és kerüld el azokat a hibákat, amiket ők elkövettek. Így menni fog!

Nagyon sokan vannak hasonló helyzetben és mégis normális családjuk van, mert volt előttük egy rossz, nem követendő példa.

Csak akkor jobb, de akkor sokkal, ha a család valóban betölti a funkcióit: szeretetet, biztonságot ad, összetartanak tűzön-vízen, ragaszkodnak egymáshoz, és saját, egyéni értékeket is őriznek az általánosan elfogadott társadalmi elvárásokon kívül (pl. családi ünnepek, hagyományok, stb.)

Egyik családban sem tökéletesek és hibátlanok a szülők, nagyszülők, és a gyerekek sem, de ennek így is kell lennie, így tanulunk toleranciát, bocsánatkérést, megbocsátást, elfogadást, de így tanulunk meg egy jót veszekedni is, és kezelni a problémákat. Jó esetben a problémák kezelése nem azonnal a válás vagy a gyerek kitagadása, a nagyi intézetbe dugsa, mert abból nem tanul mást a gyerek, csak a kudarc tehetetlenségét.

Ugyanakkor nem gondolom én sem azt, hogy aki egyedül él, az feltétlenül boldogtalan, megkeseredett, magányos, stb. Egyrészt a legtöbb esetben azért gyermekként ő is családban élt, tehát nem maradt ki minden az életéből, másrészt az egyedülálló életre is be lehet rendezkedni, és meggyőződésem, hogy van olan ember, akinek ez felel meg jobban. Sőt, az sem feltétlenül boldogtalan, akit a környezete lesajnál, mert még barátai sincsenek, és mindig otthon kuksol egyedül. Kívülről így tűnhet, de nem biztos, hogy ezt maga is így éli meg.

A rossz szokásokról pedig: ha csak azok lennének bogarasak, akik egyedül élnek, hát.... sokkal kevesebben lennének/lennénk, mint valójában:)

Nagyon sajnálom:(

Az én családom (amiben felnőttem) sem volt egy szuper, az a helyzet.

Nem volt válás, pia, én gyerekem/te gyereked, szülő korai halála, és valahogy mégis, egy érzelmi nulla családban éltem. Nem igazán éreztem, hogy számíthatok rájuk, a hugom volt az istenkirálynő, engem csak egy megtűrt valakinek tekintettek. Túl azon, hogy fizikailag megvolt minden, és anyám elém tette a meleg ételt, de lelkileg semmi pozitívat soha nem kaptam, bíztatást, megerősítést, megértést, türelmet.

A tágabb család? Fater rokonaival semmi kapcsolat a mísz anyám miatt, anyu tesóival pedig a cinikus, b@szogatós rokonizálás.

Nekem is ott volt a lecke, hogy hogyan teremtsek normális családot? De sikerült, imádom a férjemet és a lányomat, egymást segítjük, szeretjük, egymás egyéniségéhez, sikereihez csak hozzáadunk, bíztatást, szeretet, segítséget.

Hidd el, Neked is sikerülni fog egy jó kis családot összehozni. Bízz Magadban. És tedd az ellenkezőjét abban, amit a családod anno tett (én így tettem a férjemmel, lányommal, és bejött.)

Aranyos, és megható, amit írtál!!:)

Volt hasonló szitu az életemben, főiskolán sikerült egy olyan vizsgám anno (20 éve), amiből csak hárman mentünk át az egész csoportból. És .....nem volt kit felhívnom, nem volt kivel megosztanom.

18 éve a férjem és a kislányom a mindenem.

(A tágabb családom mondjuk nem egy matyóhímzés, de velük szinte nincs is kapcsolatom.)

Ha valaki nem tudná miről beszélek:

[link]

Mijen nö es ferfi szerepek ? olyan nincs , egyedul neveltem a gyerekeim es min egytul egyik mind celba ert. Nem beszelve arrol hogy mind minimum 4 eves eretsegivel diszponal.

En a fö szakmamon kivul mind ferfi szakmat töltöttem be , taxistol a teherautoig.

Soha nem " cimkesztem " a gyerekeim hogy ez nö es ez ferfi mert olyan nincs a mai vilagban .

Keteves fiu unokam babaval jatszik es aztan ? hagytegye igy formalodik !

Emlekszek egy zavaro beszolasra amikor a kisgyerek le esett es sirni kezdett " leszel meg ezert katona " Istenem de ruheltem ezt .

Fiam soha sem voltak katonak az egesz egy eröszakon grundalt agreszivitasra nevelö korszak semi mas ! En pacifista szellemi eletre neveltem gyerekeim.

miert kell azt hogy valaki egyedul alo szulökent eli le az eletet allandoan kritika ala tenni ? Sokkal jobb szulök mind kik egy komplett csaladban elnek , hol a napi renden van a veszekedes ahol a nönek nincs szava stb.

Hal Istennek a " követem a uramat tipusu aszonykakbal mar remelhetöen kevesebb van )

Vagy inkab jobba ha a nö fuggg a ferfitöl ? milyen garaciaja van arra hogy egy szep nap nem hagyja ott ? semilyen es ilyenkor mi törtenik ? szalad az aszonyka fuhöz fahoz csak hogy behajtja a csaladit mert attol fugg a anyagi exisztenciaja .

Ez nagyon sajnalatos fenomen plane a mai vilagban hol több es több a szetszaktt csalad de ha mar igy van nem muszaly hogy a nö magat martirnak titulalja ki magat . Ki keptelen megelni es folytatni azt mitt alkesztak többek köszt nem hasznalni a gyereket mind bosszu targyat. Lpeten nyomon akadalyozni hogy az apak is reszt vegyenek a gyerek neveleseben ugy mind mielött szet esett a csalad.

Ne bántsd! :)

Lehet, hogy ő nem tapasztalt ilyet, de ez nem az ő hibája.

mert az ember evolúciósan társas lény... egyedül meghal.. mármint evolúciós értelemben, régen így lett volna, kialakult a csoporthoz tartozás vágyának ösztöne, legalább kisebb csoporthoz..

mert szeretet-szükségletünk van, adni és kapni egyaránt...

amúgy az előttem szólóhoz: aki egyedül él,és ezt szereti, az általában nem szereti önmagát (sem)... persze lehet, hogy nem is tud róla, de az aki igazán szereti önmagát, az képes másokat is szeretni, és vágyik is rá, hogy szerethessen, és szeressék...

funkcionálisan is a család biztonságot ad, és a tagjai segítik egymást...

az hoyg szűk családról, vagy nagyobb több generációs családról beszélünk az koronként változik, és hozzáállás kérdése.. ha őszinte a szeretet, akkor a több generáció is meglehet egymás mellett úgy, hogy ne zavarják egymást, csak segítsék, támogassák...

a mai tendencia, az egyedülálló szülők, egyedülálló emberek stb a világ legrosszabb tendenciája... főleg a mai világ nehéz, rohanó, elvárásokkal teli időszakában egy ember képtelen az élet minden területén helytállni, nemcsak fizikálisan, hanem ha egyedül van, akkor lelki szinten sem tud úgy feltöltődni, és a vége a stressz és ezzel járó betegségek...

nem beszélve arról, hogy a gyerek úgy tanulja meg a szerepeket, hogy látja a nőt és a férfit, és ezek kapcsolatát... enélkül nem alakul ki a saját identitása sem rendesen.. nem véletlen, hogy manapság ennyi az olyan fiatal, akinek fogalma sincs mit akar, hol a helye az életben, nők férfias szerepekben, férfiak nőiesben, és a párkapcsolatok emiatt nem is működnek rendesen...

mondani lehet, hogy jó a liberalizmus, és hogy mindenki csináljon amit akar.. ez nagyon szép, de a döntés szabadságával az tud csak igazán élni, akinek van valami gyökere, alapja, és ezáltal TUDJA, hogy mit szeretne valójában... a káoszból nehéz válogatni...

azt gondolom mindenkinek szüksége van egy idézőjelben mondott otthonra é ez a család és minden de minden gyereknek is ehhez joga is kell hogy legyen még ha igazi szülei hibájából ezt elvesztené esetleg ilyenkor az állam feladata ,hogy ezt a gyereknek lehetővé tegye jogszabályaival...

vannak dolgok mit hibátlanul kivitelezni szinte lehetetlen és ilyen a gyerek nevelés is Minden esetben nem árt fentről hozzá egy kis Isten áldás

Nem bizos, hogy jobb családban élni.

Nekem jobb, imádom a gyerekeimet, a férjemet, így teljes az életem. A legjobb barátnőm egyedülálló és ő is nagyon boldog. Rengeteg barátja van, "veszekszünk", hogy kinél töltse a szentestét. Attól, hogy valaki egyedül él, még nem kell, hogy magányos is legyen, érezheti jól magát. Családban élni is lehet kazasztrófa.

Aki egyedül él, az nem tud alkalmazkodni, vacak munkatárs az ilyen. :/

Nem tud szeretetet adni, kapni, mert legjobb esetben csak önmagát szereti, vagy még azt sem.

Megrögzött szokásai lesznek, ami egy kívülálló számárra irreális a normális" élethez képest, pl: ugyanoda tesz le dolgokat, kiakad, ha elmozdítja onnan valaki, mert ő azt szokta meg.

Szóval furák.

Jó esetben amíg kicsi a gyerek, a szülő dönt. Utána meg maga dönt, optimális esetben a helyesnek vélt értékrend szerint.

Jó esetben az otthon tanultak szerint a felnőtteket magánál feljebb állóként kezeli, pl. hallgat a pedagógusra, és ha az utcán rászól egy néni, hogy szedd fel szépen a szemetet, amit a földre dobtál, akkor nem visszaszól, hogy kussolj banya, hanem viszi a szemetesbe.

Tisztelem az idősebbet, a "rangban felettem állót" :)

szülőmet, tanáromat, barátomat, nem beszélek vissza, stb.

Persze ehhez normális család kell.