Miért hal ki belőlem az empátia? (beszélgetés)

Nem vehetjük magunkra mindenki problémáját.

Az állam feladata lenne megoldani, hogy ne álljanak sorban az emberek (sokan szégyenkezve) az ételosztásnál.

Milliárdokat dobálnak ki az ablakon, de egy gyermek gyógykezelését nem támogatják. Szégyen!

Célzottan, személyre szóló gyűjtésekben adományozok beteg gyermekeknek. Sajnos, folyamatosan vannak ilyen gyűjtések.

Mindenkit nem tudunk megmenteni!

A korral is jár a passzívabbá válás (fizikai/anyagi korlátok), de a végehosszanincs, állandóan szembejövő S.O.S.-kérők iránti tehetetlen helyzet is önvédelemre szorítja az embert.

Kb így, ebben a sorrendben.

Én amiért eljutottam ide leginkább a "kisujjadat nyújtod és a karodat tépik le", soha nem elég, elvárás lesz belőle és ha valami félremegy akkor meg még te b+.

Hát kösz, inkább kihagyom.

Ha könnyekig meg tud indítani más valaki rossz helyzete, akkor az empátia ott van. De talán nagyon helyesen, nem akarod megoldani a másik életét. Van életed, éld azt, és ne érezd magad rosszabbnak, mert nem jut eszedbe segíteni egy idegen, vagy akár rokon életén. Hidd el, az sem jobb, ha az ember mindig, mindent a másik helyett akar megoldani.

És egyébként igen. Változunk. Sokszor még a fránya hormonjaink is befolyásolják, hogy viseltetünk mások iránt. Ha ezt valaki nekem anno 10 éve le akarta volna nyomni a torkomon, hát kb kiröhögöm. Most meg szembesülök nap, mint nap, hogy nem az vagyok, aki 10 éve. Már sokkal inkább én vagyok a fontos, és vehemensen ki is állok magamért. Hasonkorú vagyok mint te. És még az érzés is más fizikailag, nemhogy lelkileg.

Pont fordítva.

EMBERT NEM!

Oldja meg.

Szerintem a korral jár.

Tudod már, hogy nem veheted magadra masok, főleg idegenek fájdalmát, mert belerokkansz. Elég a lelkének a saját és szeretteid fájdalma.

Idővel deszenzitivizálódunk.

Bocsi, de erre nem találtál egy ide illö magyar szót?

50 +én is.

Nálam pont fordítva van.

Önző,kis roh@dék voltam.

Nem igen érdekelt senki és semmi csak a saját kis dolgom.

Viszont mikor az életem része lett a férjem ,aki egy angyal ,mellette valahogy jobb lettem.

Mai napig nem érdekelnek az emberek ,de segítek ahol tudok és sokak szerint nagyon kedves ember vagyok(nem)

Túl sok volt,,leírtad.

Lélekben és fizikálisan ,,amenyit ad az embernek a jóérzés hogy segített /tudott segíteni,,ki is vesz,,és ahogy halad az idő annál inkább.

Az ismerősökkel még nem tartok itt. Kevés ismerős van, akikkel olyan viszonyban vagyunk, hogy segítjük egymást. Ez viszont így fog maradni.

Nem tudom, hogy milyen segítségre gondolsz, de szerencsére az ismerőseim anyagi segítségre nem nagyon szorulnak, azaz ilyen adakozásra nincs szükségük, max. orvos ajánlás, költözésnél, felújításnál, stb. segítség...

Nem halt ki belőled az empátia, csak máshogy "alkalmazod".

Én is sokszor úgy vagyok, hogy ha valaki utcán kéreget, akkor megállapítom, hogy sokkal fiatalabb nálam és nem dolgozik. Miért én adjak neki? Miért nem megy el dolgozni ő is?

A környezetemben többen voltak úgy, hogy szinte a munkahelyükről mentek a temetőbe pl. 75 évesen. Ők miért tudtak az utolsó pillanatig dolgozni?

Az a sokkal fiatalabb, aki inkább kéreget, miért nem dolgozik? Büdös neki a meló? Bezzeg ezeknek az időseknek nem? Pedig a legtöbben a végzettségükhöz képest sokkal gázabb melót végeztek az utolsó éveikben, még is tették a dolgukat, hogy ne kelljen kimenniük az utcára kéregetni...

Na, de ez a magyar valóság...

50+ vagyok, régen mindenkinek a problémáiba belehelyezkedtem, segíteni próbáltam, többféleképpen is adakoztam, stb. Mára már majdnem hidegen hagy mások problémája. Vannak helyzetek, amiket látva akár könnyekig elérzékenyülök, sajnálom is a résztvevőket, de a segítség gondolata már nem merül fel bennem.

Ez a korral jár vagy a körülményekkel?

Idősebb lettem és már ezért van?

Jobban beosztom a lelki energiáim?

Vagy a sok tapasztalattal jár ez, hogy sok negatív dolog is ért?

Próbálok önvizsgálatot tartani, ehhez jól jönne mások tapasztalata, akik esetleg éltek át hasonlót.