Miért divat manapság a válás? Miért nem tartanak ki egymás mellett az emberek? (beszélgetés)

Akkor itt vagyok én ritka élő példának.

25 év házasság:)

De már én is akartam válni, a 22-és a 23. évforduló táján.

Együtt maradtunk,és lekopogom, nem bántam meg.

Engedjétek meg, hogy kicsit visszatérjek az eredeti témához. Tudom, hogy sok lesz benne a közhely, de vegyük sorra őket.

Az én véleményem az, hogy a mi korunk, semmi másról nem szól, csak a fogyasztásról. Éjjel-nappal ezt halljuk: "mert te megérdemled", "ha elromlik, cserélje le". Azt látjuk, hogy minden a "haszonról" szól. És ugye az ember ezt jól átülteti, akár tudattalanul is a saját életébe, ha nem működik valami, már nem kell törekedni a javításon, vegyünk egy másikat. Az emberi kapcsolatok, az emberi mentalitás nem tud olyan gyorsan alakulni, mint a világ körülöttünk, ezért aztán egy jó nagy frusztráció van az emberben. Gondoljatok csak vissza: régen föld a földdel házasodott, szó sem volt szerelemről. Biztosan nem volt fenékig tejfel, de abban is biztos vagyok, hogy sok esetben működött, mert volt valami, ami működtetette a dolgot. Szövetség volt, a megélhetésre, a gyerekekre, akármire. Én azt gondolom, ha két ember jól megérti egymást, ha nincsenek nagy jellembeli ellentétek, akkor tudnak együtt maradni, pusztán akarniuk kell. Én tavaly olvastam Gary Chapman könyvét, az a címe, hogy Maradjunk együtt. Néhány típus-problémát vázol fel, amit meg lehet oldani, de csak akkor, ha mindketten akarják.

Persze minden kornak megvan a maga üzenete. Akit érdekel az asztrológia, hallja, hogy Vízöntő korban élünk, a Vízöntő pedig elég "független" jegy. Én nem vagyok ortodox házasság párti, viszont azt gondolom,ha valaki házasodik, legyen kellő önismerete hozzá, aztán éljen úgy, ahogy házasságban kell: két fél teszi ki az egészet. Ha nics szüksége párra, akkor ne legyen, de azt érdemes elgondolni, hogy pl. egy gyereknek milyen nagyon fontos mindkét szülő mintája. Visszatérve egy pillanatra: botorság azt gondolni, hogy a házasságnak "boldognak" kell lennie. A boldogság nem állandó állapot. Arra törekedni kell, hogy benne legyen a párkapcsolatban. Csak azt tudom mondani: lehet az ember jó anya, de jó feleség is! (és természetesen nem olyan extrém helyzetre gondolok, mint agresszió, alkoholizmus stb. bár ha ezek a házasság alatt alakulnak ki, akkor megint el lehet gondolkodni azon, hogy mindenhez két ember kell...)

Köszönöm a biztató szavakat, azt hiszem döntésre jutottam :)

Most anyám felajánlotta,hogy maradjak még a házunkban,áruljam továbbra is- mert ha elköltözöm ismét, sosem fog elkelni a ház!

Amikor pedig mindez megtörtént, leülünk beszélgetni: apu,anyu és én. Amiben csak tudnak segítenek, és kitalálunk valami megoldást,hogy jó legyen a két gyereknek és nekem,de nem a férjem oldalán!

Úgy hogy most ezen vagyok rajta :)

Őszinte részvétem!

Légy erős, lépj tovább! Nem tudok annál álságosabb kifogást, mint „a gyerekek miatt együtt maradni”.

Annak idején, gyerekfejjel boldog lettem volna, ha a szüleim szétmennek, de akkor az még nagyon nem volt divat.

Aztán egy 12 éves és egy 4 éves gyerek mellől jól elzavartam a férjem. Nem bántam meg, sőt!

Ugyanakkor a szívem szakadt meg, mert az élet végül is csak családban lehet igazán kerek szerintem. De ami nem megy, azt nem szabad erőltetni!

Tudod mi a baj? :) Nem merem! Nem merek változtatni,mert féltem a gyerekeket,hogy sérülnek!

A férjem belém beszéli,hogy nélküle semmi vagyok,és leszek,és a gyerekeknek is az a legjobb,ha a két szülő együtt marad blaa-blaa...

Meg hogy úgy sem fog senki segíteni nekem!

Ez a 2 év látom másnál is előfordul :D komolyan írom, én mindent megtettem!

Szerelem az van, sajnos van- egy másik férfi iránt, akit tavaly nyáron ismertem meg,amikor elhagytam a férjemet,és anyámhoz költöztem.Semmi komoly nem történt köztünk...sajnos :(

Ő már túl volt mindenen,elvált,van egy nagy fia.

A férjem nem tudja,de nem érzem megcsalásnak-mivel mint tudod, már 2 éve nem vagyunk együtt sehogy sem!

Ez arra volt jó,hogy rájöjjek-van élet a válás után,és talán még megtalálhatom a páromat!

De meg kell,hogy valljam,iszonyatosan félek!

Ebből a házasságból kiveszem a pénzemet-veszek egy lakást-és többet kell dolgoznom a két gyerek miatt,mint valaha-ami annyit jelent,hogy kevesebbet leszek velük :( időm tuti nem lesz magánéletre,viszont nem kell hallgatnom a férjem üvöltözéseit,kötekedéseit,hisztizéseit nap-mint nap!

Valószínűleg vannak türelmetlenebb és önzőbb emberek :)

Az én házasságom már 2 éve meghalt.

2 gyönyörű lányom van, hála égnek szebbek mint az apjuk, vagy én :D

Kapcsolatom a férjemmel az első lányunk születése után romlott meg.Utána már csak az én tűrőképességemnek köszönhető,hogy fent maradt. Teljesen megváltozott. Bevallotta,színészkedett,minden ami volt, az nem ő maga!

Második lányunk születése után már nem bírtam tovább!Akkor bontakozott ki teljesen.Hiába ültem le vele beszélgetni,mindig megígérte,másképp lesz-változtat az elviselhetetlen modorán,én pedig megígértem,hogy még ennél is türelmesebb leszek.Sajnos az ígérete kb 1 óráig sem tartott!

Többször elhagytam,anyámhoz költöztem,hátha észhez tér,de ez sem segített.Ilyenkor ül bután és meredten,és sajnálja magát,hogy én elhagytam őt!

Szóval, saját tapasztalatomból írom, hogy sajnos vannak még olyan helyzetek a mai világban,amikor a nő nem az első problémánál áll odébb!Bizony vár még,megpróbálja megmenteni a házasságát.

2 éve nincs köztünk semmi,mégis együtt élünk.

A gyerekek miatt- hogy nekik jó legyen- legalábbis mi azt hisszük,hogy jó nekik,pedig nem,mert részesei a vitáknak!

Számomra ez a könnyebbik út,bárki bármit is mond!

A nehezebb az lenne,ha magamra lennék utalva,és saját magamnak kellene a két gyereket eltartani- és lakást vásárolni!

Sajnos semmi segítségem nincsen,nekem nem vigyáz senki a gyerekeimre.

Most áruljuk a közös házunkat- reménytelenül tekintek a jövőbe- és azt biztosan tudom, már összeköltözni nem fogok senkivel!

Max, lesz barátom- és azt sem fogom a családtagok orrára kötni, majd, aki huzamosabb ideig marad :) férjhez menni már nem akarok, van két lányom is- tehát már szülni sem- de ahogy másnak is,nekem is szükségem van a szeretetre,kedvességre,szerelemre,egy olyan férfi oldalán- akivel hasonló az érdeklődési körünk,hasonló az ízlésünk, hasonló a mentalitásunk. Nekem is csak 1 életem van- és évről évre idősebb leszek,nem fiatal!!!

Egyszóval rácáfolnék Erika8 véleményére :) ellenzem!

A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte.

G.G.M.

Én már egyszer elváltam, nem divatból.Most olyan férfival élek aki, a világom közepe nagyon szeretem,soha nem szeretném elhagyni! Ha múlik a szerelem, akkor is vele nagyon szoros "kötelek"kötnek össze,nagyon hálás vagyok érte!

Nem gondolom azt, hogy manapság divat lenne a válás! Talán könnyebben megteszik az emberek mint pár évtizeddel ezelőtt, de ennek társadalmi okai is vannak. Régebben amikor a nők még nem voltak képesek eltartani magukat a gyerekeikkel együtt természetes volt, hogy akármilyen is a kapcsolat, együtt maradnak. Nem gondolom, hogy ez jó volt, de természetesen azt sem mondom, hogy az első adandó akadály esetén váljunk el. Nekem az anyósom még azt "tanulta" (?) a férje anyukájától, hogy egy nőnek mindeig mindent tűrni kell. Nem mondom, hogy régebben nem volt őszinte szereteten alapuló házasságok, de a legtöbb esetben szerintem a nők miatt nem volt válás, mert mindent lenyeltek, mert így volt szokás.

Manapság, amikor már egy nő is képes eltartani magát és akár a gyerekeit is, akkor nem biztos, hogy megalkuszik egy számára rossz kapcsolatban.

Részemről nem török pálcát azok felett akik inkább elválnak mint megpróbálnának változtatni, mert úgy gondolom ez mindenki magánügye. Sok esetben egyébként a válás után a legtöbben megtalálják a boldogságot!

A gyerekeim pedig azt viszik tovább amit otthon látnak, nem azt amit a világban! :)

Nagyon szép, és nagyon ismerős, amit írtál. Ugyan ilyet - hála Istennek - még nem kellett átélnem, de tudom, a párom mellettem állna. Nekem sem ő a nagy szerelem az életemben, de én neki az vagyok. Ráadásul az első szerelme! Mint írtam, nálunk is szóba került a válás. Aztán beszéltünk egy ügyvéddel, és annyira valóssá vált az egész, hogy megijedtünk, és azóta se gondolunk rá. Szinte naponta rácsodálkozok, hogy a telt idomaim, és egyáltalán nem ideális külsőm ellenére még mindig imád, ráadásul egyre jobban!(Egészségügyi problémával fogadott el, ami egyáltalán nem természetes - neki mégis az.)

Visszatérve a válásra: az is közrejátszhat ebben, hogy már nem tudunk küzdeni. Ha valami nem sikerül, majd lesz más - akár munkáról, akár párról van szó. Ez a hozzáállás nem helyes! És a szabad erkölcsök sem javítanak a helyzeten - sőt! Valahol itt lehet a hiba.

Már 31. éve vagyunk házasok. Részemről sajnos ez a kapcsolat nem volt szerelem,csupán sodródás. Volt azonban tisztelet és megbecsülés. Nem mondom,hogy nálunk nem volt sosem tányér csörgés,de valahogy mindig átvészeltük a gondokat.

Ritka az a lehetőség,hogy valaki megtalálja(Zsolty) a másik felét.Akár így ,akár úgy ,a véleményem az,ha már a házasság mellett dönt valaki,azt csak komoly megfontolás után tegye. Csak akkor ,ha el tudja fogadni a másikat úgy ahogyan van a hibáival együtt is. Mert megváltoztatni felnőtt korban már senkit nem lehetés nem is érdemes megpróbálni sem! A másik ember nem a tulajdonunk,tehát nem lenne etikus akaratunkat rákényszeríteni.Tudom,hogy mindenkinek egy élete van és gyávaságból,mártiromságból nem is javaslom a kitartást,de ha nincsenek nagyobb bajok,és főleg ha már gyerek is van,akkor meggondolandó az első vita után, mást keresni illetve világgá szaladni.A probléma gyökerét abban látom,hogy nincs már becsülete a házasságnak. Felelőtlenűl kimondják a boldogító(?) igent,mert majd csak lesz valahogy.Azután ha mégsem úgy mennek a dolgok,ahogyan elképzelték,hát szaladnak a bíróságra és tépik, marják azt az embert akiről pár éve még azt gondolták ő a nagy Ő. Hol van a tisztelet, a megbecsülés, a kitartás? Ezért van sajnos annyi lelki sérült ember és lelkileg megnyomorított gyerek. Pedig ez a mi felelőségünk!!!!!

Bocsi, hogy ilyen hosszú lére engedtem.

Sajnos az évek során egy betegség következtében kellett rájönnöm,hogy annak idején jól választottam. A férjem megmutatta,hogy kiérdemli a szeretetemet,mert férfi létére kitartott melettem, önzetlenül ápolt és elfogadott megcsonkítva és kopaszon, kínok közt fetrengve is ,akkor is amikor egy emberi roncs voltam csak, a kemoterápia következtében. Nagyon remélem, hogy a jó Isten ad még egy kis időt számomra, hogy viszonozhassam mind azt a jót amit tőle kaptam. Megtanított arra ,hogy kűzdjek,érte,és magamért.

Az a baj,h találsz magadnak egy embert,akibe beleszeretsz,aztán elkezded megváltoztatni,s a végén pont azt veszíted el,ami miatt mellette döntöttél..

Az ember hajlamos arra,h a házasságot úgy tekintse,mint egy tulajdoni lapot..