Merre tovább?

Az én történetem nagyvonalakban a következő. 25 éves voltam, amikor megismertem az akkor 17 éves páromat, akinek én voltam élete első nagy szerelme és első szexuális partnere is. Én futottam addig pár „kört” a párkapcsolatok terén és nem voltak illúzióim a hűséggel és házassággal kapcsolatban. Mikorra a párom 25 lett, túl az egyetemi évein, még mindig ideális párt alkottunk. Akkor úgy gondoltam, itt már nem érhet csalódás és feleségül vettem. 5 évig élveztük a páros élet minden örömét mikorra úgy döntöttünk, hogy megérett a gyerekvállalás ideje. 2005-ben megszületett a fiunk. 2007-ben építkezés, ahonnan a bajok kezdődtek. Nekem régi vágyam volt, hogy saját két kezemmel tervezzem és építsem meg azt a közös házat, amiben életünk végéig boldogan élhetünk. Minden gondolatom a közös kuckónk felépítésének anyagi és fizikai problémája körül forgott és mint utólag már látom és tudom, elhanyagoltam párom lelkének ápolását. 2010-ben „barátaim” miatt anyagi veszélybe kerültünk és minden vagyonunkat a páromra írtunk és papíron elváltunk, hogy mentsük a házat. Én továbbra sem voltam igazi belső társa páromnak, az a fajta csendben tévéző, magába forduló maradtam. Párom sem erőltette már a mély beszélgetéseket, éltünk egymás mellet. Az utolsó fél évben a dolgok odáig fajultak, hogy párom minden gondolata a facebookozás, csetelés és a közös csajos bulik körül forogtak és én már csak bébiszitternek éreztem magam otthon. Aztán miután több jel arra mutatott, hogy itt komoly bajok vannak, nem túl elegáns módon, felraktam egy kémcuccot a számítógépre. Padlót fogtam attól, amit ott láttam. Kedvesem mióta a nevére került minden vagyonunk kettős életet élt. Odáig bírtam elolvasni a levélkéit mielőtt elhánytam magam, hogy összeszámoltam 3 „sógort” és egy rakás sógorjelöltet. Én 20 évig hűséges voltam, ő 17-ig. Csendben megbeszéltük az okokat, ami miatt idáig jutottunk, nem veszekedtünk soha. A problémáink nem szexuális jellegűek, 20 év alatt nem kellet az ágyból orgazmus nélkül távoznia szinte soha, a mennyiségre sem panaszkodhatott. Nem vagyunk egyformák, ő az a „lángoló érzelmű” fajta, aki ha viszont lángot kap, nem kell neki más. Én a nyugodt szeretető típus vagyok és abban bíztam tévesen, hogy ő is ilyenné fog válni az évek alatt.

A jelen pedig így néz ki: megpróbáljuk újra együtt, az én olvasatom szerint inkább elhalasztjuk a végső döntést. Ő azért mert rá jött (?) hogy mit tett és legszívesebben kitörölné az elmúlt 3 évet az életéből, lezárt minden kapcsolatát(?) és újra úgy szeret mint régen(?). Én azért mert tudom, hogy a harag rossz tanácsadó és nem akarok sebzett szívvel, gondolkodással végleges döntést hozni.

Egy hónapja élünk ebben az állapotban, naponta szeretkezünk, minden lehetséges percet együtt töltünk, kívülről minden happy. De azt biztosan tudom, hogy sohasem fogok megbocsájtani neki, sohasem fogom elfelejteni amit tett, sohasem fogok megbízni benne de a magam módján mindig szeretni fogom.

Nem félek sem a magánytól, sem egy új kapcsolattól, tudok férfi lenni ha kell, MERRE TOVÁBB?