Hogyan "kell" szülni?!

Kezdjük az elején, már arról viták folynak, hogy otthon vagy kórházban szüljünk-e. Tény, hogy régen dédanyáink otthon szültek, de azt senki nem említi, hogy akkor milyen magas volt a csecsemőhalandóság, a kórházban ez mára minimálisra csökkent. Manapság szinte minden kórházban van lehetőség barátságosabb, családiasabb környezetben szülni. De szülés közben úgysem arra figyel az ember, hogy mi veszi körül. Sőt szerintem az a legjobb, ha akkor az ember lánya magára és a babára figyel.

Ekkor lép be a következő fontos dolog, hogy a kismamák nagy része már előre stresszel azon, hogy milyen lesz a beöntés, ha oxitocint kap, burkot repesztenek (én is a beöntés miatt aggódtam a legjobban), persze az ismeretlentől való félelem egészséges szinten benne van az emberben, de nem jó, ha ez irányítja a gondolatokat, mert görcsössé tesz.

Ezért sem jó, ha más "tapasztalt" anyukák, rokonok, ismerősök rémtörténetekkel szórakoztatják a leendő anyukát.

A harmadik fontos dolog, ha valaki eljut addig, hogy anyuka szeretne lenni, jusson el addig is, hogy legyen benne lelki erő, tartás. Ott, akkor muszáj kitartónak lenni és a kellemetlenségeket elviselni. Itt arra gondolok, hogy amikor a második fiamat szültem, a szomszédos vajúdóban a kismama folyamatosan elutasította a dokit, nem engedte magát megvizsgálni, hozzáteszem kb. óránként csinált vizsgálatot az orvos és nagyon rendes kedves volt. Végül a kismamát császározták az együttműködés teljes hiánya miatt (nem engedett burokrepesztést, oxit, vizsgálatot, semmit nem tágult és közben nagyon magas volt a vérnyomása).

A következő kérdés, hogy válasszunk-e orvost vagy szülésznőt. Ha valaki akar, inkább orvost válasszon, miért, mert ő dönt fontos beavatkozásokról (bár olvastam olyan pesti kórházról ahol a szülésznő csinálja a gátmetszést), bár sokan mondják, hogy hát a szülésznő van melletted, mellettem a párom volt és ő tökéletesen megfelelt.

Annyit még, az orvosok, akiknek többsége egyébként férfi tankönyvből tanulta a szülést, meg a látottakból, senki nem tudja a nőben, amikor azt mondja fájása van, mi zajlik pontosan, a doki megkérdezi, hol és milyen fájdalmat érez ebből és esetleg a vizsgálatból következtet arra, hogy jósló-e a fájás vagy sem. Minél több időt kell otthon kihúzni a fájásokkal, egyrészt gyorsabban telik az idő a szeretteink között, nem csak arra figyel az ember, hogy fáj, meg mikor jön már a következő, másrészt kevesebbet kell a kórházban vizsgálatokkal, vajúdással tölteni.

S hogy a cikk címére válaszoljak, szerintem lehető legméltóságteljesebben, természetesebben, ahogy csak lehet, az orvost és segítőit partnerszámba véve, a lelket megedzve és a testet megismerve, megfigyelve.