Méltósággal megöregedni (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Méltósággal megöregedni
Méltósággal megöregedni annyi, hogy elfogadni, hogy nem 20 évesek vagyunk már, se kinézetben, se lehetőségekben.
Büszkének lenni az addigi életünkre, még ha hibáztunk is, ha a hibákat sikerült jóvá tenni.
Büszkének lenni mindarra, amit a gyermekeinknek átadtunk, és ők tovább viszik.
Hangot adni annak, hogy mi is érünk valamit, ha valaki esetleg lenézőn szól ránk, csak mert megöregedtünk.
Úgy érzem, jó úton járok.
A tudatosság talán meglenne. Elviekben talán mindenki tudja mit és hogyan kellene. De a bátorság, a mersz más kérdés. Igen, az a 700 euro, magyar forintra átszámítva jelent csak sokat. (ha csak magamat veszem alapul, diplomásan majdnem 4x ledolgozott évvel a fizetésem kb 300 euro)
A tartalékképzés nehéz dió a mai szabályozások mellett és ebbe sem mennék bele, mindenki tudja, hogy mennyivel nyirbálják meg a betett összeget, ha ki akarná venni valaki.Arról már nem is beszélek, hogy a most nehezen félretett összeg mennyit fog érni, mire fel szeretném használni. (pláne, ha magán vagy önkéntes - nem is folytatom)
Szóval nálunk tényleg nagyon más a helyzet.
Ezt nagyon jól megfogalmaztad szerintem, hogy hiányzik a tudatosság. Tényleg általános probléma szinte az élet minden területén.
Nagyon rossz "szokás", mikor nincs türelmünk a szeretteinkhez. Sajnos ezt én is észreveszem néha magamon és olyankor próbálom kontrollálni magam. Olvastam egyszer valahol egy tök jó idézetet, amire sajnos nem emlékszem pontosan, elég hosszú is, de volt benne egy mondat, aminek az volt a lényege, hogy: Emlékezz rá, mikor kisgyermekként milliószor megkérdezted ugyanazt az Anyukádtól és ő valahányszor válaszolt neked türelmesen. Jusson ez eszedbe, akkor, amikor ő elfelejti azt a valamit, amit te már többször elmondtál neki, és te veszekszel vele ezért.
...ez is elég általános, pedig mennyire egyszerű lenne ezt elkerülni, de sokszor inkább veszekszünk. :)
Meg, amit írtatok a középosztály eltűnéséről is... hát igen. Na, de ez van , ezt kell szeretni! Még egy darabig ez is lesz, aki meg nem tesz ellene, akkor ne nyígjon azzal is csak saját magának árt. Persze megitn más oldalról, meg nem mindenkinek adott a lehetőség, hogy olyan formában küzdjön a dolgok ellen, ahogy szeretne. Ha valaki jól érzi magát és ezt el is hiszi magáról, és ezért meg is tesz mindent, azt szerintem a környezete is díjazni és tisztelni fogja a legtöbb esetben. Végül is mindenki annyira boldog, amennyire az akar lenni.
Ez igaz de az elégedettség nem feltétlenül pénz kérdése.Ha vki sosem tudja értékelni amije van nem is fogja soha jól érezni magát :(
Apró-cseprő pénzért nem kapható dolgok is elégedetté tehetnek vkit ha olyan a gondolkodásmódja...
Tapasztalom nap mint nap, hogy mennyit jelent, ha egy idős ember ki tudja magából beszélni a gondolatait. Anyukám 83 éves és naponta beszélünk telefonon (felé ingyenes opcióm van), van úgy hogy 1-1,5 órán át is mondja a magáét, ami foglalkoztatja. Van úgy, hogy meg sem kérdezi velem/velünk mi van, csak mondja a történéseit. Már megszoktam, hogy vannak történetek, amit már sokszor hallottam, de hagyom újra és újra elmondani, mert neki így jó. Sokszor lefáraszt a sok panasz, de ha nem lennének panaszai, nyilván nem mondaná. Ebből a szempontból nagyon ellentéte apámnak, de ő ilyen és már kialakult szokás, hogy én meg meghallgatom. (biztosan jól tudok már hallgatni:D) Ez egyfajta terápia is, ahogy Regin-a is írta. De az is igaz, hogy másnak, idegennek nem teszi.
Igazad van **-**, de vannak olyanok, akik nem szívesen mozdulnak ki egyedül. Több olyan önkéntes segítőre lenne szükség, akik elkísérnék az ilyen egyedül élő idős embereket egy-egy rövid sétára, esetleg kiállításra, múzeumba. Nehéz úgy végig nézni egy tárlatot (magamról tudom), hogy közben egyetlen szót sem tudok szólni senkihez, nem tudom megkérdezni másik véleményét. Sajnos ma nincs nálunk annak hagyománya, amit itt olvastam, hogy megszólítják idegenek és érdeklődnek, beszélgetnek. Ha ezt nálunk valaki megtenné, nyilván nagyon furán néznének rá.
Emlékszem néhány éve nagy szenzáció volt, hogy egy nyugdíjas asszony kiült egy padra és kitette a táblát maga mellé, hogy aki akar beszélgetni, ő szívesen meghallgatja, szívesen beszélget vele. Természetesen mindig volt aki leült a padra mellé! :) Milyen jó lenne, ha ez természetes lenne és nem kuriózum.
Mit segit az ha valaki leirja a hoxán hogy igy a férje úgy a felsége
Tud rajta segiteni bárki is innen?
Nagyjábol nem, és mégis
Mégis segit hogyha kiirhatja magábol
gynaez az öregeknél, ha elmondhatja akárhányszor is a nyavajáit
Tudom magamrol , hogy unalmas.
Anno anyám öregen mindig monta "fiam fáradt vagyok, fiam fáj a lábam már stb."
Hát ülj le anyám, ne dolgozz anyám stb. "
Melóba menet odaugrottam reggelente hozzá, akkor már özvegy volt, "mi van anyám , megvagy?"
Meg fiam de fáradt vagyok
Pihenj, nézzél tv-t!
És felkaptam amit megfőzött kávécskát, és tűztem melóba. Nem beszélgettem vele nagyon "mert minek".
Nem gondoltam bele milyen az öregség, milyen egyedül
Nem elég hogy ott a tv. az internet, a könyvek
A bajokat ki kell beszélni, mert öli az egészséget is. A lélek van egyedül!
Egy öreg Pécsről felhívja a Debrecenben élő fiát:
- Sajnálom, hogy el kell rontsam a napodat, de el kell mondjam neked, hogy az anyád és én elválunk egymástól. 45 év szenvedés épp elég volt.
- Fater, miről beszélsz? - üvölt fel a fiú.
- Nem bírunk egymásra sem nézni - válaszol az öreg. - Hányunk egymástól, és attól is rosszul vagyok, hogy erről többet beszéljek. Szóval hívd fel a húgod Szombathelyen és mondd meg neki te. - Ezzel leteszi a kagylót.
A fiú eszeveszetten hívja húgát, aki felpaprikázódik a telefontól:
- A fenét fognak elválni - üvölt fel -, majd én megoldom.
A lány azonnal felhívja Pécset, és ráüvölt az öregre:
- NEM fogtok elválni. Nehogy bármit is tegyetek, mielőtt odaérek. Mindjárt visszahívom a bátyám, és mindketten ott leszünk holnapra. Addig ne tegyetek semmit, ÉRTESZ? - és leteszi.
Az öreg leteszi a kagylót és a feleségéhez fordul:
- Oké, eljönnek húsvétra, és maguk fizetik az utat. ... Hát karácsonykor mit fogunk mondani nekik?
Igen, így van. De amíg a németeknek mi sem természetesebb annál, hogy amint keresővé válik, nyit egy számlát, amire mindig félretesz, addig Magyarországon ez sosem volt jellemző. A német viszonyokat annyira nem ismerem, az osztrákot jobban. Sok ismerősöm van, akinek 700 euro a nyugdíja, ott annyi a minimum. Semmivel sem könnyebb megélnie belőle, mint itthon az átlag nyugdíjból.
Tudom, értem, hallom az érveket, miből rakna félre, amikor egész életében élére kell állítania a garast. De pontosan tudjuk, hogy eljön az idő, amikor a havi fizetés akár negyede is lehet a bevétel. Aki erre nem készül fel bármilyen okból, annak bizony nem lesz alkalma méltóságteljesen élni az idősek életét.
Magyarországon nagyon hiányzik az emberek életéből a tudatosság.
azért azt halkan megjegyeznék, hogy: nem jár semmi a sorstól!
Minden pillanat amit átélsz/megélsz nem a te érdemed, hiába vagy okos meg szép.
De! - Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.
Pontosan ahogy irod , gyerekek hozzank azert jönnek hogy minket jobba tegyenek es nem pedig mi dirigaljuk es probaljuk az elkeset eveket rajtuk behozni .Inkab hagytam es ök neveltek engem , es igen sikerult amiert halas vagyok igy nem tudtam banyava valni .
Teljes igazad van , m.o nincsen egy fele ugy nevezett közeposztaly .
Most a Duna tv -en volt Dokureflex program , jaj de jo sok csaladosok hipp hipp hurra ! milyen fantasztikus olyasfele nagycsaladosa lenni etc. De! az összes esteben mind doki , alatorvos es hasonlo . Na itt aljon meg a menet mert nem csak ök elnek m.o.
Van meg egy erdekes " fenomen " bocsanat en igy nevezem ez a tulzott es mindegy kitöl ( ertelmisegu vagy barki masoktol meg bohemoktol is hallani ) az allando hala Istennek , Isten akarata , esmeg a többi hasonl . Mind ha egy kenyszer verbalis kvittot kellene a nepnek bemutatni a hitteröl . Hol pedig ok. szerintem a hitt az privat es nem holmi alszentmodo minden masodik mondatban hasznalo szavak.
Nekem fura en mar regen tavol elek de az en idömben ez nem volt anyira " divatos " van ugy hogy szamolom csak ugy passiobol es igenis egy musor alatt elhangzik 20 - is .
Es apropo miert nem beszelnek soha a szulökröl hasonlo glorifikalos es pozitiv hanban mind a csaladoskrol ? miert es ki engedi azt a csunya megnvezest amit mar nemegyszer halottam hogy " csonka csalad " ez igazan nemszep . En is egyedul neveltem a falkamat 20 evet teljes egyedul es nem veszem magam martirnak az en döntesem volt es kesz . Amikor kirepultak össze hozott a sors a magyar paromal .
A panaszkodásról mindig eszembe jut apukám. Nagyon beteg volt már akkor egy ideje, de még akkor is szál egyenesen ment és kísért ki bennünket. Egy alkalommal beszélgetés közben rákérdeztem vannak-e fájdalmai, azt mondta nincsenek. Sőt még bókolt is nekem a maga módján! :) Vidámabbra terelve a szót.
Ő soha nem panaszkodott. Nekem ő a példa. Bár van úgy, hogy időnként háborgok, de ez másokkal is megesik.
A gyerekekkel kapcsolatban pedig valahol olvastam és nagyon igaznak tartom, hogy a gyerekek nem a tulajdonunk, nincs jogunk az életüket irányítani, abba beleszólni és csupán megköszönhetjük, hogy életünk egy szakaszán közös volt az utunk. (nem pontos az idézet)
Valószínűleg azért lehet nálunk sok elnyűtt arcot látni, mert sok a megélhetési gondokkal küszködő, elgyötört ember ma nálunk, viszont sajnos nemcsak az idősebbek körében. Kialakult egy nagyon tehetős réteg, akik valóban igen jól élnek. De kialakult egy nagyon szegény réteg is, akik a mindennapi gondokból ki sem látszanak. A kettő között kellene lennie egy széles polgári rétegnek, amelyik nyugodt és békés öregséget remélhet. De ez a réteg a legkeskenyebb, nem megyek bele miért. Szóval addig, amíg a német nyugdíja utazgat és a nyugdíjából bármelyik európai országban jól megél, addig nagyon sok itthoni nyugdíjas a postást várja már 20.-a táján.
De igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy készülni kell és tervezgetni idősebb éveinkre. Találni kell egy olyan elfoglaltságot,hobbit amiben jól érzi magát az ember. Ez kellemes, jó érzést ad, esetleg társaságot, hasznos időtöltést. Muraja, nagyon igaz "ami van hatra tegyuk szebbe es kreativa"
Es az meg mitt segit ha alandoan az ember lanya - fia nyavajok es kellemetlenne teszi a felnöt gyermelei eletet ?
Ne feled , a gyerekek ide nem kertek magukat es ha itt vannak akkor szeressuk es tiszteljuk. Ne a nyakukon logjunk es kritizaljuk az eletuk lepeseit.
Ez az ö idejuk a mienk mar elmult , ami van hatra tegyuk szebbe es kreativa .
Pár éve -néhány nyáron- alkalmam volt németajkú nyugdíjas csoportokat látni, beszélgetni velük.
A nyugodt, szép öregemberek látványa maga volt a "felüdülés" a magyar "elnyűtt", "leharcolt", kiábrándult tekintetű arcok látványa után.
Az sem épületesebb emlékem, amint valamelyik metró bejáratnál találkzandó valakivel - szintén több alkalom- figyelgetni kezdtem az emberek arcát!
Napról napra lesújtóbb "képlet" bontakozott ki!
Mosolygós, derűs szinte nem tünt elő, annál inkább a gondok "borozdálta" nehéz pillantásúak tömege.
Érdekesség számomra, hogy egy idő után elkezdtem játszani!
Gondolatban azt játszottam, hogy tízből hányan vannak dohányosok?
Kb. tízből négy-ötre tippeltem "bagóst"!
Egyszercsak "felfúttam arcom", oszt' előbb csak bátortalan próbát tettem, de "elszemtelenedve" rákérdeztem több emberre.
Tízből nyolcszor tippeltem helyesen a külső jegyek alapján.
Abba nem fér bele a folyamatos panaszkodás, ..... a mártírkodás."
Tedd a könyvjelzőid közé és olvasd visza ha megöregszel és 1000 bajod lesz.
Nem kivánom hogy ne legyen senki aki meghallgatja a nyavalygásodat
Nagyon jó volt a cikk, igazán örültem neki, gratulálok Ikebana :)
Második éve vagyok nyugdíjas és nem volt időm sem unatkozni, sem orvoshoz járni, csak amikor muszáj volt.
Jókat pihenek, végzem a munkát,amit eddig a 8 óra ledolgozása után csináltam itthon és örülök neki,hogy végre nem kell rohannom :)
Tisztában vagyok vele, sokk idős, és velem korú ember, igen szörnyű körülmények között él, sokszor nem csak a pénztelenség, hanem a szeretetlenség miatt.
Szerencsés családban nőttem fel, nálunk minden idős ember tisztelni való volt, ezt láttam a nagysüleimtől, a szüleimtől és a rokonoktól is.
Igyekszem ezet az értékeket átadni a gyerekemnek és ha már olyan idős leszek, hogy már nem fogom tudni olyan mértékben ellátni magunkat, akkor megbeszéltük a férjemmel, elmegyünk olyan ottonba, ahol lehetséges apartmant vásárolni.
Az idős ember gondolkodásán is javítani kellene, akkor a fiatalok is másképpen állnának hozzánk.:)
Igen, valóban gondolatébresztőnek szántam, örülök, hogy így látod. Sok minden felvetődik ilyenkor és ezért is jó, hogy **-** leírta ezeket a pontokat, mert ezek nagyon fontosak.
Van aki a nyugdíj elérésével azt érzi (vannak akik ezt éreztetik is), hogy az illető már nem teljes értékű, kirostálódott. Erre még rátesz az az aktív korú közfelfogás, hogy "mi tartjuk el a nyugdíjasokat" Pedig tudjuk, nem így van, de ez tovább gyűrűzik és növeli a negatív érzéseket.
Sajnos az évtizedeken át fizetett járulék ma már nem garantálja száz százalékban a majdani megélhetést, ami megint nem viszi pozitív irányba a jövőképet. Az segíthet, ami írtál. Igen, felelősségünk van a gyerekeinkkel szemben, hogy a családban olyan mintát kapjanak, ami követhető. Bennem most felmerült ezzel kapcsolatban, hogy hogy fognak tudni szülőről gondoskodni, törődni azok a fiatalok, akik a megélhetésükért több ezer km-re kénytelenek elköltözni? Hiszen nekik is élni kell?! Legfeljebb abban bízhatnak az idős szülők, hogy át tudtak adni a gyerekeiknek olyan töltést, amiből jut majd az unokáknak is.
Csiguska, igen az utóbbi 50 év olyan változásokat hozott, hogy a XX. század embere már nem igazán találja a hangot az Y generációval, de próbálkozni lehet és még az is megeshet, hogy sikerül. :)
l.luiselotte, minden nációnak megvannak a maga ősi hagyományai, de itt jegyezném meg, hogy a külsőségekben megnyilvánuló szokásainak megtartására törekvő magyarság már annyira integrálódni akar más kultúrákba, az európaiba, hogy bizony elvesznek az igazán mély érzelmeket átadó lehetőségek, amiről Kezdet is írt.
Muraja, bizony anyukám is emlegette, volt egy olyan korszak, amikor a gyár falára írták nagy betűkkel: Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség! Biztosan van közöttünk olyan, aki az elhíresült "Ratkó-korszakban" született.
Sajnos most hasonló törekvéseket látok, de ebbe nem mennék bele. (lakásért, támogatásért, adókedvezményért stb szülni és aztán a csp-ból megélni munkalehetőség híján)
Nyegál, köszönöm ezt a szép verset, azt gondolom aki olvassa, megérinti! :)