Méltósággal megöregedni

Régóta foglalkoztat a dolog. Láttam képeken olyan nőket, asszonyokat, akik úgy tudtak megöregedni, hogy csak a vonásaik keményedtek meg és méltósággal, emelt fejjel voltak büszkék arra, amikké lettek, amivé az idő tette őket. Mi a titkuk? Hogyan csinálják?

Ma úgy látom, hogy a nők többsége titkolja a korát, fiatalabbnak akar látszani, mint amennyi, versenyezni akar a fiatalokkal és nem akar ebben lemaradni. Miért? Szégyen lett megöregedni? Mert az öregséget a mai társadalom egyenlővé teszi a demenciával? Mert aki elért egy bizonyos kort az meghülyült?! Hiszen az idősebb korosztály ugyanúgy jól képzett szakember vagy diplomás mérnök, mint az, aki még aktív korú vagy éppen az, aki most végzett és ahogy szokták mondani, még a tinta alig száradt meg a pecséten. Szóval hol van a baj?

Gyakran elgondolkodom azon, hogy miért kell összehúznia magát az utcán egy amolyan "bocsánat, hogy még élek" stílusban egy idősebb embernek?! Miért alázzák meg a nyugdíjas korosztályt nevetségesen alacsony nyugdíjjal? Miért lesz egyből másodrendű állampolgár az, aki elérte a nyugdíj korhatárt?!

Az emberek félnek megöregedni.

Pedig büszkén és emelt fővel is megélhetnék, hiszen ez is csak olyan állapot, mint akár a pubertás kora. Életünk része, egyszeri és megismételhetetlen szakasz. Az emberek zömét zavarja a változás, mert nincs rá felkészülve. Mert ma nem menő ősznek, ráncosnak vagy fáradtnak látszani. Ma, ha munkavállalásról van szó, már egy negyvenes szóba sem jöhet. Már a frissen végzett sem nyerő. A diákmunka, az jöhet! Nappalis felsőoktatásban résztvevő, akit szakmunkában lehet nyúzni, fillérekért.

Szóval fittnek, fiatalnak kell lenni, legalább is látszani. A napokban a tv-ben nyilatkozott egy középkorú, idősödő férfi és festett sötétbarna haja volt, ami azonban nagyon bohócosan hatott, mert a bajusza pedig teljesen ősz volt.

Azt mondják fogy a népességünk. De aki elmegy szülni és újból munkába akar állni utána, főleg ha második vagy harmadik gyerek után, nem valószínű, hogy kelleni fog. Kiesik a szakmai fejlődésből, a gyerekek mellett nem biztos, hogy tud túlórázni, helyettesíteni, adott esetben vidékre járni. Inkább közlik az interjú után, hogy köszönjük, a választás nem önre esett!

Pedig a munkanélküliség és a megélhetési gondok, nem éppen a legjobb kozmetikusok.

Aztán, mire a gondok egy kissé enyhülnének és a gyerekek is munkába állhatnak (már akinek sikerül) csak arra eszmél fel az ember, hogy az évek elszálltak. A méltóság pedig?! Pláne az emelt fő?! Meg a szépen megöregedni?! Felejtős!

Szóval úgy látom, a nyugati kultúrákból eljutott hozzánk is ez a gyűrű, de a nyugati saját nyugdíjából vagy megtakarításából világot járó és túrázgató, kiránduló, az életet élvező nyugdíjas szemlélet még nem. Ahogy a jelenlegi viszonyokat látom, mostanában nem is fog.

Viszont a keleti kultúra időseket megbecsülő felfogása valahogy mintha nagyon távol gyűrűzött volna tőlünk. A japán társadalomban idősnek lenni családi ranglétra felfelé. Tisztelet és a korral járó bölcsesség respektálása.

Volna mit tanulni tőlük ezen a téren is.

Szóval, igen, a vonások idővel megkeményednek, a kezek ráncosabbá válnak és bár fuldokló módjára, idősödő emberek kapaszkodnának minden szalmaszálba a fiatalság visszaszerzéséért, az idő könyörtelenül halad előre, senkit nem kímél. Akár elfogadja, akár nem.

De a belső méltóságot mindenki megtarthatja, még akkor is, ha ma nem sikk megöregedni, legalább is itthon.