Lehet újra kezdeni a csalódottságból?

Az én történetem igen érdekes és lehet, hogy egy kicsit hosszú is lesz, de úgy gondolom, hogy muszáj a részletekben elmerülni ahhoz, hogy megértsétek, hogy milyen érzések zajlanak le bennem, és bízom benne, hogy értékes tanácsokkal fogtok ellátni.

Én egy 26 éves srác vagyok, akinek a 4 és fél éves gyönyörű szép, rengeteg pozitív élménnyel teli kapcsolata tegnaphoz pont két hete ért véget. Úgy január végétől kezdett nekem egy kicsit gyanússá válni a barátnőm viselkedése, olyan viselkedést kezdett el velem szemben tanúsítani, ami teljes mértékben nem a megszokott volt. Az egyik nap még ölelgetett, csókolgatott, nem tudta szavakkal kifejezni, hogy mit érez irántam, a másik nap pedig mintha mindent elvágtak volna, ami hozzám köti. Kezdtek elmaradni a találkozgatások, mondván, hogy nem tudja, hogy mi van vele, de én is töltsek több időt a barátaimmal.

Számomra azért volt ez furcsa, mert a 4 és fél éves kapcsolatunk alatt mindig is ő volt az, aki őszintén ragaszkodott hozzám. Természetesen ez az érzés részemről is kölcsönös volt, de nála sokkal intenzívebben volt jelen. Nem tudtam mire vélni a dolgokat. Egyre kevesebbet aludtunk együtt, holott előtte minden éjszakát együtt töltöttünk. Úgy aludtunk el minden éjszaka, hogy a fejét a mellemre téve, összebújva merültünk álomba.

Azt a történethez hozzá kell tegyem, hogy a volt barátnőm a családi vállalkozást - ami egy sváb kocsma és étterem - vezeti. Kiszolgál és intézi a mindennap felmerülő beszerzési, raktározási szükségleteket. Szóval olyan sokat nem is tudtunk találkozni, mert ő pontosan akkor kezdte el a munkáját, amikor én abbahagytam, de a szabadnapokon és a hétvégéken minding találkoztunk, mert igényeltük egymás társaságát. A szexuális életünk gyakorisága is kezdett alábbhagyni, holott előtte nem győzött hálát adni a jó Istennek, hogy engem megismert, mert neki még előtte nem volt orgazmusa. Örömteli könnyek csordultak le a szemeiből, hogy én mennyire figyelmes vagyok minden téren. Az előző kapcsolatai igen zűrösek voltak, nem kapta meg a kellő tiszteletet, figyelmet és becsületet, amit tőlem megkapott. Az együttlétünk alatt, volt olyan periódus (több év), hogy már nem tudta máshogy kifejezni azt, hogy ő mennyire szeret engem, hogy minden nap vett nekem aprócska kis ajándékokat, nem volt olyan nap, amikor ne hívott volna fel vagy 5-ször, vagy ne küldött volna „nagyon-nagyon szeretlek kicsikincsem” jellegű sms-eket. Természetesen én ezeket maximálisan viszonoztam érzelmi és fizikai téren is. Nagyon harmonikus kapcsolatunk volt. A szülei egyenesen imádtak és ragaszkodtak hozzám. Minden programot és utazást támogattak, amin ketten vettünk részt. A volt barátnőm (aki most júniusban lesz 28 éves), állandóan azzal jött, hogy ő mennyire tud mérlegelni, és elítéli azokat az embereket, akik harmadik félként megjelenve, véget vetnek egy kapcsolatnak, és, hogy ő velem képzeli el a jövőjét, alig várja, hogy összeköltözzünk, mert akkor nagyon finomakat fog nekem főzni stb. Szóval tényleg nagyon harmonikus volt a kapcsolatunk.

Visszakanyarodva az elmúlt három hónaphoz. Amikor már igen ritkán találkoztunk, akkor sem éreztem azt rajta, hogy teljes mértékben agyilag ott lenne velem. Beszélhetek én most mozizásokról, színházba járásról, vacsoráról vagy akármiről. Aztán a farsangi koncerten, ami történetesen a családi vállalkozás helyszínén volt, úgy viselkedett velem, mint egy idegennel. A barátaim is megjegyezték, hogy milyen csúnyán viselkedik velem, és nem értik ezt, hiszen ők is tudták, hogy milyen volt a kapcsolatunk előtte.

A koncert végén, ott maradtam neki segíteni a mosogatásban, és akkor már nem bírtam tovább és elkezdtem sírni. Annyira rosszul érintett az, ahogy viselkedett velem, hogy már nem tudtam idegekkel tovább bírni. Akkor volt annyi bátorsága, hogy bevallja, hogy bekavart egy harmadik személy, de ne aggódjak, nem történt semmi csak majdnem elcsattant egy szájra csók, és, hogy tényleg ne aggódjak, ő ezt felnőtt ember módjára fogja kezelni. Innentől kezdve voltak olyan napok, amikor láttam rajta, hogy törekszik, de ezek a törekvések kezdtek alábbhagyni. Többször adtam neki gondolkodási időt, mert tényleg nagyon szerettem/szeretem, és ő mindvégig azt hajtogatta, hogy nincs neki senkije, de most elbizonytalanodott, és nincsen tisztában az érzéseivel. Én megpróbáltam mindent megtenni, hogy megmentsem ezt a kapcsolatot, mert én igazán nagyon szerelmes voltam belé. Az elmúlt három hónapban anyagilag teljesen lenulláztam magam. Ajándékok, programok tömkelegére ment el a pénz, amit akkor, egy cseppet sem sajnáltam. Többször ültünk le megbeszélni a történteket és én mindig türelmes voltam vele szemben, viszont rajta már nem láttam a törekvést. Azt mondta, hogy ő szeret, de nem azzal a fellángoló szerelemmel, mint, ahogy én, és hogy higgyem el neki nincs senkije.

Egy utolsó esélyt adtam neki. Mondtam, hogy kap egy-két-három hetet, de akkor tényleg ne keressen, ne hívjon, ne írjon, azért ne keressen, hogy megtudja hogy vagyok. Mérlegeljen és gondolkodjon el. Erre elkezdett sírni, csókolgatni, ölelgetni és nem értette, hogy én miért vagyok vele ilyen jó, és ő azt nem fogja kibírni, hogy ne keressen. Ő annyira utálja magát, hogy ezt teszi velem, és hogy annyi fájdalmat okoz nekem. Én erre azt a választ adtam neki, hogy csak akkor keressen, ha már döntött. Eltelt egy hét és nem bírtam tovább. Úgy gondoltam, ha valakit igazán szeretek, ahhoz nem kell egy hét, de még egy nap sem, hogy tudjam a helyes választ.

Egy hétfői reggel felhívtam. Amikor felvette a telefont még teljesen kómás volt, akkor kelhetett fel és a hangjából ítélve macskajajjal is küszködött. Előző nap vasárnap dolgozott, és aznap volt a névnapja is, amit a baráti körével megünnepelt, de nekem még annyit sem jelzett, hogy bár tudja, hogy mi a helyzet köztünk, de azért ha gondolom, akkor menjek át és koccintsak vele az egészségére. Ez nagyon rosszul érintett. Mondtam neki telefonon, hogy akkor holnap reggel megyek a cuccaimért és egyáltalán nem hallottam a hangján, hogy tiltakozna. Másnap reggel elmentem s dolgaimért, kértem tőle, hogy segítsen összeszedni a ruháimat. Miután levittem az utolsó adag holmit is, utána leültünk beszélgetni. Elmondtam neki, hogy én nem szeretnék tőle haraggal elválni, mert a kapcsolatunk ezt nem érdemelné meg. Ő is hasonlóképpen állt a dolgokhoz, és köszöni szépen nekem, hogy ilyen jó vagyok és voltam vele. Egy darabig öleltük egymást, majd mielőtt eljöttem volna, szerettem visszaadni a bejárati kulcsot, de azt mondta nekem, hogy megbízik bennem, hagyjam csak magamnál emlékbe, ki tudja, hogy mit hoz még a jövő.

Mit ad Isten este anyukámmal véletlen pont a házuk előtt mentünk el és gyanús volt, hogy egy sárga Suzuki áll az ő kocsija mellett. Persze egyből tudtam, hogy kié. A szülei nincsenek otthon. Felhívtam a ház előtt, hogy jöjjön ki, mert vissza szeretném adni a lakáskulcsot. Lejön tiszta zavartan, remegő kézzel. Mondom neki, hogy milyen szép autó áll előttük, és megkérdeztem, hogy egyedül van-e. Erre, miközben próbálta zavartában leszedni a kulcsot a kulcscsomójáról, mondja nekem, hogy szerinted? Ki sem hűlt a helyem és már ott volt a srác. Na akkor mondtam neki szépeket. Hitegetet három hónapon keresztül, hogy nincs senkije, csak most nem tudja, hogy milyen érzések zajlanak le benne, és én mindvégig türelmes voltam. Adtam neki gondolkodási időt, nem egyet. Úgy váltunk el, hogy ő nagyon szeret, de így neki sem jó, hogy látja, hogy mellette szenvedek. Ő nem akar játszani az érzéseimmel, és hogy milyen jó ember vagyok. Akkorát csalódtam benne, hogy azt emberi mértékben nem is lehet kifejezni.

Most csinálom a szakdolgozatot, pár hónapon belül diplomázok. Az volt a szándékom, hogy diploma után megkérem a kezét. Már a gyűrűket is nézegettem. Ezt elmondtam neki is. És megvárta azt, hogy én vessek véget a kapcsolatnak, mert ő nem merte megtenni, hiszen ezt az elválásunk napján be is vallotta nekem. Este meg már másik srác van nála. Undorító dolog. Természetesen ezután jöttek a magyarázkodós sms-ek, hogy nem aludt nála senki és hogy nem azért volt ott, amire én gondolok. Mondtam neki, hogy persze, hogy nem aludt nálad senki, azok után én sem aludtam volna ott, miután belerondítottak az idillbe. Megkérdeztem tőle, hogy egyáltalán mit keresett ott a kocsija aznap éjjel. Erre ilyen hülye magyarázat jött, hogy tudja, hogy hihetetlennek tűnik, de csak egy könyvért jött. Mondtam neki, hogy ne nézzen hülyének, mondom én nem sötétben szoktam könyvet átadni valakinek, és ha tényleg csak egy könyvért jött, akkor miért nem hívta le a csávót, hogy tisztázza magát és az egész helyzetet? Erre az volt a válasz, hogy nem látta értelmét, mert nagyon kiakadtam.

Azóta egyszer keresett sms-en, érdeklődött, hogy állok a szakdogával, és amúgy hogy vagyok. Hülye kérdésre nincs válasz. Nem válaszoltam.

Nagyon hiányzik és a történtek ellenére még úgy érzem, hogy meg tudnék bocsátani neki, de be kell látnom, hogy nem biztos, hogy működne a dolog ezek után. A bizalmat csak egyszer kell eljátszani. Nem hiszem, hogy szereti, lehet, hogy csak egy fellángolás. Egy négy és fél éves kapcsolatnak így nem lehet véget venni.