Megérkezett a szemünk fénye!

1 rész:

A párommal tavaly október óta próbálkozunk, eddig semmi sikerrel.

Már mindent megpróbáltam bevetni, de egyszerűen nem jön össze. Lehet a stressz hatására és a túlzott gyermek utáni vágy miatt, nem tudom.

Tavaly júniusban abbahagytam a gyógyszer szedését és vártam egy pár hónapot, hátha addigra kiürül a szervezetemből, és akkor nekiláttunk.

Az orvosom azt mondta nem kellett volna eddig várni, hisz a mai tabletták egy nap alatt kiürülnek a szervezetből. No nem baj.

Eljött az október és nekiláttunk a feladatnak. Sajnos nekem valami okból kifolyólag kiütéseim lettek és antibiotikumot kellett szednem, ezáltal nem lehetett akciózni. Azonban a kiütések elmúltak és újból belefogtunk a családtervezésbe, amikor a keresztfiam skarlátos lett és persze én is elkaptam, tehát újból jött a leállás.

Na mindegy 4 hét múlva ismét nekiláttunk a feladatnak, csak sajna elmentünk egy wellness hotelba és elkaptunk az uszodában valamilyen gombás fertőzést és ismét kudarcot vallottunk.

Mikor már minden rendeződött, akkor vettünk egy lakást és a nagy felfordulásban, költözködésben, felújításban nem volt időnk szeretkezni, de még gondolatban sem jutottunk el odáig. Igaz azon a bizonyos 2-3 napon a párom mindig fáradt volt, pedig nem is tudott róla, így hát nem jött össze a baba.

Most viszont úgy néz ki, elkezdett rendeződni az életünk, és áprilistól belevágunk ismét, bár nem gondolunk rá konkrétan, hisz akkor tuti nem kopogtat a kicsi gólya. Minden megy a maga útján és egyszer biztos meglepődöm, amikor kevésbé számítanék rá.

2. rész:

A siker továbbra is elmaradt. Orvostól orvosig jártam, de semmi. Aztán május környékén, amikor megjött, minden hónapban a mensi 4. napján rendszeresen 40 fokos lázam lett és még négykézláb se tudtam menni, annyira fájtak az ízületeim. Olyankor 3-4 napig csak sírtam, mert a wc-re se jutottam ki. Minden hónapban ilyenkor elmentem dokihoz, de az csak azt mondta, semmi gond, csak egy kis vírus. Mondtam, kösz. Ilyen pontosan érkező vírust én még nem láttam. Ez így ment szeptemberig, amikor megtalálták a bűnöst. Nem mást, mint a mandulámat. Ez okozott minden bajt, a kiütésektől, az ödémáktól az ízületekig mindent. 2007. októberben kivették a mandulámat, és most 4 hónap elteltével, amikor végre helyreállt a szervezetem, anyuka leszek.

Mindenkinek, akinek nem jön egyhamar össze a baba, ajánlom, hogy menjen el egy teljes kivizsgálásra, mert amire az ember a legkevésbé számít, amiatt nem lesz baba. Lásd esetemben a mandula. Ki gondolta volna. Pedig a torkom sose fájt...

2007. február 27-én szerdán a mensim 27. napján tartottam, de valahogy éreztem, hogy baba lesz a dologban. Semmi jele nem volt annak, hogy terhes vagyok, de a szívem mélyén éreztem. Kimentem és vettem egy tesztet. A munkahelyemen megcsináltam. Vártam 2-3 percet és nem jelent meg rajta semmi. Hát kidobtam a kukába, mondván ez tényleg túl korai még, még meg se kellett volna jönnie. Visszamentem az irodába. Kb. 10 perc múlva megint a wc felé volt dolgom és gondoltam, azért meglesem a dolgot. Amikor kivettem a kukából, majd elájultam. Ott volt egy második csík is. Nem hittem a szememnek.

Annyira halványka volt, hogy kétszer kellett megnéznem, hogy egyszer lássam. Szinte csak egy halvány árnyék volt. Bevittem az irodába és megkértem a kolléganőmet, hogy nézze meg ő is, ha nem lát rajta semmit, akkor csak én képzelődök. Hát ő is látta. Nem akartam elhinni, így másnap a 28. napon a reggeli első vizeletből csináltam még egyet. Azon is ugyanez volt. A 29. napon vettem még egyet és megcsináltam, azon már egy fokkal erősebben látszott a dolog. Ekkor már elhittem a dolgot. Ha 3 teszt is mutatja, akkor tuti a baba. A biztonság kedvéért a 32. napon is csináltam egy tesztet és ott már erőteljesen látszik, hogy nem vagyok egyedül.

Ez a boldogság mindennél többet ér.

Március 13-án megyek orvoshoz, és ha minden igaz akkor már a kicsi szíve dobogását is hallani fogom.

Alig várom már.

Lányok, ne csüggedjetek, mindenkinek eljön a maga ideje és végre mindenki a karjaiban fogja tartani a legédesebb kincsét!

És a szülésem története:

2008. október 20. (37+3)

Ma reggel 5 óra előtt pár perccel elmentem ismét wc-re, mert megint nagyon kellett pisilnem. Egész éjjel szinte csak pisilni jártam. Miután visszafeküdtem az ágyba apa már ébredezett lassan, mert mennie kellett dolgozni. Egyszer csak begörcsölt a húgyhólyagom, legalábbis én azt éreztem. Gondoltam nem pisiltem ki magam eléggé, ez mostanában gyakran előfordult. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Kb. tíz perc elteltével ismét felszisszentem, mert megint fájt. Apa meg is kérdezte, mi a helyzet, de én mondtam, semmi csak fájdogál a pocakom. Ezután belülről valami nagy roppanást éreztem. Ekkor már elgondolkoztam, vajon mi is lehet most… Ezután felültem az ágyon és éreztem, hogy elfolyik a magzatvizem. Mondtam is hupsz! Mire apa megkérdezte, mi van? Én mondtam, folyik a magzatvizem. Mire ő visszakérdezett, hogy biztos? Na most erre mit tudok válaszolni?! Kimentem gyorsan a fürdőszobába lezuhanyozni, no meg beálltam a kádba, hogy a víz oda folyjék, ne máshova. Apa megkérdezte, hogy van-e neki is ideje lezuhanyozni, mielőtt indulunk. Mondtam neki, hogy persze, addig én is összeszedem magam.

Gyorsan csináltam neki szendvicset, amit a kórházban majd megehet. Bepakoltam a kórházi táskámba a maradék cuccost és már útra készen is voltunk. Alulról jól kitömtem magam, hogy ne áztassak el mindent útközben. Fájásaim voltak már, igaz, nem találtam bennük sok rendszert, de jöttek rendesen. Hol öt percenként, hol pedig 8-10 percenként. 5:45-re beértünk a kórházba és felmentünk az emeletre és közöltem szülni jöttem! Elvittek a betegfelvételire és leírták az adataimat, majd felküldtek minket a szülészetre. Apa addig kint várakozott a folyosón ameddig ott is kiírtak minden adatomat és megvizsgáltak. Akkor már rendszeres öt perces fájásaim voltak. A szülésznő megvizsgált engem és bő két ujjnyira ki voltam már tágulva. Leeresztett belőlem egy kis magzatvizet, mert állítólag azzal könnyíteni tudja a folyamatokat. Nem mondom, hogy nem fájt… Ezután nekem is ki kellett mennem a folyosóra, mert nem volt szabad szülőszoba, mert az éjjel nagyon sokan jöttek be. Meg kellett várnom, hogy egy kiürüljön, és oda mehettem be. Ez 8 órakor történt meg. Apával be is mentünk.

Egy olyan szülőszobára kerültem, ahol volt pezsgőfürdő, szekrény, franciaágy, ülőlabda… sok hasznát mondjuk nem vettem egyiknek sem, de nem rohanok annyira előre. Szóval feltettek a CTG gépre és elkezdték mérni a fájásaimat. A szülésznő szerint ezek még nem voltak elég erősek. Hát én nem tudtam akkor még mi vár rám, de nekem azok a fájások is elegek voltak. 9 órakor megvizsgáltak megint és kaptam egy beöntést is. Egész jól bírtam a dolgot. Közben anyu is megérkezett, de ő nem tudott bejönni, mert egyszerre csak egy ember lehetett bent velem. Apa mindig kiment anyuhoz és tudósította az eseményeket. A fájások meg egyre csak erősödtek. Elmentem zuhanyozni egyet és nagyon jólesett. A meleg víz alatt a fájások nem tűntek annyira szörnyűnek.

Mikor visszamentem a szülőszobára akkor már ott volt anyu, mert kicsit kiment apa, hogy anyukám bejöhessen hozzám. Addigra már iszonyatos fájdalmaim voltak. Ekkor volt 10:50. Megérkezett a dokim. Mondtam neki, hogy adjon nekem valami fájdalomcsillapítót, mert nem bírom. Azt mondta még nem ad, mert akinek van ereje két fájás között mosolyogni, annak még nem is fáj annyira. Azt mondta 11 körül, jön és megvizsgál még egyszer. Hát már rég elmúlt 11 óra de a dokim nem volt sehol. Én már csillagokat láttam a fájdalomtól, mert összefüggő fájásaim voltak, szinte szünetet nem is éreztem. Mondtam apának, hogy szóljon a nővéreknek, hogy azonnal jöjjön ide a dokim és adjon fájdalomcsillapítót, mert nem bírom tovább. A fájások még mindig csak egyre erősödtek, én az ágy mellett a földön térdeltem és a lepedőben kapaszkodtam. Felállni, leülni, hátradőlni vagy csupán egyszerűen csak megmozdulni sem bírtam! A dokim megérkezett 11:35 perckor. Mondta feküdjek fel a szülőágyra, mert megvizsgál. Addigra már eltűnt a méhszájam és bő 4 újnyira ki voltam tágulva. Azt mondta a szülésznőnek, hogy adhat nekem fájdalomcsillapítót, ő pedig mindjárt jön vissza. Én visszatérdeltem az ágy mellé és a szülésznő valamit beadott, amit fájdalomcsillapítónak mondott, de szerintem a tiszta víz is jobb lett volna, mert annak nem volt az égvilágon semmi hatása.

Már kezdtem magamon kívül lenni a fájdalomtól és a szülésznő leguggolt mellém és velem együtt lélegzett. Mondta. utánozzam őt és akkor sokkal könnyebb lesz! Ezután szóltam, hogy kakilnom kell. A szülésznő kirohant és hívta a dokimat, hogy jöjjön, mert esemény van. Nem sok időre rá megérkezett a dokim és mondta, feküdjek fel a szülőágyra, mert szülünk! Én mondtam, hogy én tuti nem fekszem fel oda, mert nem tudok felállni, és különben is hazamegyek, nem csinálom ezt tovább! És feküdni sem tudok, mert úgy jobban fáj! De senki nem hallgatott rám és apa és a szülésznő segítségével felmásztam a szülőágyra amikor is elkezdődtek a tolófájások.

Hát én azt hittem rosszabb már nem is lehet, de tévedtem. Szinte bekómáltam és lélekben nem is tudom hol jártam, de fizikálisan próbáltam követni a dokim parancsait. Nyomjon méééééég erősebben, koncentráljon lefele, ne hagyja abba még egyszer! Ezután a következőt hallottam, hívják be a Hartmann Doktort és készítsék ide a vákumot… Rögtön megkérdeztem, hogy baj van? Erre mondta a dokim, hogy nincs csak a biztonság kedvéért, idekészít mindent, mert a baba most van a szülőcsatorna legszűkebb részén, és ha nem tudom kinyomni, akkor baja lehet. Erre bennem annyi energia gyűlt össze, hogy két nyomással kipréseltem magamból a kisfiamat. Nem akartam, hogy vákuumozzák szegénykémet. Nem sírt fel rögtön, így nem tudták a pocakomra tenni, és apa sem tudta elvágni a köldökzsinórt, de hála az égnek minden a legnagyobb rendben volt. Amikor vitték kifele, már rögtön sírt is. A legédesebb hang volt a világon, amit csak hallani lehetett akkor! Ezzel az utolsó nyomással minden fájdalmam megszűnt. Mintha sosem lettek volna.

Megszületett Tomika 48 cm és 3250 grammal! Apa elkísérte a kisfiát az első fürdésre, méredzkedésre. Addig én megszültem a placentát is és a dokim elkezdett összestoppolni. Mondjuk, kaptam érzéstelenítő injekciót is, de a külső varrás nem fájt annyira, mint a belső. Ott is az fájt inkább, amikor a doki a méhszájamat próbálta feszíteni, hogy jobban hozzáférjen. Kaptam még két db méhösszehúzó injekciót is. Ezután apa visszaérkezett a karjaiban a kisfiunkkal és megmutatta nekem. Csodás érzés volt. Megsimogattam az arcát, ami még ragadt a magzatmáztól. Apa meg elmondta, hogy a babuci amint elvitték rögtön egy hatalmasat kakilt a nővérkék kezébe, itt pedig, amikor kibújt már pisilt is! Aztán jött egy nővérke, kikaptam Tomit apa kezéből és el akarta vinni.

Ekkor mondtam, hogy hova viszik, én még meg se fogtam és különben is arról, volt szó, hogy a két órás megfigyelés alatt nálunk lehet. Ekkor a nővérke a kezembe nyomta kb. fél percre. Simogattam, beszéltem hozzá, ő meg csak pihegett édesen. Ezután el is vitték a drágámat melegedni, engem pedig betoltak a megfigyelőszobába 2 órára ahol apa is velem volt. Ettünk, ittunk, beszélgettünk. Ezután ő hazament, én pedig bekerültem a gyermekágyi korteremben ahol rögtön meg is kaptam az én picurkámat. Próbáltam mellre tenni és beszélgettem is vele. Iszonyatosan jó érzés volt, hogy végre a karjaimban foghatom őt!

Este bejöttek látogatóba a nagyszülők és apa is és mindenki megcsodálhatta Tomibabát! Kivétel a nővérem, mert sajnos ő éppen kórházban volt a lába miatt, de a nagyi csinált képeket a fiamról és bevitte neki a korházba megmutatni, hogy még aznap ő is láthassa. Aznap este 11-ig voltam együtt Tomikával, aztán elvitték éjszakára. Aludni nem tudtam egy percet sem, mert olyan feszültség izgalom meg minden volt bennem, hogy elaludni nem tudtam tőle.