Még várok rá... II.

» A cikk 1. része

Utolsó találkozásunk óta 4,5 hónap telt el. Időnként beszéltünk telefonon, de egy tali szóba sem került. Aztán egy január végi napon felhívtam, kissé álmos volt a hangja. Elnézést kértem, amiért felébresztettem, de mondta, hogy nem zavarom, mert aznap eléggé sokat aludt.

Délelőtt operálták. Megkérdeztem, hogy érzi magát, és jobbulást kívánva gyorsan el is köszöntem tőle. Sms-ben mertem csak megkérdezni, mit szólna hozzá, ha meglátogatnám?

Aztán gyakorlatilag a szavakat tett követte, és két nap múlva már a betegágyán üldögéltem. Nagyon meleg volt a fogadtatás, mintha nem is telt volna el 4,5 hónap az utolsó találkozásunk óta. Jól elbeszélgettünk, poénkodott, szemmel láthatóan örült nekem. A búcsú is elég melegre sikerült, megköszönte a látogatást, és a számra adott egy puszit, meg forrón átölelt. Hagytam nála egy könyvet, amiről tudtam, hogy tetszeni fog neki, és nem utolsó sorban bebiztosítottam az újabb talit, mert a könyvem ugye nem maradhat nála.

Eljött a február, a barátnőjének küldtem egy névnapi képeslapot, amire reagált is. Azóta szinte naponta msn-ezünk, még most is. Írtam neki, hogy tavaly nagyon eltűnt, mert pár hónapig e-maileztem vele.

Február végén elmentem a kölcsön adott könyvemért. Kb. fél órán át ültem a nappalijában, és a pár szavas beszélgetéseket éveknek tűnő, 2-3 perces hallgatások követték. Hihetetlen, de tényleg nem tudtunk mit mondani egymásnak, ennyi idő eltelte után. Minden porcikám kívánta az érintését. De mivel semmi nem történt, és kezdett kínossá válni a hallgatás, felálltam, és elköszöntem tőle. Kikísért az autómig, és elkezdtem bújni hozzá, lágyan puszilgattam az ajkait, amire csak annyi reakciója volt, hogy megkérdezte, meddig akarom még húzni a saját idegeim? Valami poénos megjegyzést tettem, és mondván, hogy fázom, beültem az autómba, kértem, hogy amíg nem megyek, üljön be, beszélgessünk még egy kicsit. Elmondtam neki, hogy érintett a tavaly őszi "szakítás", nehezen viselem a mai napig, vannak rosszabb, de jobb periódusaim is. Aztán ismét jött a csend, kezébe vette az egyik kezem, mindig megnézte a körmeimet, imádta a puhaságát. A vállára hajtottam a fejem, és ismét csend következett. Majd hirtelen magához fordított, és bele kezdtünk egy vége láthatatlan csókolózásba. Eszünket teljesen elveszítve csókoltuk, simogattuk egymást. Aztán kiderült, hogy amíg a nappaliban ültünk, mindketten azt vártuk, mikor kezdeményez a másik. Hát, elmaradt a nagy "újra kezdés". Utána ismét csak keveset beszéltünk, pár sms, 1-1 telefon.

A barátnővel persze tartottam a kapcsolatot, aki egy végtelenül egyszerű, magányos nő. Amiről sajna, ő is tehet. Semmi nőiesség nincs benne, pedig szép pofija van. Csak éppen a kedvenc ruhája az otthoni szabadidő ruha. Mindig fáradtságra hivatkozik, ami valahol érthető, de valahol nem. Minden nő fáradt, aki dolgozik, pláne, ha a robot után még a család, gyerekek, háztartás is várják, de tetszeni akar a férjének, pasijának, és ad magára, mert Nőből van. Hát, ez a nő nem éppen. Gyakorlatilag az egész kapcsolatukat elmesélte, tövéről-hegyére. Két megcsalásáról tud, rólam gyakorlatilag semmit. Valahol nagyon elítélem a szerelmem, de valahol meg is értem. Egy pasinak több kell, mint amit ez a nő adott neki, naná, hogy félre kacsintgatott.

Elmesélte, hogy január vége óta nem alszik a szerelmemnél, mert egy összejövetel alkalmával a pasi a főnök feleségének "csapta a szelet". Elég mély hullám volt azóta a kapcsolatukban, ami mára szakítássá fajult, 5 év után. Próbálom a lelket önteni a nőbe, mert megsajnáltam, de önző is vagyok, mert akarom a szerelmem. Valahol még hiányoznak egymásnak, de a szerelmem már kezdi az új életét élni. Két hete írtam a szerelemnek egy sms-t, hallottam a csajszitól, hogy volt még a tavalyi baleset utáni kontroll vizsgálaton, és nagyon örülök neki, hogy jól van. Jött egy kedves válasz, amiben megköszönte az érdeklődést, és megkérdezte, hogy vagyok. Néhány sms után nála voltam, épp dolgozott, vízpart melletti szakmája van. Csak néztük a Velencei-tavat, elvitt csónakázni, és jól elbeszélgettünk. Amikor jöttem el tőle, kikísért a parkolóba, és megígérte, hogy legközelebb (!!!) ad egy nagyon izgi könyvet. Amiért mentem volna, csak nem írt vissza az sms-emre, amikor lett volna rá időm, hogy elmenjek a könyvért. Helyette késő este írt, hogy minden rendben van-e, mert nem mentem a könyvért, pedig várt. Megbeszéltük, hogy másnap megyek. De indulás előtt még megkérdeztem, hogy akkor mehetek-e, vagy lesz valami dolga. Jött egy durci sms, hogy "ma nem jó, dolgoznom kell..." Kicsit sem voltam csalódott, a meleg vacsija az autómban volt már. Megjegyeztem neki, hogy az ismét előttem elhúzott mézes-madzagot ismét sikeresen elkaptam, és remélem, egyszer visszaadhatom, amit eddig kaptam, mert nem szeretnék az adósa maradni. Aztán némi besértődés után végre eljutottam a könyvért.

Sokat beszélgettünk, érezhetően hiányzott neki valaki, akivel megoszthat dolgokat, akitől kap egy kis törődést, simogatást. A barátnő elmesélte a hálószoba titkokat is, háááát.... Nem értem a nőt, a pasi egy nagyon jó, gyengéd szerető, és a nőnek akkor volt jó az egész szeretkezés, ha a pasi "végzett". Semmi olyan nem volt a kapcsolatukban, amitől kicsit feldobódtak volna. Velem felszabadult, beszél olyan dolgokról is, amiről az ex-barátnőjével nem lehetett. A kezeimet, és a körmeimet természetesen ismét nézegette, simogatta, egymás ölében feküdve beszélgettünk.

Majd a szavakat tettek követték, lekapcsolta a kislámpát, és ismét eljött az az éjszaka, amire 9 hónapot vártam. Csodálatos volt ismét a "csodálatos pasi" karjaiban. A szakításukról egy szót sem beszélt, csak annyit, hogy nem taliznak aznap (sem), én meg nem akarom, hogy tudja, mindenről tudok. Szeretném, ha ő beszélne, mert neki is így lenne könnyebb. Azóta 1,5 hét telt el, volt olyan nap, hogy kétszer is beszéltünk. Ma a barátaival megy bulizni, szerintem nagyon hiányzik neki némi "kicsapongás". Talán most akar bepótolni olyan dolgokat, amit 5 évig nem tehetett meg. Most egy-egy erotikus sms-t írok neki, amire mindig jön valami válasz, mosoly-jellel a végén.

Nem tudom, mi lesz ezután, remélem, szerencsésebben alakulnak a dolgaink, bár nagyon félek, hogy egyszer lesz valakije, nekem meg ismét marad a szenvedés, vágyakozás utána. De most nem akarok szomorú dolgokra gondolni, élvezni akarok minden vele töltött pillanatot! Végre visszakapom talán, ha csak beláthatatlan időre is, de újra van alkalmam a karjaiban aludni!

Ettől függetlenül nyitott szemmel járok a világban. Mert ugye, soha nem tudhatjuk, hol vár ránk a herceg a fehér lovával...