Más is tapasztalja, hogy bárhová megy semmit nem engednek meg neki, nem érezheti jól magát? (beszélgetés)

"Nincs középút sajnos. Én mindig az utóbbira törekedtem, hogy szeressenek, és ne féljenek tőlem. A többség pedig inkább a tiszteletet igyekszik megszerezni és lemondanak a szeretetről."

Van középút, csak azért meg kell dolgozni! Az a középút, amikor te is szeretsz és magadat is szereted! Másszóval, te is békés vagy és másokat is békén hagysz!

A többség hatalomra törekszik, nem tiszteletre. A tisztelet a porban sincs, mindenki a saját malmára hajtja a vizet. Az egoizmus, ami egyre többet és többet akar! Még az sem érdekli, ha őt nem tisztelik, csak mindenkin keresztülgázoljon, hogy megszedje magát zsével!

Most pont ez a hozzáállás döglődik, mert élet-halálról van szó, az entrópia meg tarol!

"Szerintem kétféle emberi kapcsolat létezik: amikor valakit tisztelnek és közben tartanak tőle, és amikor valakit szeretnek de nem tartanak tőle."

Nem tudod tisztelni azt, akitől félsz! Mélyen belül megveted, mert félelmet kelt benned! Gondolj csak bele! Az egy nagyon magas szint, amikor azt az embert is tiszteled, aki árt neked!

Ha szeretne valaki miért tartanál tőle, de még ezt is megcáfolom, mert a szeretettől is borzasztó sokan félnek! Inkább hátsó szándékot sejtenek és akkor elkezdenek projektálni, de nem minden esetben!

"Most bár még tartom a kapcsolatot néhány régi baráttal, de nagyon keményen kitartok a véleményem mellett, nem hagyom, hogy rám erőltessék az övéket. Bár néha ez eltávolodáshoz vezet, ami gondolom azt bizonyítja, hogy nem volt a legegészségesebb kapcsolat."

Miért érzem azt, hogy görcsösen védelmezed a véleményed, holott a másik nem is biztos hogy rád akar rontani? Ha az embert sokat bántják, hajlamos a legkisebb ellenállásra is hadat üzenni! Az elme nagyítja fel az egészet! Lehet hogy csak egy kiskutya, de hatalmas az árnyéka és akkor az elméd becsap! A félelem, hogy a másik ember bármikor megtámadhat, holott szó sincs erről, csak egy rossz tapasztalat, ami mélyen beléd ivódott!

"Szerintem kétféle emberi kapcsolat létezik: amikor valakit tisztelnek és közben tartanak tőle, és amikor valakit szeretnek de nem tartanak tőle."

A tisztelet és a szeretet kéz a kézben jár. Mert akit szeretsz, abban mindig meglátod a jót.

Igen ez jó ötlet. Most elég távol vagyok azoktól az emberektől, nyilván szüleimmel tartom a kapcsolatot, nem tudok neheztelni rájuk, biztosan jó szándék által vezérelve neveltek. Amúgy sem csak miattuk lettem olyan amilyen lettem, hanem a tágabb környezet miatt.

Most bár még tartom a kapcsolatot néhány régi baráttal, de nagyon keményen kitartok a véleményem mellett, nem hagyom, hogy rám erőltessék az övéket. Bár néha ez eltávolodáshoz vezet, ami gondolom azt bizonyítja, hogy nem volt a legegészségesebb kapcsolat.

Szerintem kétféle emberi kapcsolat létezik: amikor valakit tisztelnek és közben tartanak tőle, és amikor valakit szeretnek de nem tartanak tőle.

Nincs középút sajnos. Én mindig az utóbbira törekedtem, hogy szeressenek, és ne féljenek tőlem. A többség pedig inkább a tiszteletet igyekszik megszerezni és lemondanak a szeretetről. Most ezen kell kicsit változtatnom. Nyilván szebb világ lenne ha mindenki arra törekedne, hogy szeressék, dehát ott az emberi természet ami miatt ez nem tud megvalósulni, ott a dominanciára, érdekérvényesítésre való igény, versengés minden területen, irigység, ami másnak jár nekem is jár felfogás és hasonlók. Nem tud az utópia megvalósulni mert csak nagyon kevesen lennének hajlandók tenni érte, többségben az ösztönök kerekednek felül még mindig. Talán majd 10-100 ezer év múlva. Kitudja.

Hát igen, sejtettem, hogy nálad is valami ilyesmi lehetett, sajnos ismerős számomra is ez a helyzet.

Pedig igazából ezt a problémát csak te tudod megoldani, mondom én úgy kezdtem el, hogy elköltöztem arról a környékről, és igyekszem semmilyen módon sem tartani a kapcsolatot azokkal az illetőkkel, akik ezt nekem okozták anno. Persze a családtagokkal szemben nehezebb ezt megoldani, de valamennyire ő tőlük is eltávolodtam, de persze azért nem teljesen.

Arra meg már rájöttem, hogy nem is olyan nagy baj, ha sokan nem értékelnek téged, én is csak kevés embernek adok a szavára, tőlük hajlandó vagyok elfogadni még a negatív kritikákat is. Itt igazából az a lényeg, hogy te hogyan értékeled saját magad eredményeit, mások véleménye csak másodlagos, bár persze olyanok is vannak, akiknek egyáltalán nem szabad adni a szavára.

"Jó kérdés, hogy felnőtt korban hogy lehet ebből kijönni. Mármint az érzésből. Mert nyilván az ember önellátó, sőt el is ér eredményeket, de mégis azt érzi, hogy nem értékelik eléggé és saját eredményeit sem becsüli meg, mindig kevesli azokat. Mert az érzés kis korodban beléd ivódott és kiírthatatlannak tűnik, folyton meglévő teher amit cipelned kell."

Fontos, hogy iktasd ki a külvilágot és színtiszta "pszichológiaként" tekints erre a helyzetre, viszont neked kell visszavenni a felelősséget!

Ezt a helyzetet csak BELÜLRŐL tudod megoldani, NINCS KÜLVILÁG! A külvilág csak "tükröz", de ha megoldod a belső problémát, másként fog jelezni!

Nem veszed észre, hogy folyamatosan provokálnak?

Arra sarkallnak hogy ÁLLJ KI MAGADÉRT, TÖBB ÖNBIZALMAD LEGYEN, FOGLALKOZZ A SÉRÜLÉSEIDDEL, stb...

Ha úgy tetszik, a "gonosz" dolgok is téged gyógyítanak az ERŐDÖN keresztül!

(az ellenség is a barátod)

Ha nem tudsz 60 kilóval szériázni, akkor még pakolnak rá súlyt hogy azt is ki tudd nyomni! Erről szól az egész! Ha meg ki tudod nyomni, akkor miért szórakoznának veled? Fasza gyerek vagy! Miért lenne erre szükség?

"Jó nagy önismereti munka vár rád. Erősítsd az önbizalmad, hogy ne tudjanak elnyomni."

Főként SAJÁT MAGADNAK szól ez a tanács! (tanácsod)

"Ha valaki visszahúzódó muszáj következetesen visszahúzódó legyen mindig? Nem viselkedhet másként ha esetleg kedve támad rá? Miért kell mindig egy sablonban élnie az embernek?"

Ezzel árultad el, hogy valójában nem akarsz visszahúzódó lenni, mégis az vagy! Tehát neked nincs rendben valami! A világképed, az önbecsülésed, stb. Nem tudod felszabadítani magad és talán nem is engeded! Szar dolog a cellában ülni, de amikor kinyitják a cellaajtót mégis olyan félelmetes a világ! Valójában félsz a szabadságtól és ragaszkodsz a börtönödhöz! Hány ilyen eset van a való életben! Valaki azért követ el bűncselekményeket, hogy visszakerüljön! Erre kéne rájönni, hogy TE hol rontod el!

"Nyilván nem csak az utóbbi évben, hanem mindig így volt."

Nem idő függvénye, mert benned van ez a hitrendszer, amit jó lenne átprogramozni az ellenkezőjére! Akkor nemhogy nem röhögnének, de alád is tolnák a széket! 🙂

"Úgy értem nem lehetek önmagam, nem érezhetem jól magam, nem lehetek boldog mert az zavar valakiket mindig."

Lehetsz önmagad, jól érezheted magad, lehetsz boldog, csak pont le kell szarnod, hogy mások mit gondolnak erről!

Amiket te felsoroltál, azok sorskönyv gátló parancsok, amik a szüleidtől erednek!

Ebből építed fel a hitrendszeredet!

"Csak azt fogadják el, ha meghúzom magam és hallgatok."

Máshol meg azt fogadják el, ha nem húzzák meg magukat és ordítanak!

Hol az igazság?

"Csak azt fogadják el, ha meghúzom magam és hallgatok."

Élethazugság! Ilyen nincs!

Azaz van! De nem mindenhol!

A saját élettapasztalatod és ebből formálsz világképet!

Ha visszagondolok gyermekkoromra, tökéletesen megragadtad a főbb tényezőket amelyek ilyenre formálják az embert.

Pont ezek történtek. Sosem lehetett igazam. Bármivel próbálkoztam, leállítottak, kivették a kezemből és ők csinálták meg azt sugallva, hogy én kétbalkezes és ügyetlen vagyok. Nyilván a szüleim nem ártó szándékkal tették ezeket, csupán óvni akartak bizonyos dolgoktól, de ennek az lett az eredménye, hogy semmi önállóság, semmi önbecsülés nem alakult ki bennem. Kialakul az a hozzáállás, hogy meg sem próbálom mert úgysem sikerül.

Erre viszont a környezeted is felfigyel, belekötnek abba, hogy passzív vagy, negatív vagy és még mélyebbre taszítanak.

Jó kérdés, hogy felnőtt korban hogy lehet ebből kijönni. Mármint az érzésből. Mert nyilván az ember önellátó, sőt el is ér eredményeket, de mégis azt érzi, hogy nem értékelik eléggé és saját eredményeit sem becsüli meg, mindig kevesli azokat. Mert az érzés kis korodban beléd ivódott és kiírthatatlannak tűnik, folyton meglévő teher amit cipelned kell.

És igen, bárhová megy..., pl. suliba, ott is elnyomják a többiek, akik rámenősebbek, vagányabbak, aztán a munkahelyen is, főleg ha ő az új munkaerő, és a többiek már régebb óta ott vannak, vagy lassabban dolgozik, mint a többiek. De ha egy társaságban, vagy egy rokonok által szervezett összejövetelen van egy ilyen illető, akkor ott meg azért kezdik ki, hogy miért nem lazul el jobban, vagy éppen kérdezgetik, hogy van-e már felesége/férje, gyereke, ha nincs, akkor miért nincs?!

Ilyen dolgokra /is/ gondolhatott szerintem a FI.

Pedig szerintem érthető a dolog, kb. úgy, ahogy én azt korábban leírtam a hozzászólásaimban. Aki gyerekkorában nem volt elnyomva, nem döntöttek folyton helyette, nem utasítgatták szinte mindig mindenre, nem próbálták belésúlykolni, hogy ez való neked, az nem, ezt csináld, azt ne csináld, az nem is igazán érti meg ezt az egészet szerintem.

Aztán pedig ha mégis lett valamilyen önálló gondolatod vagy terved, akkor többnyire azt lehurrogták, hogy az neked nem való, mást csinálj helyette, sőt sokszor meg is mondták, hogy szerintük mit. Ez egy amolyan enyhe terror-effektus, hogy nehogy már az legyen, amit a gyerek szeretne, hiszen mi vagyunk a felnőttek, mi tudjuk jobban, hogy mi való a gyereknek, vagy mi nem. Szóval ez szerintem egyértelműen szülői hiba. Meg hát ugye itt van az a bizonyos amíg az én kenyeremet eszed, addig az lesz, amit én mondok felfogás is. Hát csoda, ha ez a gyerek megszeppen mindentől, és visszahúzódó, gátlásos lesz?!

Nektek úgy látszik nem ilyen gyerekkorotok volt, így hamarabb, könnyebben felnőtté tudtatok válni.

Ezt az értheti meg igazán, aki elnyomó, uralkodó típusú emberek között nőtt fel. Ott nincs józan ész, csak az számít, hogy kinek az akarata érvényesül. Aki pedig nem ilyen típus, az ezt megsínyli, mert hozzá van szokva, hogy mindenre bólogatni kell, ha jót akar magának. Ez úgy beleivódik az emberbe, hogy észre se veszi, csak akkor koppan, amikor visszajelez a környezete. Mert ilyen helyzeteket teremt. Azt sugározza magából, hogy neki meg kell mondani, mit csináljon. Hiába nem ezt akarja.

Például amikor a munkahelyen valakire egy hapciért rászólnak, valakire meg akkor se, ha felteszi a lábát az asztalra.

Ez nem normális, de hát van ilyen is. Aki kevés pozitív megerősítést kapott gyerekként és gyenge személyisége lett, az ezt megtapasztalja. A gyengéket mindenhol kikezdik, mint az állatvilágban.

Nem tapasztaltam még ilyet.

Lehet hogy tapasztalatlan vagyok? :)

"Más is tapasztalja, hogy bárhová megy semmit nem engednek meg neki, nem érezheti jól magát?"

Nem, én tényleg nem értem.

Hová, bárhová megy? Munkahelyre, családlátogatásra, barátokkal szórakozni vagy hová?

Ki nem enged meg semmit? Mi az, hogy valaki nem enged meg valakinek valamit? Ki az a valaki? Miért akar ő megengedni bármit? És ki az aki arra vár, hogy mástól engedélyt kapjon? És mire várja mások engedélyét?

És, hogy nem érezheti jól magát és hol?

Tehát, nekem ez egy teljesen értelmetlen zagyvaságnak tűnik, hiszen felnőtt ember vagyok, nem szoktam engedélyt kérni arra, hogy hogyan érezhetem magam bizonyos helyen, bizonyos emberek között.

Illetve, döntés képes felnőtt vagyok, így soha nem jut az eszembe, hogy mások döntésére, utasítására várjak bármibe: elmehessek, megtehessem, stb.

Tehát, nem értem.

Gyerekként a szüleimtől engedélyt kértem, hogy elmehetek e valakihez, valahová, mert gyerek voltam. Volt, hogy azt mondták, hogy vele nem, oda nem, illetve azt, hogy mikorra kell hazaérnem, de másba sosem szóltak bele, és ugye később, amikor már felnőtt lettem, akkor meg már semmiben.

Persze, van véleménye a rokonoknak, barátoknak, stb., azt elmondják, én meghallgatom és ennyi, de soha nem befolyásol mások véleménye, mert én, mint felnőtt ember, képes vagyok eldönteni, hogy mit akarok tenni...

Én is értem, mire gondolsz. Azt nem értem, miért értetlenkedik itt mindenki 😃 Valószínűleg ők ezt nem élték át. Szerencsések.

Engem is mindig főnökösködő emberek vették körül. Vagyis kiskorom óta erre lettem kondicionálva. Felnőtt fejjel meg csodálkoztam, hogy miért akar nekem dirigálni mindenki, amikor én nem adtam rá jogot. De ez volt a természetes valahol, mert a családomban mindenki "ki ha én nem" típusú.

Jó nagy önismereti munka vár rád. Erősítsd az önbizalmad, hogy ne tudjanak elnyomni.

teljesen igazad van

én sem értem,miért kell megbotránkozni,ha valaki visszahúzódó,de mégis meg mer szólalni,attól még tud beszélni ,vannak gondolatai,véleménye,stb...-És tényleg szomorú.

a visszahúzódó ,tartózkodó viselkedés még azt sem jelenti,hogy az illető akaratgyenge,vagy döntésképtelen,vagy épp nem határozott jellem.Nem tudom,miért elképzelhetetlen,ha vki nem szereti a feltűnősködést,vagy nem akar ő a kozpont lenni egy társaságban,vagy akárhol.

Ráadasul hajlamosak beskatulyázni az ilyen embert,sokszor úgy állnak hozzá,biztos beképzelt,aztán jól elvan magának,sőt mindenkit lenéz .))) holott ezeknek az embereknek a legnagyobb része szerintem inkább bizalmatlan és távolságtartó,és talán az átlagosnál kicsit többet vágyik az egyedüllétre,de ennyi,én ebben ennyit szoktam látni,semmivel sem többet.