Margit néni, a harcias amazon (beszélgetés)

Én értettem kisember mondanivalóját,és abban vág ide a témához,h régen az emberek örültek kis dolgoknak is,és együtt csináltak,vittek véghez tetteket,közösségben beszélgettek.Ma ez nincs meg,és így sebezhetőbb is az ember,mert nincs körülötte egy csoport,ha bajban van nincs ki segítsen,régen közösen oldották meg a gondokat.De a kormányok célja pont ez,h támadhatók legyünk,csordát sem támadnak meg csak a kivált jószágokat.És 1 ember nem ember,nem fog forradalmat csinálni,vagy lázadni a rendszer ellen.Könnyű befolyásolni,csapong ide-oda.Régen másképp voltak a dolog.

Visszatérve a cikkhez,gratulálok,szépen megírtad.Sok embernek okoztál kellemes perceket:)

Szerintem nem jó helyre illesztette be a gondolatait.

A téma más volt, az emlékeink körül beszélgettünk, de talán már ki is merítettük a témát.

Információáradat, információs társadalom.

Miért is mondom el mindezt? Én ezt mindig megkérdem magamtól. Hát azért, amiért mindenki, vagyis: na de idefigyeljenek emberek. Én valami okosat (vagy vicceset) mondok, jó lenne, ha megfogadnák. Mert még mi másért akarhatunk közölni. Mondjuk, van, aki nem tanítani akar, de tanulni, ő kérdez és olvas. Vagy csak annyit: látjátok én itt vagyok, ilyen vagyok, élek. Másképpen: közlök, tehát vagyok, a „gondolkodom, tehát vagyok” helyett.

Ja tényleg, azért a gondolkozásról ne feledkezzünk el. Ez is egy nagy találmány nemcsak a személyes beszélgetés. Szóval, baromi erős lett ez az érzés, ez lett a közérzés: ha nem figyelnek rám sokan, legalább százan, de inkább ezren, vagy inkább százezren, akkor semmi értelme az életemnek. És már az igazi népszerűség, azaz, hogy a rám figyelőknek rokonszenves legyek, sem fontos.

És akkor beugranak olyan képek, hogy hajdanán a juhász, de nemcsak a juhász, napokig egyedül barangolt erdőn, hegyen, mezőn. És a remeték, miért is lettek remeték? Szóval nincs ember körülötte és csak a tájat nézve, reggel, este, hol a nap süt, hol esik, feszt elmélkedik. Hány arca van a tájnak, ha nincs más, amire figyelhetsz. És még mindig vannak tanyán élők, meg csövik, meg egyebek, amolyan mai remeték. De egyre kevesebben és egyre többen állnak sorba, sőt tolakodnak az ismertség bejárata előtt. Csakhogy az input, a befogadás véges. A múltban az emberek amolyan csendes magányos életet éltek, legalábbis a mai emberhez képest. És nem biztos, hogy boldogtalanabbak voltak. Danolászok, elmélkedem, minden apróságnak örülök, magamat vizsgálom. Beugrik az a film is, hű nem jut eszembe a címe, tudjátok, amikor a csajszi egyedül él a tóparti házban. Fú a szél, hajladoznak a fák, és esténként, gyerekmondókát hajtogatva, beledől a vízbe. Szerintem óriási volt, legalábbis tartalmilag. És ha ketten vannak a lagúnában az még jobb.

Jó irány, a hangyatársadalom? Rohanunk, egymást tapossuk, stb.. Egyéniségek akarunk lenni, de mégis olyan egyformák leszünk. Rohanunk, de semmire sincs időnk. Lehet, hogy magunkat sem ismerjük? Mindig újabb vágyakat gyártunk, egyre többet akarunk birtokolni, tehát soha nincs kielégülés. Buddhizmus, ez is eszembe jut.

A személyes beszélgetés egy nagy találmány.

Ugyanis az output és az input ekkor nagyjából egálban van. Másfelől belenézhetsz a szembe, a lélek tükrébe. Mondom ezt pont én, aki baromi rossz beszélgetőtárs vagyok. Nem mondhatom el senkinek, (mert nem érdekli őket, mert másmilyennek ismernek, mert senki nem lehet próféta a saját házában, mert fontosabb, hogy hol lehet olcsón vásárolni), elmondom hát mindenkinek. A szerelem is nagy találmány, mert baromi jókat lehet beszélgetni, főleg egy minőségi akció után. A szerelem annyival több (sokkal több) a jó szexnél, hogy abban vannak jó kis, nagy beszélgetések. Ugyanakkor, tény, hogy a beszélgetések többnyire sekélyesek, és az egyik csak mondja, a másik pedig ásítozik, de mégis azt mondom: ámberek, üljetek le egymással beszélgetni és próbáljatok meg komoly témákról beszélgetni. Mert minden más, de főleg ez a mai helyzet, zsákutca.

Közbevetőleg megjegyezem, a faszabuk és az ehhez hasonlatos netes fórumok, csak annyiban térnek el egymástól, hogy az egyikben csak az ismerőseiddel akarsz valami közölni, a másikban pedig mindenkivel, idegenekkel is. Viszont a faszabukban mindenkit ismerőnek fogadhatsz, tehát alig van különbség.

Az input és output egyensúlya. Egy kis történelmi alakulás.

Kezdetben vala, a személyes beszélgetés, mert a közös tűz melletti bulikat is idevehetjük. A személyes beszélgetés nem feltétlen két ember beszélgetése. Egy jó kis baráti beszélgetés a fehér asztal mellett, erről is van néhány kedves emlékem, sajnos lassan az idő ködébe olvadva.

Aztán megjelent a könyv, az újság, a film és az egyéb média, és ezáltal kevesek közlését fogadták be (látták, olvasták, hallották) sokan. Nem mondom, hogy ez jó állapot, mert miért pont azok, amikor lehetnek más tehetségesebb okosabb közlők is. És már ez is rombolta a személyes beszélgetést.

Na de aztán jött, ha lassan is, a ló másik felére esés.

Egyrészt a médiaközlés megsokszorozódott, elkezdődött a reklámdömping, és végül itt van a net. Manapság már sokkal több az output, mint az input. Ez új helyzet, pl. száz közlésből ötven megnézetlen olvasatlan, stb. marad. Mindenki tanít, de csak kevesen tanulnak, stb..

Néhány hátulütője ennek az állapotnak.

A szellemi szemétdombon, vagy ez már hegy is, elveszik az érték. A szénakazalban nem találni a tűt, a hatalmas lomtárban csak azt nem találod, ami kellene. Vagyis a kb. 5% érték elveszik az információáradatban. Eljutnának Jézus gondolatai az emberekhez, megszületne a biblia, ha Jézus ma élne?

Közlési (megjelenési) verseny talán mindig is volt, de ami most van, az már zavaros, megveszekedett öngerjesztő harc. És egyébként abszolút fölösleges, vagyis káros, és nemcsak gazdaságilag. Rám figyeljetek, dehogy ne rá, hanem rám, dehogyis én vagyok a legérdekesebb, nézzétek én még a gatyám is letolom. Az semmi, én nemcsak letolom, de csupasz hátsómmal, táncolva fütyörészek, de meddig és hová megy ez? Ki figyel oda a reklámokra, miközben ezt olvasod, ott vannak körülötted. Egyébként rossz belegondolni, hogy esetleg minden információ elraktározódik bennünk, már több ezer Gb halott (nem használt), de feltöltött tárhely van a kis agyamba, fölöslegesen foglalva a helyet.

Nagyon egyszerűen és logikusan az a helyzet, hogy az emberi tudat információ inputja (a kereslet, a befogadás) véges, és ezért hiába növelik tízszeresére, százszorosára, ezerszeresére az outputot (a kínálatot), semmire sem mennek vele. Legfeljebb azt érik el vele, hogy az emberi tudat tele lesz fölösleges információkkal. És azt, hogy a közlők, kifogyva az értelmes ötletekből, már az ocsmányság-kitalálásban versengenek, ami újabb értéktelen információáradatot jelent. Érdekes legyen, fu-fu robbanjon, a többi nem számít, de én már ásítozok ezektől az érdekességektől, inkább a tájat bámulva elmélkedem.

Ja, és a személyes beszélgetés még inkább elsorvad.

De van ezeknél egy súlyosabb következmény is, létrejön: „ha az emberek megosztottak, akkor könnyű uralkodni felettük”, helyzet. Mert mi értelme van az emberi közléseknek? Hogy létrejöjjenek a közös okosságok és azok nyomában a közös tettek. Ellenben most mindenki elmondhatja, amit akar, le is írhatja és közölheti is, ki lehet engedni a gőzt, és lehetőleg össze-vissza, mindenki máshol, csak semmi egyeztetés, összegzés, beszéljetek csak el egymás mellett. És akkor biztosan nem jönnek létre közös okosságok és közös tettek.

De akkor majd jön, jönne, ha lenne elég támogatója, a vakitfed, ami már most is létezik, és azt mondja: hoppá összegezzünk.

Nézzük akkor a történelmi helyzet alakulását ebből a szempontból: közös (civil) okosságok és közös (civil) tettek. Egyfelől nagyon közel lehetnénk ehhez, másfelől ilyen messze még nem voltunk ettől.

szervusztok.

Nem voltak ennyi welnes hétvégék?!!ha.ha,.

Nem volt ennyi igény,most minden hülyeséget megvesznek egy gyermeknek.Tudjátok milyen Mikulás volt nálunk,pár szem dió,2 alma,3 kockacukor és virgács,mégis örvwndtünk neki.Most megveszik toronyorát láncostul,amikor érettségizik,kocsit kap ajándékba.Ki rontja el a gyermeket,a SZÜLŐ.!

Azt ne feledd el, hogy akkor egy anya főállásban anya volt.

Most meg, mint pók a falon rohangálnak, nagy a nyomás rajtuk.

A másik, a feladatokat is lehet, így-úgy végezni.

Ismertem én olyan szomszédasszonyt aki reggeltől estig tette a dolgát, mégsem volt látszata...

A vasalót én is nagyon kerülöm, lehet úgy bánni a ruhákkal, hogy ne legyen rá szükség.

Egyébként gyakran eltűnődöm: 80-100 évvel ezelőtt (és persze régebben sem) nem volt annyi háztartási gép, ilyen-olyan kütyü, csetresz, s anyáink, nagyanyáink mégis mindig időben megvoltak a főzéssel, takarítással. Nem kapkodtak, nem rohantak, s mégis minden rendben volt. És nem voltak sem örökké fáradtak, sem depressziósak.

Ehhez képest most mi van?

Köszönöm!

Nekem is vannak Margitnénijeim, egyikük meghalt már. Mindketten mások, máshogy nagyok, én nagyon szeretem őket. Úgy látszik, ez a név kötelez...

A mai világban a kiadás nem egyszerű.

Megcsináltatod a nyomtatást, de házalhatsz véle...

Ez nem kecsegtető.

Egyébként antológiában már jelent meg versem, de

üzletekbe nem kerül árusításra.

Mivel Húsvét van, felteszek ide egy versemet, olvassátok szeretettel:

Ilike és Helena ua. a személy!! Helena néven publikálom verseimet.

Húsvéti idill….

Helena

Kihajtottam a libám,

megszidott a jó anyám...

Gyere lányom hajtsuk be,

jobb lesz nékik idebe.

Fűzfaággal tereltem,

közben jókat nevettem,

s gúnár nyaka nyúlt felém,

csípett nagyot is belém.

Liba csókja, hú de heves

gyere Miska, engem szeress!

Csakis véled gyakorlom,

jöjj csak ide... most, ha mondom.

.

Liba hárem vélem fut,

a sok csípés, ez mi jut...

Seprőt is fog jó anyám,

bújj csak mögém tubicám.

Sebeimet szemre veszi,

friss lapuval bekötözi,

csókot nyom a kobakomra,

megsimogat... jól van - mondja.

Holnap húsvét szedj virágot,

vidámságban járd a táncod.

Hímes-tojás kalapodban,

ej te legény, most vagy gondban.

Virág mellé csók is dukál,

fűzfa mögé rögvest bújjál...

Jön a zsémbes kendős néne,

kérdi Gyurit... Csókom kéne?

Maris néne… másra vágyom,

bár kegyedet nagyon szánom..

Leánykája, hej az kéne…

világomnak szépek-szépe.

Vidám Húsvéti ünnepeket kívánok szeretettel: Ilike/Helena

Majd még mesélek Margit néniről /nagyikámról/

a korábbi cikkeim között is találtok a nagyikámról történetet.

Bizony jól gondolod.

Hiába volt mosógépe, nem használta. Az udvaron üstben főzte a ruhát és teknőben két kezével mosott.

Tiszta volt és illatos a mosott ruha, napon szárította.

Vasalni nem szeretett, éppen ezért páratlan leleménnyel oldotta meg a vasalást.

Összehajtogatta a kimosott ágyneműt és az ágy matraca alá betette. Rajta feküdt egy hétig, ki is simúlt a ruha. Ráadásul milyen takarékos megoldás.

Szegény nagyikám a 99. születésnapja előtt ment el egy nappal.

Több írásomat is olvashatod, ha érdekel a

"Szerző több cikke"-re kattintva.

Jó ötletnek tartom, s gon dolom, aki szeretné megosztani, az meg is teszi.

A beszédre és nem a gügyögésre tanító nagyszülők bizony sokat tehetnek, de csak akkor, ha támogatják ebben a oktató munkában a szülők is.

Sajnos az iskolai közösség sokat ront, s valóban a hideg is végigfut a hátamon, mikor olvasom nagyszűlők által írt gondolatokban a manapság használatos értelmetlen, értelmet nélülöző pl. "vok" szavakat.

az jó:))

bocsi....ezt az üzit,amire válaszoltál én írtam,csak véletlen a párom oldaláról:))

hány éves volt??azt megkérdezhetem???

olyan jó,hogy leírod ezeket a dolgokat..irigyellek,nem kicsit..az én nagymamán egy gyerekgyűlölő hárpia volt..én nem szívesen emlékszem rá:(((

szívből utált minden gyereket a földön és ennek sajna hangot is adott:((

a másik mama pedig még anyukám gyerekkorában meg halt..sajna nem ismerhettük már...

mindig is szerettem volna egy ilyen nagyit,mint a tiéd..

kíváncsian várom a többi írásodat is:)))

Jól látod.

Sajnos elmúlt az az idő, amikor a nagyikkal földekre, tanyára lehetett kimenni, s a városi gyerek csodás élményeket szerzett. Én is imádtam libát, disznót terelni, és este páratlan hangulata volt a földpadlós, petróleumlámpás, búboskemencés tanyának.

Sok család kényszerűségből túladott a földön, a tanyán, s az urbanizáció más „értékeket” hozott.

A mostani nagyik többsége kénytelen valami munka után nézni, hogy meg tudjon élni, s az egészségük sem olyan strapabíró.

Azt gondolom, hogy a nagyid egy letűnt világ egyik utolsó mohikánja volt. Nagy kár, ha valóban így van.

ilike-

kivánok neked,áldott Húsvétot.Annyira tetszett a cikk,hogy minden régi emlékem eszembe jutott a szüleimről és nagy mamákról.Mi léenne ,ha minyájan töled kedvet kapnánk és leirnánk csodálatos gyermekkorunkat.

Étrdekes volt a gyermekkor,nem beszéltünk ilyen ocsmány rövöditésekkel,akkor igazi magyarul beszéltünk,nem mint most,most a nagyszülö is ahelyett,hogy szép szóra tanitgatná az unokáit,gügyög vele és mondja az idegen szavakat,hogy menő legyen,másképp lenézik.Még egyszer köszönöm neked e csodás élményt.

Csak rajtunk áll, hogy milyenek leszünk agg korunkban. A fiatalos gondolkodás, és ami a legszebb, hogy örülni minden apró felénk áradó szeretetnek. A sok kicsi összetevődik és ez adja

a derűt, a hétköznapok egyhangúságának feloldását.

Én is ilyen szeretnék lenni.

Köszönöm szépen, az író én vagyok: Ilike, de ne tévesszen meg ha az oldalamra bejössz és a verseimet dalaimat, videóimat a második nevemen Helena néven adom közre.

Tehát mindkettő én vagyok.

Üdv.

:))

drága asszony lehetett:)

jó volt elolvasni a történetet:))biztosan szívesen emlékszel rá:)))

Köszönöm szépen.

Egyébként a kép engem is megfogott, mert a nagymama

csipkés toalettszekrényén voltak ilyen csipkék, s a boxer is ilyen, csak nem feliratos.

Nagymamában egyesült a női lélek finomsága a harcias

amazon erejével. Pontosan ez illet ide, ezért esett reá a választásom.