Levente születése

Férjemmel, Olivérrel majdnem 5 éve vagyunk együtt és nagyon szeretjük egymást. 2013 májusában volt az eljegyzésünk, amit 2014 május 3-án az esküvőnk követett. Ekkor még semmit nem sejtettünk. Az esküvő előtt kőkemény ketogén diétán voltam, hogy a ruhámba beleférjek és emiatt nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a mindössze 1-2 napig tartó gyenge vérzésnek. Az esküvő után 2 héttel mondogattam a férjemnek, hogy szerintem megint sokat alszom hason, mert fájnak a melleim. A következő nap csak úgy viccből csináltam egy tesztet, ha már volt úgyis otthon. Mikor megjelent a két csík, azt hittem rosszul látok.. Első körben le akartuk vetetni a spirált az esküvő előtt, hogy akkor jöhet a baba, de végül nem így tettünk, mert jött egy lehetőség, hogy nászútra kimehetünk Indiába, ami, mivel mindketten jógaoktatók vagyunk, tökéletes nászajándéknak tűnt. Mikor megcsináltam még pár tesztet hívtam Olivért és nagyon romantikusan közöltem vele a hírt, miszerint „csináltam egy tesztet.. 2 csík van rajta”. Délután már a dokinál voltunk, aki mondta, hogy 3-4 hetes a terhesség és le is szedte a spirált. Ilyen kezdetek után egy csodás várandósság következett, amit végig edzettem és mindössze 2 hetet kellett pihennem, mikor is picit fájdogált a pocak. Végig jógáztam, hot iront tartottam súlyzó nélkül, kismamatornára jártam és ellipszis-trainereztem heti 5-6x 40 percet. Emellett a vegetáriánus étrendemet kiegészítettem hallal és tojással. Mindössze 7-7.5 kilót híztam a 9 hónap alatt. Nagyon vártuk már őt és türelmetlen voltam a végén, de csak a kíváncsiság miatt... nem volt nagy a pocakom, nem vizesedtem, imádtam ezt az állapotot és hiányzik is.

Január 7-én még végignyomtam a férjem gyilkos jógáját és másnap reggel hívott az orvos, hogy jó lenne, ha már pihennék, mert lehet hogy a sok mozgás miatt nem indul be a szülés, pedig az uh, nst vizsgálatok alapján nagyon lent van a baba és már rég beilleszkedett.. méhszáj nyitva, nem érti mi van már.. Csütörtökön pihentem és este fél 11-kor még szexeltünk, hogy hátha... ½ 12-kor jött az első fájás, ami teljesen más jellegű volt, mint a jóslók... ekkor már reménykedtem. 8 percenként jöttek és a labdán sem múltak el...1 körül kijött utánam Oli, hogy induljunk-e!? Hívtam a szülésznőt (Erika) és a dúlát, aztán megegyeztünk, hogy még senki nem indul, csak miután az ügyeletes azt mondja, hogy tényleg beindult... Senkiből nem akartam hülyét csinálni. A klinikán a szülésznő megvizsgált és mondta, hogy innen már sehova nem megyünk... Kaptam a hálóinget és hívtuk Erikát meg a dúlát. A legszívesebben sírtam volna örömömben. Ekkor már 2-3 percenként jöttek a fájások, de semmi extra. Elfoglaltuk a szülőszobát, ekkor már beérkezett Erika is, csinált ctg-t, aztán a labdán ültem, sétálgattam, ettem, ittam... Aztán megjött az orvos, burkot repesztett, de hogy minek, azt nem értettem... Szépen haladt minden enélkül is... felesleges volt. Utána már négykézláb voltam a labdán és a férjem kezét szorongattam. Ekkor már fájt, de még mindig mosolyogtam, pedig 4 ujjnyira nyitva volt már a méhszáj. Erika meg is jegyezte, hogy ilyet még nem nagyon látott. Ezután kidobtam a taccsot, olyan erősek voltak az összehúzódások. Újabb vizsgálat, még egy pici perem volt, és mentünk a kádba vajúdni tovább. Itt már fájt rendesen és hosszan is tartottak a fájások. Oli jelenléte segített a legtöbbet. Mikor eltűnt a perem, mentünk a szülőágyra. A kakilási inger már a vízben is megvolt, így nyomhattam. A térdek felhúzva, szem becsukva.. Erika csinálta a gátvédelmet - ez elég szar érzés volt a fájás közben. Aztán a doki szerint nem voltak elég erősek a fájások és szúrtak egy branült, amin keresztül elkezdték adni az oxit. A férjem itt húzódott hátrébb, hogy nehogy bántsa az orvost. Nem akartuk siettetni, nem akartunk beavatkozni, csak mint utólag kiderült a doktor úr sietett a reggeli rendelésre. A baba egyre lejjebb és lejjebb került, én meg fáradtam. Iszonyú fáradtságot éreztem és hiányt, hogy Oli nincs közvetlenül mellettem. Végül csak az volt a fejemben, hogy én már aludni akarok. Ekkor Olivér előre ment és "premier plan" nézte az egészet. Biztatott. Csak őt és a szülésznőt hallottam. A dokinak volt még egy beszólása közben, hogyha vágott volna, már rég meglenne. Remélte, hogy szenvedek eléggé ahhoz, hogy belekapaszkodjak egy ilyen mondatba és azt mondom, hogy „vágjon”..Ez szerencsére nem történt meg. Mondta, hogy” na még 3 nyomás és kint lesz.. „ erre Erika: „ne mondj olyat, amit nem tudunk megtartani..” az orvos hangját és instrukcióit meg sem hallottam, ugyanis teljesen mást mondott mint a szülésznő.. Erika: „csak engedd.. ne nyomd..” a doki: „nyomjon..”. nagyon fájt és feszített, de éreztem, hogy már majdnem kint van. Csak elengedtem és egyszer csak a hasamra tették Leventét. A sírásra nem emlékszem, Oli szerint sírt. Aztán levették a köldökzsinór vért. Jó pár percig ott voltunk, aztán Olival kivitték megmérni és megtörölni - a mázt nem engedtük lemosni. Addig kijött a lepény, amit megnéztem. Aztán az doktor úr beöltözött és nekiállt „befejezni” szülést. Na ezt nem kívánom senkinek. Ugye gátmetszés nem volt, és nem is repedt sehol, de a kis- és a nagy ajkak között volt felületi sérülés, amit a baba hajának letapadása okozott és ezt kellett varrni. A lidokainnal nem várt, hanem rögtön nekiállt. Bármit kérdeztem, vagy mondtam, semmire nem reagált. Megalázva, kiszolgáltatva, egy húsdarabnak éreztem magam.. A végén mikor a műszeres áttapintást végezte, azt hittem, hogy lerúgom. Utólag sajnálom, hogy nem tettem. Mikor kész lett, még mondtam is neki, hogy mennyire utálom. Ez azóta sem enyhült, sőt gyűlöletté fokozódott. Soha többet nem akarom látni. A 6 hetes kontrollra is máshoz megyünk. Amit sajnálok, hogy Olivér nem volt ott a fejemnél végig, hanem kiült oldalra a franciaágyra. Mondta utána, hogy tehetetlennek érezte magát abban a helyzetben. Tényleg nehéz. Nem tudjuk mi lett volna, ha nem ad oxit. Lehet, hogy császár lett volna a vége, vagy annyira elfáradok, hogy nem tudom megszülni. Akárhogyis, éjjel szültem és az egész előző nap mögöttem volt pihenés nélkül. A lényeg, hogy egészségesen és nagyrészt úgy, ahogy szerettük volna, megszületett a kisfiúnk. Másnap a doktor úr még bejött a pénzért. A babára rá se nézett, pedig ott volt mellettem. A 3 nap alatt, amíg bent voltunk, Erika minden nap jött hozzánk és azóta is kereshetem őt bármikor. Szerencsére a végkifejlet boldog és mi is azok vagyunk. Ha lesz még kisbabánk, csak Olit és Erikát szeretném magam mellett. :)

Ha bárkinek segíthetek a szülésre készülésben (immár dúlaként), a várandósság alatti diétát, mozgást illetően nyugodtan keressen! Köszönöm annak, aki elolvasta.