Lehetünk még újra együtt?

Röviden magamról: 55 éves nő vagyok, de nagyon csinos, fiatalos, vidám és "lökött" egy picit. Minden korosztállyal remekül kijövök, de a kapcsolataim valahogy kudarcba fulladnak. Az első férjemet 18 évesen ismertem meg, 7 év járás után házasság, 3 év után válás. Napra pontosan egy idősek voltunk. Bár Ő volt az első nagy szerelmem, állandóan megcsalt és békében elváltunk. Gyerek nem volt.

Nem akartam több komoly kapcsolatot, de jött a második ex-jelöltem. Nagyon kitartó volt és tündéri, végül teljesen levett a lábamról. Ő is elvált volt, végül belementem a dologba, ismét szerelmes lettem. Lett 2 gyermekünk, ők ma 20 ill. 24 évesek. Boldog házasságban éltünk. Nem volt megcsalás, teljes volt a bizalom mindkettőnk részéről. 1994-ben közös céget alapítottunk és a családi vállalkozásunk volt a megélhetésünk. 20 év házasság után a férjem hirtelen erősen kezdett érdeklődni a spiritualitás iránt, majd szépen fokozatosan ebbe az irányba állt be. Nem volt velünk, mindig valamilyen speciális program kötötte le minden idejét. Nagyon rossz érzés volt, majdnem olyan, mintha megcsalt volna. Vagy 3-4 évig kínlódtunk, míg végül kérdésemre válaszolva úgy döntött, hogy a másik utat választja. Elváltunk. El is költözött. Nagyon sokat szenvedtem, de szerencsére a pozitív gondolkodásomnak köszönhetően sikerült átvészelnem ezt az időszakot.

Beregisztráltam egy társkeresőre, ahol némi szelektálás után volt néhány férfi, akivel randizgattam és nagyon szimpatikus volt. A nős férfiakat kizártam, mert azt akartam, hogy felvállalhassuk egymást. Ennek ellenére írni kezdett nekem egy nős férfi, nálam pont 10 évvel fiatalabb. Voltak kint friss képeim, nem titkoltam magamról semmit. Megírta, hogy csak beszélgetne, stb.

Az volt az egészben az érdekes, hogy pár levélváltás után olyan összhang alakult ki közöttünk, hogy magam sem hittem. Azonos témák, helyszínek, érdeklődés, humor és hülyeségek... Szóval minden... Próbált randit kicsikarni, de ellenálltam. Aztán 2009. júniusában végül ráálltam egy találkára, amit olyan aranyosan kért, hogy nem lehetett ellenállni neki.

55 kiló voltam, szép barna. Mivel sportos alkat vagyok, bátran vettem fel a fehér mini farmer szoknyámat és hozzá tűzpiros topot és piros szandált. Bármennyire is furcsán hangzik, nem vagyok a tipikus ötvenes.

Szóval este 9-kor találkoztunk... Jött szembe velem, egy mackós 100 kilós pasi, valahogy mást képzeltem, de nem volt gáz. Beültünk egy pizzériába és beszélgetni kezdtünk. Azt rögtön láttam rajta, hogy nagyon tetszem neki. Ezt minden módon kimutatta. Őrülten szimpatikus volt. A személyes beszélgetésünk még jobban megerősített, hogy azonos rezgésszinten vagyunk. Onnantól kezdve napi szinten találkoztunk, nem tudott elszakadni tőlem. Bár nem éreztem akkor szerelmet, de nagyon kötődtem hozzá, feldobott a jelenléte és imádtam. Még ezen év októberében hozzám költözött, bár nem volt elvált, de már nem élt a feleségével. A gyerekeim elfogadták, sőt nekik köszönheti, hogy beleegyeztem a költözésbe. Nekem nagyon fontos volt, hogy elfogadják a páromat, akinek hasonló korú fia az édesanyjával élt.

Éltünk, éldegéltünk, mint a mesében. Nagyon szuper volt a szexuális életünk. Rajongott értem, talán túlzásba is vitte. Ez az idill kb. másfél évig tartott, azután jöttek a szokásos hétköznapi kis problémák. Mindkettőnknek saját vállalkozása van, a maga sok stresszével és egyebekkel. A jó kis közös vacsik következtében 67 kilóra híztam, kis töltött galamb lettem, de még mindig nagyon szeretett. Szerette, hogy nem diétázom, mindenben benne voltam. Nagyon szerettük egymást, de kezdett a szex elmaradni. Bújós lett, szerette a simogatást, odabújást. Ő volt az én nagy Mackóm!Naponta többször felhívott, hogy hallja a hangomat. Szerette, ha beszaladok hozzá a munkahelyére. Ha mennie kellett valahová, felhívott, hogy ráérek-e, menjek vele. Ez még pár hete is így volt.

Persze hétköznapi konfliktusaink is voltak, nagyjából tudtuk is kezelni, de többször volt "veszekedés". Az utóbbi egy évben vagy háromszor mondta, jobb lesz, ha elköltözik. Még a gondolata is beteggé tett, hogy mi lenne, hanem lenne ott, de reggelre el is felejtette. Szóval maradt. A szexet számon kértem, kérdeztem mi a baj, de azt mondta nem tudja, talán stressz. . . Kezdeményező és türelmes voltam, sokszor visszautasított. Elvette az önbizalmam. Nem éreztem mellette nőnek magam, mint régen. Ezt mondtam is. Aztán az utóbbi pár héten furcsa lett, gyanakodni kezdtem, majd rájöttem, hogy lett egy barátnője. Még ez előtt rákérdeztem van-e valaki, de a fia életére esküdött, hogy senki. Majd 3 hete megint volt egy vitánk, megint mondta hogy elköltözik és most először ráhagytam, mondtam rendben. El is költözött másnap, október 11-én. Azt gondolta, hazamegyek, de nem bírtam, mert úgy éreztem, megszakad a szívem, ha látom elmenni. Erre kaptam egy sms-t, hogy nagyon várt, nagyon szeret és nem is tudja, mi lesz vele nélkülem. Este, mikor hazamentem, nem volt ott. Szörnyű volt. A párnámon találtam egy mackót, amit tőle kaptam pár éve és lehet rá üzenni. Zokogva mondta rá, hogy annyira szerette volna, ha most itt vagyok és borzasztóan szeret, de már mindegy... Azt hittem, megszakad a szívem. Másnap találkoztunk, azt mondta, ha hazamegyek, nem lett volna ereje elmenni. Aztán azóta nem láttam. Chateltünk az első héten, ebben az jött le, hogy látna, de mégis kibújt a találkozás alól. Az volt bennem, biztosan az új nővel van, talán el akarja mondani, hogy már őt szereti, de nincs bátorsága. Jött a hétvége, hosszú hétvége, szörnyű volt. Egyszer még felhívott egy este hazafelé a kocsijából, hogy szörnyen érzi magát, sírt, mondtam, jöjjön vissza... Nem történt semmi. Reméltem, megbeszéljük, reméltem, találkozunk a 4 nap valamelyikén. De nem. Rájöttem, hogy már nem vagyok fontos neki. Aztán felhívtam, hogy beszéljünk. Elmondtam, hogy tudok a barátnőjéről, még a nevét is tudtam, tehát nem tudta letagadni. Rákérdeztem "okosan", hogy lefeküdtek-e? Válasz: - Ja... Meg hogy szerelmes-e? Erre azt válaszolta: - Még az is lehet... Mmmm!!!! Erre azt mondta: - Szép vagy, csinos vagy, de mint nő, már nem kellesz! Kiborultam. Aztán nagy szünet, sem chat, sem telefon, semmi. Ideológiákat gyártottam, hogy miért is keresett valakit, talán hogy magának bizonyítsa, igenis ő férfi (amit én gyakran mondtam is, dicsértem is, stb)

Azóta a magam árnyéka vagyok, 3 hét alatt 6 kilót fogytam, talán ez az egyetlen előnye ennek a szakításnak, legalább visszanyertem eredeti formámat. Intenzíven járok kondizni és szaunázni, hogy kitegyem magamból ezt az őrült fájdalmat, de nem megy. Nagyon szeretem és vissza szeretném kapni.

Még egy adalék... Ismeretségi körön belül bemutatta a hölgyet valakinek, mint a barátnője. Pár nap múlva felhívott, munka ügyből kifolyólag, de nem említettük ezt a dolgot. Udvarias beszélgetés volt. Aztán megint hívott, megint munka és egyéb dolog miatt, érdeklődött merre, vagyok mit csinálok. Kedvesen udvariasan válaszoltam, közben megszakadt a szívem.

Tanácstalan vagyok, nem tudom mit tegyek. A leckét megtanultam, tudom min kéne változtatnom, de félek, jobban érzi magát a problémamentes új kapcsolatában. Ezt én érzem így, a közös barátok némileg másként látják, azt mondják, nem láttak még ebben a korban ekkora összhangot és kölcsönös rajongást. Létezik, hogy ez nem is volt igaz az ő részéről? Így le lehet zárni valamit, ha valóban fontos volt? Annyi mindent nem értek.