Leszünk mi még egy pár

A párom két hónapja elköltözött tőlünk. Most már végre eljutottunk arra a szintre, hogy már nem veszekszünk, normálisan tudunk beszélgetni. A közös gyermekünket heti egyszer látogatja és hetente két nap el is viszi, tehát sokszor találkoznak. Így mi is sokszor találkozunk.

Aminek örülök, hogy ők ketten imádják egymást!:)

A szüleimnél laktunk. Voltak gondok. Többször is a fejéhez vágtam, hogy húzzon el. A pénz is problémaforrás volt és nem igazán mutattam ki a szeretetemet! A kapcsolatunk végét ő mondta ki, bár már bennem is felmerült, annak ellenére, hogy szeretem és nem akarok csonka családot.

Én szerettem volna rendbehozni, de ő azt mondta, már késő. :( Ennek ellenére nagyon féltékeny és a két hónap alatt mindig figyelte, mikor hol vagyok. Az elején napi szinten írogattunk egymásnak, de mondtam, hogy inkább ne, mert ha nem lehet rendbe hozni, vagyis nem akarja, akkor ez csak húzza az egészet. Így mára már csak a gyerek miatt beszélünk: ő hív vagy ír.

Tegnap itt volt, a telefonomban kutatott, hogy megnézze ír-e más engem. Ez nem bosszantott fel annyira, mert tudom, hogy féltékeny és emiatt csinálja. Aztán persze szexeltünk is... Már nem tartom magam ahhoz, hogy jajj, nem szabad, mert így nem akarja majd újra velem helyrehozni a kapcsolatunkat... Nem tudom, eljön majd az idő, amikor hirtelen rájön, hogy együtt kell lennünk hárman valahol máshol? Vagy örökké ilyen kapcsolat marad közöttünk?

Látom rajta, hogy nem boldog így. Valahogy leeresztett. Hiányzik az együtt töltött idő, tavaly egész nyáron csavarogtunk. Pár hete kértem, hogy csináljunk közös programot, de nemet mondott. Azzal indokolta, hogy ha eljön hozzánk, akkor sem tudunk meglenni együtt. Pedig ezt már megváltoztattuk, normálisan beszélünk egymással, meghallgatjuk egymást. A két hónap alatt most jutottam el oda, hogy valamennyire beletörödtem, de a legjobb együtt lenne. Mindig azon tépelődöm, hogy vajon van esély, hogy rájöjjön, együtt kell lennünk?!

Jól érzem magam egyedül is, sokat fogytam. Csinos vagyok, vidám, kedves vele és mindig beszélgetünk, meghallgatom, kérdez, kérdezek. De nem tudom, mi az, amivel elérhetném, hogy újra rám vágyjon, velem akarjon lenni.

Új élet együtt, valahol máshol. Ez a célom. De nem tudom, mit tehetnék még az eléréséért.

"Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak."

Paulo Coelho

Remélem így van.