Egyedül

Történetem egy átlagos családról szól.

Vagy mégsem? Ezt mindenki döntse el maga.

Egy pár, akik fiatalon kerültek össze.

Mindketten olyan családból jöttek, ahol nem volt érték a szeretet, megbecsülés, támogatás, féltés, és egyéb, szinte közhelynek számító dolgok, amelyek egy normális családban teljesen természetesek.

Hónapokig nem történt semmi. Bár a fiú már kezdetektől fogva féltékeny volt a lányra.

Aztán elcsattant az első pofon. A lány ledöbbent, hiszen semmi okot nem adott rá, és amúgy se gondolta, hogy ez normális egy kapcsolatban.

De nem akarta elveszíteni a fiút, hiszen ő jelentette neki az egész világot, ezért meg se fordult a fejében, hogy szakítson vele. Bármire képes lett volna érte.

Teltek a hónapok, az évek. A fiú egyre többször volt agresszív, de a lány tűrte, mert nagyon szerette.

A fiú bevonult 1 évre katonának. A helyzet csak rosszabbodott. A lány szeretett volna szakítani, de a fiú megzsarolta, ha elhagyja őt, öngyilkos lesz.

A lány közben még iskolába járt, amikor a szülei kirakták az utcára, nem volt más megoldás, a fiú szüleihez költözött.

Volt fenyegetés, zsarolás, sírva könyörgés...és a lány hozzáment feleségül. Szinte hihetetlen, de évekig boldogan éltek. Jöttek a gyerekek, voltak veszekedések, viták, de soha nem fajult el a dolog tettlegességig.

A fordulópontot legkisebb gyerekük megszületése jelentette. Onnantól kezdve elszabadult a pokol.

Naponta 20-30-szor felhívta telefonon, állandóan ellenőrizte hol van, kivel, mit csinál. Ha a barátnőjével beült egy capuccinóra, a férj követelte, vigyen hajszálat a barátnő hajából. Amikor hazaért, átkutatta a táskáját, telefonját, és még a bugyiját is. Később a nő soha sehova se mehetett (nem is tudott volna, hiszen ő látta el egyedül a 4 gyereket) barátnőit, ismerőseit a férj elüldözte.

Testileg - lelkileg bántotta, megalázta, gyötörte a nőt. Azt sulykolta a fejébe, hogy ronda, buta, és senkinek se kellene. Közben a külvilág felé ők voltak az álomcsalád.

Mindenki azt hitte, hogy csodálatos boldogságban élnek. De azt senki se látta, mi történt a 4 fal között.

Pofonok csattantak, ütések, rúgások. Tárgyakat dobált az asszonynak, amik rajta törtek el. Késsel a kezében kergette a lakásban. Beteges féltékenység tört rá, minden nap. Sokszor a nő elaludni se mert, attól félt, hogy álmában fojtja meg. Előfordult, hogy az anya fél órára lement boltba, mire hazaért, a férje üvöltve várta: - Te büdös k...va, már a sarkon megizéltek!!! A nő a fürdőbe próbált menekülni, de a férfi utolérte, ellökte. Nekiesett a kádnak, és beütötte a tarkóját. Akárhányszor balhézott a férj, a gyerekek szem- és fültanúi voltak mindennek. Az egyik kicsi éppen a bilibe pisilt, az anya fogta a kezébe, hogy kiviszi. A férfi kiszedte a kezéből, és a pisit az anyára öntötte, majd úgy hozzá vágta, hogy eltörött rajta. Ledöntötte az ágyra, rátérdelt a mellkasára, fojtogatta, és leköpte.

Így telt el 2 év. Az asszony végül elvált, de a férj még közben is visszajárt őt megverni.

Nagyon sokszor hívta ki az anya a Rendőrséget, és sírva könyörgött, segítsenek neki.

De amíg vér nem folyik, nem tehetnek semmit.

Amíg kiérnek, addig pedig védje meg magát - ezt tanácsolták a rendőrök.

A nő végigjárta a létező összes olyan helyet, hol segítséget, vagy megoldást remélt. Megpróbált mindent. Rendőrség, Bíróság, feljelentések, látleletek, távoltartási kérelem, egyedüli lakáshasználat, Család - és Gyermekvédelem, Gyámügy. Sehol, senki se tudott segíteni.

Sehol sincsenek a törvények.

Amennyiben a férj a gyerekeket bántalmazta volna, azonnal elvették volna őket a szülőktől, és az anya szülői alkalmasságát is meg kellett volna vizsgálniuk. De így, hogy "csak" őt terrorizálta, senki se segített neki.

A családon belüli erőszakra nincs törvény.

Nincs megoldás. Igen. Ilyen országban élünk, ilyen törvényekkel.

Siralmas és szánalmas.

Az anya egyedül harcolt, küzdött, szenvedett.

A gyerekei adtak neki erőt, hogy fel tudjon állni a sárból, amibe tiporták.

A történet rólam szól.

A mai napig nem tudom feldolgozni. Ezt nem lehet...