Kisfiúnk elvesztése (beszélgetés)

Sziasztok

Már rég írtam. 2015 szeptember 29-én megszületett a kisfiam Noel.

Az a vicc, hogy én személyeket se tudok, én csak azt tudom, ki nincs, aki jó volt, és hogy hogyan kellett 40 év után távozniuk..

Nem tudom kiről beszélsz, és persze attól, hogy valaki összességében elvben merre visz egy ügyet, egy társaságot, annak nem sok köze van ahhoz, hogy privátban lehet egy tündér ember. Sőt szakmailag is kiváló.

Sőt, én nem is ilyen természetes módon szültem, az én orvosom régimódi volt, oxy, meg minden.. De valahogy az egésznek a feelingje volt más, és ami nagyon feltűnt, az a csecsemőkkel való dolgok voltak.

2004-ben, 2007-ben elképzelhetetlen volt, hogy cukrosvizezzék a gyerekeket, stb.. Én most 2013-ban ki voltam akadva, hogy mennyire visszamentek a szoptatáspártiságról.. Egyszerűen örülnek, ha nem kell többet nyűglődni..

Persze az élettel való játszadozás én sem szeretem, de szerintem az orvosok sokkal jobban féltik a renoméjukat, minthogy egy ilyennel - pláne a kórház falain belül - kockáztassák a karrierjüket.. Bár nyilván van sokféle eset, ilyen is lehetett.

Viszont egyre terjedni fog a "természetességpártiság", és ezért lenne jó ezt még mindig engedményekkel amennyire lehet a kórház falai között tartani. Ezért veszélyes az, hogy aki még bejött volna a kórház falai közé egy szülésznős kádas szülésre, az mostmár nem fog esetleg a szigorítások miatt, és inkább az otthon mellett dönt...

Gyakorlatilag eddig is egymás mellett folytak a "hagyományos" szülőszobás szülések, és a "szeparés" egyéniek.. És senki se zavart senkit. Meg azért az alapelvek a "szülőszobásra" is átszivárogtak.

Én ezt akkor értettem meg igazán, amikor 2013-ban egy hetet bent feküdtem az Uzsokiban.. Gyönyörűen felújított részleg, de bizony nekem nagyon furcsa volt, és akkor értettem meg, miért is volt "alteros" (eddig) az Imre..

Bocsánat, nem akartam offolni, de sajnos a babák elvesztéséhez, vagy ezek megelőzéséhez a téma eléggé kapcsolódik..

Nagyon megrázó ilyen történetet olvasni, összeszorul az ember szíve.

Szurikáta, a Szt. Imrével kapcsolatban ez egy nehéz kérdés. Én annál az orvosnál szültem, aki most "tönkreteszi" a Szt. Imrét. Nálam is gond volt a méhlepénnyel, ezért rendkívül szoros kontroll alatt tartott.

Ő a biztonságra törekszik szerintem. Tehát nem a természetesség ellen van, csak a minden áron való természetesség ellen.

Pl. együtt szültem valakivel, aki végül császáros lett, de addigra már totál kimerült és a dokija csak akkor döntött a császár mellett, amikor már a baba szívhangja romlott...és a Szt. Imrében nem egy ilyen esetet hallani. Utána nagyon nehéz volt a felépülés nekik és megviselte mind az anyukát, mind a babát a szülés. Nem tudom, ennek mi értelme, hogy az utolsó pillanatig vár egy orvos a császárral. Úgy gondolom, ez az, amit a főorvos meg akarna szüntetni. Persze nem látom a másik oldal véleményét, az alapján ítélek, hogy az orvosom hogyan bánt velem a terhesgondozás és a szülés alatt.

Nem is kell.

Ez tényleg csoda, és tényleg tiszteletben kell tartani.

Csak ez miért járjon azzal, hogy a mai kor vívmányait kizárjuk.

Itt a mi hazánkban ezért tartottam én a jövő útjának a Szt Imrét, legalábbis azt, amit a Bálintok ott elkezdtek 15-20 éve, mindig a lehetőségekhez mérten. Legyenek szobák, ahol ott lehet szülésznő, dúla, család, stb.. Orvos csak akkor jöjjön be, ha nagyon kell, nem is volt kötelező orvost fogadni. Ha valami volt, ott volt az ügyeletes.

Viszont akkor legyen OTT A MŰTŐ AZONNAL, ne még döntés szülessen, mentőre várjunk, stb.. Azalatt minimum fogyatékos lesz a gyerek, de inkább halott.

Otthonszülés kórházon belül. Ez való a magyar léleknek. Nem érdekel Hollandia, meg a többi, mi nem abban az életérzésben szocializálódtunk, és kész.

Az más kérdés, hogy a semmit sem értőknek ezt (mármint a sztimrét) is sikerült az utóbbi pár évben elszúrni, nem megérteni, tönkretenni. Röhej, hogy 2004-ben az első gyerekem születésénél sokkal természetesszülés barátabb volt a kórház, mint 2013-ban a 4. gyerekemnél... De ez más téma.. Illetve mégse egészen más.

Azért azt ti is érzitek, hogy ezek a fajta "hibák" nem az a kategória, amit ténylegesen orvosi hibának lehet titulálni.

Korábban leírtam, hogy én is voltam így, más szüléseknél is voltak gondok. Szerencsém volt. És láttam olyat, amikor én, mint anya másként éreztem, vagy döntöttem volna.

Vannak olyan helyzetek, amikor egyértelműen hibázott valaki, az más kérdés, akkor talán tényleg perelni kell.

Azért viszont, ha minden ilyen helyzetben perelni lehetne, vagy lenne érdemes, akkor az összes orvos börtönben ülne. Azzal nem lehet érvelni, hogy ugyan a protokoll szerint minden rendben volt az NST-n, de így utólag a kismama úgy emlékszik, hogy hát már akkor "érezte, hogy valami nincs rendben"... Akkor mit szólnátok, ha a ti férjeteket börtönöznék be mondjuk ez alapján?? Azért ez nem így működik, és kár is ilyeneken felpiszkálni egymást. 1000 rossz érzésből kétszer van tényleg baj. Mindenen túlmenően meg a mai anyukák elképsztően sok hülyeséget meg túlaggódást is ki tudnak találni ráérő jódolgukban...

Merem ezt úgy mondani, hogy én is rohantam be kórházba, mert nem éreztem a mozgást, és közben nem volt semmi baj.. Pedig akkor már én is pánikrohamot is kaptam, és zokogtam, annyira "rossz érzésem volt". Hálistennek tévesen.

Pl. az otthonszüléspártiak "jaj a szülés természetes folyamat" (csak éppen minden 5-6. nő belehalt régen) dolgot ezért tartom károsnak, mert ugyan természetes folyamat, de még ma is nagy veszteségekkel, veszélyekkel jár. És erről nem beszélünk eleget, és minden kismama azt hiszi, hogy ez vele nem történhet meg. Pedig sajnos olyan van kevés, akivel így vagy úgy nem történik meg.. Ezzel együtt sok családban közvetlen család se tud az ilyen esetekről, a nők a lányuknak, testvérüknek se mesélnek soha. Ez nem jó szerintem. Legalább egy korai vetélés formájában. Sajnos. Ezt kellene pedig jobban valahol tudatosítani, és nem a rózsaszín ködöt.

No szóval, akkor most "természetes folyamat", és még az is "piszkálás" sokak szerint, ha egyátalán orvos ránéz a kismamára, vagy egy nst-t néznek.. Ugyanakkor meg, ha valami baj van, azt azonnal vegyék észre "távoli megérzések" alapján, és akkor azonnal mentsék meg az embert..

Hát azért nem olyan egyszerű ez szerintem..

Nagyon sajnálom ami veletek történt! Át tudom sajnos élni a helyzeted, mert velem is nagyon hasonló dolog történt 17 éve szintén március 20-án. Nálam is mindig mindent rendben találtak, bár nálam is volt pici barnázás, ezt leszámitva jól voltam. Aztán a 33. hétben jártam amikor nem éreztem a baba mozgását. Bár nagyon lusta volt a pici amúgy is, de mint első gyermekes nem tudtam mennyit kell mozognia. Elmentem a dokihoz, aki próbált szivhangot találni, azt mondta Aha, megvan...

De nem igazán nyugodtam meg. Fura kiütések voltak rajtam. Elküldött uh-ra, ahol már csak a baba halálát tudták megmondani. A doki csak azért mondta,hogy addig ne idegeskedjek. Beinditották délben a szülést és este 9.50-re lett meg a kisfiam. Nem láttam őt, nem akartam. Ma már sajnálom, de akkor jobbnak láttam igy. A boncolás eredménye, nem volt elég eres a placenta igy magyarán (doki igy magyarázta el) éhen halt bennem a pici. :( Előtte két héttel még minden rendben volt persze, be is volt tojva a doki aki akkor uh-ott. Ma már biztos feljelenteném gondatlanságért, de akkor még olyan fiatal voltam hogy nem tudtam mit lehetne tenni. Utólag mikor a következő babám vártam, kérdeztem a dokim hogy észre-e lehetne venni, ha megint ilyen gond lenne. És lám azt mondta a 28. héttől ez már látszik! És fogja figyelni. Abban az időben nem volt fogadott dokim, meg is látszott. Le se sz.rt magyarul az aki uh-ott..

Utána volt még egy vesztésem, és utána született 3 egészséges gyerekem.

Neked is kivánom,hogy minél előbb megtörténjen a csoda és karodban tarthasd a pici babád!

Kedves Anita!

Őszintén sajnálom, ami veled történt és tiszta szívemből együtt érzek veled!

Hármasiker terhes kismama voltam tavaly, és ma egyetlen baba sincs velem. 2014. október 17-én, 23+5-nél megszülettek. Spontán, kb. 4 óra enyhe fájás után, 15 perc leforgása alatt. 32 órát, 5 napot és 13 napot éltek.

Remélem az idő mindkettőnk sebeire gyógyírt hoz, bár egyenlőre számomra is csak remény ez...Kitartást kívánok neked!

Annyira szívszorító:(( Nagyon sajnálom.

Csodállak hogy le tudtad írni ezeket.

Borzasztó történet... :( Őszintén sajnállak Benneteket és a Kisfiatokat, Milánt, hogy nem kapott egy esélyt a földi életre...

Ezt nagyon nehéz feldolgozni. Gyermeket elveszíteni, akármennyi idős is, pokol. És nincsen rá szó...

Kívánom, hogy szívetek le tudjon csendesedni és megajándékozzon az Élet Benneteket akkor, amikor már készen álltok rá!

Szívem minden szeretetével gondolok Rátok így ismeretlenül is!

Sajnos az orvosok nem bíznak az anyai, női ösztönökben. Az első gyereket fájásgyengeséggel szültem, se tágulási, se tolófájások nem voltak, csak borzasztó mértékű (mintha menstruálnék) tágulási vérzés, szerencsére a dokim nagyon alapos, már a 33. héten jelezte kisebb lesz a baba, a lepény meszesedik, be is fektetett, 38. hétre született, bent voltam a kórházban mikor "elöntött" a vér, egyből nst (jó), magzatmozgás van, tiszta a víz... tágulok ilyen vérzéssel, de szülőszoba, nem is halogatták, stb... ez hajnalban volt, elég kemény volt a kitolás, de délután háromkor meglett, egy kis dévény kellett három hónapig, volt egy kis oxigényhiánya, szopott szerencsére első naptól, ez sokat segített. A másodikat áprilisban szültem, már vajúdtam, igaz nem voltak túl erős és rendszeres fájások, de voltak, és elkezdtem megint vérezni, nah az éjszakás orvoslány majdnem leb.szott minek jöttem be egy ujjnyival, ez még semmi, olyan durván vizsgált meg, a gyerek majd szétrúgott szegény odabent, szerencsére mivel volt szülésznőm nem ellenkezett, felvett a szülőszobára, ez volt hajnali ötkor, hétre erősödtek a fájások, fél tízkor megvolt a lányom, extra gyorsan, 38. hétre, nyakára volt tekeredve egyébként a zsinór, és nála is el volt már ekkorra meszesedve a lepény, de ő normál súllyal született... nem szabad ezeket a dolgokat elbagatellizálni, és inkább nézzék meg ötször a babát, mint egyszer sem! Emberileg nem értek egyet az orvosommal, de nagyon alapos, és inkább napi két nst és egy áramlás befektetve, mint hazaküldi a kismamáit, ejj nincs itt gond, normális minden...

Anyukám több mint félidősen veszítette el a bátyámat, soha nem tudta feldolgozni, még úgy sem, hogy megszülettem... Neki is rengeteg idő kellett. Csak közvetve tudom átérezni a fájdalmadat, de őszinte szívvel ölellek, és kívánom Számodra, Számotokra az Áldást!

Részvétem...

Nekem egy barátnőm járt hasonlóan néhány hete.

Annyi a különbség, hogy neki nem az első, hanem a 3. baba, és még csak félidős volt. Teljesen egészséges volt a kislány, de levált egy darab méhlepény, ami bomlásnak indult és ez megmérgezte a babát. Neki is meg kellett szülnie a halott gyermekét, és mivel ott van két élő, egészséges gyerkőc, gyászolni sem tudnak a szülők, mert miattuk erősnek kell lenniük.

Borzasztó az ilyen...