Kicsi kincsünk születése

Akkor az ultrahangon még csak petezsákot lehetett látni. Be akartak fektetni, de mivel a kezelés csak fekvés lett volna, és az aktuális kórház nem túl jó hírnévnek örvend, saját felelősségemre hazamentem. A diagnózis: fokozott vetélés. Elég ijesztően hangzik. Otthon szigorúan feküdtem és szedtem a napi 12 db gyógyszert.

Másfél hét elteltével kellett kontrollra mennem a helyi sztk-ba. Nagyon izgultam, hogy vajon él-e a kisbabám. A doktor úr hosszasan nézte a monitort, majd azt mondta: "A szívhang hallható!" Hatalmas kő esett le a szívemről. A felhők felett jártam. Ezután minden rendben ment egészen a 38. heti ultrahangig. Teljes magabiztossággal mentünk, habár minden ultrahangon megjegyezték, hogy ez a baba még nincs is x hetes. De csak 3-4 nap volt a különbség. Ekkor viszont a szonográfus hosszasan nézte a monitort, majd megkérdezte, hogy legutóbb mekkora volt a baba. Azt mondta, hogy 4 hetes lemaradásban van, csak 2230 gramm, úgyhogy be kell feküdnöm megfigyelésre. Nagyon lesokkolt. A férjem hazament a cuccaimért, ami szerencsére már össze volt készítve.

Egész délután csak sírtam. Féltettem a kisbabámat és világ életemben összeszorult a gyomrom, ha kórházban kellett lennem. Minden nap nst-ztek, két naponta néztek áramlást és hetente mérték a babát. Minden jól ment, egészen hétfőig (okt. 6.), amikor is az ultrahangon megállapították, hogy valami minimális eltérés van az áramlásban és mivel a lepény is 2-es érettségű és a méhszáj teljesen zárt, valamit lépni kell. Azt mondták hogy még aznap méhszájérlelőt fogok kapni. Igazából nagyon megijedtem. Felhívtam az orvosom. Ő megnyugtatott és mondta, hogy délben jön be dolgozni, majd akkor ő fogja felhelyezni. Délután 2-kor felrakta, utána 3X1 órát nst-n voltam. Az első mutatott szép fájásokat, el is kezdtem bizakodni, hogy lesz valami. Viszont a másik kettőn nem látszódott semmi. Este az orvosom megvizsgált és csak egy ujjnyiig sikerült eljutni. Azt mondta, hogy ha addig nem történik semmi, akkor szerdán felhelyeznek egy új méhszájérlelőt.

Kedden délután elkezdtem enyhe fájásokat érezni. A szobatársaim unszolására 4 körül elkezdtem mérni, 7 percenként jöttek. Fél 6-kor jött a férjem látogatóba. Mondtam neki, hogy mi a helyzet, nagyon elkezdtünk reménykedni. 7-kor az esti vizitnél szóltam az ügyeletes orvosnak, hogy fájásaim vannak. Megvizsgált, még mindig egy ujjnyi. Mivel úgy is várt rám egy nst, elmentem, mutatott is rendszeres fájásokat, de nem túl erőseket. Utána azt mondták, hogy mérjem 1 órán keresztül, hogy milyen gyakran jönnek és mennyi ideig tartanak a fájások. A végére már 5 percesig jutottunk és kb 50 mp-ig tartott. Újabb vizsgálat és még mindig egy ujjnyi. Menjek lefeküdni.

9-kor elmentem zuhanyozni, lefeküdtem, elkezdtem filmet nézni a telefonomon, hogy elterelje a figyelmem. 10 óra körül elkezdtek erősödni a fájások. Egy kis idő után már fel kellett ülnöm az ágy szélére, mert fekve nem volt jó. Közben a nővér folyamatosan jött be a szobába, mert 2 lánynak infúzió volt bekötve és közben mindig elmondta, hogy aludjak, mert ha lesz valami, akkor kell az energia. De én még feküdni sem tudtam, nemhogy aludni.

1 óra körül az egész szoba felébredt, mivel tudták, hogy valami történik, mindenki felületesen aludt. Egyébként síri csöndben "szenvedtem". Mivel látták rajtam, hogy most már eléggé fájhat, addig unszoltak míg elmentem szólni az ügyeletes orvosnak. Nem voltak túl kedvesek. Éppen jött egy új beteg is. Én az ajtóban várakoztam, ők nekem háttal álltak és a doktornő éppen kérdezte a nővért, hogy alszom-e már, a nővér pedig válaszolt, hogy nem vagyok hajlandó. Ekkor a szobatársam, aki elkísért, odaszólt nekik, hogy itt állok az ajtóban (nekem épp fájásom volt). Megvizsgált, flegmán megjegyezte, hogy még mindig ugyanaz a helyzet, de beküld a szülőszobára, hogy ne tartsam ébren az egész szobát. Bementem a szobába, összepakoltam a cuccom és közben potyogtak a könnyeim, mert féltem, nem éreztem magam biztonságban ilyen emberek között. Azt mondták, hogy még ne szóljak senkinek, mert ebből nem is biztos, hogy lesz valami. Én közben arra gondoltam, hogy ha ebből nem lesz semmi, akkor mennyire fog fájna az, amiből lesz is valami?!

Kétségbeesetten mentem a szülőszoba felé. Amikor kinyílt az ajtó, megláttam, hogy ott áll velem szemben a szülésznőm. Iszonyatosan megkönnyebbültem. Őt behívták egy szüléshez, de gyorsan felkötött nst-re. Miután levezette a szülést, átjött, levette az nst-t. Megvizsgált 4-kor és még mindig egy ujjnyi volt. Azt mondta, hogy mivel ő úgyis jönne vissza 6-ra dolgozni, most hazamegy összeszedni a cuccait és siet vissza. Előtte még megkaptam a kúpot és le is zuhanyoztam. Nagyon rossz volt az a pár óra, míg egyedül voltam bent. Nagyon fáradt voltam és csak az ágy szélén ülve bírtam elviselni a fájásokat. Közben kezdett feljönni a nap. Amikor a szülésznőm visszajött, mondta hogy meg kell várni a reggeli vizitet, ott megint megvizsgálnak és megmondják, hogy mi lesz. A vizit persze késett. Fél 8-kor bejött egy nagyon szimpatikus doki. Engedélyt kért a vizsgálatra, majd a nap eddigi legjobb hírét közölte: "3 ujjnyi, sőt!" Ekkor a szülésznőm azt mondta: "Végre mosolyogsz!" :) Gyorsan hívtam is a párom, a szülésznő hívta az orvosom! Utána bejött hozzám, megkaptam a labdát. Nagyon jó volt rajta! Közben beszélgettünk. Kérdeztem, hogy most mi lesz a menet? Azt mondta, hogy ha megérkezik a doktornő, akkor megrepeszti a burkot. Aztán arról beszélgettünk, hogy hamarosan itt lesz velünk Zita! Az egyik fájás közben éreztem, hogy valami folyik ki belőlem. Szóltam is a szülésznőnek. Azt mondta, hogy ha vége a fájásnak megnézzük mi az, de ilyenkor minden megengedett! A magzatvíz kezdett el csordogálni 8:20-kor! :) Ekkor jött egy hosszabb nst. Közben jött a nagy vizit is. Mivel már jól ismertük egymást az osztályról, kérdezgettek pár dolgot. Közben megérkezett a doktornő. Megvizsgált: 4 ujjnyi, a méhszáj majdnem teljesen elsimult. Kicsit még labdáztam. Megjött a férjem is! Nagyon megörültem neki, bár épp egy fájás közepén voltam. Egy darabig masszírozta a derekam. Utána mondták, hogy újabb nst következik. Fekve nagyon rossz volt, 2 percenként kérdezgettem, hogy elég lesz-e már!? Kérdezték, hogy érzek-e olyat fájások közben, mintha kakilnom kéne. Mondtam, hogy már egy jó ideje! Miután lekerült rólam a gép, azt mondták, hogy most már nem kelek fel, szülünk. Elmondták, hogy ha jön a fájás, húzzam fel a lábam, kapaszkodjak a térdembe és nyomjak. Minden nyomás után megnézték a baba szívhangját. Kezdett, fogyni az erőm. Amikor nagyon kiborultan kijelentettem, hogy már nem bírom tovább, a szülésznőm gyorsan helyretett, hogy nem lehet feladni, mindjárt a kezemben tarthatom Zitát. Ez erőt adott. Odahúzták a kocsit a "szerszámokkal". Azt mondták, már látni a fejét! Megkaptam az érzéstelenítő szurit, megejtették a gátmetszést, telefonáltak a csecsemősnek! Közben megjegyezték, hogy milyen sok haja van (tudták, hogy hajas babát szeretnék), majd belépett a csecsemős az ajtón, odakukkantott és azt mondta : "Ez a gyerek majdnem kopasz" Na tessék! Még egy jót mosolyogtam is rajta. Azt mondták, hogy a következő fájásnál nem hagyjuk abba, addig nyomunk, míg meg nem lesz. Vettem egy hatalmas levegőt. Egy nyomás: kint a feje. Gyorsan még egy és kicsusszant. Nagyon jó érzés volt. Hirtelen nem fájt semmi.

Rátették a mellkasomra. Fantasztikus érzés volt. Boldog voltam, megkönnyebbült és az járt a fejemben, hogy megcsináltam, túl vagyok rajta, végre itt van velem. 2014. október 8-án 10 óra 20 perckor megszületett Zita, 2870 grammal és 54 centivel. (Nem is lett olyan kicsi, mint gondolták!) Kb negyed óra múlva viccesen megjegyeztem a szülésznőnek, hogy jöhet a következő! (2 nap múlva megkérdezte, hogy még mindig így gondolom-e és határozott igennel válaszoltam) Míg engem összevarrtak, apa és lánya első randijukat töltötték el. Apa mindig csak azt mondta: "Anya! Gyönyörű!" Utána megkaptam az én szépséges kislányomat, hármasban maradtunk 2 órán keresztül. Nagyon boldogok voltunk! Végre igazi család lettünk!