Kedvenceink

Lányom hosszas könyörgésére, és persze imádom a kutyákat… Apát kellett meggyőzni. Megszületett a döntés: a lakásba nem jöhet be, csak a kennelben lehet, mindennap sétálni viszi a lányom, stb., stb. Amikor érte mentünk, és megismerkedtünk, azt a pillanatot sohasem fogom elfelejteni. Meglátni és megszeretni! Jött felénk boldog-kíváncsian, farkcsóválva. Letérdeltem hozzá, megsimogattam, rögtön képen nyalt…szóval elolvadtam.

- Apuuuu! Csak az első éjszakát engedjük, hogy itt legyen velünk a lakásban! - így a lányom. Én: - Apa, ne hagyjuk kint éjszakára, mert még ellopja valaki!

Szóval a kisasszony, merthogy lánykutya, azóta is a szobában lakik, hatalmas kertünkben szabadon bóklászik, a kennelbe – viccből - a vendégeket szoktuk beküldeni.

Első pillanattól szobatiszta lett, igaz, mint minden kölyökkutyának, voltak gyengéi: a cipők és a papírzsebkendők. A cipőket rendre kihordta a kertbe, csak a fűzőseket rágcsálta, inkább a fűzőt, de a papírzsepi... az a mindene volt. Mivel mindketten dolgozunk, Fiam, Lányom iskolában, szóval Elikémnek - neve a jégkorszak c. filmből lett merítve, apja: Sid, tehát nem volt kétséges, hogy lányom így nevezi el - egész délelőtt a rendelkezésére állt a rosszalkodásra. Mire hazaértünk, kb. havas táj képe fogadott a lakásban, a zsepik minden miszlikre tépett darabjától. Gyorsan összetakarítottam, de sosem haragudtunk rá.

Amikor csontot rágcsál, és néha beszorul a foga közé, odatartja az okos fejét az ölembe, csak épp hogy nem szólal meg, légy szíves segíts!

De értem minden mozdulatát, és szerintem Ő is az enyémet, ha fáradt vagyok, csak lefekszik a lábamhoz, de úgy, hogy hozzám érjen, de ha látja, hogy mehet egy kis játék, akkor odahozza játékcsontját, és incselkedik, néha odaadja, ritkán... de inkább azt szereti, ha húzom, Ő fogja, és morgunk egymásra. Egy nagyon kedves megnyilvánulása van, amit csak velem csinál, irigy is a lányom miatta: Ő fenn áll a teraszon, én előtte, a terasz előtti járdán, és csak annyit mondok: NAGY ÖLELÉS! Ekkor Ő két lábra áll, a két első mancsát a nyakamba teszi, és az arcomat körbenyalja. Úgy érzem, ez a kapcsolat a kettőnk közötti barátság, a mérhetetlen szeretet, részéről a hűség, a teljes odaadás kifejezése.

Sokszor elgondolkodom, hogy képesek emberek kilökni, kínozni, viadalokban elpusztíttatni kutyájukat, legyen az bármilyen fajta. Az a véleményem, hogy amikor egy kutya emberre támad, ott elsősorban az emberi viselkedést kellene megfigyelni, mi váltotta ki a kutya agresszióját!

Ez a mi családtagunk, olyan jámbor, jóravaló jószág, de tőlünk még egy kiabálást sem hallott, teljes békében, és szeretetben neveljük.

Persze amikor a gyerekeim "ölőset" játszanak egymással, ez vicc... csak hangoskodnak, sikongatnak, nevetgélnek, akkor Elikémben felébred a védőösztön, és beáll közéjük, mindkettőt ugatja. Persze puszit adni egymásnak előtte, az is tilos, rögtön megugat minket. Akkor Őt kell megsimogatni, szeretgetni!

Kamaszkorú gyerekeim sokszor viccelődnek: - Anyu Te jobban szereted a kutyát, mint minket! Erre a válaszom:még jó! Hisz Ő nem felesel vissza, szót fogad, nem követeli a zsebpénzt, válogatás nélkül megeszi a kaját!

Ezek olyan apró mozzanatok családunk életében, hogy el sem tudnánk képzelni mindennapjainkat kutya nélkül.

Tavasszal vettünk egy sarokgarnitúrát, alvási célzattal, de kényelmetlennek bizonyult... Nekünk! Azóta a kis drágám ezen alszik, de ha olyan kedve van, feljön az ágyunkba a lábamhoz, és olyan jól melegít! De tudja, amikor a férjem otthon van, nem jöhet fel. Kivétel a szilveszter éjszaka, mert nagyon fél a durrogásoktól. Akkor a férjem hívja fel közénk, és simogatja, nyugtatgatja.

Van egy 5 éves kandúrunk is, Benőke. Úgy vettük észre, kicsit mindketten tartanak egymástól. Benőke az öregebb, valahogy ezt Eli tiszteletben is tartja. Tündériek, amikor játszanak, kergetőznek, Benő mondja meg, mikor elég.

Szelídek, nyugodtak, kedvesek. Amikor hazamegyünk a munkából, örülnek nekünk. Árad belőlük felénk a szeretet. El sem tudom képzelni a napjaimat nélkülük.