Karácsony szelleme (beszélgetés)

"Karácsony, avagy a nagy téli napfordulós festivus

Bár hivatalosan a karácsony Názáreti Jézus születésének ünnepe, a téli napfordulót a keresztény világ előtt is számos kultúra megünnepelte, és a nagy ajándékozó december végi fesztivál pedig napjainkban, az egyre inkább elvallástalanodó Európában is tovább él.

Az északi félteke téli napfordulója az az időpont, amikor a nap legmagasabban jár a megfigyelőhöz képest ellenkező féltekén. Ekkor fordulnak át az egyre rövidülő nappalok egyre hosszabb nappalokba – mai naptárunk szerint valamikor december 20-a és 23-a között –, tehát a téli napforduló előtti és utáni nappal a legrövidebb az évben. A napforduló környéke mindig népszerű időpontnak bizonyult az ünneplésre az emberi történelem folyamán: ebben valószínűleg szerepet játszik, hogy télen kevesebb a földművesmunka, illetve maga a napforduló, amikor az újra hosszabbodó nappalok feletti örömüket ünnepléssel fejezték ki az emberek.

Már az ókori Babilonban is a fesztiválok ideje volt a téli napforduló: a 12 napos Zagmuk az ujjászületés ünnepe, melyhez Marduk isten sötétség feletti győzelmét kapcsolták. A Sacaea nevű babiloni-perzsa fesztiválon rövid időre megfordult a világ rendje, és a szolgákból urak, az urakból szolgák lettek.

A rómaiak szintén ünnepet ültek a téli napforduló környékén, eleinte az ún. szaturnáliákat, Szaturnusz isten tiszteletére, a római naptár szerint december 17-én. Ilyenkor a (téli) sötétség ellenpontjaként lakomákat, táncos mulatságokat tartottak, a házakat borostyánnal díszítették, a szolgákat pedig megajándékozták. Később a Dies Natalis Solis Invicti, a nap újjászületésének ünnepe terjedt el, és lett az i.sz. 3. században Aurelianus császár uralkodása alatt hivatalos birodalmi ünnep. Ezt más keleti téli napfordulós ünnepek nyomán már december 25-én tartották, az első hosszabbodó nappal örömére.

A germán törzsek Yule nevű fesztiválja december végétől január elejéig tartott, és még ma is használják a karácsony szinonimájaként. A pogány vallásos ceremóniák középpontjában egyrészt a termékenység, másrészt Odin istenség állt, a szokások közé tartozott a rönkégetés, a kecskeáldozat (később faragott kecskefigurák), a sonka fogyasztása, és az éneklés.

A korai keresztények a téli napforduló ünnepéhez Jézus születését kötötték, és a vallás elterjedésével először a római birodalomban, majd később szerte Európában egyre inkább ez került a december végi ünnep középpontjába, lassan magába olvasztva a korábbi téli napfordulós ünnepeket, és azok helyi szokásait.

Napjaink globális világában a karácsony népszerűbb mint valaha, és töretlen lendülettel hódít még alapvetően nem keresztény országokban is. Az egyre vallástalanodó Európában is töretlen a népszerűsége, amit azzal magyarázhatunk, hogy az év végi nagy szabadság, ajándékozás és családi együttlét megállja a helyét vallásos tartalom nélkül is. Érdekesség, hogy a magyar „karácsony” szavunk még őrzi az ünnep eredeti tartalmát: ezt a szláv „korcsun” formára vezetik vissza a nyelvészek, amely „átlépőt” jelent, vagyis a téli napfordulóra utal.

BOLDOG KARÁCSONYT!

:-)