Karácsony szelleme

Nos, mi lehet ennek az egésznek az oka? Talán elképzelhető, hogy a világot alkotó tudat ezen az éjszakán, karácsony éjjelén maga is mintha alászállna az emberek közé és szétáradna az emberek között, s ez a szétáradás valójában az emberi lélek hatalmát, az emberi lélek fényét jelenti.

Az emberek összekapcsolódnak egymással, szinte automatikusan, s ez az összekapcsolódás le tudja győzni az akadályokat. Hiába gondol valaki éppen valami szürke hétköznapi dologra, ami jellemzi a mai kultúrát és társadalmat, akkor is van a karácsonynak valami megfoghatatlan mélysége, misztériuma, varázsa, s ez a szeretet. A szeretet ezen az éjszakán - mint megnyilvánult erő - jelképezi az embereknek, ha egyszer működik, akkor miért ne működne másodszor is. Ha egyszer az ember meg tudja tenni, hogy szereti a másik embert, akkor semmi nem tiltja neki, hogy annak folytatása legyen, hogy működjön, hogy állandóvá tudjon válni. Az embernek éreznie kell azt, hogy mindig képes a megújulásra, a felismerésekre, és mindig képes befogadni azokat az információkat, amelyek az ő számára a szeretetet és a boldogságot jelképezik.

A karácsony, mint egy örök visszatérő jelzi és tanítja az embernek, hogy van valami, amire mindig oda kell figyelnie, mindig szem előtt kell tartani, hogy valójában az nem minden, ha az ember egy gyönyörűszép, zöld fenyőfát feldiszíthet, - hanem az a fontos, hogy megérezze a másik ember lelkéből áradó szeretetet.

A régiségben ezek az idők, a karácsony körüli ünnepek, a karácsony idején történt ünnepek az „év fordulókkal” függtek össze. Karácsony körül voltak a leghosszabb éjszakák, karácsony után már elkezdett növekedni a fény, elkezdtek a nappalok hosszabbodni, ami azt jelentette, hogy a sötétség felett az értelem újra diadalt aratott, újra az ember került ki a fénybe, újra legyőzte önmagát, újra a zárt világból a térbe, a messzeségbe tud átlépni. Mélyen beágyazódva ott él tudatának rejtett zugában, hogy várni kell, amikor a fény eljön, várni kell amikor a fény elkezd növekedni.

A felismerés, az valójában nem abból állna, hogy az emberek ott állnak a karácsonyfa előtt, s csodálják , s arra az egy pillanatra úgy érzik, hogy mint egy több ezer éves, vagy talán még annál is régebbi rituálénak a részesei. . . Nem ez lenne a megoldás igazából, - mert a fa nézéséből, a fa csodálatából még nem ébred föl az emberben az a lehetőség és az a tudás, hogy felismerje önmaga helyét az élet rendszerében. Ellenben, ha az ember magába tekint ezekben a napokban, s végiggondolja saját életét s a gyertyának a fényét, erejét, varázsát, misztériumát a saját életében próbálja meg felismerni, a saját életébe átvetítenie, akkor az élete más jelentőséget, más értelmet kap.

A legfontosabb dolog, hogy az ember fel tudja ismerni, hogy igazából a szeretet az egyetlen erő, amely méltóságot és varázst ad az emberi életnek. Így eggyé tud válni azzal az erővel, amit teremtésnek nevezünk, s azonos azzal az erővel, amit szeretetnek nevezünk. A szeretet maga a teremtés, s abban a pillanatban, amikor a karácsony szelleme megérinti az embert, új gondolatok, új élethelyzetek, új csodák történnek az emberi élet apró kis világaiban, amelyeket azonban nem úgy kell nézni, hogy kicsik mennyiségileg, hisz valójában minőségileg óriásiak.

Az életben minden egyes pillanat fontos, és minden egyes pillanat megismételhetetlen, pótolhatatlan, - de ha szeretet van benne, akkor múlhatatlan is.

Karácsony szelleme mindig arra világít rá, hogy az embernek észre kell vennie, hogy mi végre van itt a földön, mi célból, - ez az egész csak azért van, hogy az ember megtanuljon egy aprócska hitet, de egy óriási szabadságot, amit úgy neveznek: S Z E R E T E T.