Kapcsolati problémák pro és konrtra

Hogy mindenki értse, egy éve vagyunk együtt, ő 40 éves, elvált, van egy kislánya. Én 29 és egy 9 éves kapcsolaton voltam túl, ill. egy éves felhőtlen, boldog szingli léten, mikor megismerkedtünk.

Egy hónapja összeköltöztünk és igazából nem tudom, hogy jó úton járunk e..

Sokat dolgozom, sokszor vagyok fáradt és ingerlékeny.

Tegnap is későn értem haza, de már a kocsiban úgy készültem, hogy kedves leszek, mosolygok. Ment is, egészen addig, amíg be nem jelentette, hogy a pünkösdi hétvégén, amikor kettesben leszünk a Balcsin, ugyanis akkor lesz az első évfordulónk, szóval, hogy pont arra lesz pár kolléga, haver és lehet beugranak hozzánk.

Soha nem vagyunk kettesben. Leszámítva azokat az estéket, mikor fáradtan ülünk a tv előtt.

Leírok egy esténket. Én jó esetben hazaérek 18 órára. Első verzió, hogy megvacsorázunk és leülünk a nappaliba a tv elé. Mindkettőnk kezében a gép és a sorozatnézés valamint netezés közben mondjuk, hogy beszélgetünk. Majd elmegyünk fürödni (külön-külön) és lefekszünk aludni. Szex kb. heti kétszer.

A B verzió, hogy hazamegyek és állok a konyhában egy órát, mert főzök, a többi rész változatlan. Ez minden 2. hét, mert amikor délutános, akkor este tízre ér haza, megvárom és lefekszünk aludni.

Gondolná az ember, ok, dolgos hétköznapok, fáradt az ember, de ott a hétvége.

Az elmúlt hétvégék ugyebár a költözésről, lakásról és utóbb a kertépítésről szóltak. Tehát jött a családi kommuna, munka, rohangálás, estére hullafáradtak vagyunk, szitu ugyanaz.

Vasárnap pedig délután jön a kislány, tehát megint nem kettesben vagyunk. (Hangsúlyozom, imádom a kiscsajt, mindenben támogatom a kapcsolatukat, nem vele van a baj.)

Ehhez hozzájönnek olyan dolgok, hogy hozott egy kartondoboznyi - mondjuk úgy - 'férfi magazint', amit be is pakolt a lenti (az ő saját) wc-jének az újságtartójába. (Nem szóltam egy árva szót sem) Az hogy szexi DJ lányokat lájkolgat a facen, de említhetném azt is, mikor egy baráti társaságban, ahol épp a szex és a csajok volt a téma, úgy hogy mellette ülök, közli a többiekkel, - 'Tudod, én kit dugnék meg a nemtudommelyik sorozatból???'

Az én önbizalmam nem teljesen áll stabil lábakon, ezek a dolgok mélyen bántanak nőiességemben, s bár próbálom humorosan és lazán kezelni, azért ezek a dolgot mélyre csúsznak és agyalok rajta.

Írhatnék arról, hogy mennyire bánt az, hogy ha vele maradok, nem lesz soha gyűrű az ujjamon, gyerekem (miután szintén egy társaságban kijelentette idézem: 'Ha Krisztinek gyereke lesz, biztos, hogy nem tőlem.')

Ez már csak azért volt gyomros, mert én úgy gondoltam, ezt mi megbeszéltük, ő is tudja, nem füstölök a gyerekkérdésért, de meg akarom hagyni a lehetőséget, hogy x év múlva beindulnak a hormonjaim és akarok majd.) Ő akkor azt mondta, hogy majd akkor megbeszéljük...

Ennél jobban bánt, hogy állatot sem akar semmilyent. Amíg mi együtt vagyunk, nekem lesz még egy nyamvadt egerem se, mert nem. Állatok közt nőttem fel, felnőttként is volt egy kutyám, rajongással imádok minden kutyát, macskát.

Azt gondolom, a részemről ezek elég nagy áldozatok, megalkuvás azért, mert vele akarok lenni és mindezek ellenére boldog szeretnék lenni VELE.

Itt jön ki a generációs különbség, hogy azok a dolgok, amiket ő átélt, mind esküvő, gyerekszületés és úgymond pipa, már nem akar.

Egyszerűen az van bennem, hogy bár soha nem érdekelt, hogy férjhez megyek-e, mégis teljesen más, mint az, hogy biztos nem megyek férjhez. Ugyanez a gyerekkel. Nem akarok, vagy biztos, hogy nem lesz...

Pfúú nagyon kemény dió és így leírva még inkább az...

Hogy mégis mi a jó ebben a kapcsolatban?

Hogy érzem és tudom azt, hogy szeret, mert ölel, bújik, puszilgat, szerelmes levelet hagy nekem a konyhaasztalon reggel, kis meglepiket kapok tőle. Biztonságot ad, mert tudom, hogy társ, a szó lehető legnemesebb értelmében.

Azt akarom, hogy boldog legyen velem és én is vele. Együtt.