Kamillánk születésének története (ahogy én éltem meg)

Az én kis drágámat március 17-re vártuk. Aztán vártunk meg vártunk, figyeltünk, hátha, naponta jártunk CTG-re. Itthon már glédában állt minden, és már terpeszben jártam két hete mint a kacsa, mert a kisasszony kiékelte magát ottan lent. 20-án mentünk CTG-re, igen, igen, vannak fájásgörbék, van egy egy nagy is, de ennyi, menjünk csak haza, az orvosom kérte – persze viccből – ha lehet ne hétfőn szüljek, mert aznap szabadnapos, mert előtte 24 órázik, és hát kéne egy kis alvás. Én mint a jó beteg megfogadtam, hogy nem dehogyis, megbeszéltük, hogy 22-én reggel jövök, és akkor viszont már megindítja. Úgy látszik pici lányom megijedt ettől.

21-én hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy jóslófájásom van (legalábbis azt hittem). Ez ment egész nap, hol félóránként, hogy negyedóránként és az istennek se akart rendszeressé válni. Meg is állapítottam, hogy ha ez így megy még egész éjszaka, az jó lesz, mert akkor totál kialvatlanul megyek reggel szülni. Aztán délután 4 óra körül úgy tűnt, mintha beállna ez a 15-20 perc, úgyhogy mondtam a férjecskémnek, hogy lezuhanyzok aztán induljunk, mert inkább legyen vaklárma, de én mentőben nem szülök az tuti.

Így is lett, elindultunk, útközben volt, hogy még 5 perces fájás is volt, aztán megint csak 20 perc után. Beértünk olyan 5 körül, szóltam, hogy mi újság, de már akkor eléggé éreztem a fájásokat. Mikor bementem egy igen „kedves” szülésznővel a vizsgálóba, akkor jött pont egy fájás, mondtam pillanat, letámaszkodtam, vettem két nagy levegőt, aztán elmúlt. Kérdés: rendszeres-e a fájás, válasz: nem, összevissza jön. Újabb kérdés: akkor minek jöttem, és az alábbi megjegyzés is kísérte a véleményét: Jaj anyuka nem fáj az annyira, higgye el, tudni fogja mikor szül. Én már akkor kellőképpen idegesen: Köszönöm szépen a felvilágosítást, de mivel már van egy négyéves kisfiam azt hiszem el tudom dönteni mi a fájás, és mi nem az. Így hogy ezt megbeszéltük, és persze innentől már vesztett ügy volt a kapcsolatunk, levetkőztem és felfeküdtem a „vallatószékbe”. Megvizsgált, ami nem kicsit fájt, majd közölte, hogy anyuka ez csak 2 cm menjen haza.

Itt már szerintem igen látszott az arcomon minden, mert mikor közöltem, hogy nem a szomszédból jöttem és 4 napja túlhordom a picurkát, valamint nem óhajtok mentőben szülni, akkor csak annyit mondott, hogy ha anyuka annyira akarja, akkor felveszem az osztályra. Kitöltöttük a papírokat, Ő már többet nem is foglalkozott velem kiküldött a váróba, hogy majd szóljak ha sűrűsödik, vagy rendszeressé válik a fájás. Így szép lassan elvajúdgattam az előtérben. Majd megjött az éjszakás váltás 7 órakor, és azt hiszem valaki ott fent figyelt, mert a kedvenc kis fiatal és még nagyon lelkes szülésznő jött ügyeletbe! Akkora mosoly ült ki az arcomra mikor megláttam, hogy még neki is feltűnt. Fél nyolckor megvizsgált, Ő persze előre elnézést kért, hogy fájdalmat okoz, majd 9 előtt is megvizsgált és mondta, hogy most már akkor menjek le az osztályra, mert még mindig csak 2 cm, de persze ha bármi történik azonnal jelentkezzem nála.

Lementem a nőgyógyászatra, hálisten várandósok közé tettek, neki álltam nézni mobil tv-n a Doktor Csont című krimit, ami az egyik nagy kedvencem. Férjecském hazament, mert közölték velünk, hogy ebből ma nem lesz gyerek. Mivel az osztályos nővér is leoltott, hogy nem fáj az annyira, de ha mégis kérjek fájdalomcsillapítót, hogy tudjak aludni az éjszaka, így csendben tűrtem a fájdalmat, gondoltam, ha már ketten is mondják, biztos csak én vagyok a nyamvadt és ennyi kis fájdalmat sem bírok ki. 10 óra körül kimentem megkérdezni hogy ha másfél percenként jön egy fájás, akkor az már eléggé fájhat-e, de mivel pont a pultnál jött rám egy izmos kis fájás, és ezt végignézte a nővér, azonnal hívta a szülészetet, hogy megyek fel. Felértem, még várni kellett mert pont szültek, olyan fél 11-kor megvizsgált a szülésznő, és egy óra alatt sikerült 6cm-re tágulni. Na akkor burok repesztés, ez ¾ 11-kor volt. És, onnantól 1 perces fájások, amitől létezni nem tudtam.

1 perc volt mire kikerestem a férjem számát, fájás, tárcsáztam belekiabálás várj egy kicsit, fájás, majd villámba mondtam gyere apa szülök, hívj fel mindenkit. Persze férfi, így a kérdés kit hívjak fel? Nem érdekel, én most szülök nem érted? Telefon lerak. 11-kor már tolófájásom volt amit vissza kellett tartani mert valami perem még nem simult el. Közben megérkezett a Kereszttestvérem, Ő volt bent velem Pepével is, mert a férjemnek vannak gátlásai a szüléssel kapcsolatban, előtte a szülésznő fogta a kezem, felvette a telefonom, és tényleg mindenben segített. Aztán hálisten megérkezett az orvosom és onnantól már jöhetett a drágám.

Mivel vissza kellett tartani, már nem éreztem mikor jön a tolófájás ebben az orvosom segített, szólt mikor nyomjak és hagyjam abba. 11.23-kor kibújt a drágám (38 perc volt, fénysebességgel érkezett), de én annyira kész voltam, még azt se tudtam vágtak vagy nem vagy mi volt.

A Férjem a finishben esett be az ajtón, látta a fejét előbújni. Azt hiszem innentől már nem lesznek gátlásai a szüléssel kapcsolatban. Aztán jött az ijedtség, miért nem sír fel? Láttam a szülésznő arcán a feszültséget, picurka nyakán a köldökzsinór, aztán a doki felemeli megütögeti a hátát egy gyenge nyöszörgés, következő pillanatban levágták és kivitték, otthagytak a bizonytalanságban a könnyeimmel.

Aztán visszajöttek mondták, hogy minden rendben, berakták egy kicsit az inkubátorba, hogy megnyugodjon a melegben. Úgyhogy elmaradtak a köldökzsinóros puszilgatásos meghitt percek, amit úgy vártam, helyette egy jó adag félelem volt. Amikor visszakaptam úgy nézett rám mintha tudná, hogy most már minden oké biztonságban jó helyen van anyánál.

Azóta azért picit hiszek a megérzésekben, mert ha hazamegyek, ahogy azt javasolták, akkor a faluhatárban szülök, és ki tudja hogy történt volna. És így utólag is köszönöm a szülésznő emberségét, a kereszttestvérem és a férjem segítségét.

Azóta is egy igazán bújós, nagyon anyás kis pici lány, aki minden kis rezdülésével tudja mutatni az örömét mindannyiunk felé.