Hogyan lehet segíteni azon, aki nem akarja? (beszélgetés)
Így van. Arról nem is beszélve, hogy amit segítségnek vélünk, lehet, hogy ártás. Mint a cigisdobozon: "a dohányzás halált okozhat". Hány igazi dohányos szokik le emiatt? Hát nem sok.
Egyébként az erőszak nem más, amikor valakit akarata ellenére akkor is a mennyországba hurcolunk, ha beledöglik. Ellenben ha valaki nyitott a segítségre sőt kéri azt, szabad, lehet és talán kell is segíteni, ami tőlünk telik.
Mert nem akar téged vele feleslegesen terhelni.
Tudja, hogy neked is megvannak a magad bajai, ahogyan mindenkinek. Ő oldja az övét old te is a tiéidet, miatta meg ne aggódj. Én is ilyen vagyok.
1, helyesen, nem németből, hanem Németországból
2, Bécs nem Németország vővárosa, hanem Ausztria fővárosa
3, Nem zavar a reakciód, amíg valós, de amikor már a saját fonaladat szövögeted bele nem etikus. De az meg legyen a te bajod, majd, ha a fórumindító érdemesnek tart rá, helyesbít.
Oké, szereted hallatni a hangod,(képletesen), de ezt nem más írta, hanem Te.
45. 1tag 2014-09-20 16:44
Ezzel kb 1et értek, annyi kikötéssel, hogy a topik nyitó nem rátelepedni akar a legjobb barátjára hanem minden áron segíteni, akár annak az akarata nélkül, ami már nyílván nem helyes,.
Tehát tényként írod, hogy mindenáron segíteni akar.
További jó beszélgetést, magaddal, vagy másokkal, ahogy sikerül!
Amúgy megmondanád , hogy mégis milyen szituációkba keveredtem bele amiket ráadásként szerinted úgy képzeltem el?
Én azt írtam HOGY TUDOK! (tehát nem elképzeltem....) olyan esetekről amikor igen szoros nagyon jó barátság mérgeződött meg az utolsó időkre ezzel, hogy az egészséges fél akár csak puszta baráti szereteti aggódásból sem, de 1szerűen nem hagyott nyugtot a beteg félnek.Még akkor sem ha az már elfogadta a megváltoztathatatlant, és megszeretett volna magába békülni..... ha végig olvastad a topi8kot ugyan ezt írták többen is a kérdezőnek, ha segíteni akar legyen ott mint barát ha kell fogja a kezét hallgassa meg stb.... de ne telepedjen rá még aggódásbol sem
Elolvastad mind a 17et??? Többen olyasmit írnak amit én is....
továbbá pont én írtam Zolcsinak, hogy nem telepedett rá, csak aggódik, DE ÉS IKGEN ITT A DE a betegnek meg joga van elzárkózni satöbbi, és ezzel több hozzászóló egyet is értett, hogy nem lenne túl bölcs ha a kérdező nyaggatná a barátját, AKKOR SEM HA NYÍLVÁNVALÓAN aggódik érte stb...
Nem akarok a védőügyvédje lenni senkinek, de a fórumindító véleményt kért és a mondandóját így fejezte be.
"Legyek erőszakos, vagy hagyjam rá az egészet?"
Tehát pont nem telepedik rá. Szereti, aggódik érte. Igaz Ő csak a kérdést tette fel, Te meg 17 X szóltál hozzá, lehet belegabalyodtál az általad elképzelt szituációba.
Egyet mondok: S. NAGY ISTVÁN
Hányszor meghalhatott volna, szerencsére ez a gyönyörű angyal (Csongrádi Kata) életben tartja, pontosabban szerintem ő saját magát (S. Nagy), mert hagyja hogy hasson rajta keresztül a párja. Tehát fogékony az éltető fényre. És ha vannak csodák, akkor ez az. Ami valójában tök természetes. Szerintem neki elég sok "kilépési pontja" volt, de ezt párszor áthidalta. Ezért mondom hogy a pozitív dolgok éltetnek, de ehhez el kell köteleznie magát a pozitív dolgok mellett, mert a valódi élet ebből áll. Ami nem valódi, az halál és illúzió. Karma. Leteszi mellette a voksát és annyi.
Senkit nem tudsz "megváltani" akarata ellenére. Ez fontos lecke. Vagy rájössz, vagy nem. Mindenki a saját felelősségére van bízva. Segítséget kaphat, de a fő problémáját megoldani csak ő tudja. Ilyen szempontból létezik "gyógyítható" és "gyógyíthatatlan". Ő dönti el. Csak sokan nem ismerik fel.
Ha meg kifejezetten kéri, akkor tartsad tiszteletben. Nem leszel attól "jobb" ember, mert belenyúlsz mások életébe. Le kell tudni választani magadat a másikról. A határok tisztelete.
Szia! Nagyon jó barát vagy, ezt Ő is tudja, de a betegség egy más állapot. Kívülről lehet azt mutatja, hogy nagyon bátor, de belül nagy valószínűséggel ordítani tudna a dühtől, miért pont Ő??
A betegségnek több fázisai vannak, van amikor latergikusan magába roskad a beteg, még úgy is érezheti ezt szégyellni kell, mit is kezdhetnének vele a barátok, ismerősök, rokonok?
Hála Istennek ez, nem egy mindennapos dolog.
Hagyd, először "béküljön ki"az állapotával. Mond el Neki, vagy üzend meg esetleg egy SMS-ben, hogy bármikor számíthat rád. Várj, mit lép erre, és csak néha érdeklődj a hogyan léte felől. Ha rákos, illetve bármilyen súlyos beteg, nem akar beszélni róla a legtöbb ember, ha nem beszél, nincs is alapon.
Tehát se erőszakos ne legyél, és ne is hagyd rá, meg kellene találnod azt a leheletnyi középutat, ami nem terhes számára.
Ne lássa az aggodalmat rajtad, tudod ez olyan amikor nem érzed jól magad, de még állsz a lábadon, és odamegy hozzád valaki, hogy -de vacakul nézek ki, jól vagy? Na akkor ájulsz el.
De ha elolvasnád az első hozzászólást a topikindító írja, hogy nem akarja!!
Pont ezt mondjuk neki itt többen, hogy erőszakkal, nyomulással semmire nem megy....
További ajánlott fórumok:
- Beteg a cicám, sokat hány, tud valaki segíteni, mi baja lehet? Aggódom!
- Szerintetek 2 vetélés után és 3 egészséges gyerek mellett normális dolog-e baba után vágyni? Lehet -e segíteni a terhesség megtartását?
- Sehol nem lehet kapni a kedvenc parfümömet-Moschus Exotiv Love. Tud valaki segíteni?
- Lefogytam, és lóg mindenem.Lehet ezen segíteni?
- Hogyan tudok segiteni férjemnek az alkoholról leszokni, ha ő is akarja?
- Hogy lehetne bármivel segíteni azon, akinek endometriózis problémája van?