Házasságpara? (beszélgetés)

Fájni fáj,de nem mindegy,hogy csak megbeszélitek,és szétköltöztök,vagy a bíróságra kell mászkálni,meg ügyvédre költeni,akár évekig,és mocskos vitákat kerekíteni vagyon megosztásról. És a kapcsolat végén sem mindegy,hogy az ember elváltként létezik tovább,vagy "csak" szakított,és majd új kapcsolatba kezd.

Bár úgy értem,hogy neked presztízskérdés is a házasság:hogy úgy érzed,túl könnyen adod magad,ha házasság nélkül hozzáköltözöl.

Nem hiszem, hogy azért kötnek házasságot az emberek, hogy változzon valami, és nem is fog, csak akkor, ha ti változtattok rajta. Egyébként is félsz tőle, jobb ha előbb kipróbálod egyátalán tudsz e ott élni, távol a családtól és barátoktól.

Lehet vannak olyan tulajdonságaitok, vagy szokásotok amiket nem tudtok tolerálni a másiknak, vagy bármi ilyesmi.

2,5 évig éltem távkapcsolatban, messze nem ismertük meg egymást ezalatt az idő alatt..

Lehet, hogy szerinted ez így van, de szerintem nem. Ugyanúgy fáj elköltözni valakitől, mint elválni. Gyerek meg együttélés alatt is jöhet...

De talán egy házasságban több mindent megtesz az ember azért, hogy együtt maradjanak.

A távkapcsolatból rögtön a házasságba beleugrani nem biztos, hogy olyan helyes döntés, előbb jobb megismerni egymás rigolyáit, amik az együttélés során jönnek igazán elő..

Én is egyke vagyok és 250km-re vagyok a szüleimtől, nagy távolság, nem szeretem, hogy így van, de havonta 1-szer megyünk haza és minden héten beszélünk telefonon. Ha tényleg szereted a párod akkor ez nem okozhat neked sem olyan nagy gondot, hogy el kell költöznöd.

Nem kell elsietni! Meg egyáltalán...minek?

A házasság intézménye elavult dolog a 21. században.

Az a baj ezzel, hogy amíg csak Ő a pénzkereső, addig nyilván nem fogsz szólni azért ami zavar, legyen az bármi.

A hosszú elfolytás nem vezet jóra. Manapság nem lehet tudni, hogy mennyi idő alatt találsz munkát.

Lehet, hogy a baba hamarabb jön. Azzal pedig méginkább kiszolgáltatott leszel.

Nem akarlak lebeszélni, hiszen nyilván szereted, csak számolj azzal is, hogy a mézesheteknek vége lesz egyszer...

Ha ennyi minden aggaszt, és még örömmel sem tölt el pl a ruhapróba, akkor valami baj van. Én izgatott voltam, de nem kifogásokat mondtam. Szerintem gondolkozz el nagyon, üljetek le megbeszélni.

Ha valakut igazán szeret az ember, nemhogy 200 km-t, de 2000-et is boldogan vállal

Akkor és ott vége lett. Gáz volt a sok ismerősnek elmondani, hogy vége és látni az arcukon a csalódást, de úgy gondolom, hogy helyesen döntöttem.

Nálunk nem a távolság volt a gond, hanem a minden kis szarságon való vita. Bármin össze tudtunk vitázni, ami nagyon, nagyon rossz volt. Én úgy éreztem, hogy ha hazamegyek, akkor legalább otthon legyen béke és nyugalom, mikor az élet többi részén annyi vacakság van ami idegesít - otthon hadd ne legyen semmi. Ő meg úgy érezte, hogy kifogásokat keresek bármilyen problémára. Lényegtelen, hogy melyikőnk volt a hibás, szerintem mind a ketten. De akkor már tudtam, hogy nem illünk össze.

A jelenlegi párommal viszont tudom, hogy nincs gond, és ha komolyabb dolgokra adnánk a fejünket, akkor fel sem fog merülni bennem a házasság lehetősége.

De ezt tényleg te kell tudd - bárki más csak tanácsot adhat, de utólag a döntés következményeit neked kell elviselni, akár negatív, akár pozitív lesz az.

Lehet,hogy tényleg csak a házasság,a kötöttség rémisztett meg picit.De mivel a pároddal szemben vannak kétségeid,elsősorban vele kellene ezekről beszélned.

Lehet,hogy ő is parázik,csak ő sem mer szólni.

Neked új munkahely lesz.Új emberekkel kell majd megismerkedned,ez valószínűleg sok embert aggasztana.

De gondolom már ismersz jó pár dolgot az ottani létből,voltál már nála.

Mindenképp vele kellene beszélned a félelmeidről,mert ő tudna ezen a legjobban segíteni.