Három éve jóban és rosszban, mi már bizonyítottunk egymásnak!

Én kezdeményeztem, megláttam egy közösségi oldalon és nagyon megtetszett, sokáig leveleztünk, majd telefonszámot cseréltünk. Innen beindultak a dolgok, 2010. február 26-án kaptam egy SMS-t, hogy mit szólnék ahhoz, hogy ha holnap eljönne hozzám?

Nagyon örültem neki, így találkoztunk. Már az első randink is körülményes volt és meg kellett küzdenünk azért, hogy találkozhassunk. A szüleim nem akartak kiengedni a házból, mert féltettek, hogy egy interneten megismert, 6 évvel idősebb fiúval találkozok. Ezért szegénykém több órát várt rám, amikor ugyanis bement az egyik kocsmába és ott megkérdezte, hogy nem ismernek-e engem, készségesen eligazították (mintha jártam volna valaha kocsmába). Végül sikerült a találkozásunk, eljött elénk, én kimentem és első perctől kezdve egy hullámhosszra kerültünk.

Ezért innentől kezdve, azaz 2010. február 27-től kezdve mi egy pár vagyunk.

45 km a távolság köztünk és mivel engem nem nagyon engedtek, sőt abszolút nem, ezért Szerelmem jött autóval minden hétvégén. 1,5 hónapon keresztül be sem jöhetett nálunk a házba, csak a suli előtt beszélgettünk pár órát.

Rövid időn belül az ő szülei is tiltani kezdtek minket egymástól, ,,egy fiatal lány és csak át fog verni" címszóval. Végül sikerült megtörnünk a jeget és bebizonyítottuk, hogy egymáséi vagyunk. Szerelmem engem elvitt náluk egy ebédre és onnantól kezdve éreztem, hogy nekem ők a második családom. Felváltva jártunk egymástól. Szuper volt minden köztünk, sokszor csak feküdtünk egymás mellett, beszélgettünk, töltődtünk egymás lelkéből, máskor sétáltunk, pizzáztunk, moziztunk, buliztunk.

Kapcsolatunk kezdett egyre komolyabbra fordulni és előrelépést is jelentett, hogy Párom kapott ott egy lakást, ahová én járok középiskolába. Szerencsére 2011. tavaszán kapott állást, így be tudott költözni. Sokkal többet találkoztunk, szerelmünk erősebb lett. 2011. május közepén, tisztán emlékszem rá, éppen anyával beszélgettem és feküdtem az ágyban, amikor megcsörrent a telefonom. Apósom hívott, elmondta, hogy a Párom kórházba került elvesztette az eszméletét és nem tudják, hogy mi a baja. Nagyon rossz volt, de másnap már haza is engedték azzal, hogy gyomorrontása van. Aztán május 13-án, amikor a névnapom volt, jött egy újabb telefon, megint bevitte a mentő a kórházba. Anyáéknak mondtam, hogy nekem muszáj ott lennem, vigyenek el! Egy óra múlva már bent is voltunk vele a kórházban. Csináltak neki egy koponya CT-t, mert a szülei azt mondták, addig nem viszik haza, ameddig ki nem derítik, hogy mi okozza ezt. A CT kimutatta, hogy valami van az agyánál, ezután már pörögtek az események. Az MR bizonyította az agydaganatot, Debrecenben a Doktor úr, már augusztusra adott neki műtétre időpontot.

Augusztus 8-án reggel be kellett neki feküdni, előtte egy hetet együtt töltöttünk, ott voltam náluk. Azt az estét nem kívánom senkinek, borzasztó volt. A műtét napja sem volt jobb, egész nap csak sírtam, semmit nem ettem. Szerencsére sikerült elrejtenem a félelmem és a bánatom a Párom elől, ő nagyon jól kezelte ezt az egész dolgot. Amikor kihozták a műtőből és végre be lehetett menni az intenzívre, még az altatás hatása alatt volt, de megszorította a kezem és azt mondta, hogy sikerült a szoftverfrissítés. Mivel nagy számítógép kedvelő, így műtét előtt azzal hülyéskedett, hogy ezt fogja mondani, és tényleg. Kicsit megnyugodtam, mert tudtam, hogy biztosan rendben van minden.

Innentől kezdve lábadozás, sok együttlét, mély lelkizős beszélgetések...

Ugyan már 1,5 éve történt, de mai napig elevenen élnek bennem azok a napok és őszinte leszek, még mindig van, hogy felriadok és sírni kezdek, mert félek, elveszítem.

Sajnos azóta nincs munkája, 1 évig kötelező volt várni és most meg már nem kap állást. De nem csüggedünk el, most már úgy alakulnak a dolgok, hogy kezd minden rendbe jönni.

Májusban érettségizek és érettségi után összeköltözünk, én diákmunkára megyek és remélhetőleg addigra ő is kap állást. Az egyik szobát pedig kiadjuk albérletbe a barátnőmnek, így remélhetőleg ki fogunk jönni a pénzünkből. Szeptemberben főiskolára megyek, ha minden jól megy mentőtiszt leszek és annyira boldog vagyok, mert a Párom mindenben támogat, pedig sokan le akarnak erről beszélni.

Az öt éves tervünkben már benne van a házasság és a baba is.

Mindent túl lehet élni, át lehet vészelni, meg lehet beszélni. A nehézségek erősítik a kapcsolatot, de ha túléljük a világon a legerősebb lesz a szerelmünk.

Három év után, egyre szerelmesebb vagyok az érzés nem múlik csak erősebb és soha véget nem érő!