Egy igaz szerelem és boldogság beteljesülése

2007. október 3-án kapott apukám fizetést. Előtte itthon volt betegszabin, és megkért, kísérjem el a buszmegállóba, mert a tanulóját megkérte, hozza el neki a fizetését.

Egész nap borongós idő volt, de mikor elindultunk, mint amit elvágtak, hét ágra sütött a nap, mint ami megérezte, hogy ezek a pillanatok különlegesek lesznek! (Ehhez hozzáteszem, hogy az esküvőmet eláztatta egy hurrikán erejű vihar, mintha elsiratott volna minket az ég is). Vártuk a buszt, és megérkezett. Azelőtt sosem láttam még B-t, mégis, amint megpillantottam a tömegben, rögtön tudtam: Ő az! Valahogy nem illett bele a mi poros kis falusi világunkba, annyira szép volt. Igen. Ez a jó szó rá: szép volt. Ragyogott a dióbarna hatalmas szeme, és ahogyan mosolygott! Annyira szép volt! Egyszerűen tökéletes! Egy pillanatra megállt az idő, és csak néztünk egymásra. Láttam rajta, hogy ő is érezte azt a villámot, amit én is! Átadta apukámnak a pénzt, és valameddig elkísért minket. Apuval beszélt, de engem figyelt. Tudtam, hogy ott azonnal végem van, szerelmes vagyok!

Ez szerdai napon volt. pénteken egy ismerősöm felhívott, hogy menjek be hozzá másnap este D-be, "randizzunk"... Mivel akkor nem volt senkim, gondoltam, egy próbát megér. Ahogy vártam a buszt, természetesen késett legalább fél órát, és hiába hívtam a srácot, ő sem vette fel. Ahogy végre elindultunk, S. falut elhagyva volt egy baleset, ismét leálltunk 10 percet... Akkor már elment mindentől a kedvem.. Végre beértünk D-be. Leszálltam a buszról, akkor láttam, hogy írt sms-t a srác, késik legalább fél órát... Remek... Megálltam a buszvégen, amikor egy ismerős hang rám köszönt. Ő volt! Az én édesem! A testvérével volt a Mihály napi vásáron. Ha nem késik a srác és nekem a buszom, nem találkozunk. Már indult nekik hazafelé a busz, de megegyeztünk, másnap felhív. A randim természetesen csapni való volt, végig B járt az eszemben.

Alig vártam, hogy csörögjön a telefonom! Három óra körül hívott, hogy nem sokára nálunk lesz.

Elmentünk egy cukrászdába, és sokat sétáltunk. Bevallotta, hogy mióta meglátott, azóta csak rám gondolt. Este hazavitt, és engedélyt kért apukámtól, hogy udvarolhasson nekem. Akkor kezdődött a mi kis szerelmünk. Egy kis megszakadás volt benne 2008. 07. 13-tól 2008. 08. 19-ig, amikor is időt kért tőlem ahhoz, hogy eldönthesse, mit szeretne, mivel fiatal még, és ki akarja élni magát. Ez a kiélés annyi volt, hogy "szakításunk" ideje alatt is állandóan rám gondolt, és egyetlen nővel nem volt kapcsolata. Illetve majdnem volt egy, de a szerelme irántam megakadályozta, hogy foglalkozzon a lánnyal, így a lányka pofára esett, én pedig kitartóan vártam, hogy visszajöjjön hozzám.

Az eredmény pedig magáért beszél: ma már az esküvőnket tervezzük, és szerelmesebbek vagyunk, mint eddig bármikor! 2009 áprilisa óta élünk együtt, szerelmesen, boldogan! Karácsonykor lepett meg a jegygyűrűvel, 2008-ban, majd 2009. szeptember 24-én ismét kaptam tőle egy gyönyörű gyűrűt, ekkor már a családnak is elmondtuk! 2010. augusztus 7-én fogunk hivatalosan is eljegyzést tartani, 2011. augusztus 6-án pedig megtartjuk a nagy napot, amire végre elkezdtünk készülődni!

Mindenkinek, akitől a párja valaha időt kért: sosem szabad feladni! Nekem a barátaim tartották bennem a lelket, és nem hittem, hogy valaha az esküvőmet fogom szervezni! Most pedig itt állok életem legszebb napja előtt, életem legdrágább kincsével az oldalamon!

Mindenkinek ugyan ilyen boldogságot kívánok, nagyon sok szerelemmel, megértéssel, és békességgel!