Második kisfiam érkezése...

Nagyfiam 15 hónapos volt, készültünk első hármasban eltöltött nyaralásunkra Hajdúszoboszlón, már nagyon vártuk június vége felé. A menszim 04. 24-én volt meg (emlékszem, mert elég rendszertelen gyógyszer nélkül). Ölben alvós volt a kisfiam, így amikor néha felálltam, vele éreztem ilyen gyenge nyilallást a méhemben, akkor kezdtem el gondolkodni, hogy ezt az érzést néha éreztem a terhességem elején. Így nyaralás előtt egy nappal, gondoltam csinálok egy tesztet, hogy most mi van, vagy nyaralás alatt fog megjönni. Számítottam rá, de meg is lepődtem, hogy tényleg pozitív lett a teszt. Annyira örültem, de félelem is járt át, hogy ilyen kevés korkülönbség lesz köztük, mit fogok kezdeni egy kicsi és egy pici babával! Közben szomorú voltam, hogy én a második babámat várom, a nővéremnek meg nem sikerül, akkor volt egy sikertelen inszeminációja. Rossz érzés volt, hogy nekem itt a baba és nem is számítottunk rá, neki meg nem sikerült. Emlékeztem én is, mit éreztem, amikor nekem nem sikerült, de a barátnőimnek igen. De nem éreztem rajta, hogy haragudna érte vagy kevésbé szeretné a másikat, imádja mind a két kisfiamat.

Még aznap (szombat) hívtam a dokimat, pont ügyelt, így bementem hozzá. A korongom szerint 8 hetes terhesnek kellett már lennem. Csinált egy ultrahangot, de szerintem hülyének nézett, mert ő nem látott semmit. Egy csomószor kérdezte biztos, hogy pozitív volt a teszt! Abban maradtunk, ha hazajöttünk megint megyek egy UH-ra, mert három lehetőséget lát. Vagy a teszt volt rossz vagy méhen kívüli terhességem van vagy később fogant és még korai szakaszba vagyunk.

Tiszta ideg voltam nyaralás alatt, azt vártam nem görcsölök-e, mert akkor rohanás az ügyeletre. Közben óvatos voltam, inkább nem fürödtem. Hétfőn vissza a dokihoz, ismét UH, és igen ott volt végre a petezsákom! Még akkor lehettem olyan 5 hetes terhes, így szerencsére az utolsó variáció jött be.

Ismét problémamentesen telt a terhesség megint híztam 17 kg-ot, ami nálam nagy eredmény, mert vasággyal vagyok 46 kg, szokták mondani.

2009. 02. 19-re voltam kiírva, a terhesség 33. hetétől már nyitva volt a méhszáj, így szigorú fekvésre ítéltek, ha nem mehetek a kórházba, oda nem akartam menni, nem akartam itt hagyni Kevint. Kicsit nehéz volt betartani, mert abban az időben kezdett el felmászni mindenre a sok futkározás mellett.

39. hétben egy pénteki napon még elmentünk Anyummal meg a gyerkőccel nagybevásárolni, de már nagyon nehezen mozogtam meg sokat keményedett a hasam, mondtam is utána, ez volt az utolsó, nem vezetek többet, mert tényleg saját magamat fogom bevinni a szülészetre. Igaz, azért a szatyrocskám mindig a kocsiba volt!

Még délután csavarogtunk egy kicsit egy néninél dumcsizni majd haza, mert jött a nővérem hozzánk. Elkezdett viccelődni biztos most fogok szülni, mert ő kijött hozzánk, én nevettem egy jót, hogy én bizony péntek 13-án nem akarok szülni. Este 7 körül mondom, menjünk ki a nappaliba, míg ti játszatok Kevinnel, egy kicsit én lepihenek. Abban a pillanatban, hogy elhelyezkedtem, éreztem egy gyenge fájást, de ez nagyon gyenge volt. Utána jött megint egy gyenge, majd rohantam a vécére, mert ment a hasam. Gondoltam, itt nincs mese, megyünk szülni! Zuhanyoztam, szóltam a férjemnek készüljön. Pont jó volt, mert el tudtam köszöni Kevintől nem éjszaka kellett elosonni. 1/2 8 után értünk be a kórházba, olyan mázlim volt, hogy megint ügyeletes volt a Dokim, mint az első szülésnél. Megvizsgált már 4 ujjnyira nyitva voltam, de most nem fájtak annyira a fájások, pedig már kétpercesek voltak. Kínomban kérdezem a Dokit, hogy van-e itt vécé a vizsgálóban, mert nekem beöntés se kell, de rohanom kéne. Ö még gépelt a szülésznő meg kísért az előkészítőbe. Letudtam, lezuhanyoztam és mentem ismét az egyágyas szobába szülni. Kaptam az infúziót, meg amit kell, már nagyon sűrűek voltak a fájások, de valahogy nem fájt annyira. Jött a Doki megvizsgált, burkot repesztett és szerencsére tiszta volt a magzatvizünk. Megnyugodtam hátha most másképp lesz, mint először és nem veszik el tőlem megint a pici fiamat. Beengedték az Uramat is kicsit még beszélgettünk, majd szóltam, hogy hívja a szülésznőt, mert nyomnom kell, bejött és mondta, hogy ne nyomjak, mert még korai, de én mondtam, hogy nekem nagyon kell. Behívta gyorsan a Dokit, hogy nézzen meg, majd mondta, jó, akkor most próbáljak nyomni egyet. Annyira jól sikerült most, hogy hívni kellett valaki mást, hogy gyorsan szétkapja az ágyat, mert az én Döncikém már jött is kifelé. Két nyomás és kint is volt. El se hittem, hogy most ilyen könnyen ment. Viszont ennek az ára, hogy nagyon szétrepedtem, de ez akkor nem érdekelt. Utána annál jobban, mert nagyon fájt a varrás is meg a következő napokban minden mozdulat. Most arra is volt erőm, hogy kukucskáljak a lábam között, hogy mit csinálnak vele meg az Uram, hogy vágja el a köldökzsinórt. Sajnos az elsőnél lemaradtam róla, mert akkor még mindig a nyomásra koncentráltam:)

Kezembe adták azt a gyönyörűséget és csak néztem, tiszta olyan volt, mint Kevin 2 évvel azelőtt. Azt éreztem, hogy én még szeretnék ilyen boldogságot egyszer. Péntek 13-án, este 9 óra 5 perckor megérkezett Erik baba 3550 grammal és 54 centivel. A nevét a nagytesó választotta.

Most együtt töltöttük a napokat a kórházban, teljesen más volt, egyszerűen jó. Így utólag még jobban sajnálom, hogy az elsőnél ez nem adatott meg!

Mikor hazaértünk, azt hittem Kevin a nyakamba borul, de ő csak a kistesójára volt kíváncsi, már nagyon várta haza.

El se tudtam képzelni, hogy lehet két gyereket egyformán szeretni, de ma már tudom, igenis lehet. Mind a kettőt az életemnél is jobban szerettem!

1-2 év múlva szeretnénk még egy 3. babát, aki remélem kislány lesz, de ha nem az se baj. A lényeg, hogy egészséges legyen.