Ha nem mondhatod el senkinek, mondd el hát mindenkinek! (beszélgetés)
Gyógyulj meg hamar, itt a tavasz!
Tettem fel pár képet, itt nagyon sok ibolya van már mindenhol.
A Facebookon megjelent egy bejegyzés, Orfűn is virágzik az ibolya az erdő szélén. Több színben is. Pedig idén talán Baranyában volt a legtöbb hó.
Télen is volt rajta egy pár, de most rendesen virágzik.
Én sajnálom azokat az állatokat, akik nem tudnak elmenekülni. Belegondolok, hogy az én cicáim is kimennek kicsit szétnézni és elkapja őket a tűz, ebben a szeles időben gyorsan terjed. soha nem tudnám meg hová lettek.
Nálunk drónnal is figyelik a gyújtogatókat, főleg akik még gumit is égetnek.
Ibolya? Még a levelét se látom, hogy kelne. Hát hiába, itt északon minden más.
Nekem jobban az árnyékosabb helyen van.
Pont így volta, ,,mire azt gondoltam elmúlik,,megint jött.
Aztán kivásott valahogy.Van remény:))
Itt vannak az első tavaszi napok, már pont most láttam, hogy ég a hegyoldal. Megindult a gyújtogatás, minden tilalom ellenére. Soha nem tudják kinyomozni ki tette.
Nálam teljesen kinyílt az ibolya.
Én is így vagyok. Több, mint 4 hete hol jobb, hol rosszabb. Antibiotikum, mindenféle csodaszerek, de még mindig nem az igazi.
Szépet mindenkinek.
🎇🌠🎇🌠🎇🌠🎇🌠
A ropi, perec mellé csak colát kell inni. Ezt hidd el, így van. A lányom tanulta még az egyetemen egy 90 éves professzortól. Hasmenés az ropi-cola. Nálunk bevált.
Jó estét mindenkinek🦉🌟🍵🍋🟩🍵🍋🟩🍪
Nagyon jó idő volt,,ibolyát még nem találtam idén.
Szép estét.
Voltam lent én is. A metszés és a levelek gyűjtése megtörtént. Jól gazosodikis. A Katica virág sűrűn kikelve az ibolya tele virággal.
Mindenkinek szép kora estét kívánok. Még mindig nincs sötét. Ez nagyon jó. 😊
Gyors gyógyulást kívánok, folyadék legyen bőven. 🍵🍋 🥨 Sós perec és ropi is jó ilyenkor. 😉 Férjed el ne kapja a betegséget! 🙏
Gyógyulj gyorsan,igyál sokat.
Pihenj,,ez nagyon legyengít.
Sajnálom.🍵🍋🍊🍵🍵🍵
Szép napot mindenkinek!Nagyon szép idő van,ma van a farsang temetés,ez az utolsó napja.Ilyenkor van máglya gyújtás,és elégetik a telet a Busók.Sajnos nem tudok menni semerre,elkaptam ezt a fránya vírust,hányás,hasmenés!Legalább is azt mondták most ez a járvány a divat!Nagyon fájdalmas,és kellemetlen,nekem ugyan csak hányingerem volt...na de a többi!!!Majd csak túl leszek rajta!Ti is vigyázzatok magatokra,nehogy elkapjátok!
Asszem csak megfáztam.
Az meg majd elmúlik.
Kint molyoltam az udvaron, most jöttem be.
Délután még kimegyek.
Teljesen tavasz van.
Itt meg egészen estig úgy süt a nap, hogy jó meleg van.
Szép napot kívánok mindenkinek.
Elég hideg reggel volt.
Már süt a🌞.
Megyek le én is.
Szép napot mindenkinek🌞
Piacoztam egyet,meglepően kevesen voltak ,,vettem mézet,kis csípős zöldpaprikát,,retket,gyömbért, kis házikolbászt.
A vetőmag bolt is elcsábított,,na ott sokan voltak:))
Minden csupa barka,,meg ilyen kis cserepes tavaszi virágok,,színek mindenhol:)
Jó reggelt mindenkinek..☕🍀🌞🍀‼️
Jó éjszakát, szép álmokat.
További ajánlott fórumok: