Gyermekvállalás 45 év felett... a folytatás

Ott ért véget az előző írásom, hogy találtam egy orvost aki szoba állt velem, komolyan vett és elkezdtük a kivizsgálásokat.

A Norcolut visszahozta a ciklusom és elsőnek a vérvétel volt terítéken. 2. ciklusnapi eredménnyel mentem a doktorhoz, peteérést néztünk és ezzel együtt két nap múlva átjárhatóságit is csinált. Ultrahangos fizetőset választottam, mert mondta, az kevésbe drasztikus. Nem fájt, átjárható volt minden.

Közbe volt tüszőm és tudtuk, mikor kell együttlétet megejteni. Eredmény nem volt sajnos, de a következő ciklusban ugyanúgy nem. Viszont addigra megjött a 21 napi vérvételi eredmény és kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van, amire paleo diétát és Merckformint irt elő. FSH 4,99, csodaszép 32 mm tüsző ért be, de megint semmi, pedig progeszteront is pótoltunk.

Következő ciklusba kilátásba helyezte, hogy stimuláljuk hormonnal a peteérést, de a 2 napi vérvétel hirtelen a 4,99-ről 44-es FSH-t produkált. Ez a helyzet sajnos romlott.

A rá következő, harmadik ciklusba mar 60 fölött volt az FSH, a növekvő tüsző elsorvadt és nem vastagodott a méhnyálkahártya sem. Még tett a doktor egy próbát fogamzásgátlóval. Egy ciklus végigszedése két egymást követő menstruációt produkált, majd megint nem jött meg. Néztünk ultrahangot, méhnyálkahártya vékony, petefészkek üresek. Na akkor tudtam, hogy itt a vége. 4 év klimax után 46,5 évesen végérvényesen elmúlt!

Elmúlt? Dehogy! Hiszen a doktorom mar a hormonjaim szórakozása kezdeten elkezdett diplomatikusan terelgetni a petesejt donáció felé. Párom nem igazán volt lelkes, önmagában a babaprojekttől sem és ezért volt ennyire bonyolult minden. Brno egy elérhetetlen álomnak tűnt és éjszakákat töltöttem azzal, hogy gyűjtsem az erőm. Hogy belássam, nincs más út. Hogy mindent egy lapra tegyek és elmondjam neki. Július 31. éjszaka volt, amikor lefekvés után összeszedtem minden bátorságom, erőm és fájdalmam, hogy közöljem vele,, hogy nekem Brno az utam.

Valójában annyit tudott mondani, hogy nem tud mit mondani, adjak időt. Adtam hát. Két hét múlva újra felhoztam a témát, de hallani se akart az egészről Rettenetes helyzet volt, viszont eldöntöttem, akár egyedül is végigviszem és az ő döntése, velem tart-e. De végtelen boldogság volt, amikor estére mégis rábólintott. Ez idő tájt volt egy rádióműsor, amiben egyik brnói klinika magyar orvosa beszélt a donációról Ittam minden szavát.

Egy hét múlva elküldtem a kérdőívet az egyik klinikának. Kértek néhány alap vizsgalatot, de a sors megint közbe szólt és mindketten elkaptunk valami nyavalyát egy gyógyfürdőben. Antibiotikum kúra következett, ami miatt nem léphettünk. Ezalatt elmentem endokrinológushoz. A doktornőről sok jót hallottam és fizetős rendelésre mentem, de olyan dolgokat mondott, ami megint kiütött. A mondatot, hogy "jól meggondoltam-e", meg hogy "menjek haza és örüljek hogy van két gyermekem", még csak lenyeltem, de amikor úgy nyilatkozott a donációról, hogy az olyan, mintha megcsalna a párom, meg hogy a lányom is adhatna petesejtet, amit az apja spermájával termékenyítenek meg, már nem emésztettem meg. Megköszöntem a jó tanácsokat, fizettem és mentem. Ennél gusztustalanabb és felháborítóbb megnyilvánulásokat se előtte, se utána nem hallottam.

6 hét antibiotikum, utána +4 hét várakozási idő után, november közepére kaptunk időpontot spermavizsgálatra. Párom kijelentette, csak a saját anyagával hajlandó. Én közben bejelentkeztem immunológiára. Akadozó kommunikáció a brnói klinikával, meg bugyuta feltételek miatt másik két klinikával is felvettem a kapcsolatot, majd azt választottam, ahova a barátnőm is jelentkezett. Menstruációm azóta se volt, de hát ezt tudtam. Egy hónapon belül felgyorsultak a dolgok. Megkezdtük a próbaciklust, megjártam az immunológiát és leiden kort is nézettem, megtörtént a spermavizsgalat.

Párom eredménye kiváló lett, leiden negatív vagyok és immunológiailag se volt gond.

Igaz a doktornőtől is megkaptam, hogy ő ezt nem ajánlja, de hát ez már ugye elhangzott párszor. 47. szülinapom előtt néhány nappal megkaptam a kezelési protokollt és az időpontot, a beültetés február 17-re esett. Béreltem februári indulásig egy Bemer matracot, ezzel is javítván a dolgokat.

Boldogság volt, meséltem fűnek-fának, hogy megyünk Foglaltam szállást arra a hétre egy wellness szállodában, elutaltuk a klinikának a kezelés 1/3-át... minden sínen volt. December 28 ig! Akkor érezte párom megint a nyomást meg szurkálást alhasba. Január 1-jén fogadta az orvosa. Megnyugtatott, csak ici-pici felfázásos gyulladás, nem lesz baj. Mindössze 10 nap antibiotikum. De a 10 napból 25 nap lett. Január 25-ig szedte párom a gyógyszert és ezt már tudatnom kellett a klinikával, aki a stimuláció kezdete előtti este állította le a protokollt. Nem tudom kifejezni a következő heteket. Főleg a tüszőpunkció meg a tervezett beültetés napját. Új orvost kerestünk páromnak. Február 8-ra volt időpont, ami előtti este párom bedobta az unalmast és nem ment el orvoshoz, mondván elege van és Brnóba se jön

Akkor ott összeomlott teljesen a világom Majd egy hétig nem beszeltünk, mire végül elé álltam, hogy döntenie kell. Újfent átbeszéltük, hogy együtt folytatjuk. Ezen hónapok alatt megszakítás nélkül szedtem a fogamzásgátlót ciklusfenntartás miatt. A lassan visszaeső vércukor miatt pedig vettem egy vércukor merő készüléket és nemes egyszerűséggel mindent amit ettem, listáztam. Vércukor evés előtt, majd egy órával utána Új időpontot kertem az urológusnál, eljutottunk, nem volt gyulladás. Írtam a klinikának, aki egy hét múlva kitűzte az új időpontot. Ekkorra már tudtam, miből mennyit ehetek és mit nem. Meglepően széles volt a választék a fogyasztható élelmek terén.

Sikerült a kifizetett egy hét szállást is áttenni, minden ment tovább. Párom szedte a vitaminokat, a tömérdek növényi cuccost és imádkoztam. Eljött a depot szuri napja, amivel gyakorlatilag leállították a saját hormontermelésem, hogy megkezdődjön a kívülről adagolt, hormonos felépítés. Meglepetésemre, az ösztrogén kezdése napján jött meg és nem múlt el az ösztrogéntől, mint próbaciklusban, pedig mar felépítési szakaszban voltunk. Mire 6 nap múlva végre elmúlt, gyenge vérzés maradt. Közben a vesém is 3 napig fájt és mindenki beteg lett körülöttünk A klinika nem változtatott a gyógyszerezésen, de végül keddre, ami a 10. nap, elmúlt a gyenge vérzés is. Nagyon féltem a csütörtöki ultrahangtól, hogy ennyi vérzés miatt nem lesz meg a méhnyálkahártya vastagsága, de majd leestem a vizsgalóasztalról, mikor 11 mm-t látott a doktor! Közben újra páromra koncentráltam, mert megint nem volt jól. Még 3 nap az indulásig! Szombaton újra véreztem. Hívtam a klinikát, ahol azt mondták, nincs hétvégén orvos, majd kedden megnéznek. A párom jól kiakadt, hogy elege van már. Pár óra múlva viszont ágynak esett a szokásos, alhasi szurkálással... Ott végem volt. Már pakoltam a bőröndöt és hirtelen megint minden elérhetetlen távolságra került Csodálkoztam, hogy van még könnyem Tudtam sírni míg ő aludt...

Vasárnap reggelre elért a teljes megsemmisülés. Csak feküdtem, néztem kifele a fejemből. És barátnőm rám írt, hogy szedjem össze magam. Holnap megyünk, mert egy napon volt az időpontunk a klinikán. Nehezen, de sikerült életre kelnem. Aznap az első utam a nagyszüleim és dédszüleim sírjához meg a templomba vezetett. Onnan mentem szüleimhez elköszönni. És útközben rám tört, hogy megjön basszus. Azután azt mondtam: NEM. Ki fogunk menni! Ott leszünk a klinikán és sikerül a baba!

Délelőtt megejtett néhány utam alatt kiderült, csúszik az autóm kuplungja. Hiába volt felkészítve, megtankolva az útra, az utolsó pillanatban a lemosatlan, kutyafuttában kitakarított kisbusszal, a kutyus biztonsági ülőkéjét jobb híján kettőnk közé rögzítve indultunk 2019.04.15-én útnak Brnó felé...