Gyerekkorom legkedvesebb vagy legcikibb története... (beszélgetés)

Sziasztok! Nekem is van egy sztorim....:)) Épp elkezdtem háttal mászni a lépcsőn lefele, nagymamám, teregetett az udvaron, és szólt, hogy álljak, meg, mert le fogok esni. Én persze, hogy nem álltam meg. A következő pillanatban pedig fejjel landoltam (kb. 1 méter magasból) egy vödörbe, ami ott volt a lépcső mellett. Még, jó, hogy üres volt a vödör...:)))) Lett egy hatalmas piros-kék-lila-fekete hupli a homlokomon.

A másik, amikor lehettem vagy másfél éves, anyával sziesztáztunk délután, csak én hamarabb felébredtem.......Unalmamban szétkentem egy tégely popsikrémet az ágy kárpitján... Anno még ilyen jó ragadós, szakál krémnek nevezett popsikrém volt :DDDDDD

Eszembe jutott, mikor gyerekként a szlovákoknál nyaraltunk. Apu így kért a szafari parkba belépőt:

"Cváj gyétyi és mi ketten!" :DDDD

Erről a sztoriról jutott eszembe egy másik!

Leningrádba utaztunk pár napra apu kollégáival és azok családjával. A szállodába untuk magunkat, hát kitaláltuk, hogy fogjuk a hajszárítót és úgy csináltunk, mintha kamera lenne és tekerő mozdulatokat tettünk. Sokan bevették és integettek össze-vissza. Jót nevettünk rajta!

régen a panelház hatodik emeletén laktunk..unatkoztunk,unatkoztunk a kis barátokkal,és nem tudtuk,mit lehetne még kitalálni,ami vicces is.megvoltak a kinder-tojás kis műanyag dobozai is,amiben ugye a játékok rejtőztek..kitaláltuk,hogy azokba vizet öntünk,meg a lufikba,és lehajigáljuk őket az ablakból a járókelők elé.tök jól céloztunk is,mindig eléjük esett,és megijedtek,hogy vizesek lesznek.mi gyorsan behúztuk a fejünket,és jókat kuncogtunk.egyszer két srác elé dobtuk le,voltak kb 20 évesek már...hát pechükre pont rá esett az egyik vállára..volt ám egyből kiabálás..

valamelyikőnk elöbb dugta ki a fejét,és nézett le,és észrevették a fiúk.nem telt el pár perc,és kopogtattak az ajtón.kinéztünk,és a két srác volt.akkor megijedtünk,még jó,hogy nem voltak otthon a szülők,és nem nyitották ki az ajtót,mert azt hiszem lett volna nevelés...sokszor nevettünk még utána ezen.

Egy van nekem is. Ha eszembe jut, még most is elvörösödik a fejem!

10 éves voltam. A házunk mellett volt egy ping-pong asztal, akkor divat volt pinyózni, (hú, már a szó is ciki!) az óriási tömbház majdnem egykorú gyerekei nagy csatát vívtak ott. Köztük én is, elég jól ment, volt saját ütőm. Rengeteget játszottunk ketten, hárman, amikor sokan voltunk, forgóztunk. Nem tudom, így van-e, de amikor hárman voltunk, és valaki egyedül állt az egyik oldalon, ketten meg a másikon, azt mi franciának hívtuk. Abban az évben Zircen nyaraltunk. Persze a szállodának is volt asztala. Kaptam ütőt, és amikor láttam, hogy valakik játszanak, én is odamentem. Egyszer egy fiatal pár játszott, én megláttam őket, szaladtam az ütőmért, aztán hozzájuk, és nagy örömmel megkérdeztem tőlük: "Franciázni tudtok?" Fogalmam nem volt, miért néznek össze ketten, és nevetnek rajtam, de a mai napig látom a lány tekintetét magam előtt. Aztán amikor megtudtam, mit is mondtam igazából, akkor jöttem rá, hogy jól leégettem magamat.

Azóta már nem "pinyózom".

:-)

Ez már nem annyira gyerekkori, mert középsuliba történt:

Másodikos gimis voltam, és imádtunk lógni az órákról. Szertatásként péntekenként már nem mentünk suliba. Egyik alkalommal úgy döntöttünk, hogy már szerdán sem megyünk suliba. De mivel mi nagydogát irtunk és az ofő csak nagyon indokolt hiányzást fogadott el ezért kitaláltuk, hogy felhívja a barátnőm, mintha Ő lenne az édesanyám. Igy is tettünk. Mondta az ofőnek, hogy nagyon beteg vagyok és nem tudok már azon a héten suliba menni. A vasútállomáson, ahonnan telefonáltunk épp csempéztek. Kérdezte is az oszim, hogy mi ez a nagy hangzavar. Mire az álanyukám azt mondta, hogy lakásfelújítás van épp nálunk és rakják a csempét. Az alakítás olyan jól sikerült, hogy az oszim úgy megsajnált, hogy azt mondta maradjak amig nem leszek jól. Annyira aggódott értem, hogy másnap este eljöttek meglátogatni a férjével a beteg diákjukat. Hát mondanom sem kell, hogy mit kaptam azért a tettemért. Nem dicséretet az biztos! :)))))

Gyerekkoromban történt:

Egyszer a szlovák hegyekbe nyaraltunk a szüleimmel és az unokatesómékkal. Libegővel mentünk fel a hegyre és vissza. Nekem akkor egy olyan vacak szemüvegem volt, amiben mindig kilazult a csavar és kiesett a lencse. Unokahugommal épp' felültünk a libegőre, mikor az a vacak szemüveg szétjött. Gyorsan utánakaptam a kibucskázó lencsémnek. Gondoltam, ha leérünk összerakom. Igen ám, de mivel elég erős lencse volt benne sokmindent nem láttam. Előrekiabáltunk az elöttünk ülő anyukámnak és nagynénémnek, hogy lent várjanak meg, segítsenek a kiszálásnál navigálni, mert elég homályosan láttam. Megjegyezném unokahugom már akkor dőlt a nevetéstől, apu pedig (aki mögöttünk volt) csak mondta a magáét, hogy milyen béna vagyok. Mikor végre leértünk olyan voltam, mint a vakegér, mentem a hangok után. Kicsit zavaró volt, hogy valakik szlovákul karattyoltak, de hát ugye nem értettem és csak mentem töretlenül a hangok után. Kiderült már kézzel-lábbal hadonásztak, hogy ne arra menjek, de erre csak azután jöttem rá, mikor nekimentem valamilyen karnak. Gyorsan a szemem elé kaptam a kezemben szorongatott lencsét, mire azt láttam, hogy apu és nagynéném férje riadt tekintettel néznek, veszettül kapaszkodnak és előre-hátra himbálóznak a libegőn a kiszállóhelytől kb. fél méternyire, alattuk pedig a hatalmas szakadék. Beletelt kis időbe, míg újraindították a szerkezetet. Azóta szállóigévé vált a családba, hogy 'Nem utazunk libegővel?' ....Ja és azóta kontaktlencsém van! :)

Annak idéjén,még úttörő korunkban a következő feladatot kaptuk:beszélgessünk második világháborús veteránokkal.Mi azt a módszert választottuk,hogy az utcán leszólítottunk idős bácsikákat,hogy nem voltak-e véletlenül veteránok.

Hát nem sokan,és nem szívesen beszéltek róla,sokan hallgattak a véleményükről abban az időben,így kevés történetet tudtunk írni.Muszáj volt tovább "vadászni" az utcán.Egyszer egy idős bácsit láttunk meg.Egymásra néztünk a barátnőmmel és sietni kezdtünk utána.Erre az öregúr is gyorsított a tempón.Mivel nem bírta szusszal utólértük őt,mire megfordult és ijedten kiabálta---nem vagyok veteráááán!!!!!

Sziasztok.

Biztosan mindenki életében történtek vicces és kedves dolgok.

Az Én egyik ilyen történetem nyolc éves koromban volt. Mivel valószinűleg előző életemben fiú lehettem ezért mindig a fiúkkal barátkoztam. Egyszer a szomszéd sráccal játszottunk az udvaron amikor észrevettük, hogy egy csapat darázs van egy csőben. Kitaláltuk, hogy ha egyik végén Ő fújja be a dezodort és Én a másik végét meggyújtom akkor kinyirhatjuk a Őket. Hát igy is tettünk, csak kissé elszámítottuk magunkat és a láng akkorát csapot, hogy szemöldök, szempilla és frufru nélkül maradtam. Borzalmas látvány volt, de még suliba is így kellett járnom.

Ma már jót derülök rajta, de akkor nem volt vicces. :)))))