Gabonafélék

A gabonanövények finom és rendkívül dús gyökérzettel, erősen kötődnek a talajhoz. Az érés folyamán átjárja őket, beléjük szűrődik a Nap átalakító ereje. Mindkét oldalról, a Föld és a Nap felől is átlépik a fűfélék lehetőségeit, amelyekhez maguk is tartoznak, és amelyek tulajdonképpen az elődeik. Ősidők óta erre épül az emberi táplálkozás. Ugyanis ezek voltak a megalapozói és kísérői az emberiség minden nagy kultúrájának.

Ősidők óta az emberiség egyik fontos, fajfenntartó tápanyaga a gabona. Mintegy 6000 évvel ezelőtt jelent meg a magvak királya, a búza; nyers formában olyan ideális arányban és mennyiségben tartalmazza az emberi lét számára szükséges szénhidrátokat, fehérjéket, zsírokat, szerves sókat, vitaminokat és rostokat, hogy önmagában is képes az életet fenntartani és továbbfejleszteni. Itt nem a kenyérre, különösen nem annak „mai formájára” gondolok.

A gabonafélék tehát felbecsülhetetlen erőkkel bírnak, valóságos „kozmikus konzervek”. Bizonyos kiegészítéssel szinte mindent nyújtanak, amire az emberi szervezetnek szüksége van a szellemi és testi teljesítőképességének fenntartásához és továbbfejlesztéséhez.

Ez sajnos mára már másképpen alakult. Finomítási eljárások következtében a gabona sokat veszített értékéből, és a burgonya bevezetésével a szemestermények sajnos méginkább kiszorultak az asztalunkról.

A helytelen táplálkozási szokásokon csak akkor változtathatunk eredményesen, ha a teljesértékű gabona ismét elfoglalhatja méltó helyét a táplálkozásunkban. Ahhoz, hogy élelmezési és konyhatechnikai szempontból megfelelően tudjuk kiválasztani a gabonát, figyelembe kell venni annak jellegzetes tulajdonságait.

Hét alapvető gabonafélét termeszt az ember: árpát, búzát, kukoricát, kölest, rizset, rozsot, zabot.

Ezenkívül ismerjük ezek különféle változatait, mint például: tritikálé (búarozs), törköly, stb. valamint azokat a növényeket, melyeknek magvait régóta gabonaként fogyasztják az emberek; ilyen például a cirok. Ide soroljuk a hajdinát (pohánka, tatárka), noha ez keserű fűféle, de táplálkozási értéke alapján a gabonákkal mindig is eggyenértékűnek tartották. Botanikailag a vadrizs sem gabona, de tápértéke miatt nagyrabecsült mag.

Az egyes gabonafajták jellemzői a származási helyükön uralkodó viszonyoktól függ. A gabonafélék érzékenyek arra a kapcsolatra, amely a kozmikus meleg- és fényforrás, illetve a földi természeti adottságok között fennáll. Ez kifejezésre jut a régi természeti népek mítoszaban is, ahol a gabonaféléket a „Földanyának” az Égből küldött isteni ajándéknak tartották.

A régi időkben minden népcsoportnak megvolt a maga gabonája. A kultúra, sőt az egész etnikum jellegét az adott táplálék erősítette, növelte.

Az őslakó indiánok a kukorica-istent imádták, az észak-európai ősnépek harcra tüzelő eledele a zab volt, míg Keleten az alaptáplálék a mai napig is a rizs. Afrikában a köles és a cirok rokonsági köréhez tartozó magfélék terjedtek el. A Földközi-tenger vidékén, Elő-Ázsiában valamint Európa középső részén a búzát, a rozsot és az árpát fogyasztották.

ÉSZAK

zab

KELET

rizs

KÖZÉPPEN

árpa, búza, rozs

NYUGAT

kukorica

DÉL

köles

Az emberek népenként, népcsoportonként más-más táplálékkal élnek. Bár vannak kimondottan hús- vagy halevő népességek, mégis azt mondhatjuk, hogy az emberiség zömének táplálékát a keményítő tartalmú (szénhidrát) növényi részek adják. Az elmélyedt természetszemlélet számára az sem mindegy, hogy egy táplálék a föld mélyén, sötét és nedves közegben terem, vagy a levegőn, szélfútta, napfényre tartott virágzatban.

A mai ember, aki „nemzetközi módon” táplálkozik kihasználhatja e speciális tulajdonságokat. Feltétele is van azonban ennek:

- a megfelelő gabona kiválasztásához figyelembe kell venni annak jellemző tulajdonságait;

- a gabonának a terméstől az elkészítésig teljes értékűnek kell maradnia.