Fontosnak tartjátok-e gyermekeitek életében a konfirmálást, bérmálkozást? (beszélgetős fórum)

Kisebbik fiam volt első áldozó. Akkoriban újították fel a templomot, külön adományt szedett a papunk( előtte pár évvel szintén elég nagy összeget).Kb fél fizetés volt kettőnk után, ez elég nagy érvágás ha hozzá vesszük az egyházadót.Aki nem volt hajlandó megfizetni annak a gyereke nem birmálhatott áldozhatott.Na onnan egy enyhe hányinger volt bennem, és maradt is. Munkatársam gyereke a szomszéd városban áldozott ezért. Egyszerűen egy kereső volt 3 gyerekre , feleésge beteg,vagy agyerekei esznek vagy áldozás.

Nem engedett a pap, hiába ment a püspökhöz a levél...

Maradt az egyházadó, de többet egy kanyit sem adok önként...

Igen, de! Ez had legyen a család, az egyén döntése,

Nincs joga senkinek a kerítésen kívülről bekiabálni.

Hit szerintem is csodákra képes, de ennek semmi köze a templomhoz... Nevetséges az egész a sok álszent, képmutató templomba járó emberrel a papi hivatással az élen...

Tisztelet az elenyésző kivételnek!

Vannak csodák! Nézz csak körbe! Sokszor már az is csoda hogy élünk és lélegzünk. Hogy emberré fejlődünk... de én pl. imádom a természet lágy ölének csodáját: a kis apró fűszálat, nézni, ahogy egy magról gyönyörű virág fejlődik, az eső kopogása, vagy egy beteg ember meggyógyulása, ill. a 88 éves mamám, ahogy tartja magát, pedig nem volt soha könnyű élete, vagy ha már a templomnál vagyunk, a mozaikablakon átsütő napsugár, mely földöntúli hangulatot kölcsönöz neki és így tovább.

Csak rajtunk áll, vagy bukik, hogy észrevesszük-e a világ "apró" csodáit.

Én egyetértek ezzel. Ráadásul a reményhez is köze van, amit ugye sosem szabad feladni, Bucika!

Hit, remény és szeretet :)

:) Úgy látom van amiben egyetértünk. Mindenkinek meg kell találnia miben is szeretne hinni. Az erőszak soha nem jó.

A templomok pedig szépek, mindenkinek érdemes betérni néha. Én is szeretem a hangulatát.

Egyébként engem is megkereszteltek és református vagyok, de nem neveltek vallásosnak.

Volt egy kísérlet, már nem tudom mikor és hol, de azok a betegek akikért imádkoztak, hamarabb meggyógyultak.

Én erre az agykontrollt használom, az is megteszi :)

Igen, általában ezért ugranak egymásnak a különböző vallásúak :) de nem mindenki. Amíg nem akarnak rámerőszakolni valamit, addig szelíden megvagyok mindenkivel. Utána inkább elkerülöm :)

Nem mellesleg nem tartom felsőbbrendűnek magam, mert engem reformátusnak kereszteltek, de örülök, hogy református vagyok.

Én meg azért megyek be egy-egy templomba, amelyben még nem voltam, hogy lefotózzam. Miután körbejártam, leülök egy csendes sarokba és újra szemügyre veszem a freskókat és festményeket, elmerengve rajta, hogy mennyi munkába telt felfesteni őket... közben imádkozom... aztán hazamegyek.

kérdezzetek meg egy iszlám, mohamedán, muszlin, zsidó embert, hogy akar-e az lenni... Ebbe született bele. Ehhez képest nálunk... Szóval nem államilag diktált.

És hozzátartozik a kultúránkhoz: tudják, mit jelent az advent, a fenyőfa, a koszorú, a karácsony, a balázsolás, a hamvazószerda, barkaszentelés, a nagypéntek és húsvét, mindenszentek és halottak napja. Azt szoktam mondani a szülőknek, hogy ha a gyermeket majd felnőtt korában el kezdi taposni az élet, és ha nem az alkoholba menekülnek, hanem elmennek a templomba imádkozni és sírni, akkor már nem éltem hiába. Ne beszélj csúnyán, tiszteld apádat és anyádat, nevelőidet, ne ölj, ne hazudj, ne lopj, ne henteregj össze-vissza, más házastársát ne kívánd. Merd bevallani a rosszaságaidat, legyél egyenes, őszinte és nagylelkű. Segítsd a kisebbet, a gyengébbet. Ha ebben van valami rossz... mindez harmadikos-negyedikes korára.

Mindezekbe még senki sem halt bele.

Szerintem ebben is meg kell adni a gyerekeknek az alapokat,úgy,mint az iskolában.

Oda is beíratjuk őket és slussz....

Nincs az,hogy majd eldönti.

Ez is egy fontos állomása az életüknek,de kezdem úgy látni,hogy lehet,hogy kissé maradi vagyok?

Én igenis fontosnak tartom.

Na látod, a más vallású hívők nem csípik egymást, most írtad éppen... Mindegyik a saját vallását tartja felsőbbrendűnek, értékesnek.

Ha bemegyek egy templomba, megnézem milyen szép és ennyi. Aki hívő az meg imádkozzon ahogy akar. Minden vallás rákényszerít valamit az emberre szerintem.

Ha hívő akarnék lenni a Buddhizmust választanám, mert ott nincsenek dogmák.

Ööö... a jehovizmus egy irányzat, inkább szekta, mint vallás, vagyis nem elfogadott. Persze, nem ezen múlik, amiért az emberek nem kedvelik a jehovistákat, hanem az ő hozzáállásukon. Hiszen melyik ember szereti, ha rákényszerítik a saját akaratukat és azzal traktálják, hogy csak a jehovisták élig túl a világvégét? :)

Itt "csak" ennyi a probléma.

Egyébként én is annak a híve vagyok, hogy ismerjük meg a többi vallást is.

Még tini koromban pl. a barátnőmmel bementünk a pécsi zsidó zsinagógába megnézni egy misét. Hát, megnéztem. Nekem nem jött be. Ráadásul ott is volt egy erőszakos öregasszony, szinte nekünk jött, amikor ugye nem tudtuk a szokásokat, ezért nem mindent csináltunk úgy, mint ők, bár igyekeztünk (kérdés, hogy egyáltalán kellett-e volna, hiszen mi reformátusok voltunk, nem viselkedtünk tiszteletlenül ettől függetlenül, csak épp nem álltunk fel esetleg, amikor a nyanyus úgy gondolta - de ez olyan dolog, hogy amikor bemegyek egy katolikus templomba, reformátusként, én nem térdelgetek, meg verem a mellem, mint ők... viszont elmondom a miatyánkot velük, s köszöntöm a másikat a béke jelével, mert az tetszik! - miért kéne olyat csinálnom, amivel nem értek egyet, amit nem tartok értéknek?).

Az időt kellemesen együtt tölteni keresztelő nélkül is lehet. Mi ezt az utat választottuk. Az én gyerekeim is ismerik a biblia történeteit és más vallásokat is. A XXI. században, a tudományok világában szerintem sokkal praktikusabb, ha valaki saját maga erejében hisz és magában bízik. Vallás nélkül is sokan élünk tiszteségesen és békében. A vallás csak összeugrasztja még ma is az embereket. Miért kell, hogy fontos legyen? Milyen jó oldala van a hitnek? Miért kell más valakiben hinni és nem saját magunkban?

Miért rosszabb jehovistának lenni, mint katolikusnak, vagy reformátusnak? Az is egy vallás...

Hát, mivel csak most olvasom soraid, s a Húsvét már eltelt... csak minden jót tudok kívánni viszonzásul :)

A hit szerintem megerősíthet, reményt adhat, bizonyos időkben.

A vallás akkor mindegy, hogyha a másik ember nem akarja ránk kényszeríteni. Nem tudom, lehet-e több vallást hinni, vagy gyakorolni? Én mondom, úgy vagyok vele, hogy reformátusnak kereszteltek, viszont katolikus férjem révén katolikus esküvőnk volt - ha lehetett volna azért inkább uni... na mi is az a szó, amikor a kettőből csinálnak egyet? - csak nem találtunk papot hozzá itt vidéken.

A lányunk is katolikus lett, de ugyanúgy lehetett volna református is. Nem azt mondom, hogy mindegy, de ha olyan a pap bácsi, mint amilyet Mohácson ismertem meg, akkor szíves örömest járatom majd hozzá katolikus létére is.

Igyekszem elfogadni a másik vallását. A nagyon ájtatos embereket viszont nem értem. Vagy a látszat vallásúakat. Akiknek ott a rózsafűzér a kezükben, minden vasárnap hangosan mormolják az imákat... de a mindennapi cselekedeteik messze elütnek attól, amit képviselni akarnak.

Az egyik legjobb barátnőm apáca. Ő is református hitben nevelkedett és nagyon vallásos volt mindig. A szüleiben egy világ omlott össze, amikor a lányuk átkeresztelkedett és ferences rendi nővér lett. Legelőször csak én álltam mellette. Hiszen csak annyiban változott, hogy más vallást vett fel, nekem ugyanolyan maradt. Jó, mondjuk vannak fura szokásai, hogy pl. ha jön hozzánk, akkor nem aludhat itt... de én ugyanúgy szeretem, mint eddig. A gimi óta a barátnőm. Azóta meg már jópár év eltelt, 33 vagyok :)

Az unokaöcsém döntését már nehezebb volt elfogadnom, mert őt meg bekebelezte egy jehovista csoport... és egy időben nagyon erőszakos volt, mindenkit meg akart téríteni a családban. Aztán mikor rájött, hogy mi szilárdan állunk református hitünkben, többé már nem próbálkozott hálisten. Rossz lett volna elveszíteni emiatt, hiszen őt is szeretem.

Minden ilyen témánál elhangzik,ha felnő akkor majd ő eldönti.

Pedig ezzel ,pont a szülő dönt. Nem keresztel,így nem konfirmálkozik a gyerek,nem hall semmit a hitről,így felnőt korában sem fog dönteni semmiről,mivel azt sem tudja miről is kéne.

A megkeresztelt és valamennyire hitben felnőtt ember tud csak dönteni,akarja e folytatni a vallásos életet vagy teljesen szakít vele.

Ha megismerteted vele és szívesen megy, akkor miért ne?

Református létemre én is jártam egy időben katolikus ifjúsági összejövetelekre, mert jól éreztem ott magam.

Hát, olyat kell választani, aki szereti a gyermekünket. Egyébként igazad van, az én keresztszüleimet sem láttam igazán a keresztelőm óta (ami kis csecskó koromban volt ugye:) tulajdonképpen nem is ismerem őket... :( hát, igen, ilyet nem is szabad választani!

A másik meg viszont, hogy attól, mert valaki keresztszülő, ne legyen elvárva tőle, hogy örökké pénzelje a gyereket. Ha engem kérnének meg keresztszülőnek, akkor vállalnám, ha ismerném a gyermeket természetesen és persze vennék neki ajándékot, de nem ezen lenne a lényeg, hanem a közösen eltöltött időn is.

És abban is igazad van, hogy nem csak a vallásban lehet hinni.

Viszont, nem rossz hinni valamilyen vallásban, ha olyan életet él is mellette, ami becsülendő. S erre most nem az ájtatoskodó, bort ivó és vizet prédikáló embert értem.