Ti támogatjátok anyagilag a gyermekeitek életkezdését? Ha nem, akkor miért nem? (beszélgetés)
Az eletkezdeshez hozzatartozik egy jo vegzettseg; legyen az piackepes szakma, diploma. Aztan johet nehany ev szakmai gyakorlat.
Az sem art, ha az ifju gondol a jovojere, ennek fenyeben mar nem veri el az osszes havi keresetet.
Persze ehhez az is kell, hogy a szulok is peldat mutassanak.
Szoval nem csupan azt tekintem tamogatasnak, hogy a kezebe kap nehany milliot, hogy lakast tudjon maganak vasarolni.
Még jó, hogy legalább egy gyermeke született nagyanyádnak... :)
nálunk biztos valami oka lehetett,a nagyanyámnak egy gyereke volt,a szülésnél valami baj volt,a testvérének szintén egy,igaz későn szült,a fiútestvérének egy sem.a nővére viszont rá tett vagy 8 gyerekkel.de az ő gyerekeinek sem lett több,maximum kettő.
Sajnos nehézségek mindig adódnak, így ha az ember arra vár, hogy majd boldog leszek, ha ez meg ez meglesz, akkor sosem lesz boldog. Az elégedettség és a boldogság belülről fakad, nem pedig külső tényezők eredménye. Tudom, hogy ez közhelyesen hangzik, de mégiscsak igaz. Különben csak az lehetne boldog, akinek megvannak azok a bizonyos vágyott dolgok. Csakhogy a jó anyagi körülmények közt élő embereknek is vannak problémáik, és van köztük nem egy depressziós is. Ahogy a szerényen élő emberek közt is vannak boldogok. Értem, hogy mindennél jobban vágysz családra, és most úgy érzed, hogy te csak akkor lehetsz boldog, ha gyereked van. De ez csak illúzió. Ha ne adj isten kiderül, hogy sosem lehet gyereked, akkor elkönyveled, hogy te akkor sosem lehetsz boldog, és elásod magad? Minden élethelyzetben meg kell találnod az örömöd, még akkor is, ha éppen várakozol valamire, mint most arra, hogy összegyűljön a szükséges tőke. Az már egy eleve szerencsés eset, hogy képes vagy megdolgozni azért, amit ennyire szeretnél. Vannak, akiknek még ez sem adatott meg. Fiatal vagy, egészséges, életerős, és van egy szerető párod. A többi rajtad múlik. Nem az számít, hogy mid van, hanem hogy hogyan érted el. Az élet meg nem egy eredmény, hanem egy folyamat, az az út, amit megteszel, és ami folyamatosan telik. Akkor is telik, ha siránkozol, és csak vágyakozol, és várakozol, és akkor is telik, ha közben megéled minden pillanatát. Amikor végre elérted a célodat, ha visszatekintesz mit fogsz látni? Sok elfecsérelt időt, ami tulajdonképpen az életed, vagy egy tartalmas, boldog életet? Azt hiszed, itt mindenki csak okoskodik, aki azt mondja, hogy ne hagyd magad meghatározni a múltad által, de elfelejted, hogy akik ezt tanácsolják, azok is egy-egy olyan életet élnek, amilyen a tiéd, és mi ugyanúgy teli van nehézségekkel, és hátráltató tényezőkkel. Senkinek sem fenékig tejfel az élet, csak te nem mindig látod, hogy másnak milyen terheket kell hordoznia. Ez a te életed, a te döntésed. Jogod van úgy dönteni, hogy azzal töltöd, hogy magadat sajnálod a múltad miatt, de gondold át, hogy érdemes-e.
van a falunkban 1-2 nagyobb család 7 gyerekkel , a gyerekeik + menekülnek szanaszéjjel és van közöttük olyan is aki egyáltalán nem akar gyereket még 1-2-t se !
amikor ide a faluba 46-ba betelepítettek az üresen maradt sváb házakba családokat , alig volt olyan család , ahol nem volt 7-8-9 gyerek :( talán egyedül Anyósoméknál volt 2.5 gyerek :) a 3. még a Mama hasába volt :) és már itt született , ahogy a férjem is néhány évvel később :) de nem soknak lett a családjában sok gyerek , aki cseppet is meggondolta , az nem csinált a ...... urat , magából + koldust :(
ugyan ez volt nálunk is.igaz,hogy hárman voltunk testvérek,a negyedik 21 évvel később lett.nem mi voltunk a faluban a legszegényebbek ugyan,de nagyon sok mindennek híján.valószínű azért van mindegyikünknek egy gyereke,az egyiknek kettő.
Olvashatunk cikkeket arról, hogy "azért vállaltunk nagy családot, mert mi is ilyenből származunk", hát ezzel egyikünk sem tudott azonosulni. Mindketten sokan voltunk testvérek, az alapvető dolgokért vívott harcból egy életre elég lett.
nem is.de mivel nekem kis szerencsém volt a kapzsiak miatt,megtehettem.
nekünk ezért is van egy.
:)
De. Azért van két gyerekünk, mert ennyire vagyunk hitelesítve. Biztosn önzők vagyunk, de kettő mellet magunkra, egymásra is van időnk, energiánk, s nem utolsó sorban kettőnek tudjuk a legnagyobb anyagi és érzelmi biztonságot megadni.
Úgy mondanám: szerencse kérdése IS.
Úgy kezdtük, hogy amikor meghalt a nagymamám, beköltözhettünk a kétszobás komfort nélküli házába, hogy ne álljon üresen, amíg a sok örökös vevőt talál rá. A rezsin kívül nem költöttünk rá semmit, a nagybátyáim nem kértek bérleti díjat. (Igaz, egyikük odacuccolt nyaranta az egyik szobába a gyerekeivel a belvárosi szűk lakásukból. Ki lehetett bírni.) Anyósomék meg is szóltak, miért vájdlingban mosogatok, miért nem építtetünk be mosogatót. Nem vettünk TV-t, nem jártunk nyaralni, eszementen spóroltunk a majdani sajátunkra.
Megérte, mert 4 évi kuporgatás után (közben megszületett az első fiam) el tudtuk kezdeni egy öreg ház átépítését.
Persze, nekünk se sikerült volna, ha a keresztanyám nem adja el nekünk jóval a piaci ár alatt, ráadásul részletre a szintén kétszobás komfort nélküli szülő házát, amin rengeteget dolgoztunk, mire 4 ember számára kényelmes otthon lett belőle.
hát nemtom :) én hatalmas szerencsénknek tartottam a lehetőséget amit kaptunk hajdanán / Bundy akkora hisztit csapott nekem // miközben éppen a nagybátyámék nyakán éltünk // h mért nem mentem olyanhoz ? aki épít nekem !!!! 1 házat ?! nemtom h , ő hol a rossebbe képzelte el , h a hátralévő 40-50 évét majd leélheti ?! azt mondta ő nem akar úgy kínlódni , mint a bátyja , aki a kezdésnél tényleg hónaptól- hónapig , fizetéstől-fizetésig kínlódott , mert még nem akarta felvenni az OTP-t ! aztán mikor fel is vette , akkor is továbbra is saját maga csinált mindent :( szépen precízen dolgozott , 100x precízebben , mint sok szakember , na de egymaga nem tud 1-2 év alatt fedélhez juttatni 1 családot a mindennapi munkája mellett ráadásul albérletből ! 10 évébe tellett , mire beköltözhettek , jó abból fele idő telt építkezéssel , úgy h csak a férjem volt a segítsége :( nem 30-40 millás a mi házikónk se , soha nem is fog annyit érni , de a 4 tagú családunknak pontosan elég volt , volt mindenkinek külön kis kuckó , nem kellett egymás hegyén-hátán......
volt 1 kolléganőm , akinek a férjének lehet ? h flúgja volt az építkezés ? de ő sok éven át folyamatosan építkezett , végül a legelsőt otthagyták a gyerekeiknek , a gyerekek nem akartak együtt , eladták és mindketten felépítették belőle a sajátjukat / én + annak is örültem , h erre az 1-re rátudtam beszélni a férjemet :) /
Én részben ezt tervezem. Van három gyerekem, de egyiknek sem fogok tudni házat a feneke alá tolni, ahogy a szüleim sem. Örültek, hogy kinyögték a saját házukat és minket felneveltek. Most akarok venni egy házat magamnak,és a meglévő jó lesz nekik kiindulási alapnak, hogy ne kelljen majd albérletet fizetniük. aki tud, elindul kevésből is, de aki nem tud elindulni kevésből, az sokból sem fog
hát ez az.egy gyereknek még ment,de többnek?
Senki nem számolt azzal, hogy a gyermekek száma mennyiben befolyásolja az életkezdési támogatást?
2, esetleg több gyerek elindítása gyakorlatilag lehetetlen. Teremtsen magának lakhatást a szülő, aztán még utána több házat, lakást? Eggyel még csak el lehet bírni...
Saját tapasztalatom alapján nem aszerencse kérdése. Ha valaki kezdetben ke
vesebbel is beèri ès nem rögtön egy30-40 milliós házat akar azonal Lajos gújabb divat szerinti euronics.b059@gmail.com kap, akpr leh egy élhető kènyelms háza. Ha nem hajlandő alábbadni az igènyeit kezdeTben, akkor későb is hiába akar elèrn, álmokat kerget
sajnos :( nagyon úgy néz ki :( / bár én úgy gondolom , h még a lányomnak is szerencséje volt , de sajnos a korosztályából már nem soknak :( sokan kaptak sokkal több lehetőséget nála , de nem tudtak élni vele :(
Azt gondolom, mi vagyunk az utolsó generáció, amely tagjainak még tudott mázlija lenni, ha csak egy kicsit is igyekezett.
.....persze , sokféle lehetőség közül hajdanán mi azt választhattuk , h 3 évig Anyum nyakán majd 4 évig a nagybátyámék nyakán lakhattunk , de utána beköltözhettünk a saját félig se kész házikónkba ....és hálát adok a Jóistennek , h Anyóskám nem kért belőlünk 1 hétre se , nemhogy 3-4 évre :) a férjem hajdanán kijelentette , ha megnősül , ha férjhez megy , ide egyik se !!!! meg is voltam sértődve , de szerencsénk volt , megoldódott a szüleim lakásával-házával h elindulhasson , de hozzátette a saját munkáját , és nem várta a sültgalambot , segíteni csak annak tud az ember , aki hajlandó megmoccanni , mert egyébként helyette ..... hát azért azt már nem ! hajdanán Anyósomék úgy kaptak házat , h a kitelepített svábok háza ittmaradt üresen 46-ba , ők abból kaphattak , sógoraim pedig 3 a másik + 4 gyerek után kapott lakást , hát ebből se kértem volna , mára + egyre carabb a helyzetük a fiataloknak ! nem tud 1 évi keresetéből megvenni 1 telket , nem tud létezni se ha lesz 1-2 gyerek + bankkölcsön .........nekünk még mázlink volt :)))))
Igen, a körülmények megváltoztak, de sajnos nagyon rossz irányba.
30-40 évvel ezelőtt sokkal könnyebb volt a gyerekek életbe indulását segíteni, mint az elmúlt kb. 15-20 év óta, amikor a legtöbb szülőnek az a fő gondja, hogy a saját lábán álljon, ne szoruljon a gyerekeire.
Megpróbálom visszaadni a gyerekeimnek az a segítséget, amit én kaptam. Megtehetném, hogy utazgatok, minden évben elmegyek külföldre nyaralni, de nem teszem, mert a két téma nekem nem menne együtt. Lemondok ezekről, mert a másik szempont fontosabb számomra.
Azt viszont egyiknek se engedném, hogy becuccoljanak hozzám a párjukkal, esetleg gyerekükkel, inkább hozzájárulnék az albérletükhöz. Szerintem ez a megoldás sokkal ösztönzőbb ahhoz, hogy erőfeszítést tegyenek a talpra álláshoz, mint élvezni a mamahotel minden előnyét.
aki teheti nyilván támogatja saját gyerekét,van aki a fizetés 80% oda adja férjhez vagy nősült gyerekének csak h kényelmesebben éljenek viszont a szülő meg szorong...
:)
Teljes mértékben egyetértek veled!
Nagy baj, hogy az ország lakóinak nagy része, még a falujából is alig tette ki a lábát, nemhogy az országból!
Így könnyű őket még jobban bezárkózottá tenni.
Minden ismeret fontos, és hasznos. lenne...
először ők is öten béreltek egy lakást.aztán úgy hozta az élet,meg a törvények,hogy nagyobb összeghez jutottam.
Erre az orvosságot nem egy saját tulajdonú ingatlanak hívják, hanem hat havi vésztartaléknak.
Köszi ;)
Belenőttek, nekik így természetes, bár néha van nyikorgás, de ez érthető, gyerekek. A lányom volt az utolsó az osztályban, aki mobiltelefont kapott, volt akinek 7-8 évesen már volt, ő csak akkor, amikor már egyedül jött haza 12 évesen. Azért állandó hiszti volt, de kibírtuk ;) Ő egyébként eléggé tudatos, pár éve még azt hittem, agyonütöm, idegrohamot kaptam minden egyes német leckeírásnál, már megvan a középfokú nyelvvizsgája.
Eric csak tíz, ő még csak most kezdi a nyekergést a telefonért. Viszont már őt sem kisérhetjük be a suliba, az edzésre ;)
Kár hogy nem lehet itt lájkokat nyomni, úgy egymilliót ;)
Ha valaki, ő nem dobálózik üres szavakkal, évek óta. Te egy hete sem regisztáltál, és egyetlen pozitív mondat nem hangzott még el a szádból.
Neki, nekem, itt mindenkinek tök mindegy, hogy te hogy érzed magad, neked viszont nem. Ha elfogadsz egy tanácsot, nem rugózol tovább a múlton. A szüleid valószínáleg képtelenek a szeretetre, egyéb okot nem tudok elképzelni arra, hogy valaki így beszéljen a saját gyerekével/gyerekéről. De jó úton haladsz, hogy te is ilyenné válj. Te sem tudsz szeretni, mert ha tudnál, nem nyilatkoznál így róluk.
Mindegy mi volt tegnap, az életedért, a gondlataidért, az érzelmeidért egyedül te vagy a felelős. Te tudsz változtatni. Ha egyedül nem megy, kérj segítséget, számtalan módszer létezik.
További ajánlott fórumok: