Miért támadják azokat a szülőket, akik vegetáriánus módon étkeztetik a gyermekeiket? (beszélgetés)
Na igen, az állati zsírok sem ártalmatlanok, igen, sőt, ha a mellrákot is nézzük, akkor már abban sincs nagyon különbség, hogy állati vagy növényi zsír volt a ludas, ha egyszerűen túl sok a zsír meg a hevìtett zsír. Mert a másik ilyen rák, amit kajával hoztak összefüggésbe, a mellrák és a zsírok (más faktorokon kívül, mint a szoptatás védő hatása, fiatalon szülés védő hatása, screening, stb)
És írtam én is korábban, hogy a többség csak napi 10g rostot visz be, jóval a minimum 30g helyett és a kívánatos 60g helyett. Egy túlnyomóan növényi ètrendben ez sose fordul elő, de azért ha sikerül a 60g, az olyan mennyiségű növènyi eredetű kaja, hogy igazán nem fog mellette az ember se zsírosat, se húsosat kívánni de tènyleg. Viszont ismered azt a telítettség èrzetet, ami állati fehèrje után van, na, ez azt vonja maga után, hogy az ember nem éhes, vagyis nehézkesnek találja azt, hogy megegyen annyi zöldséget, gyümölcsöt, ami garantálná a kellő rostot és ezért van az, hogy az állati fehèrje fogyasztás karöltve jár a rostszegénységgel.
Aztán persze genetika is meg minden, de én kétlem, hogy ilyen gyakori lenne a genetika, jobban bejátszik az életmód.
A szomszéd Svájcban pl szerintem nagyon undorítóan esznek, ahogy tapasztaltam, mégis hasonló kort élnek meg mint a japánok, mert az egészsègügy egyszerűen példás. A sógornőm ott szült, a kórház bejáratánál van egyből egy kézfertőtlenítő adagoló és az emberek használják is, így védik a kórház tisztaságát. És ez még csak a bejárat, de elárul sokat a mentalitásról:)
Lehetne mozogni otthon is, a terembe eljutás és hazajutás ideje is idő.
De mindenki a maga sorsának a kovácsa, akár orvos, akár civil ember.
Ez is tény.
Keveset tudnak mozogni sokan. Akik 12 óra műszakot lehúznak, van aki többet is, nem mindig van kedve futni, konditerembe járni.
Rendszertelenül étkeznek, az tény. Van amikor délután vesznek először ételt a szájukba.
Nem tudom mennyi az igaz ebből. De én még nem ismertem vega orvosokat, pedig sokat ismerek.
Ha ez tuti így lenne, csak nem ennének húst, tudatosan vállalva a vastagbélrákot.
Most indul egy országos, átfogó vastagbelet szűrő program nálunk. Legfontosabbnak találják a korai elváltozások kiszűrését, különösen polipok eltávolítását, mert igazolt, hogy idővel ezek el tudnak rákosodni.
Viszont nem bizonyított, csupán feltételezés, hogy a polipot okozHATja az állati zsírokban gazdag táplálkozás. A többi lutri.
/vastagbelpolip-tunetek-es-kezelesi-modok
Szűrőprogram szerint nem a húsfogyasztás okoz problémát, hanem a kevés rost. Vagyis leginkább a nokedli, kenyér, tarhonya, főtt krumpli, fehér rizs, amivel a húst fogyasztjuk :)
Rajta vagyok az ügyön magam is.
Nagy példa lehetne a kicsi fura Leuwenhoek, aki az első mikroszkópot összerakta saját csiszolású lencséiből, és 90 éves kort ért meg.
Másolom a wiki-s életrajzából: "1673-ban Leeuwenhoek leveleket kezdett írni az újonnan alakult Royal Society of Londonnak, és azokban ismertette mikroszkópos megfigyeléseit. A levelezés ötven évig tartott; a holland nyelven írt levelek angolra vagy latinra fordítva, gyakran különlenyomatként jelentek meg a társaság Philosophical Transactions of the Royal Society című lapjában. 1680-ban a Royal Society teljes jogú tagjává választották. Megfigyeléseit élete végéig folytatta. Az utolsó néhány levelében saját betegségéről (a rekeszizom helytelen mozgásáról) küldött részletes, pontos leírást."
Úgy látom, kialakult itt valamiféle félreértés: senki nem állította, hogy ha az ember húst eszik, akkor majd meghal vagy biztos végbélrákos lesz.
Az alapvető tény az, hogy az ember mindenevő, mert az évezredek alatt evolúciós okokból megtanult a szervezete jóformán mindenféle életkörülményhez igazodni, de ez nem azt jelenti, hogy minden természetben megtalálható tápanyagforrásra szüksége van.
A téma kiinduló biológiai alapja az, hogy az embernek nincs szüksége húsra az egészséghez vagy a fejlődéshez, tehát egy szülő sem veszélyezteti a gyermekét csak azért, mert vegetáriánus módon táplálja.
További ajánlott fórumok:
- Gyerekszáj - gyermekeink aranyköpései
- Negatív tapasztalatok a vegetáriánus vagy a paleolit étrenddel
- Ti támogatjátok anyagilag a gyermekeitek életkezdését? Ha nem, akkor miért nem?
- Meditáció az iskolákban? Mire nevelik a gyermekeinket?
- Tudsz venni ajándékot a gyermekeidnek Karácsonyra?
- Nem a gyermekeidért élsz