Ez már bántalmazás? (beszélgetés)

Mióta vagytok együtt?

Ez,hogy teljesen lényegtelen dolgokból, napokig tartó sértődést, veszekedést generáltok, (én azt mondtam, ő azt mondta, és egyszerre csak nagy a tét), ez hosszútávon elviselhetetlen. Ezért kérdezem, mióta vagytok együtt?

Mert a házasságom hajnalán bizony mi is hurrikánt kavartunk néha egy-egy kis szellőből is. Aztán lehiggadtunk és bölcsebbek lettünk.

Igaz, hogy soha nem hülyézett vagy idiótázott le, viszont a "károgok a konyhából"-hoz hasonló volt.:)

Koszonom a kerdest, a kapcsolat jol. :) En meg betegeskedem, de gondolom legalabb annyi lelki oka van, mint testi. Szornyu ez a nagy felfordulas a koltozes elott...

A parom masnap mar nagyon igyekezett, azota is a regi, figyelmes emberke. Remelem, hogy ez a multkori csak valamifele kiborulas volt.

Ugyis kiderul hamarosan. Picit felek is. Nem attol, hogy bantana, hanem attol, hogy megint kifordul onmagabol es akkor mar tuti nincs visszaut reszemrol.

Hát, kívánom, hogy igazad legyen.

Bár csodák nincsenek, de hátha mégis....

Szia, nagyon orulok, koszonom szepen! :)

Meg is nezem a forumot is! :) Gyonyoru a kis manokad! :)

Igen, magyarok vagyunk mindketten.

Koszonom a biztatast! :)

De lenyeges, es koszi, hogy leirtad! El is agyaltam rajta. Tudod, hajlamos vagyok mindent ugy nezni, hogy magamhoz viszonyitok (nekem mi esik rosszul, engem mi bant stb.). Es amikor egyszer forditva tortent, akkor ugy voltam vele, hogy menjen, legalabb megnyugszunk. Nem is hittem, hogy ennyire idegesito is tud lenni.

Tudod, olyankor szoktam "elmenekulni" amikor egyszeruen mar nem lehet mondani semmit, hanem egyre jobban, meggondolatlanul bant, es "erre mar nem tudok mondani semmit". Olyankor, ha leesett allal visszakerdezek, hogy tessek? akkor elismetli ugyanazt, amitol megszakad a szivem.

Pl. sokszor voltam mar idiota, hulye, karogok a konyhabol, es meg sokkal survabbak is. Ahogy lentebb irtam, az a nagy baj, hogy nem tudunk veszekedni. Nagyon nagyon igazsagtalan, ha ideges. Olyanokat mond, amirol o is tudja, hogy nem igaz. Ha ervelek, total hulyeseggekkel ervel, es ha mondom, ami bant, az a valasz, hogy es te? Te nem... ? Tehat barmi van, mindig oda lyukadunk ki, hogy en.

A multor - remek pelda - aranyosan mondtam neki bevasarlas elott, hogy osszeirok par zoldseget, ami jo lenne a dietamhoz. (sajnos tobbszor kidobalunk kajat, mert a bolt nagyon messze van, es nehez kiszamolni, mi fog elfogyni. Legutobb a neki vett felkesz bagetteket dobaltuk ki. )

Erre azt valaszolta, hogy de meg fogod enni?

Ebben semmi kulonos nincs, de nekem megis rosszul esett, mert ugy ereztem, hogy miert o mondja nekem.

De nem szoltam, csak egy pillanatra meglepodtem.

O ezt latta rajtam, es kerdezte, hogy mi a baj?

Mondtam mosolyogva, hogy semmi, semmi. Es ennyi volt reszemrol. Aztan csak nem hagyta nyugodni, hogy en hogy merek meglepodni, es ahelyett, hogy annyit mondott volna (mint en ellenkezo esetben), hogy jaj, edesem, ne ertsd felre, persze, hogy veszunk, ehelyett megsertodott, aztan 2 napig veszekedtunk mar mindenen. Ennek lett a vege a kek folt a karomon, es persze kesobb azzal ervelt, hogy ha nem sertodok meg a kerdesen, akkor nem jutottunk volna ide. Nem ertem, miert nem lehet egy sima mondattal elintezni.

Szoval ilyen esetben szoktam menni, amikor mar csak arrol szol az egesz, hogy en milyen vagyok, es mar nem hagy szohoz sem jutni. (meg persze olyankor a siras kerulget, faj a szivem, es az anyukamra vagyom, aki persze messze van, igy marad a tengerparti maganyos seta).

Szijo! :)

Hat igen... nem is igazan tudatosult bennem, bar sokan jol ramutattak, hogy ez nem itt kezdodott.

Regebben megnyitottam par oldalt a lelki terrorrol, gondolom, mar akkor is kapisgaltam tudat alatt.

Csak el voltam foglalva a sajat atvaltozasommal, azt hittem, az majd megold mindent.

En is nagyon sokszor lattam mar ilyesmit. :(

Nagyon resen leszunk. Ugy erzem, ennyit megerdemel meg ez az egesz. Az elso gyanus jelre viszont lepek.

Igen, sok mondatom - igy visszaolvasva szinte mar nevetseges, ellentmondasos.

De meg mindig ez a jellemzobb, mint a civakodas.

Alapbol mindketten bekes, nyugodt emberek vagyunk, es akik ismernek, azok tenyleg irigyelnek, mert csak azt latjak, hogy meg ha az udvaron belul megyunk vhova, akkor is fogjuk egymas kezet stb.

Viszont teljesen megertem, hogy ezt irod. Hiszen en elfogult vagyok, es lehet, hogy nem akarom eszrevenni a jeleket. A szulei is nagyon csendesek, nem tudok rola, hogy lenne ilyesmi a multjaban, de az mondjuk nem garancia.

Meg hat, ha majd elmulik a kezfogosdi, es csak a gondok lesznek, ki tudja, hogy fogja kezelni a duhet... Eppen ezert akarom most tudatosan megtanulni egyutt, mert anelkul eselytelen.

Remelem, hogy nem csak naiv vagyok. :(

Igazad van, es koszonom a biztatast! :)

Ez igy tovabb semmikeppen sem mehet. Nagyon jol latod, hogy hogy erzem magam: pont, mintha szaz kis seb lenne rajtam. Es sajnos o is igy erezheti magat. Nem tudunk veszekedni (illetve en mar fejlodtem, odafigyelek, hogy nagyon korrekt legyek), majd neki is oda kell, mert nagyon nem mindegy, hogy egy vita, vagy elsoporjuk a masikat.

Igen, hat ha oszite akarok lenni, akkor igencsak kicsi az eselye, hogy teljesen uj eletet kezdjunk, de azert meg megprobaljuk, mert anelkul nem sok kilatas van.

Ha a feljavult korulmenyek ellenere sem valtozik nagyban, akkor lezarjuk.

Eppen ez aggaszt amugy, amit mondtal, ha majd csalad lesz, es ezerszer nagyobb gondok... hm.

Most egyelore csak honapos tavlatba nezek, addigra az en itelokepessegem is helyreall, teljesen eltorzult ebben a nagy elzartsagban.

Koszonom. :)

Minden valoszinuseg szerint az lesz, eleg nyomatekosan elmondtam, mennyire komolyan gondolkoztam azon, hogy fejezzuk-e be, es igazat adott. Ma mar nagyon kedves, vacsit fozott, szorgoskodott itthon, amig aludtam.

Onzo szempontok miatt, mert nekem van szuksegem ra, nem tudom elkepzelni, hogy holnapol nem olelne meg.

Az az igazsag, hogy nagyon buszke. Viszont tobbszor is lattam, ahogy nezi a karomat, es mennyire bantja. Nagyon elborult az agya, szegenykemnek is nagyon vacak most az elete. Nem is csodalom, ha igy kivan.

Tudom, hogy a tenyen ez nem valtoztat, de eldontottem, hogy szepen sorban lepegetek. Rendbehozom a magam eletet, ezzel egyutt az ovet, megnyugszunk, rendbejovunk, aztan meglatjuk.

Akarhogy is lesz, ez volt az utolso ilyen, ennyire azert tudok eros lenni.

Orulok, hogy akkor egyutt maradtatok, es most boldog vagy! :)

Hello, vagyunk meg itt brithonban masok is, ha kell beszelgetotars, csak szolj. Igaz Kismama vagyok Angliaban a forum neve, de mind itt lakunk. En specko Angliaban.

Amugy a parod gondolom akkor magyar, igaz?

Nem tudom, lehet en is kerek perec megmondanam ami zavar, aztan ha atbeszeles utan is lesz megegy ilyen akkor satorfa...:( Es ne hidd, hogy nem talalod meg, megtalalod!

Igen, szerintem ez már bántalmazás.

Viszont megütötte a szemem ez: "Az a baj, hogy akkor rohadt ideges, ha indulok otthonrol".

Lehet, hogy nem lényeges, és nem is tartozik a témához, de azért leírom.

Én egy roppant nyugodt természetű ember vagyok. Képes vagyok kivárni a családtagjaimnál azt a percet, amikor lehiggadnak, és megint lehet normálisan beszélni velük. Na nem mindig, de az esetek többségében.:)

Egyetlen dolgot nem bírok elviselni: ha valaki elrohan otthonról, ha nézeteltérés, vita van. Amikor a férjem először megtette, miután hazajött, közöltem vele, hogy ez egyszer volt, legközelebb, ha elrohan itthonról, már csak a cuccaiért jöjjön vissza. A gyerekemnek, mikor nagyjából felnőtt korba került, szintén ehhez kellett tartania magát.

A nézeteltéréseket itthon oldjuk meg, saját magunk, nem rohanunk panaszkodni anyuhoz-apuhoz-sógorhoz-baráthoz-barátnőhöz. A fejünket meg kiszellőztetjük az udvaron-teraszon-másik szobában.

Nem tudom, érted-e mit akarok mondani?

Csajos!

Azt hiszem itt az ideje hogy komolyan átgondold, akarod-e s megéri e folytatni ezt a kapcsolatot, mielőtt nagyobb probléma nem adódik!

Ezekről nem beszéltünk múltkor............

Békés pár? Hát nekem erről más az elképzelésem.

Sőt, borítékolom, leszel Te még elverve.

Ne legyen igazam, de szerintem ez borítékolható.:(

Ha nem is pont fizikai bántáson estél át, de a bántalmazás ténye ott van. Lelkileg bánt.

Egy csúnya veszekedés, hibák el nem ismerése mind-mind egy apró, vérző sebecske.

Ahoz sem elég nagy, hogy ragtapaszt tegyél rá. De ha sok ilyen összegyűlik, egy igő után szégülsz, elvérzel. Megtörsz.

Mindenkinek van jó oldala. A párodnak is.

De kiegyenlíti a gúnyolódós, veszekedős, porig alázó énjét?

Én úgy gondolom, nincs olyan, hogy tökéletes társ, kapcsolat. Hiszen két külömböző emberről beszélünk, két külömbörő családból, más-más neveltetéssel.

Mindíg voltak-vannak-lesznek nézeteltérések, viták. Szerintem ez természetes.

Lehet valakinek rossz napja, lehet fáradt, nyűgös, hormonvezérelt. De ha a két egymásra mordult ember utána kultúráltan meg tudják beszélni, a hibás fél elismeri, hogy ő volt a "hülye", vagy mindkt fél beismeri a hibáit, az soha nem baj.

Akkor van baj, ha kötik az ebet a karóhoz.

Te is mondtad, hogy már az elszigeteltség előtt is voltak gikszerei.

Képzeld el, hogyha gyereketek lesz.

Ha fiatok, akkor nagy valószínűséggel az apjára fog hasonlítani.

Ha lányotok, könnyen lehet, hogy otthonról elmenekülve egy ilyen pasival bútorozik össze.

Szerintem egyik sem az igazi.

Nézd. 34 vagy. Még fiatal. Megtalálhatod még azt a pasit, aki tisztel!

Szerintem adj még egy esélyt, várd meg míg visszaköltöztök, hátha... de ha megint aláz, bánt, akár csak szóban, a fizikálisról ne is beszéljünk akkor ne félj lelépni.

Azért mondom, hogy adj egy esélyt, mert engem ütött már meg(nem erővel, nem ököllel, inkább legyintés, de megtörtént) a jelenlegi párom; évekkel ezelőtt egy vita hevében, csúnya vita volt, ludasak voltunk benne mindketten... én akkor adtam még egy esélyt, ez 5 éve volt és nem bántam meg. De nyomott hagyott bennem és benne is.

Most elkalandoztam, es eszembe jutott nehany nagyon kedves no ismerosom, akiket rettento modon osszevert a ferje, de a boldog pillanatokban nagyon konnyen elfeledkeztek errol. Torott bordak, verzo orr, kiutott fogak stb. Aztan masnap a szanakozo bocsanatkeres, es el van felejtve. Rettentoen duhos tudtam lenni, amikor sehogy sem sikerult ravennem, hogy menekuljon.

Te mit gondolsz egyebkent az en esetemrol? Ezt mar a bantas kategoriaba sorolod?

Koszonom szepen! Nagyon jol jonnek ezek a tanacsok! Egyedul olyan nehez realisan latni. :)

Jo ejszakat, es holnapra szep napot! :)

Na, megyek aludni. :)

Vezess naplót, hogy tudjuk mi lett veled... ;)

Fel a fejjel. Nem szabad úgy leélni egy életet, hogy megalkuszol. Később nagyon bánnád. Most nehéz lesz igen, de nem életed végéig lesz nehéz. Ha úgy érzed, lezárod. Szerintem visszatáncol még, és vissza is fogod még fogadni, ha nem vagy elég erős, és konok és határozott, de aztán ajd egyszer elcsattan egy pofon, és akkor, véleg rájössz arra, amit már most is érzel...

SOk erőt kívánok a helyes, és mindenkinek jó döntés meghozatalához!

Semmi baj, szeretem a humort. :)

En tenyleg nem erzem ugy, hogy bantalmazva lennek, sot, ha ettol a nehany jelenettol eltekintenek, akkor meg a kezem is osszetennem. Nagyon segitokesz, mososgat, vacsival var, ertelmes, eros, gyenged stb. Felnez ram, bar az inditott forum tukreben ez most viccesen hangzik. :)

Csak itt az ido elgondolkodnom, hogy hogyan is tovabb.

Ez butaság. Nehogy a végén azt írd majd le, hogy meg is érdemelted. EZT NEM ÉRDEMLI MEG SENKI.

Már bocsánat, de én sem vagyok könnyű eset, hidd el! A férjemnek sokat kell kibírnia mellettem, mert elég temperamentumos, hirtelen haragú vagyok, de szeretjük egymást, és ismerjük egymást. 14 év van mögöttünk együtt. Sosem ütöttem volna meg veszekedés hevében és ő sem engem. Remélem ez így is marad. :) Mert hidd el, na ÉÉÉÉN aztán tudok IDEGESÍTŐ lenni.

Ez nem úgy megy, hogy akkor megérdemelted, mert hisztiztél, meg hogy el akartál rohanni, meg meg meg...NEM! Felnőtt emberek vagyunk, persze, indulatokkal és érzelmekkel, de ettől még nem verekszünk össze, vagy esünk a másiknak. Feltéve, ha van elég önkontrollunk.

Bocsánat, talán kicsit morbid, amit írni fogok, de mindig ez a kis anekdota jut eszembe,amikor ilyeneket olvasok,hogy valakit aláznak, bántanak, alkalmasint megcsalnak, és az illető azzal védekezik,hogy "de annyira aranyos is tud lenni", stb.

Szóval állítólag a negyvenes években, a háború végeztével Szálasi felesége ugyanabba a házba lett telepítve, amibe egy öreg zsidóasszony, akinek a férjét elhurcolták. Természetesen nem álltak szóba egymással. Aztán eljöttek a hosszú, magányos téli éjszakák, és hát ilyen helyzetben előbb-utóbb úgymond megolvadnak a falak. Szálasi felesége összetalálkozott a lépcsőházban a zsidóasszonnyal. Valahogy el akarta kezdeni a beszélgetést, és így szólt:

- Tudja, Kohnné....Maguk zsidók félreismerték az én uramat!

:DD

Bocs, de ezekről mindig ez jut eszembe. Már ha érthető a párhuzam.

Én mi itt a fórumokon.:DD

azok is ott élnek.

Koszonom szepen, lehet, hogy tenyleg ennyi kell, hogy valaki felnyissa vegre a szemem.

En sem vagyok tokeletes partnere, biztosan en is idegesito vagyok. Gondolom azert rajtam is jocskan mulik a dolog, nem akarom rakenni.

De olyanokat tesz, mond, amit en senkivel sem tennek, plane, ha szeretem.

Igazad van, mindig lehet okot talalni a maradasra. Nagyon jol atgodolom.